Tűz volt Felsőzsolcán

Nehéz észrevenni a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Felsőzsolcán, a Hunyadi János utcai házak között azt az épületet, amely július 11-én teljesen kiégett. Csak a ház köré vont szalagkordon és a bejárati ajtó felett megolvadt plexiüveg utal a tragikus tűzesetre. Bent azonban félelmetes a látvány. Bár a tűzeset több mint két hónapja történt, olyan, mintha csak pár napja pusztítottak volna a lángok. A házba lépve erős korom- és füstszag csapja meg az orrunkat, lábunk alatt ropog a mennyezetről aláhullott törmelék és az elszenesedett használati tárgyak, ruhadarabok elegye. A viszonylag épségben megmaradt fekete falak ölelésében összeégett bútorok, koromfekete szekrények, hőtől megolvadt berendezési tárgyak, némelyik a felismerhetetlenségig torzulva. Mindent érintetlenül hagytak az oltás után, hiszen a törmelék és égési hulladék elszállíttatása több százezer forintba kerülne, a családnak erre nem volt pénze.

Izzottak a falak

Lakatos Zoltán a százöt négyzetméteres ház leghátsó, kertre nyíló helyiségébe invitál minket. Itt keletkezett a tűz, az elektromos vízmelegítő fűtőszálának túlhevülése miatt, ami a közelében lévő fali vezetéket is felizzította, majd belobbantotta. Zoltán édesapjával és három gyermekével, a nyolcéves Sofival, a tizenegy éves Alexszel és a tizenhárom éves Márk­kal 2020 óta lakik itt. A tüzet azonban nem a családtagok észlelték, hanem a 32 éves Gergő, akit a család két hónapja fogadott be otthonukba.

– Édesanyja halála után megesett rajta a szívem, ezért felkínáltam neki egy szobát a házban. Ő ugyanis autista, mint a második gyermekem, és súlyos látássérült, gondozásra szorul.

Most már úgy gondolom, őt a Jóisten küldte hozzánk. A bal szemére teljesen, a jobbra pedig hetven százalékban vak, viszont jó a szaglása, és amikor megérezte a füstszagot, azonnal felkeltett. Hajnali egykor értem haza vidékről, nagyon fáradt voltam, mélyen aludtam. Ha reggel hatkor nem ébreszt fel, akár benn is éghettünk volna. Ahogy kiszaladtam a szobámból, csak egy kis lángot láttam. Arra gondoltam, a fürdőszobában gyorsan megtöltöm a lavórt vízzel, és eloltom. Mire visszaértem, már méteres lángok csaptak fel. Ekkor már csak az járt a fejemben, hogy a gyermekeimet biztonságba helyezzem – emlékszik vissza Zoltán.

A gyermekeknek sikerült épségben az utcára érniük, onnan nézték végig, ahogy a lángok felemésztik otthonukat. Zoltán édesapja nem volt otthon, mert minden reggel ötkor kel, hogy bebuszozzon Miskolcra kedvezményes tejért az unokáknak. Már visszaúton értesült a katasztrófáról, és hogy nincs hová hazamennie.

– A tűzoltók elmondása szerint olyan forróság volt, hogy valósággal izzottak a ház falai. A tűz legalább ezernyolcszáz fokkal pusztított, még ez a vastag, drótos üvegtábla is megolvadt – mutat Zoltán a falról jégcsapként lógó mennyezetmaradványokra. Szobáját a tűzeset előtt két héttel festette ki, ugyanis műtötték a veséjét, és a kórházból csak úgy engedték haza, ha steril körülmények között gyógyulhat.

Isten próbára tesz minket

Az ágyam nem is égett meg, néz Zoltán a korommal borított fekvőhelyére.

– Talán kárpittisztítóval helyre tudom hozni – mondja, majd felemel egy félig égett papírköteget. Mint kiderül, ez a kórházi zárójelentése. Persze olvashatatlanná égett, újat kell kérnie. Mint ahogy minden iratot és egyéb okmányt is pótolniuk kell. Legalább a családi fényképek nem vesztek oda, mert azok a „felhőben” vannak digitálisan elmentve. A konyhai falon félig megolvadt műanyag óra őrzi mementóként a ház utolsó pillanatát: fél hét, most már mindörökre. Ekkor érkeztek meg a tűzoltók, és kezdték meg az oltást. Zoltán mutatja a vadonatúj légkeveréses sütőt is. Egyetlenegyszer volt eddig használva.

– Az fáj a legjobban, hogy rengeteget dolgoztam a házon, felújítottam, csinosítgattam, és most három év munkája teljesen odalett – mondja a 32 éves édesapa, ám hangjában egy cseppnyi keserűséget sem érezni. Szinte hihetetlen, de úgy beszél a férfi a tragédiáról, mintha nem is velük esett volna meg. Nem mintha ne fogta volna fel, mi történt, hanem mert az Istenbe vetett bizalma ad neki erőt.

– Nem Isten büntetésének fogom fel a történteket. Isten nem büntet, csak próbára teszi az embert. Szüleim alkoholizmusa miatt nehéz gyermekkorom volt, hamar megtanultam, hogy csak magamra számíthatok. Tizenegy éves korom óta mindig odafigyeltem a pénzre, mindent a magam erejéből teremtettem meg. Soha nem vágytam vagyonra, csak nyugodt, családias körülményekre. Nem szeretnék életem végéig albérletben élni, eddig is azért dolgoztam, hogy saját lakásom legyen. Tudom, hogy amin most keresztülmegyünk, az csak egy próbatétel, a Jóisten szeretne nekem ezzel valamit jelezni – mondja Zoltán. Hozzáteszi, kezdetben nehéz volt elfogadnia mások segítségét, hiszen mindig ő volt az, aki segített másokon.

A felsőzsolcai önkormányzat a tűzeset után százezer forint gyorssegélyt utalt ki a családnak, és az albérletkeresésben is segített. Hatvanötezer forint plusz rezsiért talált albérletet nekik, az első hónapot ki is fizette helyettük. Ott viszont csak szeptember végéig maradhatnak, nincs ugyanis fűtés az ingatlanban. Lakatos Zoltán eddig nem talált megfizethető albérletet, volt olyan bérbeadó, aki hathavi kauciót kért. Az édesapa attól fél, ha fedél nélkül maradnak, a gyámügy elveszi tőle a gyerekeit. A családnak nincs többhavi kaucióra félretett pénze, ennyi adomány még nem érkezett be a két hónap alatt.

Eddig két helyről kaptak pénzbeli segítséget. A Bing és Mesés Barátai nevű miskolci rendezvényszervező cég 375 ezer forint pénzadományt gyűjtött össze, míg az egyik kereskedelmi televízió riportműsorának köszönhetően 270 ezer forintot adakoztak a jószívű nézők. Ez összesen 645 ezer forint, amiből már muszáj volt költeni, hiszen a három gyermek iskolakezdése több mint 200 ezerbe került. Sok olyan tanszert is meg kellett vásárolni, ami a tűzben odaveszett, de például a manapság már az alapfokú oktatáshoz is elengedhetetlen laptopot egy jó ideig még biztosan nem sikerül megvenni a gyermekeknek. Az adományokból vásárolni kellett Zoltán édesapjának 140 ezer forintért egy hallókészüléket, mert az is odaveszett a tűzben. Zoltán jövedelme maszek munkáival együtt körülbelül 300 ezer forint. Szakmája gáz­ipari technikus, egy autómentő cégnél dolgozik, és a főállásán kívül autószereléssel is foglalkozik, valamint kisebb műhelymunkákkal egészítette ki jövedelmét. Sajnos az ehhez szükséges több százezres szerszámai is odalettek, így az ebből származó bevételektől is búcsút mondhat egy időre. Számíthat még a család a gyermekek után járó családi pótlékra is, ám az gyakorlatilag el is megy az iskolai étkezésre meg az osztálypénzre.

Többen felajánlották, hogy segítenek a felújításban, de a tűzoltók azt mondták, a falak kötőanyaga annyira megsérült a tűzben, hogy vissza kell bontani a szerkezetet, így egy felújításnál jóval többre lenne szükség, hogy a ház újra lakható legyen. Egy használt hűtőszekrényt kaptak már, de bárminek örülnek, mert mindenüket elvesztették. Zoltánnak egyetlen cipője maradt meg, egy lyukas darab, amiben szerelni szokott. Épp ez volt rajta, amikor kiszaladt az utcára… Próbáltak néhány épen maradt ruhát kimosni, de a korom- és a füstszag annyira beléjük ivódott, hogy használhatatlannak tűnnek.

Fedél nélkül maradhatnak

Miközben beszélgetünk, a gyerekek az udvaron játszanak, néha-néha bekiabálnak. Nem türelmetlenek, csak hallani akarják apjuk hangját.

– Apa, mikor jössz? – kérdezi Alex kintről, hangjában aggódással.

– Mindjárt, kisfiam! – válaszol Zoltán.

– Féltelek! Veszélyes itt lenni!

A tragédia leginkább az autista Alexet viselte meg, napokig nem tudott aludni, sokszor felriadt, hogy tűz van. Ha zajt hall, összerezzen és riadtan néz körbe. Az édesapa fejében megfordult, hogy kiköltöznek Olaszországba, élt ő ott már korábban, a testvére jelenleg is ott lakik, de sikerült nemrég olyan iskolát találni Alexnek, ahol szépen fejlődik, jól tanul. Végül másfél óra után a gyerekek csak bemerészkednek a házba. Mint megtudjuk, a tűzeset óta csak a legnagyobb fiú járt itt, a két kisebb nem.

– Milyen érzés itt lenni? – kérdezzük őket.

– Félelmetes – válaszolja Márk. Épp a gyerekszobában állunk, és Sofi örömmel veszi észre, hogy a tolltartója nem égett el. Körbenézünk, néhány könyv és egy plüssmackó is érintetlen maradt.

Hihetetlen, de sokan próbálnak a Lakatos család tragédiájából hasznot húzni. A tűzeset után nem sokkal ismeretlen behatolók kitépték a még használható vezetékeket a falból, Zoltán meg is tette a rendőrségi feljelentést. Szomorúan panaszolja, hogy az egyik alapítványtól az engedélye nélkül osontak be a házba fotókat készíteni, hogy a saját számlájukra pénzadományokat gyűjtsenek. A család azonban semmit nem kapott az így összegyűlt pénzből, az alapítvány fel sem vette velük a kapcsolatot.

A gyerekek a körülményekhez képest életvidámak, és elég érettek ahhoz, hogy belássák, bár a tűzben elpusztultak a kedvenc játékaik, a nagy tévé, a Nintendo, egyikőjüknek sem esett baja, és ez a legfontosabb. Gergő viszont – akinek köszönhetik, hogy hamar el tudták hagyni a lángoló házat – hiányzik nekik, sokat játszottak együtt. Megtudjuk, elment a családtól, mert szégyellte, hogy nem vette észre előbb a tüzet. Zoltán naponta felhívja, aggódik érte. Amikor befogadták, nem volt semmilyen jövedelme, de a tűzeset után sikerült elintézi, hogy havonta 22 300 forint munkanélküli-segélyt kapjon. Zoltán azt mondja, amint sikerül albérletet találniuk, Gergőt is szívesen látja a családnál újra, mert nem bírja elviselni, hogy akár egy embertársa is szenvedjen. Ugyanígy esett meg korábban egyik ismerősén is a szíve, akinek a házában elektromos tűz keletkezett, akárcsak most az övében, és a gyermekeit kiemelték a családból, mert a gyermekvédelem életveszélyesnek minősítette a körülményeket. Zoltán pénzt adott nekik az elektromos hálózat felújítására, mert nem bírta elviselni, hogy a család szétessen. Most ő kerülhet hasonló helyzetbe, ha ugyanis nem talál gyorsan albérletet, elveszítheti a gyermekeit.