Felülírni a nemzeti törvényeket

– Mi járatban van Magyarországon?

– Legnagyobb örömömre immár a második könyvem jelent meg magyarul az Alapjogokért Központ gondozásában. Az első kötet az emberi jogok fejlődésével és változásával foglalkozott, ez a második pedig már – ha mondhatom így – aprólékosabb, és ebben elsősorban a lelkiismeret témakörét jártam körül, hogy így jobban megérthessük a kapcsolatot a lelkiismeret, az igazságosság és a törvény között. Ez különösen fontos napjaink társadalmaiban, hiszen ezek igen erősen kötődnek egymáshoz, és reményeim szerint a kötet is hozzásegíthet az igazságosság megteremtéséhez; akár magyarországi jogászoknak, ügyvédeknek vagy bíráknak is fogódzkodót kínálhat néhány bonyolult helyzet értékelésében.

– Erre szükségük lehet olyan szempontból is, hogy az unió minden jogi fronton támadja hazánkat. Ön szerint eljöhet az az idő, amikor a brüsszeli vagy strasbourgi döntések felülírják a szuverén tagállamok saját törvényeit?

– Az uniós törvénykezés kifejezett célja a nemzeti törvények felülírása. Az unió egy újfajta birodalom akar lenni, ebben pedig Magyarország csak az egyik tartomány lenne. Az uniós rendszer egyetlen célja egy szupranacionális európai kormányzat életre hívása, ezt azonban már nem nevezhetnénk demokratikusnak, hiszen nem az emberek döntenének arról, mi történjen, és az unió vezetése és lakosai között egyre több szűrő keletkezne. De valójában ez volt a cél már az unió – illetve a nagyobb, nemzetközi rendszer – megalapításakor is: a szuverenitás eltiprása, a nacionalizmus írmagjának is a kiirtása. Ezért hozták létre azokat a nemzetek felett álló európai intézményeket, amelyeknek mostanra sikerült elérniük az eredeti célt, közben azonban ellenőrizhetetlenek lettek. Ha megengedi, hogy ezt mondjam, Magyarország túlságosan kicsi ahhoz, hogy erre valódi ráhatása legyen, ám ugyanez nem igaz például Németországra, hiszen számukra ez az intézményrendszer kitűnő eszköz arra, hogy saját hatalmukat kiterjesszék az összes többi tagállamra. Más intézményrendszerek tekintetében ugyanez igaz az Egyesült Államokra is. Nemrégiben egy amerikai kollégától megkérdeztem, miért nem csatlakoznak az ENSZ egyes emberi jogi mechanizmusaihoz. „Miért csatlakoznánk mi? Mi hívtuk életre, mi vagyunk az uralkodók; nem fogunk megalázkodni az általunk létrehozott intézmények előtt” – felelte.

– Ön éppen az októberi választások előtt járt Lengyelországban, és egy baloldali előretörés esetére meglehetősen sötét jövőképet vázolt fel. Most hogyan látja a lengyelek helyzetét?

– Lengyelországra hatalmas nyomás nehezedett nemcsak az unió, de a szupranacionalista lobbisták részéről is. Soros György és társai rengeteg pénzt fektettek a lengyel médiába. Újságokat vásároltak fel, hogy így befolyásolják a közhangulatot. Tüntetéseket provokáltak ki és támogattak. Az unió mindeközben a lengyel költségvetést tartotta nyomás alatt. Amit Lengyelországban az utóbbi két évben láthatunk, az valójában a társadalmi mérnökösködés eredménye. Ezek az erők egyértelműen kormányváltást akartak, és ezt nagyrészt külföldi befolyással érték el. Sajnos nem kizárt, hogy azt látjuk majd ezután Lengyelországban, amit korábban Írországban. Ez utóbbi esetében egy kicsit más típusú folyamatnak lehettünk szemtanúi, de ugyancsak külföldről voltak képesek a feje tetejére állítani az országot. Kristálytisztán látszott, amikor Lengyelország került a célkeresztbe. Bár ott is működik egyfajta társadalmi ellenállás, nem tűnik úgy, hogy sikerült volna kellően erős konzervatív társadalmi hátteret létrehozni.

– A könyvbemutató során szóba került, hogy a klasszikus emberi jogokon túl egyes államok újakat adnak a listához; Franciaországban például arról van szó, hogy az abortuszhoz való jog is ezek közé tartozik majd. Hol van ennek a határa? Bármiből lehet emberi jog?

– Eredeti értelemben az emberi jogokat az emberi természetből eredeztetjük, vagyis a cél az emberek természetes képességeinek a megvédése. Mindannyiunknak vannak velünk született készségeink: tudunk tanulni, gyermeket nemzeni, beszélni és így tovább – ezekből áll össze egy ember. Ha azonban hátat fordítunk ennek az objektív, antropológiai megközelítésnek, és azt mondjuk, nem tudhatjuk, valójában mi is egy emberi lény, és lehet, hogy mindenkinek önmagát kell meghatároznia, akkor rögtön új jogokat hozhatunk létre, hiszen azok már nem az ismert emberi természetből, hanem az egyén akaratából következnek. Az előbbi univerzális; mindegy, hogy afrikai, amerikai, vagy európai vagy, az emberi természet változatlan. Ám ha azt mondod, hogy te az emberi természet felett állsz, és majd eldöntöd, valójában mi is vagy, azonnal el is vész az emberi jogok egyetemessége. Ez a két szemlélet áll ma egymással szemben.

– Egy másik érdekes szembenállást is említett, ami komoly fejfájást okoz Európának: az iszlám és a görög–keresztény múlttal rendelkező kontinens ellentéteit.

– Egyértelműen válaszút előtt állunk. Három rendszer közül kell választanunk. A görög és keresztény, tradicionális rendszer az értelemre épül, erre alapozva hoznak az emberek mindennap döntéseket. Az értelem jól megkülönböztethető a vallásos hittől. Az isteni kinyilatkoztatás azonban megvilágítja az értelmet, és könnyebben érthetővé teszi a világot. A görög hitvilágban és a kereszténységben nincs olyan kötelezettség, amely szembemenne az értelemmel. Minden egyes emberről azt feltételezzük, hogy képes erkölcsi ítéleteket hozni. Ha viszont megvan ez a képességed, ebből az következik, hogy felelősséggel is tartozol a döntéseidért. A felelősség tehát a döntéshozatal szabadságával és képességével kapcsolódik össze. A második választható utat az iszlám hívei képviselik; ők nem ismerik el ilyen formában a lelkiismeret létezését. Szerintük a hívőnek engedelmeskednie kell a vallási előírásoknak, és végre kell hajtania őket. Az a jó muszlim, aki Mohamed példáját követi, és semmit nem kérdőjelez meg. Csak engedelmeskedik. Ez az egyik oka annak is, hogy a muszlim társadalmak nem vagy csak egészen keveset fejlődnek.

A vallási előírásoknak való kérdés nélküli behódolás tehát a második modell, míg a harmadik elsősorban nyugati, progresszív társadalmakban figyelhető meg: számukra nem léteznek univerzális igazságok, mindenben az egyén dönt, minden szubjektív. A lelkiismeret feloldódik, elhal. Ha azonban nem hiszünk a lelkiismeretben, akkor nem hiszünk abban sem, hogy elérhetjük az igazságot és az igazságosságot, így nem marad más, mint az írott törvényeknek való behódolás – más már nem nincs. Ugyanígy működtek a totalitárius rendszerek; Hitler azt mondta magáról, hogy ő a német emberek lelkiismerete. Ha tehát szabad államra vágysz, akkor lelkiismeretes emberekre van szükséged, akik felelősséget vállalnak a döntéseikért. Meg kell tanítani a fiataloknak, hogy tartsák tiszteletben a lelkiismeretet, mert abból következnek a kötelezettségek és a szabadság.