A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb energiaügyi miniszterrel, Dubravka Dedoviccsal közös sajtóértekezletén közölte, hogy miközben Szerbia hozzájárul Magyarország energiabiztonságához, vannak olyan országok, amelyek nemhogy nem segítik, de kifejezetten veszélyeztetik az ellátást. „Miközben Szerbia, nem európai uniós tagországként, segíti energiaellátásunk biztonságát, addig van olyan európai uniós tagország, amelyik veszélyezteti. Remélem, érzik ennek a helyzetnek a meglehetős furcsaságát” – fogalmazott.

Hirdetés

Figyelmeztetett, hogy senkinek nincs joga veszélyeztetni egy másik ország ellátásának biztonságát, márpedig szavai szerint Bulgária „legutóbbi ellenséges lépése”, a földgáz-tranzitdíjak emelése ezzel jár Észak-Macedónia, Szerbia, illetve Magyarország vonatkozásában. „Egy ilyen ellenséges, egyeztetés nélküli lépés, sajnos, alkalmas lehet arra, hogy kockáztassa ezen három ország energiaellátásának biztonságát, ezért Bulgáriának ez a lépése elfogadhatatlan” – vélekedett.

Kijelentette, hogy Budapest és Belgrád természetesen meg fogja védeni saját energiabiztonságát. „Mi készen állunk rá, hogy európai uniós keretek között, a kellő súlyú választ adjuk erre az ellenséges bolgár lépésre” – mondta. Kifejtette: kötelezettségszegési eljárást kezdeményeztek az ügyben az Európai Bizottságnál, továbbá megállapodás született arról, hogy a magyar és a szerb kormány összehangolja minden lépését ebben a kérdésben. „Észak-Macedóniát is a fedélzeten tudhatjuk, mivel az együttműködés és a koordináció velük is szoros” – tette hozzá.

A miniszter kiemelte, hogy Bulgária vitatott lépése erőteljesen megkérdőjelezi az európai szolidaritást, „a szövetségesek nem csinálnak ilyesmit egymással”. „Ráadásul a lépés ellentétes az Európai Unió szabályaival is, ez gyakorlatilag egy vám kivetését jelenti. Vámot tagországok nem vethetnek ki, az közösségi hatáskör. Ez a döntése Bulgáriának akadályozza a szabad áruforgalmat, és az Európai Unió közös kereskedelmi szabályai ellen is súlyosan vét” – mutatott rá.

Korábban írtuk

Felidézte, hogy tizenhat évvel ezelőtt volt már példa hasonló esetre, akkor Olaszország vetett ki környezetvédelmi díjat az Algériából érkező földgázra. A római intézkedést Brüsszel megsemmisítette a szabályok megsértésére hivatkozva. „Ezt várjuk el most is. Elvárjuk, hogy Bulgária visszavonja ezt az ellenséges döntést, ha pedig nem teszi, akkor elvárjuk az Európai Uniótól, hogy szerezzen érvényt az európai szabályoknak, és ne engedje egyik európai uniós tagországnak sem azt, hogy veszélyeztesse egy másik európai uniós tagország, vagy egy másik tagjelölt energiabiztonságát” – összegzett.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Közép-Európa súlyos kihívásokkal néz szembe, s ma az energiaellátás biztonsága is talán fontosabb, mint valaha. „Épp ezért mi, magyarok, nagyon nagyra becsüljük az együttműködést azokkal az országokkal, amelyek hozzájárulnak Magyarország energiaellátásának biztonságához. Szerbia megbízható szövetségesünk, olyan ország, amely segít nekünk, hogy biztonságban tudhassuk az energiaellátásunkat” – mutatott rá.

Tájékoztatása szerint idén 4,7 milliárd köbméternyi földgáz érkezett Szerbián át Magyarországra, és a kölcsönös támogatást jelzi, hogy a szomszédos ország jelenleg több mint 200 millió köbméter gázt tárol hazánkban. Leszögezte, hogy jól halad a munka a két országot összekötő új kőolajvezeték előkészítésén, továbbá a villamosenergia-összeköttetés kapacitásának megduplázása terén is, ami 2028-ra készülhet el. „Ennek azért is van nagy jelentősége a mi szempontunkból, mert nagy mennyiségű új villamos áramra lesz szükségünk Magyarországon az elektromos autóiparhoz kapcsolódó beruházások miatt” – közölte.