Egy nemzet legféltettebb kincse a szuverenitása

A parlamenti államtitkár a „Ha beszél róla, vissza kerül a táborba…” címmel megrendezett jubileumi, 25. Gellért-konferencián a legnagyobb hibának, bűnnek nevezte, ha valaki ezt a szuverenitást átengedi másnak készpénzért, akár dollárért, akár eurórért teszi ezt.

A XX. század arra tanít, hogy abból jól nem jártunk, ha mások szóltak bele Magyarország irányításába – rögzítette.

Rámutatott: ma is láthatjuk, hogyan akarnak beleszólni a hazánk szuverenitását érintő kérdésekbe, abba, hogy milyen népesség éljen itt, a gyerekeket hogyan neveljék, vagy, hogy egy háborúba akarunk-e fegyvert küldeni vagy sem.

Magyarország szuverenitása a magyar embereket illeti, azt tőlünk nem veheti el senki – jelentette ki a parlamenti államtitkár.

Visszatekintve az elmúlt évtizedekre kifejtette: Magyarországra külföldről szabadságot nem igazán hoztak a XX. században, elnyomást, alávetést, jogfosztást annál inkább. Mindennek előbb barna színezete volt, aztán vörös, de minden esetben, ami az emberek szabadságát csökkentette, az mindig együtt járt az ország szuverenitásának a csökkentésével – fogalmazott.

Kifejtette: ha nagyobb volt Magyarország függetlensége, az emberek is szabadabban éltek, ha a szuverenitásából elvettek, akkor az emberek szabadságából is elvettek.

Felidézte, amikor a kommunisták letarolták Magyarországot s a kékcédulással választással, megfélemlítéssel, csalásokkal, a média és a titkosszolgálatok „leuralásával” hatalomba kerültek, majd egy külföldi birodalom kiszolgálójává tették Magyarországot. Szinte abban a pillanatban a szabadságjogokat is úgy megnyirbálták, hogy őszintén már beszélni sem mertek az emberek. Hasonló történt a német befolyás idején is – mutatott rá.

Amikor Magyarország függetlensége, szuverenitása nőtt a rendszerváltozás idején és a szovjet birodalom meggyengült, befolyását a közép-európai régióban és Magyarországon sem tudta fenntartani, akkor az emberek szabadsága is növekedni tudott – mutatott rá.

A magyar történelmen végigtekintve nem volt arra példa, hogy a szuverenitás és az emberek szabadsága ne kéz a kézben jártak volna. Nem volt olyan, hogy amikor csökkent Magyarország függetlensége, az emberek szabadabban éltek volna és fordítva – összegzett, kiemelve: a nagyobb szabadság nagyobb jólétet is eredményezett.

Rétvári Bence a kommunista diktatúra áldozatainak emléket állító rendszeresen rendezett tanácskozásokat egyfajta élő lelkiismeretként jellemezte, kiemelve: ha a nemzet elfelejti történelmének bármely részét, akkor a tanulságokat, az élettapasztalatokat felejti el. A konferenciák résztvevői sokszor személyesen vagy családtagjaik révén is érintettek – jegyezte meg.

Kitért arra, hogy 700-800 ezer embert hurcoltak el malenkij robotra vagy a Gulágra, közülük 300 ezren soha nem tértek vissza. Mintegy egymillió ember ellen indult büntetőeljárás és háromszázezret elítéltek, 1200 embert kivégeztek a kommunista diktatúra alatt 1945-88 között – ismertette.

Ha megnézik a különböző birodalmak gondolkodását, egyvalami köti őket össze: tagadták Istent, a családot, a nemzetet, a hagyományt és a nemzetek szuverenitását. Vallották, hogy a nemzetek szuverenitását alá kell rendelni a nemzetközi ideológiának, mert fontosabb, mint a nemzetek függetlensége és történelme – mutatott rá.

Összekötötte őket az is – folytatta -, hogy az erőszakot teljesen legitimnek tartották a saját céljaik elérése érdekében.

A parlamenti államtitkár a jövő miatt is fontosnak tartotta ezeket a konferenciákat. Azt mondta, ha elfelejtenék a történelmi, sorsdöntő pillanatokat, azt, hogy mi volt az a rossz döntés, ami Magyarországot, a magyar embereket egy diktatúra „ölelésébe” sodorta, akkor a jövőt tennék kockára.