A recski zombiland

Az első, lármás csapás a június 8-i nagy esőzés volt, amikor homokáradat zúdult mások portái mellett a Hunyadi utcai cigánysorra is, míg a második az állandósult „felszívja vagy beszúrja magának a kristályt” becenevű tragédiasorozat.

Mindkét csapás, akár a száraz időben végzett földboronálás, hatalmas port vert fel, főként miután a múlt héten kiderült: a sár közvetett okozóját, a cigánytelep fölötti bányát az illetékes hatóság csak hárommillióra büntette, amitől Magyar György sztárügyvéd, aki korábban a mostohán tartott elítéltekből, most pedig a romákból szeretne pénzt csinálni, a haját tépi. Akárcsak Recsk polgármestere, Nagy Sándor, de ő a faluban tomboló drogosok miatt. Sőt, haragos elkeseredésében az ország polgármesterei közül elsőként rendhagyó kiáltvánnyal fordult választóihoz:

„Tisztelt Recskiek! Az elmúlt hetekben településünkön drog tekintetében változás nem történt. Az ismert személyek továbbra is árulják, és egyre több idegent kell esténként elzavarjak, az is előfordult, hogy mentőt, rendőrt hívtam rájuk. Napi megélhetéssel küszködik a zöme, lopásokból tudja megvenni a szert magának.

Ezért most teszek egy ajánlatot! Bárkinek, aki érdemi információval segít lebuktatni egy drogterjesztőt, 100 ezer forint jutalmat adok magánemberként! Csak annyit kell tennie, hogy mielőtt vásárol valamelyik dílertől, keressen meg! Ez a pénz a napi megélhetéssel küszködőnek sok, a díler meg retteghet, ki fogja feladni.”

Anyagra kell

Miután rányitom a recski volt bányászkultúrház ajtaját, ahol a hivatal energetikai korszerűsítése okán lelt átmeneti irodára a polgármester, megkérdezem tőle, mivel kezdjünk, sárral-e vagy kristállyal. Kesernyés mosollyal ránt egyet a vállán, neki aztán édes mindegy.

– Különben van is összefüggés a kettő között, mert ahová betört a sár, ott tombol a drogfogyasztás – mondja a hódítók nyugalmával Nagy Sándor, aki régebben a Jobbik szekerét tolta, de mára jobbnak látta elköszönni tőlük, igaz, a Betyárseregnek továbbra is meghatározó tagja maradt.

– Ezzel, ami itt, van igazából és szigorúan senki sem akar foglalkozni, magamra maradtam. Recsken a lopások, betörések, botrányok és verekedések száma több mint száz évente, és valamennyinek a kábítószer az oka.

Számításai szerint a 2600 lakos közül minden harmadik roma, azok közül pedig minden tizedik, azaz több mint 80 masszív drogos. Számuk különösen az elmúlt években ugrott meg, és hiába tudja mindenki a faluban, kik az elosztók, eddig csupán egy díler ül börtönben. Kettő ellen most folyik eljárás, illetve egy 22 éves férfi nemrég vonult be a kóterba. A legfrissebb hír szerint a polgármester felhívását követő harmadik napon fogták el a Kike becenevű kétgyermekes, a harmadikkal állapotos édesanyát a Szent István utcában, a melltartójából került elő sztaniolpapírba csomagolt kristályos por.

– Csak azt ne higgye valaki, hogy azért törnek be háromnaponta, mert éheznek, ahogy a liberálisok szokták hajtogatni. Azért törnek be, mert pénz kell az anyagra, amit ha hozzájut, öngyújtóval felmelegít, felszív vagy beszúr – ismerteti a használati utasítást Nagy Sándor.

– Mivel nem dolgozik, kénytelen pénzt lopni a nagyszüleitől, az anyjától; ha nem adnak, megveri az apját, eladja a ruhát, az órát, a lapátot, de még a félzacskónyi kristálycukrot is a háztól, végül pedig elindul karkötőt, számítógépet, láncfűrészt, pingpongütőt lopni, mindegy, mit, csak pénzzé lehessen tenni.

Ha nem is ennyire durva, de hasonló a helyzet a szomszédos Parádon, Derecskén, Sirokon és Bodonyban is. Valamennyi település utcai padjain, kocsmái környékén vagy vasútállomásán „habzanak” (a falusiak így mondják) és várják a naplementét, mert akkor szoktak érkezni Gyöngyösről a dílerek, a városban székelő elosztóközpontból.

Nagy Sándornál már csak ezért sincs ingyensegély temetésen, gyógyszeren kívül. Ha tényleg éhes valaki, a hivatali konzervellátmányból kérhet néhány dobozzal, mert ilyen is előfordul. Meséli, ha életerős fiatal kopog az ajtaján kérencsélni, akkor azt mondja neki: látom, húszévesforma vagy, és van kezed, lábad, menj el dolgozni! Volt eset, amikor segített munkát szerezni valamelyik vállalkozónál, de másnap jött a telefon: a delikvensed nem jött be dolgozni…

Mielőtt rasszizmus vádjával illetnének, idézem a cigány származású Forgács István felhívását, amelyet a Mandiner hírportálon olvastam:

„Cigányok, hátrányos helyzetűek, közmunkások, tessék elmenni munka után! Pont. Ez a legeslegutolsó esély nektek, hogy aki most nem dolgozik, de munkából és bérből szeretne élni, megtegye. Aki meg fanyalog, az tegye most még lelkesen, de tudnia kell, egy év múlva már csak magára lehet dühös. Soha nem voltak olyan kedvező feltételek a cigányok társadalmi felzárkóztatásához, mint most.”

– Én kilenc év polgármesterség után is azt mondom, nem hiszek nekik, mert az Úristennek sem tartják a szavukat – fakad ki erre Nagy Sándor. – Volt idő, amikor negyven közmunkásnak adtam egyszerre munkát, még belügyminiszteri dicséretet is kaptam érte, mégis gyakran bepaliztak. Most csak 19-en járnak, de úgy, hogy minden reggel háromnegyed hétkor személyesen várom és számolom meg őket a hivatal udvarán. Viszont az is igaz, hogy a többségük többé-kevésbé rendszeresen eljár dolgozni a gyöngyösi pelenkagyárba, a verpeléti tésztaüzembe, a helyi belga tulajdonú asztalosrészlegbe vagy időszakosan a szőlőkbe, esetleg erdőirtásra, de az egyre tűrhetetlenebb drogos banda felülírja közösségünk dicséretét.

Pénz a sárban

Táj és falu mai napig hordozza sebeit. A rézbányászat mellkasfeszítő dicső éveit, a csillenyikorgástól hangos műszakok utáni olcsó sörözéseket meg mozgalmi indulókat kísérő szotyolaköpködéseket régen elmosta az idő. A bezárás munkanélküliséget, a kötelező munka és katonaság eltörlése toporgást, később ténfer­gést, mára pedig kábítószeres bűnözést termett, köszönhetően a korlátlan egyéni szabadságnak és az „az vagyok, aki lenni akarok” következmények nélküli életfelfogásának.

Nincs tisztelete a munkának, a józan paraszti észnek. A bel-pesti szociológusok, politikusok és emberi jogi harcosok szerint mindennek az érintettek hátrányos helyzete az oka, az ablaktalan szoba, a kinti vécé meg a kilátástalanság. Akkor is ezt mondják, ha például egy kisújszállási házikóból is el lehet érni a Nobel-díjat. Recskről vagy Gyöngyöspatáról sem kizárt, csak el kellene hitetni, akár kellő szigorral is, hogy nem a délelőtti kelés, a kannás bor, a pancsolt kristálypor és a munkakerülés az egyedül üdvös.

– Délután hozzák a hivatal meg a kultúrház új ablakait és a légkondicionáló kütyüket, mindet zárható helyre kell pakolni, mielőtt ellopnák – ad utasítást munkatársainak a falu első embere, aztán a mindenes mikrobusszal indulunk terepre.

– Vezetek buszt, motort, kamiont, sőt munkagépekre is levizsgáztam, de civilben autószerelő vagyok. Most jól jön, mert ha kell, télen beállok havat tolni, ilyenkor füvet nyírni vagy markolóval dolgozni, mikor mi sürgős a faluban.

Megállunk a menthetetlenül rogyadozó egykori magtár előtt, idáig zúdult le a felázott bányahomok a szemközti hegyről. A táj csodálatos képet mutathatna, mint egy makulátlanul zöld terepasztal: lehetne Svájcban, Ausztriában, mégis itt, a Kékes lábánál pottyant ki, akár éretlen görögdinnye, Isten hóna alól.

Miután megkérdezem Nagy Sándor uramtól, miért mondta találkozásunk elején azt, hogy a sárlavina meg a drogozás között összefüggést lát, úgy néz rám, mintha valamelyik kanyarban lemaradtam volna.

– Mert a sárban, köszönhetően Magyar Györgynek meg a liberális sajtónak, pénz van, és mert a legtöbb lóvé nélküli drogos a cigánysoron lakik. Nézze, az ilyen hegyi falvakat gyakran elveri a vihar. Recsken is volt rá példa, amikor egyszerre negyven portára zúdult sárlavina, de ez nem a cigánysoron történt, és onnan nem is rohant senki Magyar Györgyhöz, hanem megfogta a lapátot, és rendbe tette a saját házát. Ezek a bánya sarából aranyat akarnak csinálni, még dolgozni sem kell érte. Olyan ez, mint a falopás, csak az erdő helyett, akár Gyöngyöspatán, a költségvetést szándékoznak jogi segítséggel megdézsmálni.

Pedig a legtöbb kalyibatorzó ingyen sem kellene senkinek, már csak azért sem, mert mindegyiket többmilliós jelzálog terheli, ráadásul a tulajdonviszonyok is rendezetlenek.

Közelebb lépünk.

– Kedves uram, ezt a házat a férjemmel 28 éve szocpolalapon ingyen kaptuk az állam bácsitól – nyit ajtót Kiss Barnabásné, Teréz asszony. Hívásunkra azonnal előjött, látszik rajta, rutinos nyilatkozó. – Négy gyereket neveltem fel, a 32 éves Barnuska fiam még velem van, mert idegsorvadást kapott, nem tud járni. Jaj, mikor bejött a sár a konyhába és bokáig ért, hát akkor őtet a karunkban vittük ki az udvarra. Mondta is nekem az egyik ügyvéd úr, mert látta a karon ülő Barnuskáról készült fényképet – mutatja is okostelefonján –, hogy ezért külön pert indítunk, mert Barnuskám a sár látásától traumát kapott. Fizessenek érte.

Beszélgetés közben megemlítem neki, ha minden váratlan helyzetből kihozott ember kártérítést követelne, a világ összes pénze is kevés volna, amire csak annyit válaszol, neki ezt mondták a focipályán, mert odahívta a cigányokat fórumra a Magyar úr irodája; akkor ő ennek az egésznek a végét igenis kivárja. Semmibe nem kerül.

A minél nagyobb baksis reményében egymást sem kímélik, hiszen a falusi sportcsarnokban átmeneti kvártélyhoz jutottak, a bányától kapott százezer forintos gyorssegélyt, de még a kikövetelt önkormányzati ásványvizet is lopdosták egymástól a polgármester elmondása szerint.

– Sanyinak igaza van – nevet cinkosan Teréz asszony, aki a nyaka alá tetovált piros rózsáért negyvenezret fizetett baráti alapon, és telefonjával az ég felé bök.

– Cigány vagyok, de némelyiket fejbe lőném, mert megölnék egymást egy kanál vízben. Én a Hit Gyülekezeté-s Németh Sanyi bácsinak hiszek és tudom, jelentkezik már Isten jövetele, akkor lesz itt pusztulat!

Isten helyett egyelőre festett hajú, lakkozott körmű fiatal nő jön az úton, közelebb érve olyan illatorgia lengi körül, mintha a Rossmann drogéria kísérné. A balján kullogó úriember mikor meglátja kezemben a noteszt meg a tollat, odakiáltja: Ne nyilatkozz neki, meg fotót se engedj!

– Itt nincsen semmiféle drog! – hárít a dekorált helyi díva is, miután tisztelettudóan elmondom jövetelem célját. – Akkor se itt keressék.

– Nem a fenét – csattan fel Teréz –, hát ő az egyik legnagyobb terjesztő, csak félek a nevét kimondani.

– Valamilyen Bea – segít rá a polgármester. – Mindegyiket ismerjük név szerint, a 70 éves díler öregasszonyt csakúgy, mint azt a négygyerekes atyámfiát, aki életében nem dolgozott, mégis úgy él, mint a Csekonics báró, roskadozik az aranytól.

Megyünk tovább.

– A rendőrök sem csinálnak velük semmit, amíg nincs tetten érés – mondja a beavatottak nyugalmával Burainé, Anikó asszony, aki legkisebb lányával a faluközpontba tart. – Jön az URH-s kocsi, lassan felmegy a telep végéig, ott visszafordul és elmegy… Ezt meg minek? Csak nevetnek rajtuk a függöny mögül. Délután indul az élet, akkor száguldoznak rozoga autókon a terjesztők, a kutyák ugatnak utánuk, a betépett cigányok meg ordibálnak, kötözködnek. Ha beviszik valamelyiket, másnap itthon van.

– Én is féltem az unokáimat, na – csattan fel Teréz asszony. – Az egyik szomszédom nagy fogyasztó, olyankor Isten mentsen tőle, terelem a kölyköket befelé.

Itt tolong a média

A falu több mint 500 fiatalkorú lakosa közül azért csak 250 jár a helyi iskolába, mert a polgármester szerint az utóbbi években közel száz gyereket máshová, például Parádra hordanak a szülők, ott valamivel jobb a helyzet. Sérelmezi azt is, miért nem áll az iskola a helyzet magaslatán, hiszen ahelyett, hogy nevelné a rossz diákokat, arra vár, mikor végeznek vagy maradnak ki, mert annyival is kevesebb lesz a nyakukon. Hangos számolgatás után arra jut, hogy tíz recski gyerekből 3-4-nél több szakmát sem szerez, már most a lógást, a csavargást gyakorolja, később, 16 éves kortól pedig „rázúdulnak” a társadalomra.

– Nekem öt gyerekem van, sajnos közülük az egyiket rákapatták erre a francos fehér porra, erre a drága méregre – pityeredik el Anikó asszony. – Alig töltötte be a huszonkettőt, és már a börtönben ül. De mi nem drogozunk – húzza magához kislányát.

– Én letekerem a díler nyakát, ha velem próbálkozik – mondja Teréz asszony húgának, Marikának az élettársa, akit a továbbiakban Szilvió néven kell szólítani.

– Nekem egy feles meg egy doboz sör a drogom – nevet hozzá. – Melóztam Belgiumban meg Franciaországban, panelból raktunk össze házakat. Abból a 2400 euróból, amit havonta kerestem, egy fillért sem ittam el, küldtem haza Marikának a négy gyerekre. Hazajöttem, mert meg kellett műteni őtet, a Marikát, most napi 15 ezerért erdőirtáson szedem a fát, azt is ki lehet bírni. De tudok olyan gádzsót – emeli magasba a sörösdobozt –, aki ennyiért fel sem kel az ágyból. Én, ha üres az asztal, háromezerért is gürcölök naponta.

A polgármester helybenhagyólag jegyzi meg:

– Senki sem születik cigánynak, németnek, magyarnak vagy hottentottának, a bőre színe sem számít, mert minden gyerek egyforma. A baj akkor van, ha cigány lesz belőle, mire felnő, és nemcsak a telepen, hanem Pesten, Győrben, Szegeden vagy az elit Rózsadombon is – fogja rövidre a betyársereges polgármester.

Miután megkérdezem tőle, hogy akkor szerinte mégis miért egyoldalúak, megosztóak és félretájékoztatóak például a recski sár- és kristálybalhékról készült cikkek és riportok, türelmetlenül felhorkan.

– Miért? Mert ma is jön maga után a Szabad Európa, volt már az RTL, az ATV, a Blikk meg a fene tudja még ki, de amit a kérdéseikre válaszolok, annak a felét sem hozzák le, a maradékot meg úgy megkeverik, mint a tejbe aprított kenyeret. Mondok magának példát. Itt volt a Hír 24 újságírója, elbeszélgettem vele, aztán olyan, a nyilatkozatomtól eltérő mondatokat hoztak nyilvánosságra, hogy azoktól égnek állt a kevés hajam. Mér­gemben fel is hívtam az újságírót, mégis mit gondol egyáltalán, és mi ez a csalás, mire azt válaszolta, ő nem tehet semmiről, a szerkesztő írta át a szöveget, ahogy neki meg az újságnak megfelelt. De a politikusok dettó ugyanilyenek – nevet fel kínjában. – Jön hozzám az a szakállas LMP-s vagy párbeszédes, olyan sovány fickó, azt hiszem, Tordai Bencének hívják, és nem ám egyedül, hanem egy cigány országgyűlési képviselővel, a nevét annak sem tudom, meg vagy hét másik romával. Képzelje, arról győzködtek, hogy az iparűzésiadó-bevételünkből építsen a falu cigány lakóparkot a telepieknek. Én nem tudom, mit képzelnek ezek, de szó sem lehet róla.

Nem elég, hogy lopják az idejét, mellé még cenzúrázzák is. Pedig Nagy Sándor szerint arról is lehetne írni, hogy az egykor kommunistáktól meg munkásőröktől hemzsegő bányászfalu, ahol most ráadásul egyetlen párt sem működik, milyen látványosan araszol előre. Neki nagyon jó a kapcsolata a térség fideszes ország­gyűlési képviselőjével, nemrég 219 milliót nyertek pályázaton a leharcolt kultúrház és hivatal energetikai felújítására, előtte pedig 141 milliót külterületi utak aszfaltozására, például a régi KISZ-lakótelepig. Ráadásul, igaz, 1200 méterre a föld alatt, de aranyon járnak, érckutatók állítják, volt is itt amerikai, ausztrál, kanadai meg kínai küldöttség tárgyalni és vizitálni, hát bíznak a csodában. De erre a sajtó nem kíváncsi, mert ami jó, az nem kecsegtet rosszal.

A cigánytelep más kávéház.