A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, a Jobbik megszavazta az Európai Parlamentben, hogy illegális bevándorlókat lehessen szétosztani a tagállamok között, most lakosságcserével, és több százezer ázsiai migránsmunkás betelepítésével riogatja a magyar embereket pusztán politikai haszonszerzés céljából.

Hirdetés

Azt írták, a Fidesz-KDNP azzal ért egyet, hogy a riogatás helyett minden áron meg kell védeni Magyarországot és a magyar embereket az illegális bevándorlástól, valamint az ezzel járó terrorveszélytől.

Magyarországra sem dolgozni nem jöhetnek be illegális migránsok, sem pedig azért, hogy áthaladjanak az országon” – hangsúlyozták.

Külföldről érkező, ideiglenesen az országban tartózkodó vendégmunkásokat pedig csak szigorú szabályok mellett lehet alkalmazni és csak azokra az álláshelyekre lehet behozni, amelyeket a magyarok nem tudnak betölteni – olvasható a Fidesz közleményében.

Korábban írtuk