Hirdetés

A román országos vészhelyzeti felügyelőség (IGSU) vasárnapi jelentése szerint a hétvégén több mint 3700 katonai tűzoltó állt készenlétben, hogy segítsen a bajbajutottaknak, miután Erdély több megyéjében harmadfokú, vörös jelzésű viharriasztás volt érvényben. Országos szinten összesen 51 embert kellett kimenekíteni – 23-at kitelepítettek és 23-at kimentettek – az ár elől, őket a hatóságok panziókban szállásolták el.

Több erdélyi megye – Fehér, Arad, Bihar, Hunyad, Máramaros, Maros és Temes – mellett a mentőegységeknek dél-romániai és moldvai településeken is segíteniük kellett, miután a hirtelen lezúdult csapadék nyomán megduzzadt folyók, patakok házakat, udvarokat árasztottak el. Az erős szélben kidőlt fák épületek tetőzetét, gépkocsikat rongáltak meg. Huszonhat megyében – köztük Erdély szinte valamennyi megyéjében – összehívták a vészhelyzeti felügyelőségek operatív tanácsait.

A heves széllökésektől kísért zivatarok nyomán lezúdult csapadék négy országutat megrongált Fehér, Bihar és Hunyad megyében, utóbbiban négy megyei utat is le kellett zárni az úttestet elöntő víz és kidőlt fák miatt.

Fehér megyében, Remete (Rimet) településen a hegyimentők egy 25 fős turistacsoportot menekítettek ki a megáradt patak elől.

Hunyad megyében három települést – Valár (Valari), Aranyos (Aranies) és Ulm – elszigeteltek a megáradt folyóvizek. A Hunyad megyei prefektúra közölte, hogy állandó a kapcsolat az érintett településekkel, és első körben az infrastruktúrát próbálják használhatóvá tenni. A katonaság tűzoltói mellett a csendőrség is készenlétben van.

Romániában az országos meteorológiai szolgálat vasárnap az ország 36 megyéjére első- és másodfokú riasztást adott ki, a hétfő délelőttig érvényes másodfokú riasztás főleg erdélyi megyékre vonatkozik. A térség folyóira első- és másodfokú árvízriasztást rendeltek el, mely szintén hétfőig érvényes.

Korábban írtuk


Elvitte az ár a két székelyföldi kistérség, Erdővidék és Sepsiszék közötti közúti kapcsolatot is biztosító hidat a Kovászna megyei Nagyajtán – mondta el az MTI-nek vasárnap Bihari Edömér polgármester.

A Kovászna megyei község elöljárója az MTI-vel telefonon közölte, hogy a megáradt Ajta patak vasárnap a két székelyföldi kistérséget összekötő póthidat is elvitte. Nagyajtán tavasszal kezdtek el új közúti hidat építeni, mely a Barót központú Erdővidéket összeköti a Sepsiszentgyörgy központú Sepsiszékkel, miután a régi használhatatlanná vált. Az építkezés idejére egy póthíd biztosította az átjárást a két kistérség között a gépkocsik számára, ezt vitte el vasárnap a megáradt patak, miután torlasz is keletkezett.

Bihari Edömér közölte, hogy a hirtelen lezúdult ár néhány háztartást is elöntött, a víz állatokat, takarmányt ragadott el az udvarokból. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elöljárója szerint az áradás meglepetésként érte őket, Nagyajtán ugyanis a napokban egyáltalán nem esett az eső.

A hatóságok a mobiltelefonos Ro-Alert rendszeren keresztül riasztották a lakosságot a veszélyre, mivel a patak a település fölötti hegyvidéki falvakban leesett eső nyomán megduzzadt, és a nagy mennyiségű víz lezúdult a völgybe. A polgármester elmondta, hogy amikor látta, milyen gyorsan nő a vízszint, riasztotta a hatóságokat, és a baróti mentőcsapatok időben közbe tudtak avatkozni.

A polgármester a prefektúra képviselőivel felmérte a keletkezett kárt Nagyajtán és Középajtán, de az infrastruktúrába nem tudnak érdemben beavatkozni, mivel a hegyvidéki térségben a következő napokban is heves esőzések várhatók. A megáradt patakon egyelőre csak gyalogosan, két pallón lehet átkelni. Amíg sikerül pótolni a hiányzó hidat, a kistérség lakóinak gépkocsival Sepsiszentgyörgy vagy Apáca-Ágostonfalva útvonalon kell kerülniük, ha Barótra szeretnének menni, utóbbi útvonal 40 kilométeres kerülőt jelent.

A Kovászna megyei vészhelyzeti felügyelőség vasárnap közölte, hogy a hirtelen lezúdult ár nem követelt emberáldozatot a térségben. A Digi24 portál arról számolt be, hogy a székelyföldi megyében, a Nagyajta mellett Bölönben és Málnásfürdőn is a legmagasabb fokozatú árvízriasztás van érvényben.

A Kovászna megyei Nagyajtán a helyi fejlesztések országos programja (PNDL) keretében épül új híd közel 15 millió lej (1,1 milliárd forint) értékben, melynek jövő augusztusra kell elkészülnie. A régi vashidat – mely még az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült, és több mint száz évig szolgált – ipari műemlékként a település parkjában állítják ki.