Az elmúlt időszak küzdelme nagy lelkierőt és akaratot adott
Kivívná magából a nehézségeket
A tokiói olimpián sérülten vívott, így is negyedik helyig jutott. Azóta megműtötték, átesett egy hosszú rehabilitáción, édesanya lett, és idén visszatért a pástra. Pár hónap alatt visszaküzdötte magát, és a legjobb magyar lett a világranglistán, de a probléma újra jelentkezett. A szíve vitte volna előre, de a lába megálljt parancsolt. Nehéz időszakot élt át, de azt mondja, lelkileg erősebb lett, és képes olyan helyzetből is felállni, amiből mások nem biztos. A világbajnokságon önmagának és mindenkinek bizonyítana. Márton Anna olimpiai negyedik, világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes kardozóval beszélgettünk kétségekről, reményekről és anyaságról.– Szereti a hullámvasutat?
– Nem mondanám.
– Pedig az elmúlt másfél éve hasonlatos hozzá. Amikor úgy tűnt, végre elindult felfelé, ismét hullámvölgybe került. Jelenleg milyen irányba tart?
– Az év eleji visszatérésemet követően nagyon jól alakultak a versenyek. Úgy éreztem, végre kezdenek kisimulni a dolgok, picit meg is nyugodtam, de sajnos rövid időn belül kiderült, hogy nem szabadultam meg a sérülésemtől. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy újra megtörténik velem. Fokozatosan romlott az állapotom, néha kiment a helyéről a térdem, de abban reménykedtem, a műtét utáni visszatérésnél mindez normális és egyszer elmúlik, ám nem így történt. A vizsgálatok alkalmával kiderült, hogy a beültetett térdszalagom sajnos felszívódott, vagyis a térdem nem képes stabilan működni. Bevallom, nagyon nehezen tudtam megemészteni ezeket a híreket. Az elmúlt hónapok kétségek között teltek, sok volt a mélypont és a kérdőjel. Már temettem a világbajnokságot is, nem számítottam kedvező fordulatra.
– Ugyanakkor az eredményein nem látszott, mekkora problémákkal küzd, visszatérése után öt versenyen is indult, a batumi világkupán egyéniben bronzérmet szerzett, és a magyarok közül a legjobb helyen áll a világranglistán is.
– Az eredmények szempontjából tényleg jól sikerült a visszatérésem, és pár hónap alatt bekerültem a kiemeltek közé a világranglistán – a legjobb tizenhatba –, ami a világbajnokság szempontjából nagyon fontos, mert így nem kell a selejtezőben vívnom. Az állapotom azonban fokozatosan romlott, ahogy terheltem, úgy lazult a szalagom. Az említett májusi világkupán egyéniben szinte százszázalékos vívást hoztam, másnapra viszont már semmi nem tartotta a térdem, képtelen voltam részt venni a csapatversenyben, és le kellett mondanom az Európa-játékokat is. Eljutottam arra a szintre, ahonnan nem volt tovább.
– Ezért is említettem a hullámvasutat, mert néhány hete még elképesztő mélységeket járhatott meg, mégis világbajnoki résztvevő.
– Pár hete még én magam sem hittem benne, de kaptam egy erre a célra kifejlesztett térdrögzítőt (a keresztszalagműtétjét végző németországi specialistától – a szerk.), ami csodát tett. Kínomban meg is jegyeztem: jól jött volna egy ilyen rögzítő a tokiói olimpián is. Most annak örülök, hogy az utolsó utáni pillanatban, de megkaptam, és így indulhatok a világbajnokságon. Magamat is megleptem, hogy képes vagyok arra, amire azt hittem, nem. Érzékeltetésképpen úgy tudnám leírni, hogy a speciális térdrögzítő nélkül ha akarnék sem tudnék vívni, mert a sérülésem azzal jár, hogy ha meg akarok indulni, kimegy a térdem, és ott maradok egy helyben. Két hét után most jutottam el arra a szintre, hogy bátran vállalok mindent. A kérdőjelek kezdenek kiegyenesedni, és ha nem is száz-, de olyan kilencvenkilenc százalékosan tudok ezzel vívni. Jó formában érzem magam, azt mondom, bármire képes lehetek egyéniben és a csapatban is – bár utóbbi a legfontosabb. A világbajnokság kimenetelétől is függ, hogy újra műtét mellett döntök-e, de a jelenlegi megoldás megfelelő lehet az olimpiáig. Úgy vagyok vele, hogy voltak nehézségek az idei évben is, de minden jó, ha a vége jó. Ha a világbajnokság jól sikerül, gyorsan elfelejtem ezeket a rossz dolgokat, és megyek tovább előre.
– Ahogy így hallgatom, nagyon nagy küzdelmet folytathatott önmagával. Ráadásul úgy, hogy ezt az utat egyszer megjárta nem is oly rég, a tokiói olimpia előtt, ahol sérülten sem adta fel, és negyedik lett. A legnehezebb pillanatokban is elhitte, hogy ezúttal is visszatérhet?
– Már a tokiói olimpia előtti időszak is nagyon nehéz volt, de azt még elfogadja, feldolgozza az ember. Fejben át kellett rendeznem idén a dolgokat, és úgy odaállni a pástra, hogy a teljesítményemen ne látsszon, mivel küzdök. Most azt érzem, profitáltam az elmúlt időszakból. Olyan lelkierőt és akaratot adott, ami nincs mindenkinek a mezőnyből, képes leszek olyan helyzetből is felállni, amiből mások nem biztos.
– Az elmúlt másfél év élete meghatározó időszaka volt más tekintetben, hiszen édesanya lett. Ebből a szempontból mennyire volt nehéz a visszatérés?
– Elvárásokat nem támasztottam magammal szemben, mert ez teljesen új és ismeretlen terep volt számomra, nem tudtam, mire számítsak. Érdekes, de úgy érzem, az anyasággal olyan belső békére és nyugalomra leltem, ami korábban nem volt meg bennem. Nagyon sok élsportoló anyuka mondta – és egyetértek velük –, hogy pozitív hatással van az anyaság a pályafutásukra. A mi sportágunkban a mentális állapoton sok múlik; amióta megszületett a kisfiam, azt tapasztalom, hogy könnyebben elengedem a nyomást, jobban kezelem a terhet a versenyeken, felszabadultabban vívok. Egy-egy edzőtábor vagy verseny után olyan jó élmény hazamenni hozzá, feltölt energiával és erőt ad.
– Az elszakadás sem viseli meg? Nem szokott azon gondolkodni, mi történhet otthon?
– Mindig nehéz otthagyni. Az elején még én is tanultam az elszakadást, de azt hiszem, nekem rosszabb élmény, mint neki. Sokat segít, hogy tudom, jó kezekben van. Egyébként hihetetlen mázlisták vagyunk, mert nagyon jó természetű gyerek, és könnyen alkalmazkodik. Azért várni fogom, hogy hazajöjjek a világbajnokságról, és magamhoz ölelhessem.
– A tavaly kivívott történelmi világbajnoki győzelem után címvédőként vágnak neki az olimpiai kvalifikáció szempontjából különösen fontos csapatversenynek. A cím kötelez?
– Úgy vélem, felesleges a címvédés terhét is magunkra venni, épp elég nyomás lesz rajtunk a kvóta miatt. Célként a kvalifikáció szempontjából rendkívül fontos négybe kerülést kell kitűzni. Az elején lesz talán pár nehéz asszó, amíg túllendülünk a kezdeti izgalmakon. Ha sikerül elérni a célunkat, utána már felszabadultabban vívhatunk, és a négy között bármi megtörténhet, minden sanszunk megvan a címvédésre, és egymásért a végsőkig tudunk küzdeni.
– Az egyéni célok kicsit háttérbe kerültek?
– Egyértelműen a csapat a lényeg mindegyikünknek, ezáltal az egyéniben talán nyomás és teher nélkül vívhatunk, ami eredményre vezethet. Helyezést nem fogalmaztam meg, inkább bizonyítanám magamnak és mindenkinek, hogy az elmúlt hónapok hullámvölgye ellenére képes vagyok jól vívni és mindent kiadni, ami bennem van. Szeretném a nehézségeket végre kivívni magamból.