Átadták a Várkert Bazárt
Lezárult a diktatúra összeomlása óta eltelt időszak egyik legnagyobb műemléki felújítása, az 1883-ban épült és 1984 óta zárva tartó Várkert Bazár rekonstrukciója, amely Ybl Miklós 200. születésnapjára készült el és több mint 2000 négyzetméter kiállítási térrel gazdagítja a fővárost – mondta el L. Simon László, a beruházás kormánybiztosa csütörtökön, mielőtt Orbán Viktor miniszterelnök ünnepélyes keretek között átadta az épületet.
A kormánybiztos köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy nem hagyta veszni a műemléket, az uniónak a megújításhoz szükséges anyagi támogatásáért, a restaurátoroknak, valamint Potzner Ferenc, Pottyondy Péter és Dévényi Tamás vezető tervezőknek és a kivitelezést „példátlan gyorsasággal és szakszerűséggel” elvégző cégeknek. Méltatta előde, Zumbok Ferenc korábbi kormánybiztos „példaértékű előkészítő munkáját” és a kerület polgármesterének Nagy Gábor Tamásnak hosszú éveken át tartó kitartását.
– Ma végre visszaadhatjuk a kulturális élet szereplőinek azt, amire joggal tartanak igényt és az itt megvalósuló programok, kiállítások, rendezvények közönsége újra birtokba veheti ezt az önmagán túlmutató jelentőségű épületegyüttest – fogalmazott L. Simon László.
Megemlítette, hogy a helyszínen 27 mérnök irányítása mellett naponta 800 ember dolgozott és negyvennél is több hazai cég kapott alvállalkozóként szerepet a kivitelezésben.
Elmondta: a beruházás második ütemében, augusztus 28-ig befejezik a multifunkcionális rendezvényterem és a mélygarázs munkálatait, valamint a budavári királyi kertek rekonstrukcióját.
A kormányfő szavai szerint a Várkert Bazár felújításával egy harminc éve éktelenkedő szégyenfoltot sikerült eltüntetni a magyar műemlékvédelem történetéből. Orbán Viktor hangsúlyozta: a mostani még csak az első üteme a felújításnak, a másodiknak augusztus 28-ra el kell készülnie, „aztán irány a palota teljes felújítása”.
– A Várkert Bazár története is azt mutatja, hogy ha van egységes cél és egységes akarat, akkor a magyarok lenyűgöző dolgokat tudnak létrehozni – fogalmazott a miniszterelnök az összegyűlt több száz érdeklődő és a meghívott vendégek, mások mellett kormánytagok, Kövér László házelnök és Tarlós István főpolgármester előtt.
Az épület történetéről szólva felidézte, hogy az utolsó koncertet 1984-ben tartották, „élőzenés temetést rendezve” Ybl Miklós alkotásának. Ezt követően évtizedekig semmi sem történt a Várkert Bazárral, „csak a romlás és az enyészet„, sőt a rendszerváltás után „a privatizáció sötét felhője is beúszott a bazár fölé”.
Felelevenítette, hogy három éve döntöttek a felújításról, és ezer nap elég volt arra, ami évtizedekig lehetetlennek tűnt: „ami 30 éven át pusztult, három év alatt újjáépült”.
A miniszterelnök ismét hangoztatta: erős Budapest nélkül nincs erős Magyarország sem.
– Ma már van erőnk megvalósítani olyan nagy célokat, amelyeket korábban évtizedeken át nem sikerült. Ma már van erőnk kiállni nemzeti érdekeinkért, és visszaszerezni azt, ami a miénk – fogalmazott.
Szavait azzal zárta, reméli, hogy a felújítás, az épületegyüttes „feltámadása” után a Várkert Bazár pezsgő kulturális hely és új turistacélpont lesz.
Az ünnepségen Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: ahol valaha Budapest egyik ékköveként a Várkert Bazár tündökölt, három évtizeden át csak romokat láthatott a közönség, azonban ezután tízezrek vehetik majd birtokba a megújult helyszínt.
– A felújított Várbazár, ahogy a napokban átadott négyes metró, a felújított Kossuth tér, a főváros megújított utcái és terei, az újra régi pompájában ragyogó Mátyás-templom, a Zeneakadémia, az Erkel Színház, a budai Vár megújuló terei és utcái mind azt üzenik, hogy a gyenge vezetők csak vitatkoznak és nem tesznek semmit, az erős vezetők együttműködnek és cselekszenek – mondta Rogán Antal, hozzátéve, hogy 2010 óta a közös célok érdekében összefogott a kormány, összefogtak a budapestiek, így a nemzet fővárosa újra erősödik és újra éled.
A megnyitó alkalmából ünnepi műsorral is készültek a szervezők a közönségnek, akik a Várkert Bazár homlokzata előtt, a teljes hosszában lezárt Lánchíd utcáról, valamint kivetítőkön nézhették a programot. Az ünnepi műsorban közreműködött mások mellett Danis Lídia színművész, Kokas Katalin hegedűművész, Miklósa Erika operaénekes, Sebestyén Márta népdalénekes, az Experidance Társulat, a Magyar Állami Népi Együttes Zenekara, a Magyar Nemzeti Rézfúvós Kvintett és a Kiskunlacházi Ifjúsági Fúvószenekar is.
A sok száz érdeklődő közül a rendezvényre többen magyar zászlókkal és Fidesz-transzparensekkel, valamint „Megújítottad a Belvárost! Köszönjük, Tóni!” feliratú táblával érkeztek. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető beszéde közben egy Demokratikus Koalíció feliratú kabátot viselő fiatalember megpróbált felmutatni egy papírlapot, akcióját azonban a környezetében álló nézők megakadályozták.
Az ünnepség elején, a miniszterelnök beszéde alatt is látható volt egy ”Kormányváltás 2014„ feliratú molinó, amelyet a Mária anya szobor mellől lógattak le a várfalon. Utólag az Együtt-PM azt közölte az MTI-vel, hogy az ő, illetve a DK aktivistái lógatták le a feliratot, az aktivistákat a rendőrök igazoltatták.
Az Ybl tervei alapján 1875 és 1883 között készült neoreneszánsz épületegyüttes 1984 óta teljesen zárva volt, 1996-ban pedig felkerült a World Monuments Fund (WMF) műemlékvédő szervezet világ száz legveszélyeztetettebb műemlékeit nyilvántartó listájára.
A Várkert Bazár fejlesztése részben az Új Széchenyi Terv Közép-Magyarországi Operatív Programjának 6,7 milliárd forint összegű támogatásával valósult meg.
(mti)
