Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement
Marcel Ciolacu kijelölt román miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a kormányáról tartott bizalmi szavazás előtt a parlament bukaresti üléstermében 2023. június 15-én
Hirdetés

A Ciolacu-kormányt a koalíciós pártok és a nemzeti kisebbségi frakció 290 képviselője szavazta meg. A kabinet parlamenti jóváhagyásához legalább 233 szavazatra van szükség.

A nagykoalícióban eddig részt vevő, de a miniszterelnök-csere alkalmával a kormányból kiszorított Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelen volt, de nem vett részt a voksoláson. Kelemen Hunor szövetségi elnök parlamenti beszédében erről azt mondta: az RMDSZ-nek a koalícióból történt eltávolítása egy hiteles, kiegyensúlyozott és felelősségteljes partner „előre megfontolt kivégzése” volt. Hiába bízott abban, hogy immár Romániában is számít valamit az adott szó betartása, a tisztesség, és a gerincesség. Kijelentette: az RMDSZ nem szavazhat a Ciolacu-kormányra, mint ahogy képmutatás lenne az is, ha volt kormányzati kollégái ellen szavazna.

Kelemen Hunor ironikus hangvétellel „gratulált” Marcel Ciolacunak, hogy még hivatalba sem lépett, de máris teljesített néhány vállalást, mivel olyan – már elért – célokat másolt át programjába, amelyeket el sem olvasott. A liberálisoknak azt üzente, hogy a „PSD-re bízza őket”.

Az új román miniszterelnök „gazdasági hazafiságot”, a „hazai termelés bátorítására alapozó gazdasági növekedést” ígért kormányprogramjában, hogy – egy sokat idézett korábbi kijelentése szerint – a románok ne legyenek többé „Európa modernkori rabszolgái”.

Korábban írtuk

További fő célkitűzései közé sorolta a drágulás megfékezését és a vásárlóerő helyreállítását, az oktatási és egészségügyi rendszer fejlesztését, jobban fizető munkahelyek teremtését, az új közalkalmazotti bértörvény elfogadását, és a – nem járulékalapú – úgynevezett speciális nyugdíjak ügyének rendezését.

Ciolacu az év végéig 8 százalékra akarja leszorítani az inflációt, és azt szeretné elérni, hogy a 2024 végén lejáró mandátuma végéig minden munkavállaló legalább havi 500 eurót keressen, és a nettó átlagbér elérje az 1000 eurót. Ennek érdekében kormánya meg fogja emelni a minimálbért, és fokozatosan csökkenteni fogja a munka adóterheit, különösen az alacsony és közepes jövedelműek esetében. Utóbbiak továbbra is támogatást kapnak, hatályban maradnak az élelmiszerutalványok, az energiaszámlák kifizetésére nyújtott támogatás.

A Ciuca kabinet 270 oldalas kormányprogramjának számos célkitűzését megtartotta a Ciolacu-kabinet 170 oldalasra zsugorodott programja. Egyebek mellett szó szerint átveszi a kisebbségi fejezetet is, amelyből azonban kimaradt az a vállalás, hogy a parlament elfogadja a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvényt. A Ciuca-kabinet programjába 2022 végi határidővel beiktatott – 2005-ben a parlament elé terjesztett – törvénytervezet megvitatását eddig az ukrajnai háború miatt kialakult feszült helyzetre hivatkozva nem tartották időszerűnek az RMDSZ kormányzati partnerei.

A PNL-PSD-(nem magyar) nemzeti kisebbségek alkotta koalíciónak több mint 62 százalékos többsége van a 465 tagú parlamentben. Az új román kormány csütörtökön lép hivatalba, miután a kabinet tagjai leteszik a hivatali esküt Klaus Iohannis államfő előtt.