A boltot 2012. december 12-én Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitotta meg. Katonai ételhordók, kulacsok, surranók, sátorponyvák, pilótanadrágok, bőrkötények, kabátok, nadrágok, zubbonyok, prémes sapkák, hátizsákok, bélelt nadrágok, bőrövek, benzinálló cipők, pólók, jégeralsók… Mindez hihetetlenül olcsón, egy átlagember számára elérhető áron megvásárolható a HM Ei Zrt. szaküzletében Budapesten, a Zách utca 6. szám alatt. Az üzletben ezenkívül meg lehet rendelni a készletben szereplő minden olyan speciális katonai eszközt, amit a honvédség iránt nosztalgiát érzők éppúgy örömmel használhatnak, mint az amatőr rádiósok, a vadászok, a tájfutók, vagy a a hegymászók.

Akinek munkaruhára van szükség a szőlőjébe, földjére, vagy kezeslábasra a műhelyébe, az is talál itt kedvére valót. A kínálatban hatástalanított fegyverek, pisztolyok, gépkarabélyok is szerepelnek, és később katonai terepjárók, UAZ-ok és motorkerékpárok értékesítését is tervezik – ígérik a boltban.

Móró Lajos, a HM Ei Zrt. vezérigazgatója a Demokratának elmondta, a HM Ei, a Honvédelmi Minisztérium elektronikai, logisztikai és vagyonkezelő cége egy fél évvel ezelőtt kapta feladatul a minisztériumtól a már használaton kívüli, feleslegessé vált ingóságok értékesítését.

– Ezeket a tárgyakat országszerte a laktanyákban és raktárakban is tároltuk, de raktározásuk, őrzésük egyre több pénzt emésztett fel, noha már nincs szükségünk rájuk. Ám ahelyett, hogy kereskedőknek értékesítettük volna az inkurrenciát, a HM Ei Zrt. vezetése úgy döntött, saját boltot hozunk létre, mert így az eladásból származó haszon is a magyar honvédséget gyarapítja – mondta a vezérigazgató.

A boltban bárki vásárolhat. A ruházat ára nagyon kedvező, bakancsot már 1500 forinttól, bőrövet 500 forinttól, kabátot 620 forinttól be lehet szerezni.

Rengeteg volt az érdeklődő a nyitás napján, ezért karácsony előtt csúcsforgalomra számítanak.

hernádi