Moldovát is megfertőzte az „ukrán vírus”

Felerősödött az elmúlt hetekben a diplomáciai mozgás Ukrajna körül. Ezt az elemzők többsége azzal magyarázza, hogy a Nyugat elkezdte felkészíteni a kijevi elitet a béketárgyalásokra. Mások szerint viszont a Nyugat egyáltalán nem akar leállni a háborúval. Az ukrán ellentámadás kifulladása és a támogatásoknak az amerikai belpolitikai csatározások miatt bekövetkezett csökkenése nyomán átmeneti zavar támadt ugyan, de a háború mindaddig folytatódik, amíg Ukrajna bírja élőerővel. Olyannyira, hogy kiéleződhet a helyzet akár a szomszédos Moldovában is.

A chișinăui vezetők egyre gyakrabban emlegetik a szeparatista Dnyesztermellék kérdésének rendezését. Ennek módjáról, a katonai akció lehetséges időpontjáról állítólag egyeztetnek is Kijevvel, egyes hírek pedig arról szólnak, hogy a Dnyeszter Menti Köztársaság térségében látványosan aktivizálódott a brit felderítés tevékenysége. Tény, hogy az új brit külügyminiszter, David Cameron a közelmúltban a kinevezését követő első útján Kijevbe, majd Chișinăuba látogatott, ezután pedig Maia Sandu államfő ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel egyeztetett. Hogy egy ilyen akció lehetősége mennyire ott van a levegőben, jól mutatja, hogy Kijev már többször is visszautasította, hogy Transznisztria megtámadására készülne. Az ukrán vezetés inkább egy második front megnyitását remélné Grúzia mellett Moldovától is. A Kijev és Chișinău között az utóbbi időben kifejlődött bensőséges viszonyt jól mutatja, hogy a moldovai elnök a Denisz Smihal ukrán kormányfő nevében bejelentkező, Lexus és Vovan néven ismert orosz telefonbetyároknak korábbi egyeztetéseket emlegetve moldovai területek bérbeadását ecsetelte.

Az Ukrajna és Románia közé szorult kis országban állandósult a feszültség. Kezdjük azzal, hogy a Maia Sandu államfő mögött álló Cselekvés és Szolidaritás (PAS) leszerepelt a közelmúltban tartott helyhatósági választásokon. Hiába zártak ki nemzetbiztonsági okokra hivatkozva esélyes ellenzéki pártokat és tiltottak be internetes portálokat – az orosz tv-csatornákat már korábban lekapcsolták –, a PAS az ország 36 városából csupán hat helyen ad polgármestert, a 35 körzetből pedig csak 19 helyen győzött. Az sem segített, hogy a választások előtt Maia Sandu államfő a központi támogatások megvonásával fenyegette meg a régiókat „kriminális jelöltek” megválasztása esetére. Tavasszal a gagauz autonóm régióban a központi hatalom a kormányzó választás eredményét akarta megsemmisíteni, miután a háborúellenes, Oroszországgal a kapcsolatok megőrzését hirdető ellenzéki jelölt győzött. Sandu és pártja akkor és most is az orosz beavatkozással magyarázta az ellenzék előretörését. Eközben még az EBESZ megfigyelői is az ukrajnai háború miatt bevezetett vészhelyzeti kormányzással visszaélő, jelöltek indulását nemzetbiztonsági okokkal indokolva megakadályozó, ellenzéki médiumokat ugyanígy letiltó moldáv hatalom lépéseit tartották aggályosnak. Az is jellemző, hogy a hatalom a dezinformáció elleni harcra külön központot hozott létre, amelyet a nyáron a chișinăui repülőtéren zajlott halálos incidens miatt leváltott volt belügyminiszter, nem mellesleg Maia Sandu barátnője, Ana Revenco vezet.

De feszült a helyzet az ukrán menekültek és még inkább az ukrán gabona korlátozások nélküli tranzitja miatt is. Nem véletlenül, hiszen Moldova mezőgazdasági ország, és a gazdák a jelenlegi helyzetben a beözönlő olcsó ukrán élelmiszer és az orosz piac kiesése miatt sorra mennek tönkre. Közben kiéleződött a harc a moszkvai patriarchátus és a romániai egyház alá tartozó besszarábiai metropólia között is, az utóbbi ugyanis Bukarest aktív pénzügyi támogatásával kiszorítaná Moldovából az előbbit. A románosítás jegyében Chișinău hivatalosan is románnak ismerte el a moldáv nyelvet, amit azonnal támogatott Kijev is. Ugyanígy jellemző a „román hősök” kultuszának építése, legutóbb például egy településen a védelmi minisztérium képviselőinek jelenlétében avatták fel az 1941-ben Hitler oldalán a Szovjetunióra támadó „hősök” sétányát. Időről időre előkerül a Romániával való egyesülés kérdése is, ami nem meglepő annak fényében, hogy Maia Sandu államfő kettős, moldáv–román állampolgár. Közben NATO segítségével folyik a moldovai hadsereg felkészítése, modernizációja. Legutóbb logisztikai szemináriumot tartottak a nápolyi bázisról jött instruktorok, miközben a francia hadsereg egyik gépén megérkezett a katonai felszereléseket tartalmazó legújabb szállítmány, a moldovai lakosság idegeit pedig a tartalékosok számbavétele feszítette.

Moldovában tehát minden adott ahhoz, hogy az ukrán útra lépjen. Történelmi és egyéb okoknál fogva az ország nemzetiségi és katonai, politikai helyzete rendkívül törékeny. Az egyik oldalról érzi Románia és ezzel az Európai Unió gravitációs erejét, míg a másikról a Kelet vonzását. Emellett figyelembe kell venni Transznisztria/Dnyeszter Menti Köztársaság három évtizede rendezetlen kérdését és a nemzetiségi faktort. S akkor még nem beszéltünk az ukrán befolyás veszélyeiről. Moldova helyzete így sok tekintetben emlékeztet a háború előtti Ukrajnáéra.

A mintegy két és fél milliós ország határai rendezetlenek. Az ukrán határ mellett elnyúló úgynevezett Dnyeszter Menti Köztársaság lényegében önállósodott, nagyjából másfél ezer orosz békefenntartó is állomásozik a szakadár területen. A mintegy félmilliós népességű, oroszbarát terület fontos szerepet játszik Moldova energetikai ellátásában. Ha nem is ennyire feszült, de nem nyugodt a helyzet az autonóm Gagauziában sem. A Budzsák síkságán élő, mintegy 200 ezer főt számláló, a török nyelvcsaládba tartozó nyelvet beszélő, többségében ortodox keresztény vallású, a XIX. század elején az oszmán üldöztetés elől a mai Moldovának akkor a cári Orosz Birodalomhoz tartozó területére áttelepült népcsoportra egyre nagyobb nyomást gyakorol Chișinău. Mindinkább úgy tűnik, hogy a gagauzok csak Moszkva és/vagy Ankara segítségével őrizhetik meg az autonómiájukat. Árulkodó, hogy a közelmúltban még az EU is bírálta Chișinăut, amiért egy új törvénnyel „kriminalizálta a szeparatizmust”, megnehezítve ezzel a párbeszédet a Dnyesztermellékkel és Gagauziával is.

A lakosság politikai értelemben egyébként is megosztott, az egyik fele inkább Moszkva, míg a másik a Nyugat felé néz. Az elnökhöz közel álló IMAS közvélemény-kutató friss felmérése alapján a lakosság 51 százalékának nem tetszik a felgyorsult közeledés az EU-hoz és Romániához, 60 százalék ellenzi a NATO tagságot, 58 százalék pedig fenntartaná a normális politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat Oroszországgal. A gazdasági helyzet instabil, a GDP tavaly majd hat százalékkal zuhant, jelenleg stagnál, az infláció pedig 30 százalék fölé ugrott. Közben Maia Sandu 2020-as elnökké választása óta Chișinău egyre jobban hátat fordít Oroszországnak, és a Nyugat felé orientálódik.

A feszültséget csak fokozta a szomszédos Ukrajnában kitört háború. Az eleve oroszbarát Dnyeszter Menti Köztársaságban többször is felforrósodott a helyzet, miután a szakadár alakulat központjában, Tiraszpolban kézi páncéltörő gránátvetővel lőtték a belbiztonsági minisztérium épületét, robbantások rongálták meg a térségben sugárzó orosz nyelvű rádió antennáit, illetve támadás érte a szakadárok egyik katonai alakulatát. Még aggasztóbb volt, hogy a Dnyeszter Menti Köztársaság belügyminisztériuma szerint drónokat indítottak, illetve tüzeltek is Ukrajna felől Cobasna falu irányába, ahol Európa legnagyobb lőszerraktára található. A Dnyesztermelléken akkor bevezették a vörös szintű terrorkészültséget, katonai ellenőrző pontokat állítottak fel, és magasabb készültségi fokozatba helyezték az orosz alakulatokat, valamint a szakadár állam mintegy hétezres hadseregét is.

Az utóbbi években Moldovának eleve feszültté vált a viszonya Oroszországgal. Chișinău ugyan éppen a kényes helyzet miatt nem csatlakozott az Oroszországgal szemben hozott szankciókhoz, ám az elmúlt két évben egyre látványosabban adja fel korábbi semleges, Nyugat és Kelet között egyensúlyozó politikáját. Előbb az oroszok szemében kiemelt szimbólumnak számító Szent György-szalag viselését tiltotta be néhány keresetlen mondat kíséretében, majd kilépett a FÁK Parlamenti Közgyűléséről szóló megállapodásból. Moldova folyamatosan szakítja meg Moszkvával a gazdasági kapcsolatokat, így az agrártermékek exportőrei elvesztették piacukat, az Oroszországtól vásárolt gáz és más energiahordozók ára pedig többszörösére emelkedett. Chișinău jelenleg perben áll a Gazprommal.

Moldova az ukrajnai háború kirobbanása után szinte azonnal beadta csatlakozási kérelmét az EU-hoz, ezzel egyértelműen állást foglalt a konfliktusban, hangsúlyozva az ország Nyugathoz való közeledési szándékát. Jelenleg csatlakozási tárgyalások megkezdésére vár, és a sorsa láthatóan Ukrajnához van kötve. No és az amerikai akarathoz. Valójában ugyanis Washington geopolitikai érdeke a posztszovjet térség ezen országainak teljes leszakítása Oroszországról, első lépésben az európai integráción keresztül. Az Európai Unió gazdasága azonban nem bír ki ekkora terhet. A kis Moldova integrálását még megoldaná, ám amennyiben Ukrajnával és Grúziával együtt – és akkor már a Nyugat-Balkán sem hagyható ki –, akkor ez a kihívás belátható időn belül teljesíthetetlen. Sokkal szebb időkben csak Lengyelország integrálása mintegy 200 milliárd dollárt emésztett fel.

Ráadásul az EU jelenlegi állapotát ismerve, egy ilyen bővítési kör tovább mélyíti a belső törésvonalakat. Moldova esetében még egy mezőgazdasági ország csatlakozása az ukrán gabonadömping megjelenésével már amúgy is feszült hangulatban még tovább növelné az elégedetlenséget Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában és még Romániában is. Arról nem is beszélve, hogy Moldova esetleges felvételével az Európai Unió egy évtizedek óta befagyott konfliktust is importálna Oroszországgal. El kell tehát Brüsszelben és a tagországokban gondolkozni azon, hogy megéri-e a moldáv uniós álmok érdekében ezt a kockázatot vállalni. A június 30-án a chișinăui repülőtéren lezajlott halálos túszdráma kapcsán a moldovai titkosszolgálatok részéről megmutatkozó inkompetencia pedig azt a kérdést veti fel, hogy érdemes-e egy újabb gyenge láncszem beiktatásával gyengíteni az európai biztonságot. Ráadásul még abban sem lehetünk biztosak, hogy az integrációval a moldvai társadalom széles rétegei nyernének.

Moldovára tehát a legjobb esetben is hosszú, nagyon hosszú út vezet a tagságig. Éppen ezért felelőtlenség Maia Sandu részéről, hogy miután Brüsszel rábólintott a tagjelölti státusra, a moldovai elnök elveszítette minden veszélyérzetét, és nyíltan keresi a konfliktust Oroszországgal. Úgy gondolja, hogy így szolgálja a legjobban a nyugati érdekeket. Téved, ráadásul azt kockáztatja, hogy az önpusztító ukrán útra lépve még jóval az uniós tagság előtt mély gödörbe löki az országát, végképp a végtelenbe tolva ki így az integrációt.

Látva ugyanis az elmúlt egy év politikáját, egyáltalán nem alaptalan annak a kérdésnek a felvetése, hogy belesodródhat-e Moldova a háborúba.