A rend Magyarországon is jelen van. Miskolcon, Érden és Budapesten. A nővérek különböző országokból érkeztek, Kenyától Indiáig. Ahhoz, hogy valaki a rend tagja legyen, szigorú követelményeknek kell megfelelnie. Két évig Lengyelországban követi az idősebb nővérek utasításait, majd el kell vonulnia imádkozni, szemlélődni szintén több évre, míg végül fogadalmat tesz. Ezután bárhová helyezhetik a világban. Tíz év után mehet haza meglátogatni a családját három hétre, majd új állomáshelyre helyezik. Nem egy leány visszalép ez idő alatt, mert Tokodi Bence atya szerint ez az egyik legszigorúbb szerzetesrend a sok közül. A katolikus plébános az érdi csoporttal tartja a kapcsolatot. Gyóntat, szentségeket nyújt és misézik a nővérek számára. Az atya mesél nekünk a misszionáriusokról, mert a rend tagjai elzárkóznak minden nyilvános szerepléstől. Gyermeki csodálattal beszél róluk, és szentként tiszteli őket. Elmondja azonban, hogy a Szeretet Misszionáriusai nem karitatív egyesület, nem szociális munkások, se nem orvosok. Ők elsősorban egy keresztény szerzetesrend, melynek elsődleges értelme, hogy tanúbizonyságul szolgál Krisztusról. Ezt úgy valósítja meg, hogy érdek nélkül a legszegényebbek szolgálatát vállalja el Jézus tanításai alapján.

A nővérek egy napja igen feszített. A korai kelést imádkozás követi, majd nyakukba veszik a várost, és megkeresik azokat az embereket, akik a perifériára szorultan magányosan, betegen, nyomorban élnek. Felkeresnek betegotthonokat, és segítő kezet nyújtanak az elesetteknek, haldoklóknak. Az estét szintén lelki gyakorlatok zárják, illetve van olyan napjuk, amit csak az imádkozásnak szentelnek.

Felmerülhet a kérdés, hogy miben tudnak ők segíteni. Amennyiben tehetik, anyagi támogatást adnak az éhezőknek, de a fő segítség abban rejlik, hogy rájöttek arra, nem a betegség, nem a szegénység a legnagyobb teher ezeknek az embereknek, hanem a kitaszítottság, az értéktelenség érzése és a szeretet hiánya. Ezt igyekeznek erejük szerint pótolni.

Arra a kérdésre, hogy miként lehet ezt megvalósítani, hiszen egy nyomorult helyébe ezer lép, Teréz anya annak idején a következőket válaszolta: „Én soha nem a tömegeket nézem, amennyiben ezt venném figyelembe, nem tudnám ezt a munkát csinálni. Én mindig az egyén felé fordulok, és az egyénre koncentrálok.”

A nővérek a nehéz helyzetben lévő embereken kívül még egy komoly problémával szembesülnek hazánkban. Ez pedig a totális erkölcsi züllés, amely minden korosztálynál tapasztalható. Egy negyvenéves felnőtt gond nélkül kihasznál szexuálisan egy tizenöt évest. A deviancia térnyerése ijesztő méreteket öltött. A homoszexualitás valószínűtlenül magas aránya sem tudható be csupán a genetikának, inkább a kiégett lélek helytelen útkeresésének a következménye. Különösen lányoknál érhető ez tetten.

Az egyház rombolása tudatosan folyik, pedig az egyház feladata a hitéleten túl az erkölcsi útmutatás. A katolikus befolyás azonban a közvélemény-kutatások szerint jelentősen csökkent. Ezért a keresztény felekezeteknek nagy kincs a Szeretet Misszionáriusai. Ugyan a szerzetesrend igen fiatal a kétezer éves egyháztörténetben, mivel alig múlt 50 éves, ám heroikus küzdelme a szegényekért, és Teréz anya, illetve nővérei kristálytiszta jelleme sokat segíthet abban, hogy a keresztény vallás tekintélye helyreálljon. Teréz anya 1997. szeptember 5-én hunyt el. Valószínűleg ezután sokan aggódva tekintettek a misszió felé, hiszen gyakran előfordul, hogy az alapító halála után a szervezeten belül szakadás következik be. Teréz anya azonban nagyon körültekintően választotta meg utódját. Munkatársait pedig hasonló kritikai érzékkel és kemény próbákkal állította maga mellé. Ezért a misszionáriusok lényegi tevékenységében nem állt be semmiféle változás. Figyelemre méltó szigorúsággal tartják szegénységi fogadalmukat.

Egy nővér tulajdonában csupán két kék-fehér szári ruha, egy vödör, egy matrac, egy szappan, illetve három könyv lehet. A könyvek közül az egyik a Biblia, a másik a Krisztus követése, a harmadik pedig szabadon választott lehet. Mindent adományokból tartanak fenn. Az épületet, ahol laknak, szintén adomány révén kapták, és ragaszkodnak ahhoz, hogy véletlenül se kerüljön a tulajdonukba. Az étkezést, utazást, egyéb hétköznapi szükségleteiket szintén adakozásból fedezik.

Vannak olyan országok, ahol rendelkeznek mentőautóval, amivel a betegeket, haldoklókat szállítják. Hazánkban nincs nekik ilyen. Amennyiben adományokhoz jutnak a szegények javára, úgy azokat még a nap vége előtt el kell osztaniuk. Azért tesznek így, mert azt vallják, hogy minden napnak megvan a maga baja, kár aggódni a holnapért. Úgy gondolják, hogy aminek be kell következnie, az be is fog, ezért kár aggódni miatta, ami pedig nem történik meg, nos azért végképp kár aggodalmaskodni.

Tokodi Bence atya elmondja, hogy egy alkalommal megpróbált pénzt adni a nővéreknek saját célra, de olyan heves ellenállásba ütközött, hogy azonnali meghátrálásra kényszerült. Végül a pénz adományként a szegényekhez került. Az atya még egy dolgot megemlít. Elmondja, hogy egyházközségében igen sok a rossz körülmények között élő cigány. Egy alkalommal a nővérekkel tartott, akik éppen a romák lakta nyomornegyedbe indultak. A látogatás olyan jól sikerült, hogy azóta ezek a cigányok minden vasárnap megjelennek a misén, és szájtátva hallgatják a történeteket Jézusról.

Az atya elismeri, természetesen nem az történt, hogy az egész telep megindult a buzgó vallásosság felé, de emberi szóval és pozitív viselkedéssel igenis ki lehet ragadni közülük olyanokat, akik nyitottak a lelki táplálékra, és talán a későbbiek folyamán képesek lesznek jó irányba formálni azt a közösséget, amelyben élnek.

A nővérek még egy fontos dologra próbálják felhívni a figyelmet. Ez pedig az abortusz kérdése. A misszionáriusok töretlen meggyőződéssel küzdenek az abortusz ellen. Érveik erősek és rendíthetetlenek. Lelki sorscsapás, amely azoknak a helyzetét mutatja, akik elfogadják azt: „Ha a gazdag országokban eljutnak odáig, hogy megengedik az abortuszt, akkor én azt mondom, hogy ezek az országok szegények a legszegényebbek között. Azon ország, amelyik elfogadja az abortuszt, lelkileg sivár ország. Az az anya is, aki képes meggyilkolni a gyermekét, aki előnyben részesít egy újabb televíziót vagy autót egy gyerekkel szemben, akit táplálni és nevelni kell. Ha ez az anya képes megölni gyermekét, akkor hogyan ne öldökölnénk mi egymást?”

Teréz anya rendjének e kinyilatkoztatása különösen nagy súllyal bír, ha figyelembe vesszük, hogy hazánkban 1950-től napjainkig több mint hétmillió abortuszt hajtottak végre. A sors fintora, hogy Teréz anya rendje a globalizáció szelébe fogta be a vitorláját, és így juthattak el számos országba a Földön. Viszont így látható, hogy a globalizációnak van pozitív oldala is.

Magyarországon kis közösség él, akik csendben és szerényen végzik apostoli küldetésüket. Talán most, ebben a percben is éppen egy nyomorúságos viskó ajtaján kopogtatnak azért, hogy a bent levő szegényt, számkivetettet felkarolják. Viskóból pedig egyre több van Magyarországon. Akik találkoztak velük, mind felfigyeltek arra a kedves derűre, ami a nővéreket jellemzi. Teréz anya és a Szeretet Misszionáriusai jelképpé, követendő példává váltak az elmúlt évek során. Kevés az olyan ember, akit hidegen hagy a velük való találkozás.

Váli János