„Megerősítettük álláspontunkat, miszerint az erőszak elfogadhatatlan. Mind a Liga, mind az Oroszországi Föderáció párhuzamosan, gyakorlatilag egybehangzóan minden harci cselekmény, minden erőszak békés beszüntetésére és a tárgyalásokra való áttérésre szólít fel” – mondta Lavrov a közös sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Álláspontja szerint a szemben álló feleknek be kellene szüntetniük a harci cselekményeket, és nem háborús környezetben kellene tárgyalniuk. Az orosz tárcavezető szerint Moszkva az Izrael elleni támadást elítélő nyugati országoktól elvárja, hogy szintén fegyvernyugvásra szólítsanak fel. De, mint megjegyezte, az ő álláspontjuk „komoly kérdéseket vet fel”, mert azt hangsúlyozzák, hogy Izraelnek győznie kell.

Lavrov szerint a konfliktus kiéleződése azt bizonyítja, hogy „a jelenlegi status quo életképtelen”, és a rendezéshez szükség van „a palesztin probléma rendezésére a kétállami formula alapján”. Kifogásolta, hogy a nyugati országok részéről ennek érdekében nem történnek erőfeszítések.

„A palesztin problémát nem lehet tovább halogatni, és az ENSZ határozatait végre kell hajtani” – hangsúlyozta.

„Úgy gondoljuk, hogy itt az Arab Liga kulcsszerepet játszhat a regionális helyzet átfogó javításában, ösztönözve ezeket a folyamatokat, és elősegítve a gyakorlati lépéseket egy olyan palesztin állam létrehozására, amely az ENSZ határozataiban foglaltaknak megfelelően Izrael mellett él, amellyel biztonságot és normális jószomszédi viszonyt alakít ki – ez a legmegbízhatóbb módja mindezen problémák megoldásának” – tette hozzá az orosz miniszter.

Lavrov szerint Oroszország többször is jelezte, hogy „érdekelt mind Palesztina, mind Izrael biztonságában”, ám az Egyesült Államok igyekszik kisajátítani a közvetítést.

Oroszország „mélységes aggodalmának” adott hangot amiatt, hogy „izraeliek és palesztinok százai haltak meg, és a sebesültek száma több ezerre tehető”. Elfogadhatatlannak nevezett minden olyan erőszakot, amely „kárt okoz, nők és gyerekek túszul ejtéséhez és békés polgárok halálához vezet, bármelyik oldalon álljanak is”.

Ahmed Abul Geit kijelentette, hogy az Arab Liga elutasítja az erőszakot mindkét fél részéről, és egyetértéséről biztosította Lavrovot az izraeliek és a palesztinok közötti azonnali tűzszünetre vonatkozó megállapodás „fontosságáról és szükségességéről”. Méltatta az orosz szerepvállalást a szíriai, a líbiai és a szudáni konfliktus ügyében, Lavrov pedig a Liga munkáját az arab országok és Szíria, valamint Irán és Szaúd-Arábia kapcsolatainak normalizálásában, valamint a Damaszkusz és Ankara közötti rendezés ügyében történt kisebb előmozdulásban.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta: Vlagyimir Putyin elnök jelenleg nem tervezi felvenni a kapcsolatot Izrael és a Palesztin Hatóság legfelsőbb vezetésével, de szükség esetén ezt gyorsan meg lehetne szervezni.

„Úgy véljük, hogy ezt a helyzetet minél hamarabb békés mederbe kell terelni, mert az erőszak ilyen körének folytatása természetesen a konfliktus további eszkalálódásával és kiterjedésével jár. Ez nagy veszélyt jelent a térségre, ezért rendkívüli aggodalmat kelt” – hangsúlyozta Peszkov.

Arra a kérdésre, hogy vajon az izraeli helyzet kiéleződése és az Ukrajnának szánt támogatás Izraelnek való esetleges átirányítása befolyásolja-e az Ukrajna ellen folytatott háborút, így felelt: „A különleges hadművelet egy önálló folyamat, egy önálló művelet, amelyet az orosz fegyveres erők a legfőbb főparancsnok utasításainak és a rendelkezésre álló terveknek megfelelően hajtanak végre, ott minden a terv szerint halad. Az izraeli helyzet egészen más ügy.”

„Ha az ukrán náci rezsim oldalán a harctéren kevesebb lesz a nyugati fegyver, akkor valószínűleg az elnök által kitűzött feladatokat gyorsabban fogják megoldani, de mindenképpen meg fogják oldani őket” – mondta Lavrov ugyanezzel kapcsolatban.

Az elnöki szóvivő nem bocsátkozott jóslatokba azzal kapcsolatban, hogy a konfliktus eszkalálódása hatással lesz-e a Moszkva és a Hamász közötti kapcsolatokra. „Először ki kell jönni a háború forró szakaszából. Amíg tart a háború forró szakasza, addig korai lenne bármiről beszélni” – mondta az erre vonatkozó kérdésre válaszolva.

Az orosz külügyminiszter tavaly szeptemberben Moszkvában fogadta Iszmail Haníjét, a Hamász vezetőjét.

Anatolij Viktorov tel-avivi orosz nagykövet a Rosszija 24 hírtelevíziónak hétfőn azt mondta, hogy az orosz állampolgárok jelenleg egyénileg hagyják el Izraelt, amire egyelőre van lehetőség, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a helyzet rosszabbodása esetén Moszkva „radikális lépéseket” tehet. A diplomáciai képviselet esti közleménye szerint egy orosz állampolgár életét vesztette, négyet pedig eltűntnek nyilvánítottak a Hamász támadása nyomán.

Korábban Moszkva azt tanácsolta az orosz állampolgároknak, hogy a helyzet stabilizálódásáig ne utazzanak Izraelbe. Lavrov a hétfői sajtótájékoztatón megerősítette, hogy Oroszország kész evakuálni mindazokat, akik ezt igénylik. Ez az orosz konzuli képviselet szerint nem kezdődött meg.

Korábban írtuk