Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóhivatal
Az ukrán elnöki sajtóhivatal által közreadott képen a republikánus elnökjelöltségért induló Chris Christie, korábbi New Jersey-i kormányzó (j) kezet fog Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Kijevben 2023. augusztus 4-én

A New Jersey-i kormányzó a Zelenszkijjel való találkozó előtt ellátogatott a bucsai tömegmészárlás helyszínére, és a Kijev melletti Irpinyben is megtekintette a harcok okozta károkat.

Hirdetés

Christie elmondása szerint azért utazott Ukrajnába, hogy általa az amerikaiak betekintést kapjanak a háború okozta veszteségekbe. Leszögezte: egyetért azzal, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogassa Ukrajnát.

„Annak vagyok a híve, hogy Ukrajna több segélyt kapjon, több jelentős segélyt és széles körű támogatást” – mondta Zelenszkijnek, aki úgy válaszolt: fontosnak tartja, hogy ezeket a szavakat közvetlenül Christie-től hallja.

Az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok közül elsőként, júniusban Mike Pence – aki Trump alelnöke volt 2017 és 2021 között – járt Ukrajnában, és találkozott Zelenszkijjel.

Korábban írtuk