A történelem viharai sajátos emberi sorsokat alakítanak. Magyarország nádorának, Józsefnek látszólag gazdagon mérte az élet a címeket, rangokat, fényűző palotában élhetett, de akik közelről ismerték egyéni sorsát, már nem tekintették olyan szerencsésnek. A politika szeszélye folytán 22 évesen I. Ferenc császár és király parancsára 1799 februárjában hosszú útra indult. Az évben Napóleon seregei betörtek az Osztrák Birodalomba és I. Ferenc csak az oroszoktól várhatott segítséget. Ezért tervét megerősítendő, öccsét, Magyarország helytartóját leánykérőbe küldte Szentpétervárra. A politikai megfontolásból tervezett házasság végül igen harmonikusnak bizonyult; a fiatalok első találkozáskor egymásba szerettek. A nádor életében az egyik legnagyobb tragédiát fiatal feleségének elvesztése okozta; halott hitvesét 14 évig gyászolta.

A szép szerelmi történet Szentpéterváron indult. A kiszemelt menyasszony, Alexandra Pavlovna I. Pál (1796 –1801) cár és felesége, Zsófia Dorottya württembergi hercegnő legidősebb lánya, II. Katalin cárnő unokája volt. József főherceg a szokásos előzmények után 1799. február 19-én érkezett Szentpétervárra, Auersperg herceg táborszernagy, Grünne gróf és Kolonics kamarások kíséretében. Pál cár a legnagyobb előzékenységgel fogadta a leánykérőt, pedig nem szelíd modoráról volt híres. József nádor az első találkozás után ezt írta bátyjának, Ferenc császárnak: „Nem hálálhatom meg kellőleg Felséged kegyességét, hogy őt jelölte ki számomra élettársul, és meg vagyok győződve, hogy a házassággal családi boldogságom egész életemre biztosítva van.”

A formális leánykérésre 1799. február 22-én került sor. A jeles eseményen Alexandra díszmagyar ruhát viselt. Az ünnepség orosz szertartások szerint zajlott, a templomi szertartást a kazáni érsek koncelebrálta, a császári gyóntató és az udvari kápolna sacelláriusa közreműködésével. Egyébként a nádor inkognitóban, „Burgau gróf” néven tartózkodott Szentpéterváron. Közben a cár elidegenedett az osztrákoktól, amelynek egyik oka az volt, hogy a bécsi udvar ódzkodott attól, hogy I. Pált a Máltai Lovagrend nagymesteri tisztségébe visszahelyezze. A cár pedig ígérete ellenére nem segítette az osztrákokat a franciák elleni háborúban. Az eljegyzés után a nádor március 20-án távozott Pétervárról Bécsbe, májusban már ismét Budán találjuk a hivatalában.

A boldog vőlegény siettette az esküvő időpontjának kitűzését a császárnál, de a válasz késett. Augusztus 19-én I. Ferenc Bécsbe rendelte József főherceget, aki ott tudta meg, hogy az udvarban megváltoztatták a Bécsbe tervezett esküvő tervét. A nádor ismét útra kelt Oroszországba, ahol a cári család a Pétervártól mintegy 45 kilométerre fekvő Gacsinán tartózkodott. Ide érkezett a vőlegény, aki a találkozásról így emlékezett meg: „…Arám megnőtt, szebb lett, engem bizonyosan boldoggá fog tenni.”

Bécsben úgy kívánták, hogy a görögkeleti rítusú esküvői szertartást előzze meg a római katolikus szertartás, amit a Habsburg Monarchia egyik főpapja, a lembergi érsek végezne. Az esküvő napját 1799. október 30-ára tűzték ki. A szertartás – a bécsi udvar ellenében – először a cári kápolnában görögkeleti, majd a lovagteremben római katolikus szertartás szerint zajlott, utóbbit a lembergi érsek, Kajetán celebrálta. Az ifjú pár az 1799. év végén utazott el Gacsináról; a cár, mintha rosszat sejtett volna, alig akarta elengedni leányát.

1800. január 2-án érkeztek Bécsbe, ahol négy héten át bálokat és színielőadásokat rendeztek a bájos és okos cárlány tiszteletére. A hónap végén aztán elindultak Budára, ahová február 1-jén érkeztek meg. A fogadóbizottság Óbuda határában várta a főhercegi párt, a rövid üdvözlő beszédek az „ország házában” (ma az MTA várbeli, Országház utcai palotája) hangoztak el, majd huszárok sorfala között a nádor és hitvese behajtatott a budavári palotába. Buda, Óbuda és Pest rég várt, szeretett rokonként üdvözölte az idegen hercegnőt. Virág Benedek zengzetes verset írt tiszteletükre.

A vidám természetű nádorné hamar megkedvelte új hazáját, rendkívüli műveltségével, kedvességével hamar megszerettette magát. Alexandra tette szalonképessé az udvarban a magyar zenét és táncot, meghívására Haydn Magyarországon mutatta be először külföldön a Teremtés című oratóriumát, javaslatára lett piros-fehér-zöld a magyar zászló. A köznép csak „magyar királynéként” emlegette. A bécsi udvar ezt nem nézte jó szemmel, Alexandrának sok megaláztatásban volt része az udvarban, mindent megtettek, hogy megkeserítsék az életét.

1801. március 8-án a nádorné leánygyermeknek adott életet, de a kislány pár órával a szülés után meghalt. A nagyapja, Pál cár után a Paulinának elnevezett gyermeket a budai kapucinusok templomában helyezték örök nyugalomra, majd 1838-ban átszállították a budai Zsigmond-kápolna alatti nádori sírboltba. (Síremlékét először 1977. október 3-án nyitotta meg a Kiszely István vezette szakembergárda, mert a nádori sírbolt halottait meggyalázták, kirabolták).

A fiatal anyát nagyon megviselte gyermeke halála, egészségi állapota napról napra rosszabbodott. Négy orvos is kezelte, „reumás gasztrikus ideglázat” diagnosztizáltak. Hiába volt minden igyekezet, a fiatal anya március 16-án csöndben elhunyt. A nádorné orosz gyóntatója, Mihail Szamborszkij szerint a nádorné kezelése merőben elhibázott volt, s ehhez járult még a rendkívül helytelen „diéta” is: kizárólag nehezen emészthető ételeket szolgáltak fel. A köznép nem is adott hitelt az orvosok által kiadott jelentésnek, és gyorsan elterjedt annak a híre, hogy Alexandra nem természetes halállal halt meg. Azt is leírta Szamborszkij, hogy egy csendes órában a ravatal mellett letérdelt egy vezető állású magyar személyiség és azt suttogta: „Sírba szállt vele a mi magyar királyságunk reménye, meghiúsultak terveink”. Sokatmondó suttogás volt.

Örömhír helyett gyászhír ment Pétervárra, nyolc napon belül kettő is, de lányának halálhíre már nem találta életben Pál cárt: március 22-ről 23-ra virradó éjjel az önkény ellen föllázadt magas rangú tisztek hálószobájában megfojtották a cárt.

Alexandra – görögkeleti vallású lévén – halotti ceremóniája hat hétig tartott az úgynevezett Nádorkertben álló, erre a célra előkészített kápolnában. A hat hét leteltével vitték át a holttestet a budai kapucinusokhoz (ma Fő utca 20. szám). Mivel a nádorné kedvenc kirándulóhelye Üröm volt, férje itt építtetett számára egy sírkápolnát. 1803-ra készült el a Szent Alexandra vértanúról elnevezett pravoszláv kápolna a mai Üröm község középső részén, a domb tetején, egy kert közepén. A koporsót – amit kikértek a kapucinusoktól – a sírbolt közepén, háromlépcsős emelvényen helyezték el, karmazsin bársonnyal letakarva. Itt nyert végső nyughelyet a vigasztalhatatlan nádor felesége. 1809-ben, a franciák betörése idején József nádor féltve a drága tetemet, a budai Várba vitette, majd a veszély elmúltával visszaszállíttatta Ürömre.

A királyi palota sok vihart látott épületegyüttesének – a szakszerűtlen „helyreállításnak” köszönhetően egyetlen eredeti része az 1944-ig működő, Hauszmann Alajos által épített, Szent Zsigmond-kápolna alatti nádori kripta maradt. A hetvenes években behatoltak a temetkezőhelyre, lángvágóval feltörtek minden fémkoporsót, a bebalzsamozott tetemeket kidobálták, ruháikat, ékszereiket, rendjeleiket ellopták. A budai Vár kiváló kutatója, az azóta elhunyt Zolnay László régész kérésére akkor elfalazták a kripta bejáratát, alkalmas időre várva, hogy mentsék, ami még menthető. 1977 októberében szakemberekből álló bizottság vállalkozott a temetkezőhely rendbetételére; a munka tíz évig tartott. Ennek volt része az ürömi mauzóleum lakójának vizsgálata is. A lelkes gárda vezetője Kiszely István volt, a különböző szakterületek képviselői pedig Faragó Endre, az Országos Igazságügyi Vegyészeti Intézet igazgatója, Hankó Ildikó antropológus, Horváth Ferenc egyetemi tanár, radiológus, Juhász Etelka régész-antropológus, Makai Ágnes, a Hadtörténeti Múzeum éremszakértője, Nagy Judit textilrestaurátor, Rákóczy Rozália, a Hadtörténeti Múzeum könyvtárának vezetője, Santora Zsófia igazságügyi orvos szakértő, Somogyi Endre, a SOTE Igazságügyi Orvostani Intézetének igazgatója, Susa Éva orvos szakértő, Szabó Árpád, az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet igazgatója, Szebényi Judit textilrestaurátor (Budapesti Történeti Múzeum) és Varga Tibor orvos szakértő. A bizottság 1977. november 25-én lépett be az ürömi halotti kápolnába. A terem közepén, háromlépcsős emelvényen állt a hatalmas rézkoporsó, posztóval letakarva, mellette állványon a cári és a magyar korona mása, mögötte egy hatalmas fakereszt. A rézkoporsóban brokáttal letakart tölgyfa koporsó volt, amelynek fej felőli részét fölfeszítették. A sírrablók a tetemig nem jutottak el, mert a felnyitás után érintetlen, csodaszép csillogó ruhában, kezében temetési keresztjével, gyűrűivel feküdt a nem egészen 18 éves nagyhercegnő. Teste mumifikálva volt, mint a Habsburg-halottak általában. A konzerválóanyag az arcot tönkretette, de a teste ép volt. Halotti ruhája három méter hosszú uszályban végződött, szegélyén tökéletes fényű, ezüstötvözetnek látszó flitter díszítéssel. Lábán bőrtalpú, pántlikás, selyemből készített halotti cipő, amelyet selyemszalaggal rögzítettek. Mintás selyemharisnyája felső részén piros keresztszemes hímzéssel varrt monogram: A. P. 1. 3. (nyilván szentpétervári hozományának egy darabja). Az orvosi szakvélemény szerint a fiatal Pavlovna gümőkorban szenvedett, ennek szóródása is lehetett a halál oka. A vizsgálatok után, 1978. január 16-án visszaszállították a tetemet az ürömi sírkápolnába és pravoszláv szertartás szerint visszatemették.

1981. április 26-án azonban kifosztották az ürömi kriptát. A cárlány halotti keresztjét, gyűrűit elvitték csakúgy, mint letört karjait. Az alapos nyomozásnak köszönhetően néhány nap múlva elfogták a fiatal betörőket. Az ellopott tárgyakat és a letört alkarokat a rendőrség megtalálta, így újabb restaurálás után a szakemberek ismét helyreállították az eredeti állapotot. Mivel Ürömön a biztonságos őrzést akkor nem tudták megoldani, május 13-án a tetemet átszállították a budai Vár nádori temetkezőhelyére, a korábban előkészített üres szarkofágba. Ott nyugodott az ifjú nádorné egészen 2004-ig, amikor is a Habsburg-dinasztia „magyar” ágának (nádori ág) családtagjai és Hilarion bécsi és ausztriai püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja kérésére Alexandra Pavlovna nagyhercegnő földi maradványait 2004-ben ismét visszavitték az ürömi sírkápolnába.

(hankó)