Kerestély Árpád iratai fent voltak a lakásban, ezt közölte is, mire a rendőrök felszólították, pakolja ki a zsebeit. A férfi nekilátott, de a mozdulatot már nem tudta befejezni: zsebének tartalma szétszóródott a földön, őt az autójához lökték, az egyik rendőr keze lendült, hátulról vesén ütötték, Árpád beütötte az arcát, szája felhasadt, majd térdre esett.

A példátlan esetre a Magyar Nemzet napilap figyelt fel. Ennek nyomán indult el a Demokrata munkatársa, s kereste meg a különös eset sértetteit.

– Kérdeztem, hogy mit tettem? Nem jött válasz – idézi fel azt az estét Árpád. – Megbilincseltek, úgy ütöttek tovább, de akkor már a földön feküdtem. Halálfélelmem volt. Alig kaptam levegőt, nem tudtam, mi lesz velem. Az egyik ütlegelő rendőr kezét a kínlódásom miatti önkívületben meg is haraptam. Akkor jött az öcsém – emlékszik vissza a történtekre Kerestély Árpád.

– A szomszéd szaladt fel értem, mondta, hogy jöjjek le gyorsan, lent a rendőrök ütik agyon a bátyámat – kapcsolódik be Árpád öccse, Zsolt a beszélgetésbe.

Elmondja, hogy mire leért, a bátyját már megbilincselték: az egyik rendőr Árpád nyakán, a másik a hasán térdepelt. Zsolt a harmadik, álldogáló civil ruhástól kérdezte meg, hogy mi történt. Azt a választ kapta, hogy Árpádot igazoltatni akarták, majd mikor kiderült, hogy nincsenek nála iratok, fel akarták vinni a lakásba, de a férfi ellenállt.

– Ez alatt az utcába érkezett egy másik rendőrautó is, kiszálltak belőle hárman: egy nő és egy köpcös azonnal elkezdte ütlegelni a bátyámat, anélkül, hogy tudták volna, miről van szó – meséli Zsolt.

– Közelről lefújtak gázspray-vel, majd amikor beraktak az autóba, még egyszer megtették. Pár percre még a kocsiajtókat is ki kellett nyitni, hogy kiszellőzzön a szagtól. Olyan közelről fújtak szembe, hogy azt hittem, nem kapok levegőt – teszi hozzá Árpád.

Zsolt ezalatt kiabált, hogy hagyják abba, erre őt is megütötték gumibottal, majd felzavarták az utcáról. Árpádot elvitték. Zsolt kétségbe esett, próbált ismerősöknek telefonálni, átszaladt egy barátjához, hogy megtudja, ilyenkor mi a teendő.

– Végül hazamentem. Egy óra múlva csengettek nálam. Az ajtóhoz mentem. „Rendőrség” – szóltak kintről. Hárman jöttek vissza. Ahogy nyitottam az ajtót, eszmélni sem volt időm, már gyomorszájon ütöttek. Az előszobában összeestem – csuklik el a hangja.

A fiatal férfi alsónadrágban volt, megrugdosták, a bátyja személyi igazolványát kérték, őt alig hagyták felöltözni.

– Megdöglesz, te köcsög román!, ismételgették, miközben vertek. Az autóban is egészen a rendőrkapitányságig ütlegeltek. Kutya, ne ugass!, mondták, amikor kiabáltam, hogy ártatlan vagyok. Bent, a szigetszentmiklósi kapitányságon a falhoz állítottak. Akkor a vesémet ütötték, és a lábamat rúgták – meséli Zsolt sírással küszködve.

A folyosói veréseknek egy telefonhívás vetett véget, valaki beszólt a kapitányságra, amire az egyik rendőr azt mondta, hogy „ne olyan hangosan, mert a kiáltozást meghallja a főnök”. Ez hatott. Zsoltot pólóra és nadrágra vetkőztették, majd egy cellába tették, külön a bátyjától.

– Az egyik rendőr háromszor jött vissza hozzám. Akkor már fél órája a cellában voltam, de még mindig rajtam volt a bilincs. A férfi bejött, és gyomorszájon ütött. Azt mondta, addig üt, amíg azt nem mondom, hogy rájuk támadtam. Csak azt ismételtem, hogy ártatlan vagyok. Nemsoká levették rólam a bilincset. Csöngettem, hogy fázom, erre kikapcsolták a csengőt. Arrafelé sem jöttek – emlékszik vissza Zsolt.

Árpád, aki előbb érkezett a rendőrkapitányságra, mint öccse, ekkorra már a cellában a földön feküdt. Bilincsétől és a bántalmazástól szinte mozdulatlanul. Derékig levetkőztetve, maga alá piszkítva, csurom vizesen. Árpádot ugyanis vízzel locsolták, feltehetőleg azért, hogy ne kéküljön verés közben. A férfi eközben hallotta, hogy valahol jajgat az öccse.

– Mondtam a fogdaőrnek, hogy szeretnék kimenni vizelni. Kétfogásos vacsora nem kéne?, mordultak vissza. Nem engedtek ki – meséli Árpád.

A fogdaorvos hívására érkeztek ki a mentők a kapitányságra. Innentől nem bántalmazták őket. Kétszer vért vettek tőlük, majd úgy, ahogy voltak, elvitték mindkettőjüket a Merényi kórházba.

– Azt mondták, a mentőben nem fogunk fázni, Árpád még akkor is vizes ruhában volt – mondja Zsolt.

Bár a testvérek három kilométerre laktak a kapitányságtól, a rendőrök nem engedték meg nekik, hogy száraz ruháért hazamenjenek, mint mondták, „ez nem taxi, ha nem tetszik, lehet visszamenni a fogdába”.

Minden iratukat visszaadták. Jegyzőkönyv nem készült semmiről. A testvérpárt a rendőrök hivatalos személy ellen elkövetett erőszak gyanújával feljelentették. A fiúk vallomása alapján az eljáró nyomozó ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt szintén eljárást indított.

Az ambuláns lap, illetve a kórházi lelet szerint a Kerestély fivérek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Árpád a zúzódások mellett szaru- és kötőhártya-gyulladást kapott a gázspraytől. Az orvosok 48 órás megfigyelésre bent akarták tartani a kórházban, mert gyomorfájdalmai voltak, de mivel nem állapítottak meg nála belső vérzést, a férfi saját felelősségére hazament.

– Sajnos, ez az eset nem példa nélküli, szinte a 2006-os őszi események folytatása is lehetne – vélekedik Gyurta Tibor Roland, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvédje.

Elmondja, az ügy jelenleg nyomozati szakaszban van, a fiúkat gyanúsítottként már kihallgatták.

– Feljelentést nem tettünk – teszi hozzá–, hiszen ha a nyomozó ügyészség az eljárás során elkövetett bántalmazás gyanúját véli felfedezni, hivatalból el kell járnia, s innentől a bántalmazást külön ügyként kell hogy kezeljék.

Mint mondja, bár az eljárás jelenleg ellenük folyik, a bántalmazás ténye nem maradhat büntetlenül, hiszen orvosi látleletek és az ambuláns lap is bizonyítja, hogy túlzott volt a rendőri intézkedés. Szokatlannak találja viszont, hogy amikor a Kerestély testvérek megkeresték őt az esettel, az eljárás azért folyt Árpád ellen, mert megtagadta az együttműködést az igazoltatásnál, és úgymond támadólag lépett fel. Mára azzal az új elemmel gazdagodott a történet, hogy Árpád ittasan vezette kivilágítatlan gépkocsiját. Zsoltot pedig azzal gyanúsítják, hogy amikor lement az utcára, meglökte az ott intézkedő rendőrnőt.

– Árpád és Zsolt mindezt egyértelműen cáfolta – teszi hozzá az ügyvéd.

Arra a kérdésre, hogy milyen konkrét szabálytalanságok történtek az előállítás során, Gyurta Tibor elmondja, már önmagában az bűncselekmény gyanúját veti fel, hogy hivatalos eljárásban bántalmazás történt.

– Az ide vonatkozó jogszabályok, a rendőrségi törvény és a szolgálati szabályzat értelmében a rendőri intézkedésnek mindig szükségesnek és arányosnak kell lennie. Ha el is követtek volna valamit, az őket ért bántalmazások a szükségesség és arányosság kereteibe egyáltalán nem férnek bele.

Az ügyvéd szerint az is aggályosnak tartható, hogy a rendőrségi törvény által előírt szabályok betartása nélkül kezdtek Árpáddal szemben intézkedni. Mint Gyurta Tibor mondja, a férfinek nem volt módja megmutatni az igazolványát, máris intézkedés alá vonták.

– A vérvizsgálat is akkor lett volna szabályszerű, ha előtte a szondáztatás lehetőségét felajánlották volna – sorolja a szabálytalanságokat az ügyvéd. – A vízzel való locsolás pedig, úgy gondolom, már önmagában is az ötvenes évekre emlékeztet. Az eljárás roppant megalázó és embertelen volt a fiúkra nézve. Ezt a magyar rendőrség nem tehetné meg akkor sem, ha valóban bűncselekményt követtek volna el a fiúk.

A rendőrség szerint Tökölön nem vertek meg senkit. A történek után már másnap feljelentették a Kerestély testvérpárt hivatalos személy elleni erőszak miatt. Véleményük szerint a rendőrök törvényesen jártak el, és jogszerűen alkalmaztak kényszerítő eszközt, úgymond az ellenállás megtöréséig.

Az ügyben a tanúkat március 31-én hallgatják ki. A fiúk a poligráfos hazugságvizsgálatot is vállalták, hogy ártatlanságukat bizonyítsák. Mint mondják, szeretnék, ha minél többen eljönnének azok közül, akik látták az esetet. A testvérpár elmondja, lesznek jó páran, hiszen szinte minden az utcán történt.

Árpád és Zsolt Erdélyben születtek. A boldogulás reményében jöttek át Magyarországra. Zsolt megkapta a magyar állampolgárságot, Árpád már nem akarja megkapni. Szemében a tehetetlen düh, harag és kétségbeesés lobog:

– Volt néhány balesetem: két ló is keresztülment már rajtam, de akkor nem fájt úgy, mint most. A huszonegyedik században vagyunk. Ha bűnöző lennék, akkor is fájna, hogy így bántak velünk.

Usztics Anna