– Január 12-én emléktüzet gyújtott és bensőséges ünnepséggel adózott a település a katolikus templom melletti Hősök terén lévő emlékműnél a Don-kanyarban hősi halált halt honfitársaink tiszteletére. Elég ennyi a keleti arcvonalon elhunyt katonáink tisztességének helyreállításához, vagy ez csak része egy hosszabb folyamatnak?

– Az alpolgármesterségem idején, 1992-ben készített pákozdi emlékműnél eleinte elsősorban a II. világháborúban odaveszettek családtagjai vettek részt az évről évre tartott ünnepségeken. Azóta folyamatosan nő az emlékezők száma, és egyre inkább látom, hogy a gárdonyi emberek elgondolkodnak a magyar hadsereggel történt szomorú tényeken, és azon vannak, hogy gyermekeink, utódaink is tisztában legyenek az 1943 januárjában bekövetkezett tragédiával. Ennél persze többre volna szükség, az összes ilyen kiemelkedő ünnepünknek nagyobb meghittséget és érzelmi töltést kéne adni. Ez azonban lassú folyamat, mert a rendszerváltás előtti kötelező állami ünnepek, mint a november 7-e, elvették a hivatalból kivezényelt emberek kedvét. Így nem csoda, hogy a rendszerváltozás után eleinte csak a legelhivatottabbak vettek rajtuk részt, a többiek örültek, hogy megszabadultak a kényszertől. Én ezt a hozzáállást szeretném a városban megváltoztatni, és az emberek érdeklődését múltunk iránt felkelteni.

– Minden bizonnyal ezt a célt szolgálja a Hősök terén tavaly október 23-án felállított emlékmű és a két kopjafa. Utóbbiak alkotója Tóth Attila Gyula, Apó, aki „pesti srácként” fegyveresen vett részt az 1956-os eseményekben.

– Apó a forradalom és szabadságharc leverése után Ausztráliába távozott, ahol Padányi Viktor köréhez tartozott, majd az USA-ban települt le. Amikor visszatért erdélyi feleségével, rögtön csatlakozott városunk polgári köréhez, ahol megismertük tehetségét. Református templomunknak már ajándékozott egy kis kopjafát, amit még Amerikában készített, és a templom előtt állítottuk fel. Már akkor foglalkozott újabbak gondolatával, amikor a polgármester-választás előtti beszédeimben kitértem a jövőben kialakítandó Hősök terére. Apó térítésmentesen dolgozott, ő szerezte be a kopjafák faanyagát is.

– Lamperth Mónika, az MSZP önkormányzati és településfejlesztési minisztere kijelentette, hogy elsősorban oda adnak pénzt, ahol az ő embereik kerültek a városok, falvak élére. Érzi ennek hatását?

– Erről csak két év múlva tudnék megalapozott véleményt mondani. Nyilvánvaló, hogy pályáznunk kell EU-s támogatásra, noha voltak, akik le akartak erről beszélni, mondván, úgysem nyerünk. Lehet, hogy kevesebb az esélyünk, mint egy szocialista polgármester vezette településnek, de akkor is meg kell próbálnunk. Ha ezután sorozatban nem nyerünk a pályázatainkkal, akkor már bizonyossággal kijelenthetem, hogy diszkrimináltak engem és a testület engem támogató többségét.

– A Velencei-tó környékén a turizmus fejlesztése lehet az elsődleges szempont. Ilyenkor itt is kihalt a táj?

– Némileg könnyebb helyzetben vagyunk Budapest és Székesfehérvár közelsége miatt, mint a balatoni települések, ezért a mi telünk mozgalmasabb. A főidény kibővítésének céljából kezdtük el saját gyógyfürdőnk építését, amely már most érezteti hatását a téli idegenforgalomban. A környéken hamarosan szálloda épül, fogadók létesülnek. Mivel a szomszéd városban is épül hasonló gyógyfürdő, a térség egyfajta rekreációs körzetté alakulhat, haszonélvezői pedig elsősorban a budapestiek és fehérváriak lehetnek. A hamarosan megépülő, Budapestet Székesfehérvárral összekötő gyorsvasút is ezt segíti majd, és ha nagy agglomerációban gondolkodunk, akkor szinte elővárosi szintté válhat Gárdony térsége.

– A Balaton környékén komoly problémát okozott, hogy több helyen a tópart feltöltésével igyekeztek növelni az építési telkek nagyságát. Itt is?

– Az 1970-es években kormányprogram keretében körbebetonozták a tavat, főleg a déli partot, amit aztán kőrakásokkal kellett megvédeni a jég ellen. A tó természetes partvonalát tehát akkor változtatták meg, és mivel mindenhol beton van, újabb már nem építhető, de a Vízügyi Igazgatóság ezt nem is engedélyezné. Ezzel ellentétes folyamat a betonpart kinyitása, azaz hullámos kifutó létrehozása, amivel a tó természetes öntisztulását szeretnénk visszaállítani. A kezdeményezés népszerű, a tóhoz érkezők jelentős része már az agárdi homokos partra viszi a gyermekét. Ez is része annak a folyamatnak, amellyel szeretnénk visszaállítani azt a pezsgő, társasági életet, amely az 1930-as években jellemezte a tó környékét. A nappali fürdőzők hangulatos kávéházakba ülhettek be, este meghitt éttermekbe jártak, ahol kellemes zene szólt.

Szakács Gábor