Fotó: MTI/Derencsényi István
Az aranyérmes spanyol Álvaro Martín (k), az ezüstérmes svéd Perseus Karlström (b) és a bronzérmes brazil Caio Bonfim (j) a férfi 20 kilométeres gyaloglás eredményhirdetésén a budapesti atlétikai világbajnokságon a Hõsök terén 2023. augusztus 19-én.
Hirdetés

A 28 országból érkezett ötven versenyző eredetileg 8 óra 50 perckor indult volna a Hősök teréről, de a fővárosra lecsapó vihar miatt kétórás csúszással indultak útnak. A mezőny az Andrássy úton is haladva megkerülte a Hősök terét, és ezt az egykilométeres kört húszszor kellett teljesíteni.

A gyaloglók már alig várhatták a rajtot, ezt mutatja, hogy alaposan belekezdett a mezőny első fele. A londoni világbajnokságon 50 kilométeren ötödik Helebrandt nem tartott velük, de remek tempót választott. A verseny erősségét jól érzékelteti, hogy a kétszeres Európa-bajnok Martín a világ idei legjobbjával nyert, míg az utána célba ért öt versenyző mind országos csúcsot javított.

Helebrandt Máté végül nagyszerű egyéni csúccsal, 1:21:16 órával a 23. helyen ért célba.

Korábban írtuk