Hogy mennyire dacreakcióról van szó, az is bizonyítja: miközben a miniszterelnök arról beszél, hogy nincs tartalék a költségvetésben, jövő évre 200 milliárdos adócsökkentést ígér. A népszavazás utáni számháborúból az is kiderült: a többeket megnyomorító vizitdíj és kórházi napidíj mindössze a 0,1 százalékkal csökkentette az államháztartás hiányát.

– A parlamentnek nincs lehetősége, a kormány pedig nem szándékozik pótolni a népszavazás miatt kieső összeget – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a kormány számára elsöprő vereséget hozó népszavazás után.

– Újra zsúfoltság lesz az orvosi rendelőkben és a kórházakban, visszatér a hálapénz gyakorlata – vizionálta a sötét jövőt Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, akinek a józan ész szerint azonnal be kellett volna nyújtania lemondását. Mintha a kormány az orvosokon és az egészségügyi intézményeken kívánna revánsot venni a voksolás eredményéért. Pedig azt az összeget, ami hiányozni fog az egészségügyből, maga a minisztérium vonta el a díjak bevezetésekor.

Manipulált érvek

– A kormány állítsa helyre az alkotmányos rendet, és adja vissza az egészségügynek, amit korábban elvett – mondott ellent a kormányzati véleményeknek Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. S valóban: a 2006-os választás óta bevezetett egészségügyi reformokra mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy biztosította az esélyegyenlőséget a társadalom számára. Mondhatni: ennyire alapvető jogot, mint az egészségügyi ellátórendszerhez való hozzáférés, még sohasem vontak el a magyar társadalomtól. S – ha nem is ennyire széles rétegre vonatkozóan – de ugyanez igaz a tandíjra is.

„A vizitdíj visszaszorította a hálapénzt” – harsogták a díjak mellett kampányoló szabad demokrata reklámok még a népszavazás előtti napokban is. Csakhogy ezt meglehetősen kétértelmű számokkal sikerült csak alátámasztani. Bár az Egészségügyi Minisztérium szerint 2007-ben 30 százalékkal kevesebb hálapénzt fizetett a lakosság, a Median felmérése jócskán megkérdőjelezi a tárca állítását. Az intézet nem a csökkenés mértékét vitatja – országosan 28-ról 21 milliárd forintra csökkent a hálapénzre kifizetett összeg –, hanem arra hívja fel a figyelmet: a visszaesés nagyjából megegyezik az orvoslátogatások ritkulásával (lásd később). Vagyis aki jár orvoshoz, továbbra is ugyanakkora hálapénzt fizet. Ráadásul a számokból az is kiderül: a hálapénz-kifizetések összege kevésbé csökkent, mint amennyivel a vizitdíj és a kórházi napidíj növelte a betegek terheit. Arról nem is beszélve, hogy sokan úgy gondolták: hálapénzt nem volt kötelező adni, a vizitdíjat vagy a kórházi napidíjat viszont mindenkire vonatkoztatva bevezette a kormány.

S szintén manipuláltnak bizonyult a vizitdíj melletti harmadik érv, miszerint a vizitdíj mintegy havi 160 ezer forintnyi többletforrást jelentett a háziorvosoknak, s 5-15 millió forintot az egészségügyi intézményeknek. Mert igaz, a háziorvosok valóban megkapták a vizitdíjbevételeket (a szakorvosi rendelőintézetek nem), valójában azonban a díjrendszer bevezetésével egy időben az Egészségügyi Minisztérium megszüntette az orvosok eszköz- és ingatlanbeszerzési támogatását, ami havi 25-100 ezer forintot hozott praxisonként.

Valójában egyetlen, színtisztán gazdasági szempontból volt hasznos az egészségügyi térítés rendszerének bevezetése: kiegyensúlyozta a korábban rendre óriási hiánnyal záró társadalombiztosítási kasszát. Az évtized közepén még legalább 300 milliárdos deficitet produkáló Egészségbiztosítási Alap tavaly 32 milliárdos többlettel fejezte be az évet. Igaz, ez csak kisebb részben köszönhető a 9,5 milliárdos vizitdíj és a 13 milliárdos kórházi napidíjas bevételeknek. Sokkal inkább annak eredménye, hogy a díjfizetős rendszer – valamint az egészségügyi ellátás egyéb hiányosságai – elriasztotta a betegeket attól, hogy orvoshoz menjenek. A Világbank felmérése szerint 2007-ben 23 százalékkal csökkent az orvos-beteg találkozások és 29 százalékkal a kórházi felvételek száma. Bár Horváth Ágnes szerint a kieső mennyiség a „fölösleges orvoslátogatás” kategóriájába tartozott, véleményének jócskán ellentmond a Bokros-csomag idejében bevezetett fogászati kezelési hozzájárulás tapasztalata, amikor soha nem látott mértékben romlott a lakosság fogazati állapota. Amennyiben ezúttal is betegeket tartott otthon a díjfizetés, akkor a most megspórolt „fölösleges orvoslátogatásokat” az egyén és a társadalom többszörösen fizetheti majd vissza a jövőben.

Csekély bevétel

Minek fizessünk kétszer, amikor egyszer már levonták az egészségügyi hozzájárulást a fizetésekből? – érvelt a vizitdíj ellen a Fidesz. S valóban: a bruttó fizetés 7 százalékára rúgó egészségügyi járulék egyike a legmagasabbaknak Európában. Ráadásul azt is tudni kell: a járulék mértékét épp a 2006-os őszi megszorítások alkalmával emelte fel a kormány a korábbi 4-ről 6, majd januártól 7 százalékra. A választások előtt egyébként még nem vizitdíjat és kórházi napidíjat ígért a kormány, hanem éppen azt, hogy csökkenteni fogják a munkát terhelő járulékok mértékét. Sőt, Gyurcsány az Orbán Viktorral folytatott televíziós vitában is kijelentette, hogy nem tervezik az egészségügyi fizetőssé tételét. A népszavazás eredménye tehát akár a régi ígéretek számon kéréseként is felfogható.

Az összegeket látva egyébként döbbenetes, hogy milyen csekély bevételért nyomorította meg a kormány a társadalmat. A vizitdíj 9,5, a kórházi napidíj 13, nem is beszélve a tandíj 2,4 milliárdjáról, eltörpül az államháztartás 13 600 milliárdos költségvetése, de még a tavalyi adóemelések következtében beszedett 600 milliárdos többletbevételekhez képest is. S ez még akkor is igaz, ha tandíjból öt év múlva – amikor már minden évfolyam fizette volna – 20 milliárdos bevételre számítottak. A három díjtétel együttesen csupán 0,1 százalékkal csökkentette az államháztartás hiányát – emlékezetes, tavaly a tervezett 6,2 százalék helyett csupán 5,8 százalék lett a költségvetési deficit, vagyis az egészségügy fizetőssé tétele nélkül is tarthatók lettek volna a hiánycélok. S ez még akkor is igaz, ha a kevesebb orvos-beteg találkozó további 0,1 GDP-százalékkal mentesítette a költségvetést.

24, a megszaporodó orvoslátogatásokat is figyelembe véve esetleg 50 milliárdot kellene tehát pótolni. Mivel a kormány szerint „a népszavazás költségvetési kérdést nem érinthet”, nem akarja kipótolni a hiányzó összeget. Ezzel kapcsolatban egyébként némi tudathasadásról árulkodik, hogy a népszavazás csak jövő januártól szüntette volna meg a díjakat – az azonnali eltörlésről a kormány döntött a szavazás utáni sokkhatás alatt. Amennyiben Gyurcsányék megmakacsolják magukat, leginkább a háziorvosokat hozzák nehéz helyzetbe. Néhány háziorvos máris arról beszél: visszaadja praxisát, amennyiben nem változik a helyzet. A Magyar Orvosi Kamara szerint a gyógyítást ellehetetlenítheti a vizitdíj megszüntetése, hiszen a háziorvosok bevételeinek mintegy negyedét jelentette. A kormány mintha dacoskodásában nem fogná fel: a közvélemény további egészségügyi ámokfutásnak minősíti, amennyiben tényleg az orvosokon akarják leverni a népszavazás eredményét. Hisz ez végső soron az egészségügy színvonalának további romlásához, vagyis a már most is kaotikus állapotok súlyosbodásához, még inkább betegellenes ellátás kialakulásához vezet. Amit nem fognak meghálálni a választók a következő országgyűlési választásokon.

Furcsa módon most épp fideszes vezetésű önkormányzatok nyújtanak segítő kezet a kormánynak – és persze a betegeknek. Tatán bejelentették: a város praxisonként 80 ezer forinttal támogatja a háziorvosokat, Esztergom pedig 60 ezer forintnyi kártalanítást helyezett kilátásba. Természetesen ez nem oldja meg a problémát, hiszen ezt minden település nem engedheti meg magának. Igazi megoldást csak az jelenthet, ha – csakúgy, mint a vizitdíj bevezetése előtt – ismét teljes egészében a társadalombiztosítás finanszírozná a háziorvosok és a kórházak költségvetését. Erre egyelőre csak a Fidesznek vannak javaslatai. Idén a dohány- és jövedéki adókból, jövőre pedig a Szerencsejáték Zrt. bevételeiből fedeznék a kieső összeget: 30 milliárd jutna az egészségügynek, 11 milliárd pedig a felsőoktatásnak. A kormány azonban egyelőre csak azt magyarázza, mit miért nem lehet. Veres János szerint a Szerencsejáték Zrt. bevételeit például azért nem lehet szétosztani, mert „máshová már betervezték”.

Felelős költségvetési politika esetén mindez természetes is lehetne. Annak tükrében azonban meglehetősen furcsa a feszes költségvetésre való hivatkozás, hogy Gyurcsány Ferenc és Kóka János néhány hete azon vitatkozott: 200 vagy 300 milliárd forintos adócsökkentési programra ad lehetőséget a 2009-es költségvetés. Persze igaz: adót csökkenteni jóval hálásabb dolog, mint átvállalni az egészségügyi díjak eltörlése miatt kieső összeget.

Csak előjáték

Elemzők azt mondják: a mostani csatározás csak előjáték az őszi, újabb népszavazáshoz képest, amikor a több-biztosítós rendszerről kell véleményt mondaniuk a választóknak. Köztudott: a szabad demokrata vezetésű minisztérium másik fő célkitűzése magánérdekeltségű társaságok bevonása az egészségügybe, „mert a piaci verseny javítja a hatékonyságot”. A Liga épp a héten jelentette be: már több mint 500 ezer aláírás gyűlt össze a népszavazás kezdeményezéséért. Amennyiben a több-biztosítós koncepció is megbukna, el lehetne mondani: a kormány a semmiért – és a nép akarata ellenében – verte szét az elmúlt években az egészségügyi ellátó rendszert. Bizonyos jelek szerint akár magától is megbukhat a kormány terve: a magánbiztosítók eddig sem tolongtak az újonnan alakuló pénztárakba, most pedig, a szavazás eredményét látva, teljesen elbizonytalanodtak. Hisz kinek lenne kedve befektetni egy olyan rendszerbe, amit fél évvel később szétverhet egy népszavazás? MSZP-s politikusok egy része pedig már felvetette: jobb lenne elhalasztani az egészségügy privatizációját.

Az elhivatott minisztérium azonban egyelőre hallani sem akar erről. Olyannyira hisznek a piac mindenhatóságában, hogy a 80 százalékos ellenkezéssel szemben is végig akarják csinálni a reformot. Mintha elfelejtették volna a demokrácia egyik alaptételét, hogy a kormányzás a nép szolgálatában és nem annak ellenében történik. Öncélú reformok, kísérletezgetés a nagypolitika helyett az elméleti műhelyekbe valók. Oda, ahová a jelenleg egyszázalékos SZDSZ vélhetően a 2010-es választások után szorul.

Kárász Andor