Az SZDSZ azonban súlyos beteg. Meghatározó személyiségei már régen elhagyták, ideológiája értelmezhetetlen, erkölcsi hitele nullához közelít, arrogáns gazdaságpolitikája alig több néhány avítt, neoliberális lózungnál, a tavaly októberi rendőrattakkal kapcsolatos magatartásával pedig az emberi jogok szószólójának szerepét is végképp eljátszotta. Mindennek egyenes következménye, hogy lehetséges szavazói is elhagyták, robog a politikai megsemmisülés felé.

Az idei tavasz egyik legnagyobb kérdése, hogy továbbmegy-e ezen az úton, vagy a párton belül azok az erők győznek, amelyek egy politikai földindulást is megkockáztatnak az SZDSZ megmentése érdekében. Azt világosan látnunk kell, hogy a politika racionális dolog. A résztvevők a döntéseiket azon az alapon hozzák meg, hogy azok a számukra előnyösek-e vagy sem. Aki arra számít, hogy a politikusok egy jelentős csoportja olyan döntést hoz, ami neki kárt okoz, egészen biztosan csalódni fog. Aki azt várja, hogy az MSZP-frakció bármilyen, akár közvetett formában is megszavazza az előre hozott választásokat, az azt feltételezi, hogy saját jólétük alól készek kirántani a szőnyeget – márpedig ez nem fog bekövetkezni. Az MSZP parlamenti frakciójának tagjai számára ma a kisebb rossz mindenképpen a kormányon maradás. Hiszen így még két évig biztosan hatalmi pozícióban maradhatnak, annak minden előnyével, ráadásul időt kapnak arra, hogy ha nem is győznek a soron következő választásokon, a ma várhatónál jobb eredményt érjenek el.

Ami nem jelenti azt, hogy ne cserélnének miniszterelnököt. Hiszen ez a lépés az MSZP számára is egyre racionálisabb. Az nem vitás, hogy az újabb kormányfőcsere elég rossz üzenet a választóknak – milyen párt az, amelyik már másodszor képtelen alkalmas embert találni? Gyurcsány megtartása azonban már az MSZP számára is a nagyobbik rossz. Egyre valószínűbb, hogy vele 2010-ben rosszabb eredményt érne el a párt, mint szinte bárki mással. Igaz, alkalmas jelölt nemigen mutatkozik, csak csupa régi bolsevik, egyik kissé népies, másik inkább liberális, a harmadik bürokrata, egyik sem egy Obama, mégis akármelyik jobb esélyt kínál, mint Gyurcsány. Aki a legutóbbi évértékelőjén legjobban egy összetöppedt léggömbre hasonlított, nem durrant ki, csak összement, és szép lassan leereszkedett a földre. A hidegfejű számítás azt hozza ki, hogy Gyurcsánynak mennie kell – hogy a többiek közül minél többen maradhassanak.

Az SZDSZ-szel más a helyzet. Itt a lét a tét. Horn Gábor elhíresült mondása – nem lehetünk olyan rosszak, hogy ne jussunk be a parlamentbe – már rég az ellenkezőjére fordult: ha így mennek tovább a dolgok, nem lehetnek olyan jók, hogy bejussanak. Kóka az SZDSZ eddigi legnagyobb tévedésének bizonyult, tökéletesen alkalmatlan a pártelnöki szerepre, ráadásul miniszterként is kudarcot vallott, viszont vonzza a vaskos botrányokat. Mindez Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel súlyosbítva. A tévedés persze nem a véletlen következménye, romlott viszonyok alkalmatlan embereket emelnek magasra. Az eredményt azonban most már a vak is látja. Ez az ember már egy olyan csekély hatóanyagú botrányt sem visel el, mint a szavazat-ügyeskedés. Ez a párt már egy olyan csekély hatóanyagú embert sem visel el, mint Kóka János.

Ebből a helyzetből az SZDSZ számára van egy racionálisan végiggondolható kiút. Az, amit a számítástechnikában resetnek, teljes újraindításnak neveznek. Magyarán a koalíció felbontása, az előre hozott választás. Nem azért, mert a jobboldal azt szeretné, ez az SZDSZ számára inkább erős ellenérv. Hanem azért, mert erre az akcióra ismét felépíthető egy párt, ehhez meg lehet nyerni a választók öt-hét százalékát. Kókának mennie kell, de az SZDSZ szempontjából az az előnyös, ha a népszavazás után megy, a nyilvánvaló vereségért legyen ő a bűnbak, vigye ő a pusztába a többiek vétkét. Látnivaló ugyanakkor, hogy ha Kóka megy, az nem Fodornak nyit kaput. Más piszkába senki sem ül bele szívesen, ráadásul ha Fodor ezen az áron lesz elnök, senki sem mossa le róla, hogy sötét eszközökkel szerezte meg a hatalmat. Az SZDSZ-nek amúgy sem Fodorra van szüksége. Hanem egy vadonatúj emberre, mondjuk egy vidéki polgármesterre, aki hitelesen képes azt mondani, hogy túl zavaros a víz a pohárban, öntsünk bele tisztát.

Vigyázat, az SZDSZ-t semmi sem sürgeti, hacsak a 2010-es választások nem. Megtehetik, hogy fél évre előre bejelentik a koalícióból való kilépésüket (őrizzük meg az ország kormányozhatóságát, a stabilitás fontos érték stb. stb.), gondosan elkerülik a szövetséges elárulásának látszatát, tárgyalnak minden tényezővel, elsőként a köztársasági elnökkel, majd az ellenzékkel is. De ehhez az új műsorhoz új férfi (nő) kell, aki az újrakezdés jelszavával nyeri el a pártelnöki posztot, ebből merít legitimációt a vállalkozásra. A politika racionális dolog – vagy nem. Az SZDSZ számára valószínűleg az egyetlen racionális megoldás, a túlélés egyetlen esélye az újrakezdés volna, ám könnyen lehet, hogy a jobboldallal szembeni zsigeri gyűlölet erősebbnek bizonyul a józan észnél. Akkor még két évet várni kell az országgyűlési választásokig, Amelyen viszont két évtizedes fennállás után – Kókával vagy Fodorral, egyre megy – minden bizonnyal megsemmisül a Szabad Demokraták Szövetsége. Ki-ki eldöntheti, melyik lehetőség előnyösebb az országnak.

Bencsik Gábor