Sabrina Singh, a Pentagon szóvivője kijelentette: „Továbbra is támogatjuk Ukrajnát abban, amire szükségük van a harcukban. Folytatjuk a csomagok kihelyezését, csak egyre kisebbek lesznek”.

Hirdetés

A Fehér Ház szóvivője, John Kirby pedig a héten árulta el a sajtónak, hogy az Egyesült Államok már elköltötte a háború kezdete óta Ukrajnára elkülönített összegek 96 százalékát.

Singh továbbá megerősítette, hogy az Egyesült Államok felhasználta az „USAI”(Ukrajna Biztonságsegítési Kezdeményezés) finanszírozását.

A keretből nagyjából még egymilliárd dollár áll a Pentagon rendelkezésre, ezért a fennmaradó összeget kisebb csoportokra osztva fogjuk majd eljuttatni Ukrajnának – tette hozzá a szóvivő.

Az Ukrajnába irányuló támogatás komoly pénzügyi és politikai vitává vált az Egyesült Államokban az elmúlt hetekben. Miközben a Biden-adminisztráció továbbra is erőteljesen kiáll Ukrajna támogatása mellett, a pártok közti harcok tovább akadályozzák a törvényhozást.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Mandiner honlapján olvashatnak.