RTL Klub: egy budai kórház vezetője lehet az óbudai savas támadó
A kereskedelmi televízió esti hírműsorában azt közölte, a 43 éves férfit azóta a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Az RTL Klub úgy tudja, a nős férfinak viszonya volt a nővel, aki azonban „komolyabb kapcsolatra vágyott”; a férfi rátámadt a nőre, „így próbálta meg jobb belátásra bírni”.
A férfi a III. kerületi lakásban a nőt elkábította, megkínozta, a kezeit összekötözte, a derekát és a combját pedig valamilyen savval lelocsolta. Az így pokrócba csavart, sokkos állapotú nőre volt férje talált rá. A televízió úgy tudja, a férfi megpróbálta rablásnak álcázni a támadást, ezért néhány dolgot el is vitt a lakásból.
Az RTL Klubbal a rendőrség azt közölte, a III. kerületi rendőrkapitányság nyomozói a bejelentés után hat órán belül elfogták és előállították a gyanúsítottat. A férfi előbb tagadta a bűncselekmény elkövetését, de a rendőrség az időközben beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizáróan megállapította, hogy ő volt az elkövető.
Az esetről a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt írta, hogy III. kerületi rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – fogva tartása mellett – eljárást folytat Dr. B. Krisztián 43 éves budaörsi lakos ellen.
A rendőrség adatai szerint a gyanúsított március 12-én a III. kerületi San Marco utca egyik lakásában brutális módon bántalmazott egy nőt, „védekezésre képtelen állapotba helyezte”, majd a lakásból különböző értékeket vitt el. A bűncselekmény következtében a sértett súlyos sérüléseket szenvedett.
Közölték, a büntetőeljárás során beszerzett bizonyítékok alapján a III. kerületi rendőrkapitányság nyomozói kétséget kizáróan megállapították, hogy a bűncselekménnyel a sértett korábbi barátja, B. Krisztián megalapozottan gyanúsítható.
(MTI)