– Fontosnak tartják-e a magyarok a házasságot, vagy inkább az élettársi viszony kerül előtérbe?

– A magyarok hetven-nyolcvan százaléka úgy gondolja, hogy a házasság nem elavult intézmény, és érdemes megházasodni. Ezzel Európán belül is az élen járunk, ezt több kutatás is igazolta. Itt viszont van egy érdekesség. Sokan azt vallják, hogy a házasság előtt nem árt élettársi kapcsolatban kipróbálni a másikat, és a statisztikák szerint mégis közülük többen válnak el, mint azok közül, akik rögtön megházasodnak. Erről aztán lehet vitatkozni.

– Ha ennyire fontos a házasság, miért ennyire gyakoriak a válások?

– Valóban az, hogy minden második házasság válással végződik, igen drámai adat, de van egy másik oldala is a kérdésnek. Ugyanis kutatásokból kiderül, hogy arra a kérdésre, miszerint jó házasságban él-e az illető, a válasz jelentős százalékban igen. A házas- vagy élettárs a legjobb barát és bizalmas szerepét is betölti, akivel minden gondját megbeszélheti, és akire a legnehezebb helyzetekben is számíthat. Ezért ellentmondásosnak tűnik, hogy a család ennyire zűrzavaros, éppen a válások miatt, ugyanakkor a megkérdezettek nagy része azt vallja, hogy jó házasságban él. De ez az ellentét mégis feloldható, ugyanis arról van szó, hogy a magyarok többször próbálkoznak, és amikor megtalálják az úgymond igazit, arról számolnak be. Azért nagyon izgat mostanában engem az a kérdés, hogy miért nem képesek normális, tartós házasságokat kötni a fiataljaink már az első alkalommal.

– Miért?

– A fő probléma az, hogy túl hamar kezdenek el szexuális életet élni. A korai partnerkapcsolatok nem tartósak, és aki viszonylag gyakran váltogatja a partnereit, annak olyan irányban tér ki az értékrendje, hogy a bizalmon alapuló kapcsolatok fontosságát nem képes a megfelelő súllyal kezelni. Ezenkívül olyan fogyasztói társadalom alakult ki, hogy ami tetszik, azt megveszem, ami régi, azt könnyedén lecserélem. Ezért aztán a fiúk részéről az általános válasz az, honnan tudják, hogy öt év múlva is tetszik-e majd nekik az a kislány, vagy sem. Így számukra nehezen képzelhető el, hogy életre szóló hűséget fogadjanak. Pedig a vizsgálataink eredményei szerint a férfiak számára még fontosabb a jó párkapcsolat, meghosszabbítja az életkilátásaikat. Talán éppen ezért félnek inkább a házasságtól, mert nagyobb a kockázata, ha rosszul választanak. A lányok szívesebben mennének bele komoly kapcsolatba, de a fiúk effajta hozzáállása igen gátló tényező. Ezt a szingliség hangoztatásával próbálják kompenzálni, bár nálunk egyelőre csak a fiatalok három százaléka választja önként a szingli állapotot.

– Tehát családcentrikus nemzet vagyunk. Mi a család szerepe?

– Hivatalosan a családnak ötféle szerepe van. A termelés, a fogyasztás, a reprodukció, a szocializáció és a felnőttek lelki védelme. Ebből az öt szerepből a korábbi évszázadokban a gazdasági szerepek domináltak, napjainkban azonban egyértelműen a felnőttek lelki védelme került előtérbe.

– Ez mit jelent?

– Először is azt, hogy van egy biztos pont az életében, valaki, akiben bízhat. Onnan kaphat segítséget. Akinek mindent elmondhat. A jó párkapcsolatok szerepe igen felerősödött a rendszerváltás idején, amikor is sok embert elbocsátottak az állásából. Ezt a helyzetet a nők oldották meg. Ők voltak azok, akik kiemelték férjeiket a letargiából, rávették, hogy borotválkozzanak meg, öltözzenek fel, és elküldték őket a munkaközvetítőbe. Ez a fajta kölcsönös segítség csak jó házasságokon belül érvényesülhet. Ráadásul követéses vizsgálatok igazolták, hogy a házasságban, párkapcsolatban élők sokkal védettebbek betegségekkel, stresszel szemben, és a várható élettartamuk is kitolódik. Sőt a súlyos betegségen átesettek gyógyulása is gyorsabb, és kevesebb szövődménnyel jár azok számára, akik családban élnek, és nem egyedül.

– Az látszik a kutatási diagramjaikon, hogy a magyarság gyermekbarát nemzet. Ez újdonságnak hangzik a mutatókat figyelembe véve.

– Valóban. A megkérdezettek kilencven százaléka azt vallja, hogy az élet egyik legnagyobb adománya és boldogsága a gyermek. Átlagban a megkérdezettek két gyermeket tartanak ideálisnak, de elég sokan szeretnének három gyermeket is. Ezzel az eredménnyel élen állnánk Európában.

– Élen állnánk… – de nem állunk, a magyar nemzet fogy. Hogy is van ez?

– Persze, hogy fogyunk! A diagramok a fiatalok által kívánt gyermekszámot mutatják, nem pedig a ténylegesen megszületett gyermekeket. Hiába akarnak három gyereket, ha csak egy születik meg, akkor ez azt jelenti, hogy fogyunk. Csakhogy míg az egykori keletnémet területeken és sok más európai országban a népességcsökkenés oka az, hogy ott nem is akarnak gyereket, addig nálunk hiába akarnának, nincs anyagi lehetőségük arra, hogy világra hozzák a kívánt gyerekeket. Ez pedig egyértelműen politikai felelősséget jelent. Azért van így, mert a kormány, miközben mindennél fontosabbnak tartja a globalizáció, a multinacionális cégek támogatását, egyáltalán nem fordít figyelmet a gyermekvállalás támogatására. Pedig éppen fordítva kellene ennek történnie, hiszen ma még a pozitív hozzáállás alapot adhatna a jó irányú demográfiai változásra.

– Látszik is, hogy társadalmunkban a nő lehetetlen helyzetbe került. Dolgoznia kell, hogy a család megéljen, ezenfelül pedig még a háztartás, gyereknevelés is rámarad. Miért?

– Az, hogy megteremtődött a lehetőség arra, hogy a nők tanuljanak és dolgozzanak, jó dolog. A munka mellett a nők el tudnák, látni a családjukat, és a gyerekeiket is tudnák nevelni, ha ezt a társadalom támogatná és a munkahelyek lehetővé tennék. A helyzet azonban az, hogy Európában nálunk a legrugalmatlanabb a munkaidő, és nálunk van a legkevesebb otthon dolgozó. Egy jó kapitalista örül, ha mindenki otthon dolgozik, mert nem kell munkahelyeket fenntartania. De nekem van egy tippem, hogy Magyarországon miért nem lehet ezt megtenni. Azért, mert a vezetői pozíciókban kapcsolatok révén sok helyen olyan emberek ülnek, akik teljesen alkalmatlanok az adott feladat ellátására. Fogalmuk sincs, hogyan adják ki a munkát, mit kérjenek, hogyan ellenőrizzék. Így tehát azt ellenőrzik, hogy ki van fizikailag jelen a munkahelyén. Pedig ha van hely, ami alkalmas a munkára, az otthon az.

– Ezzel eljutottunk oda, hogy a családok kiszolgáltatottá válnak…

– Igen. Talán a világon sehol sem engedhető meg olyan pimaszság, hogy a cégek vezetői megkérdezik a nőktől, hogy házasok-e, akarnak-e gyereket, és ha a válasz igen, akkor fel sem veszik őket dolgozni. Más országokban az ilyenfajta diszkriminációt keményen büntetik. A dolgozó nők pedig érzékenyek, és megbetegszenek, ha a munkahelyi légkör elmérgesedik, a főnökük agresszív módon viselkedik velük szemben. Ezzel folyamatos félelemben lehet tartani őket a munkahelyeken. A férfiak esetében ezt azzal érik el, hogy állandóan fenyegetik, hogy elveszítheti a munkáját. Ez rosszabb annál, mintha kirúgták volna, mert azzal kész tény elé állítják. Így viszont a bizonytalanság lassan felőrli őket. Az ilyenformán félelemben tartott embereket könnyű kihasználni, befolyásolni. Be lehet őket rendelni a szabadnapjukon, meg lehet tőlük tagadni a túlórák kifizetését. Ez krónikus stresszt idéz elő, amiről tudjuk, hogy tönkreteszi az immunrendszert, ezért az adott személyek könnyebben betegszenek meg szív- és érrendszeri betegségben, rákban. Megengedhetetlen, hogy egy ország népességének nagy részét gyakorlatilag egészségileg tönkreteszik, és még azt sem lehet mondani, hogy ebből túl nagy hasznuk származna. Az érettségivel rendelkezők egy részét, illetve a gimnáziumnál alacsonyabb végzettségűeket érinti ez a jelenség leginkább. Higgyék el, hogy ez rabszolgatartás, amit ezek a cégek elképzelnek és megpróbálnak ide behozni. Az a hangnem pedig, amit a multik megengednek maguknak a dolgozóikkal szemben, példa nélküli. Ezenkívül van még valami, ami a rendszerváltás után jelentősen befolyásolta a társadalom tudatállapotát, és minden korosztályt érintett. Ez pedig a kereskedelmi televíziók megjelenése. Ugyanis ezek a társaságok azért jöttek létre, hogy reklámokat tudjanak érvényesíteni. Tehát amit reklámoznak, azt meg is vegyék az emberek. Mit tud tenni? Azért, hogy a közönségét minél nagyobbra növelje, magához kösse és jól befolyásolhatóvá tegye, különféle, többségében könnyen emészthető, tartalom és érték nélküli műsorokat sugároz. Ezek a programok a butítás határát súrolják.

– Hogyan?

– A televíziónak van egy olyan tulajdonsága, hogy nagyon gyors ütemben dob képeket az ember elé, és ezeket az agyunk nem tudja feldolgozni. Ezért ha valaki szeretné érteni a világ folyását, csak nagyon ritkán kapcsolja be a tv-t, hiszen nem tájékoztat, hanem felesleges képekkel tömi tele a fejünket. Viszont aki nem kapcsolja ki, lemond arról, hogy megértse a dolgokat, és innentől érzelmileg irányíthatóvá válik. Ezeken az adókon keresztül a politika is jelentős befolyásra tesz szert, és tömegeket terel saját kénye-kedve szerint.

– A félelemben tartásnak kiváló eszköze a törvények szigorúsága is.

– Kutatásaink igazolták, hogy Magyarországon bizonyos szabályok megszegése létfontosságú a fennmaradáshoz. A szabályok sok esetben annyira szigorúak, hogy szinte mindenki áthágja azokat. Ez azt is jelenti, hogy mindenki büntethető. Ez a diktatúrák jól bevált módszere. Természetesen nem büntet meg mindenkit, csak aki számára kellemetlen. Azt az elvet követi, hogy „Üsd a kecskét, hadd féljen a bárány”. Arról már nem is beszélek, hogy maga a törvényhozás sem tanúsít jogkövető magatartást.

– Olykor azzal ostorozzuk magunkat, hogy birka nép vagyunk. Igaz ez?

– Eredetileg nem így volt. Elég, ha csak ’56-ot nézzük. Ekkor a magyarság nemzeti öntudata világraszóló példát adott. Vidéki gazdák hozták fel az ételt Pestre, itt a fővárosban a betört kirakatokból nem lopták el az árut az emberek, és még sorolhatnám. A politika pedig arra jött rá, hogy ez számára nagyon veszélyes. Innentől kezdve egyetlen dolgot büntetett nagyon, a nemzeti önazonosság-tudatot. Ezt már 1944-től kezdve támadták, de 1956 után vált kőkeménnyé. Például tilos volt kirakni kokárdát március 15-én. A legszörnyűbb az egészben, hogy a jelenlegi politika is ezt a nemzeti önazonosságot támadja. Ezt a hiányt pedig azzal igyekeznek pótolni, hogy a fogyasztói mentalitást erőltetik. Sajnos úgy tűnik, sikerrel. Nincs még egy ilyen ország a föld kerekén. A más országbeli kommunista vezetőknek is volt nemzeti öntudatuk. Ez a fajta politika pedig igen ártó a magyarok számára.

– Azt is látjuk, hogy nehezen jövünk ki egymással. Mi a baj velünk?

– Ez jellemző, sajnos. De miért van ez? Be kell lássuk, hogy Magyarország etnikailag a legszínesebb ország Európában. Eleve a hét törzs különböző volt egymástól, azért kötöttek vérszerződést. Aztán csatlakoztak a kunok, a jászok és még egyéb törzsek. Legalább harminc etnikum gyűlt össze ezen a területen. Ez a rendkívüli etnikai gazdagság pedig egy nagyon önálló, eredeti és ötletes embertípust hozott létre. Csak az a baj, hogy mivel ennyire eredetiek, önállóak és individualisták vagyunk, könnyebben hajba kapunk. Európában az egyik legindividualistább nép vagyunk, csak az angolszászokhoz hasonlítunk ebben a tekintetben. Vegyük csak azt, hogy a török uralomtól kezdve szinte gyarmati sorba vetett ország voltunk ötszáz éven át. Ennek tetőpontja volt Trianon, aztán pedig a kommunista rezsim. Mindezek ellenére büszkék vagyunk rá, hogy tőlünk származik a legtöbb egy főre jutó Nobel-díjas, és hasonló kimagasló eredményeket jegyzünk. Valószínűleg nagyon bosszanthat más országokat, hogy hiába élünk hosszú évszázadok óta ennyire nehéz helyzetben, mégis rendkívül öntudatosak vagyunk. Ezért aztán nagyon bízom abban, hogy ez a sok egyéni öntudat lassan újra nemzeti önazonossággá kovácsolódik össze.

Váli János