Minden népnek megvan a saját itala, melyre büszke lehet. A mexikóiaknak a tequila, az angoloknak a gin, a magyaroknak a Tokaji bor vagy a nemes gyümölcspálinkák, a braziloknak a pitu – még lehetne folytatni a sort. Az egyik, Magyarországon is igen kedvelt égetett szesz a whisky, ezzel az írásmóddal a skótok nemzeti itala. Az írek és az amerikaiak is a sajátjukénak tartják, ők whiskey-nek írják.Valójában vitatott, hogy az íreknek vagy a skótoknak köszönhetjük-e ezt a kiváló italfajtát. Habár a köztudatban a skótokhoz kapcsoljuk, a források mást és mást mondanak, annyi biztos, ahogy sok mindent, ezt is a szerzetesek találták fel. Egy John Cor nevű apát a királya utasítására malátából próbálta előállítani az aqua vitae-t, vagyis az élet vizét. Az italt mézzel és különböző gyógyfüvekkel ízesítették. A produktum valószínűleg nem volt túl jó, ugyanis a technikai feltételek nem feleltek meg egy kiváló párlat elkészítéséhez. A szeszipart és egyben a whisky gyártását forradalmasító folyamatos lepárló berendezést az ír Aeneas Coffey találta fel, a 19. századra pedig kialakultak a whisky-kategóriák…

Bár több országban, például Japánban is gyártanak whiskyt (és a hozzáértők szerint a Suntory Goldjuk valóban finom), az igazi mégis a skótoké. Ennek három fajtája van: a kevert (blended), a tiszta maláta (single malt), és a grain, mely változatos gabonafélékből készül. A skót whisky sajátságos, jellegzetes ízének több titka van, legfőként a szakértelem és a természeti adottságok. A desztilláló üzemeket és az érlelő házakat is ipari zónáktól távol eső helyekre telepítik, így a whisky egyik alapanyagául szolgáló víz mindig a legtisztább forrásból származik, és az érlelési ideje alatt mindig az adott terület levegőjét nyeli el, így érezhető rajta annak mikroklímája. A színt a 3-50 éves tölgyfahordós érlelés adja meg.

Míg a kevert whiskyben legalább ötvenféle malátawhiskyt házasítanak gabonawhiskyvel, és minél több maláta van a házasításban, annál drágább lesz a termék, a single malt whisky (például a Glenfiddich vagy a Glenfohry) csak egyfajta árpamalátából készül. Skócia négy tájegységén gyártanak single malt whiskyt: a Skót-felföldön, a nyugati partok közelében fekvő Islay és Jura szigeteken, továbbá Cambeltown közelében és az Alföldön. A skót whisky különleges, füstös ízét azért kapja, mert a csíráztatott és pépesített árpát nyílt lángon, tőzeg fölött szárítják. Ezután vizet és élesztőt adnak hozzá, erjesztik és desztillálják. Az ír whiskey-ben ez a füstös íz hiányzik, mert a maláta hőkezelését szénnel tüzelve végzik. Emiatt a párlat lényegesen könnyebb, ízében nagyon enyhe, finoman édeskés árnyalatú (Jameson, Tullamore Dew).

A másik nagy whiskey-gyártó nemzet az amerikai. Ennek érdekes története van. 1791-ben az Európai Kongresszus igen magas adót vetett ki a whiskey-termékekre. Az adó kifizetését azonban az amerikaiak megtagadták, és egy három évig tartó, úgynevezett whiskey-lázadás tört ki, amelynek során a gyártók közül sokan átköltöztek Bourbon megyébe, Kentuckyba. Innen származnak a Kentucky Bourbon (Early Times, Jim Beam, Four Roses stb.) whiskey-k, amelyek kettő-nyolc év között érlelt párlatok, amelyeknek Kentucky állam törvényei szerint minimum 51 százalékban kukorica alapanyagból kell készülniük. Fehér tölgyfa hordóban érlelik ezeket az italokat, amelyeket belülről kiégetnek, ezzel segítve elő a whiskey édes ízének, színének, és lágy aromájának kialakulását.

A whiskyt általában önmagában, jéggel fogyasztják, azonban számtalan kiváló koktélnak is az alapanyaga. Az étteremben whiskyrendeléskor azonban érdemes külön kérni a jeget – erre már az első osztályú helyek egyébként odafigyelnek –, hiszen ha az italt a jégre öntik, akkor az már enyhén vizezett. Egyre inkább terjed az is, hogy ahogy a bor mellé ajánlanak valamit kísérőnek, a whisky mellé szivart – amely már nemcsak a konyak „kötelező” kísérője – javasolnak a hozzáértő vendéglátók.

Hasonlóan a borkóstoláshoz, a whisky esetében is elsődleges az illat „megízlelése” a szeszfok megfelezésével (ami általában egy kis víz vagy jég hozzáadását jelenti, a szakértők szerint így lehet legjobban megtalálni az egyes illatmintákat). Érdemes két whiskyfajtát összehasonlítani, azonban nem azt kell eldönteni, hogy az egyik jobb vagy rosszabb a másiknál, hanem a különbségeket kell keresni.

Az igazi élmény azonban az ital ízének a megismerése. Egyesek egyhúzásra isszák meg a whiskyt, mások csak kortyolgatják, élvezik ízét, színét, illatát. Ha a whisky gazdag ízvilágú, akkor még pár óra múlva is érezhetjük az ízét, ahogy egy kiváló minőségű bornak is.

A whisky világszerte ismert és divatos ital. Ennek megfelelően rengeteg helyen gyártják is, de a minőség komoly különbségeket hordoz. Az igazi hozzáértő a francia, német, spanyol termékeket le sem emeli a polcról, de származási helyétől függetlenül az olyat sem, amelynek címkéjén az összetevők között szerepel a színezék (karamell).

Pozsgai András Tamás