Árnyék – A világ helyzete
Mayer Gábor, e-mailFény mellett az árnyék? Nézőpont kérdése, de mindig a fény a döntő, hiába igyekeznek szekunder fontosságúak előtérbe tolni az árnyékot. Évszázadok óta vetül ránk tömött történelmi árnyék, megtanultunk árnyékban élni – túlélni. Kilépett apja árnyékából Alexander Soros is, aki – nyilatkozatai alapján – még az apjánál is apjább. Az EU hangosainak ügyletei is sorban forognak ki a napra, s az itthon sötétben mozgók választási csalásainak körvonalai is látszanak, és az is, miből élnek oly kényelmes fényesen. Fény mellett az árnyék: kötésig járnak pénzben, miközben az ország elszegényedésén rémüldözve visítoznak. Ám amikor-ahol fényre léptek (miért ne próbálhatnák meg ők is) – kormányon és önkormányzatokban –, mindig és mindenhol szétverték/szétverik az emberi élet feltételeit, majd azon vihorásznak, hogy nincs ingyenebéd. Jelenleg erős keveredésben élünk, mert itthon egy rátermett, határozott erő igazítja tudósan sorsunk, miközben világerők korbácsolnának bele egy „mindent elveszíthetünk” háborúba. Ma már az is világos, hogy Amerika végső soron velünk fizetteti azokat a fegyvereket, amelyek egy rövid ukrajnai kitérő után áramlanak Afrika, Ázsia, Európa azon tájaira, hol az USA szájízének megfelelő felfordulásokat műveltetnek velük. Látható a központi akarat a négy nagy átalakításra: Európára küldött migránshadakkal széttépetni a nemzetállamok homogén szövetét, virtuális pénzrendszer – mint irányító, fegyelmező eszköz bevezetése, a WHO mindenhatósága –, mellyel megszabnák, mikor mit oltunk, eszünk, hogyan viselkedünk, és a nemi identitások felrobbantással való szétfröcskölése. Fény és árnyék. Erősen aggódom, ha ennyi mindenre derült fény, mi minden lehet árnyékban tartva? Azért magunknak reményül, a mindig mindent másként akaróknak okulásul annyit mondhatok: a fény-árnyék, fönt-lent, jó-rossz teremtett kétpólusosságából nem tudunk (ők sem) kilépni.
