Szent László emlékezete – A honvédség és Erdély védőszentje

A katolikus egyház minden évben június 27-én emlékezik meg Szent László királyról, akit a régi magyarok a magyar szentek közül talán legjobban tiszteltek és szerettek. Évszázadokon át az erő és a lovagiasság példaképe volt. A magyar honvédség és Erdély védőszentje, kinek nevével indultak harcba katonáink. A krónika még Szög lovának a nevét is számon tartja.

A lázadó Vazul unokájaként 1046-ban született Lengyelhonban, ahol édesapja, Béla herceg száműzetésben élt. Édesanyja az első lengyel király lánya, mélyen vallásos. Az ő nevelésének köszönhető László mély hite és alázata, amely végigkísérte életét. A pogány besenyők 1068-ban betörtek országunkba. Salamon király megsemmisítő vereséget mért rájuk, a csata hőse azonban László volt, négy besenyő vitézt győzött le, majd a magyar lányt elrabló ötödiket is. Ettől kezdve a nemzet bálványa, ki egy fejjel magasabb harcostársainál, rettenthetetlenül bátor, ellenségei rettegték, soha meg nem futamodott, legyőzőre sose talált. 1077-ben választották királlyá. Uralkodása méltó folytatása volt Szent István örökségének. Ő számolta fel végleg a pogányságot, a trónviszályokat, lázadásokat, hogy a nyugalom és konszolidáció évei következhessenek. Szigorú, de bölcs és jámbor uralkodó volt. Drákói szigorral lépett fel a tulajdon ellen vétőkkel, egy tyúk értékét meghaladó lopásért halálbüntetés járt. Az egyházi intézményeket tekintélyes adományokkal gyarapította. Kezdeményezésére avatták szentté István királyt, fiát, Imre herceget és a vértanú Gellért püspököt. 1092-ben zsinatot tartott, ahol szabályozták az ünnepeket, böjtöket, átmenetileg engedélyezték a papok egyszeri házasodását. Többször veri vissza a kunok támadását, meghódította Horvátországot, Dalmáciát, Szlavóniát.

A középkor lovagideálja, később Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond példaképe. Már korában felismerte, hogy hivatásunk a nyugati kereszténység védelme. László lovagiassága, nőtisztelete messze földön híres volt, legyőzött ellenségeinek többször megkegyelmezett. Lovagi erényei mind a mai napig meghatározói katonáink szellemiségének, kiktől távol áll a kegyetlenkedés, jellemzőjük az utolsó leheletig tartó küzdés. László király 1095-ben halt meg. 1192-ben avatták szentté. Alakját templomaink freskói, szobrai, településeink nevei, pénzérméink őrzik, koponyacsontját ereklyetartó (herma) a győri székesegyházban, szellemisége fellelhető számos egyházi énekünkben: „Sziklahitű László, / Ki nem ismersz félelmet, / Légy ereje, pajzsa / Gyengeszívű népednek” (Cantus Catholici, 1651).