– Csoportjuk elemző, kutató tevékenysége során leegyszerűsítve arra jutottak, hogy hamarosan súlyos világválság fenyeget. Ennek egyik meghatározó oka a globális fölmelegedés, amiről mások viszont azt állítják, vaklárma. Kinek van igaza?

Hetesi Zsolt: – Ha megnézzük az elmúlt négyszázezer év szén-dioxid-kibocsátásának és a Föld hőmérséklet-változásának diagramját, azt látjuk, hogy a két görbe tökéletesen együtt változik, azaz erősen összefügg egymással.

Szám Dorottya: – A baj olyan nagy, hogy ha egyik pillanatról a másikra megszűnne a szén-dioxid-kibocsátás, a hőmérséklet akkor is tovább nőne. Megszűnne ugyanis a korom- és pernyekibocsátás, ami árnyékoló hatása miatt kicsit hűti a légkört. Továbbá az elolvadó jégtáblák helyén a tengervíz sötétebb, így jobban elnyeli a hőt, ami miatt többet sugároz vissza. Ha még néhány fokot emelkedik a Föld hőmérséklete, a fajok mintegy harmada kihal. Ez olyan hatással lesz a bolygó ökoszisztémájára, amit el sem tudunk képzelni. Az Egyesült Államok tudományos akadémiája néhány hete adott ki egy jelentést, mely szerint a sarkvidéki nyarak nemsokára jégmentesek lesznek. El fog tűnni tehát egy jelentős édesvízkészlet. Ez viszont a tengerszint emelkedését okozza. Az Északi-sark jegének elolvadása következtében felhígul és lelassul a Golf-áramlat, amit a só sűrűségkülönbsége hajt. Ha a bolygó hőmérséklete esetleg még öt fokkal nő, elolvadnak a Szibéria alatti jégmezők. Ezzel jelentős mennyiségű metán szabadul fel, amiket a jégmolekulák úgynevezett klatrát-szerkezetben tartanak fogva. A jelenség Nyugat-Szibériában már elkezdődött. Ha az egész felolvad, mintegy 450 milliárd tonna metán szabadul fel, ami huszonháromszor nagyobb üvegház gáz, mint a széndioxid, vagyis huszonháromszor 450 milliárd tonna kibocsátott széndioxidnak felel meg. Ez pedig azt jelenti, hogy lassan felforr a Föld…

– Van még?

– Van. A fölmelegedés csapást jelent a nagyvárosok vízkészleteire is. Sydneynek például mindössze két évre elegendő tartaléka van, mivel a vízgyűjtő területén évek óta a korábbi csapadékmennyiség 45 százaléka esik. A folyamatos aszályok miatt a világ gabonatartalékai az 1986-os száz napról kevesebb mint felére zsugorodtak. Végpusztulás fenyegeti az Amazonas-medencét is, ami a bolygó egyik tüdeje.

– Rémületes jövőkép.

H. Zs.: – És még fokozható. A fölmelegedés még csak nem is a legnagyobb probléma. A legfőbb gond az erőforrásválság. Matthew Simmons jeles amerikai olajipari szakértő, akinek neve jól cseng a szakmában, e hónap elején azt mondta egy texasi lapnak, hogy nem érti, miért a világméretű fölmelegedésre mondják, hogy kipusztítja az emberiséget, amikor ezt az olajhozamcsúcs fogja megtenni. Ráadásul a hőmérséklet emelkedése ellen úgy próbálnak védekezni, hogy a gazdákat úgynevezett zöld üzemanyag termesztésére ösztönzik. Ezzel viszont két újabb csapást mérünk saját magunkra: egyrészt tovább növeljük a monokultúrázást, vagyis a nagy, összefüggő területeken egyfajta növény termesztését, ami leginkább a kártevőknek jó, másrészt elvesszük az élelmiszernövények elől a területet. Ez pedig például Mexikóban hamarosan éhínséget okoz. A mexikói kukorica jelentős része az Egyesült Államokban köt ki, hogy biodízel, bioetanol legyen belőle. Ma a Föld kilencven százalékát műveli az ember. Egyszerűen nincs már több terület. A Föld ezt a hat és félmilliárd embert sem tudja eltartani. Ráadásul a termésátlagok is várhatóan ötödükre esnek majd vissza, amikor berobban az energiaválság. A traktor ugyanis olaj nélkül nem megy, de rendkívül erőforrás-igényes ágazat a vegyszergyártás is, aztán meg műtrágya sem lesz.

– Erőforrásválság, olajcsúcs… E fogalmakkal néhány éve ismerkedtünk meg idehaza. Mit jelentenek?

Sz. D.: – Világunkat szinte teljes egészében ősmaradványi erőforrások felhasználására építettük. Egy egységnyi erőforrás felhasználásunk 87 százaléka szénre, földgázra vagy olajra támaszkodik. Egyetlen esztendő alatt annyi energiát pöfékelünk el, amennyit a zöld növényzet 422 év során köt meg. Olyanok vagyunk, mint az az ember, aki ingatag székeket rakott egymásra, hogy magasra másszon, és hamarosan leesik. A Föld népessége naponta negyedmillióval nő, így a kitermelésnek is növekedni kéne, de az olaj- és földgázkészletek végesek. A világ napjainkban érte el a lehetséges kitermelési csúcsot, most nagyjából stagnál, illetve lassan már érzékelhető a baj. Ha az olaj gyorsuló iramban fogyni kezd, a világ mai gazdasági rendszere fenntarthatatlanná válik.

H. Zs.: – Föl sem tűnik, annyira megszoktuk a mai életformánkat. Ezt az épületet, ahol beszélgetünk, olyan hővel fűtik, amit a dél-budai hőerőműben földgázból nyernek. Hollandia kivételével nincs olyan országa a világnak, amelyik ennyire földgázfüggő lenne. De a hollandoknak az Északi-tengeren vannak gázlelőhelyei, nekünk viszont nincsenek.

– Mikor lesz érezhető a válság?

H. Zs.: – A legderűlátóbb előrejelzések szerint 2015 körül rohamosan fogyni kezd a rendelkezésre álló energia. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már több éve beszélnek erről, és komoly szakirodalma van a témának. A nagy elemző cégek kutatásai ugyanazokat az eredményeket hozzák ki, mint a mieink, csak ők egy év lemaradásban vannak hozzánk képest. Persze nyilván nem a kutatásban járunk előrébb, hanem a politika gátolja az információkat, mert félnek a pániktól. De számos intő jel figyelmezteti a sorok közt olvasni tudó embert a bajra.

– Például?

Sz. D.: – Egyre emelkednek az energiaárak, az olaj hordónkénti ára lassan eléri a százdolláros lélektani határt, hatalmas viták folynak egyetlen gázvezeték körül, az Északi-tengeren kétségbeesett felderítéseket végeznek, egyre többet fektetnek be az alternatív energiaforrásokba, és így tovább. Utóbbiakhoz egyébként nem érdemes túlzott reményeket fűzni, kiaknázásukhoz ugyanis hagyományos, ősmaradványi forrásra van szükség, ráadásul az így nyert energia jelenleg mindössze egy-két százalékát teszi ki az összes felhasznált energiának. Ezenkívül a hatékonyságuk is kérdéses. A kőolaj és a földgáz esetében egy hordó olajnak megfelelő befektetett energiával nyolcat lehet kinyerni, az alternatív energia-források esetében ez egy a háromhoz. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy például a napkollektorok, napelemek legyártásához ugyancsak hagyományos ősmaradványi energiaforrások szükségesek, akkor közelítjük az egy az egyhez arányt, vagyis nem éri meg a befektetett munka.

– Mikor kezdődött ez a sokkoló folyamat?

H. Zs.: – Nagyjából az 1930-as évek, azaz az ipari, illetve az 1950-es évek, az úgynevezett zöld forradalom óta. Az előbbi alatt a gépesítést, az utóbbi alatt a vegyszerek tömeges alkalmazásának kezdetét értik.

– Vagyis nyolcvan év alatt felfaltuk a jövőt?

H. Zs.: – Lényegében igen. Ha megfigyeljük a világ energiatermelésének grafikonjait, azt látjuk, hogy 1930 körül az egy főre eső energiatermelés hirtelen nőni kezdett, növekedett körülbelül 1980-ig, azóta stagnál, és a készletek kimerülésével most jön a letörés. Ma körülbelül egymillió ismert, leírt, rendszerezett faj él a Földön, de valószínűleg ennek többszöröse vár még fölfedezésre. Az ember és az összes többi faj energia-forgalmának aránya egy az egyhez. Vagyis ugyanannyi erőforrást használunk, mint az összes többi faj együttvéve. Ahhoz, hogy az egész emberiség a mai színvonalon tartósan tudjon élni, 1,4 Föld kellene. De a nyugati színvonalhoz négy. Kizsigereltük a bolygót, megmérgeztük a levegőt, a földet, a vizet. Sokan nem is hinnék, mi mindent fogyasztunk el a csapvízzel naponta.

– Például mit?

– Az 1970-es években jelentősen megtisztították a Temze vizét és újratelepítették halakkal, amelyek korábban az ipari szennyezés következtében jórészt kipusztultak. A biológusok meglepve tapasztalták, hogy a hím halak egy része egy idő után ikrát kezdett lerakni. Kiderült, hogy a folyó tele van fogamzásgátlóval, ami a csatornákból jut a vízbe. Vagyis, akármilyen sokkoló, a csapvízzel gyakorlatilag hormonokat is iszunk. Gondoljunk bele, a Dunában Magyarországon már benne van Bécs és Pozsony minden szennyvize, hogy csak a nagyobb városokat említsem.

– Mi a kiút ebből a helyzetből?

H. Zs.: – Először is tudatosítani kell, hogy nagy baj van. Föl kell készíteni az embereket a túlélésre. Olyan jellegű ismereteket kellene szerezni, hogyan építsünk hűtőházat, ha nincs áram, miként kell krumplit tárolni, hogyan fűtsünk, milyen módszerrel lehet tiszta vizet nyerni, és így tovább. Mi annyit tudunk tenni, hogy lehetőség szerint tájékoztatjuk az embereket a helyzetről, és megoldási módokat igyekszünk felkínálni. Nekünk itt, Magyarországon némi szerencsénk is van, mert többletgabonával rendelkezünk, hiszen a termésátlagok hazánkban is nőttek, miközben a lélekszám stagnál, sőt fogy. A fölösleget föletetik a tenyészállatokkal, s így baromfi, netán malac képében fogyasztjuk el. Régen hagyományosan egy héten egyszer volt hús az asztalon. Ha erre vissza tudunk állni, akkor kisebb termésátlag is el tudja tartani Magyarországot. Ha nem lesz műtrágya, akkor az Amazonas menti indiánok módszere szerint elszenesített növényi maradványokkal mint aktív szénnel meg lehet kötni a nitrogént, ami felér egy közepes műtrágyázással. Tehát nincs minden veszve, csak dolgozni kéne a megoldáson, s nem azzal kellene foglalkozni, hogy a jelenlegi rendszert miként lehet fenntartani. Mert azt már nem lehet.

Sz. D.: – Ma főként olyan értelmiséget képeznek, amely a jelenlegi rendszert tartja fenn. Kevés viszont a produktív értelmiségi, a mérnök, a földdel foglalkozó ember. Vissza kéne állni a termelésre, a gazdálkodásra.

H. Zs.: – Félő, hogy elvész ez a fajta tudás. Ma a paraszti életformát a fővárosi kabarékban gúnyolják, azt sugallva, hogy az valami nevetnivaló dolog. Nemrég egy SZDSZ-es politikus azt mondta, a falura nincs szükség. Ez már orvosi eset. Mégis, hol termelnék meg az élelmiszert, ha nem falun? A kommunizmusban faluról városba telepítették a lakosságot. Ma van egy felduzzasztott szolgáltató szektor és van egy bürokratikus államigazgatási szektor, amely azonban nem hatékony. Az elmúlt hatvan év felmérhetetlen károkat okozott.

– Mások azonban azzal érvelnek, hogy a civilizáció választ ad a kihívásokra és a tudományos vívmányok új távlatokat nyitnak.

Sz. D.: – Ez hiedelem. Nincs időnk kivárni. Itt van például a hidrogén, amit a jövő üzemanyagának tartanak. Igen ám, de a hidrogént a víz bontásával lehet kinyerni, amihez pedig elektromos áram kell, ehhez pedig kőolaj, földgáz szükséges. Vagyis mire oda jutunk, hogy rendelkezésre áll a hidrogén, jobban járnánk, ha valamilyen módon az erre használandó földgázt beletankolnánk a kocsiba, mert az kevesebb széndioxid-kibocsátással jár.

H. Zs.: – Nem tehetjük meg, hogy teleszemeteljük a bolygót, feléljük az erőforrásokat, aztán várunk a csodára. A tudomány amúgy sincs most fölfedező kedvében. Vannak ugyanakkor fenntartható rendszerek, amelyek működnek. Ezt jól modellezi az úgynevezett Pauli-féle sörfőzés. A sörfőzdék az árpa négy százalékát hasznosítják, a többi hulladék. Ebben a rendszerben azonban gombákkal etetik át a hulladékot, így alkalmas lesz állati takarmánynak. A hulladék huszonhat százaléka fehérje, ebben gilisztát tenyésztenek, ami kiváló baromfitáplálék. A tenyészállatok ürüléke magától értetődően bio erőforrás. A visszamaradó szennyvizet megfelelő állati és növényi társulások megtisztítják. A lúgos szennyvízbe bevezetik a sörfőzéshez alkalmazott fűtés szén-dioxidját, ami így algák tenyésztésére alkalmas. Ez a többfeladatú rendszer teljesen önellátó, hétszeres termelékenységű, és négyszer annyi munkást foglalkoztat. Szép, nem? Ilyen megoldásokat kell alkalmazni kicsiben és nagyban egyaránt.

Ágoston Balázs

—

A Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport

Végh László, a kutatócsoport vezetője. Fizikus, az MTA ATOMKI tudományos főmunkatársa, óraadó tanár a Debreceni Egyetemen.

Hetesi Zsolt asztrofizikus, az ELTE TTK Komplex rendszerek fizikája Tsz. tudományos munkatársa, óraadó tanár.

Szám Dorottya környezettudományi szakos hallgató az ELTE TTK-n

Kovács Ferenc római katolikus plébános, Pécsi Egyházmegye. Szervező, tanácsadó

A csoport tanulmányai az interneten a http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK.html helyen érhetők el.