A rendszerváltást megelőző időszakban a jó cigányzenészeket „arany árban” mérték, mert szinte bármelyik éttermet jövedelmezővé tudták tenni. Akkor még 3-3,5 millió magyarnóta-kedvelőről beszélhettünk. Biztos megélhetés volt ez a zenészeknek, és emellett megbecsülést jelentett annak, aki jól muzsikált. Ekkor még aránylag könnyű is volt munkához jutniuk, hiszen az állam mindenkinek biztosított állást. Az Országos Szórakoztató Zenei Központ (OSZK) a jobb zenekarokat rendszeresen külföldre is vitte, ami nemcsak a zenészeknek érte meg, de az országnak is „reklámot csinált.”

Azok a régi szép idők

Köztudott tény, hogy még húsz évvel ezelőtt is Budapest volt a szórakoztató zene fellegvára. Csak a körúton hatvanhat helyen szólt esténként a magyar nóta, országosan pedig több mint kétezer helyen húzta mintegy ötezer profi muzsikus. A ’80-as évek végétől azonban folyamatosan elvesztették a munkájukat a zenészek, mivel a vendéglátó intézmények szerint az élő zenének már nem volt vendégcsalogató hatása. Ennek folyományaként a cigányok nagy tömegben kerültek az utcára.

Nehéz feladat lenne megtippelni, mennyi jobb kategóriás zenész dolgozik ma Magyarországon, hiszen általában feketén alkalmazzák őket az éttermek. Mára a zenészeket és a valós művészi értéket képviselő muzsikát felváltották az egyszemélyes szintetizátoros zenekarok, és az őket alkalmazó étterem nem a minőséget, csak az alacsony költséget nézi. A kategóriavizsga, amelyet a zenészek hosszú tanulással szereztek meg, a munkaerőpiacon semmit sem ér, mivel sem akkor, sem ma nem szerepelt az államilag bejegyzett és elismert szakmák között. Ilyen módon már az esélye sincs meg annak, hogy a valódi zenészek anyagi szempontból megbecsültté váljanak. A régi biztonság a múlté, véglegesen.

Állami impotencia

A Gondi Márton Oktatási, Kulturális és Érdekvédelmi Egyesület elnöke szerint az állam semmilyen szinten sem vállalja fel ezt a problémát. Olyannyira, hogy minden lehetőséggel, illetve a zenészek problémáival kapcsolatban az NKÖM roma referense a kompetens személy. Ebből az derül ki, hogy a kiírt pályázatok, az elbírálás, a végrehajtás és a monitoring tevékenység is feltételezhetően egy kézben összpontosul, vagyis kérdéses, hogy valóban pártatlan és szakmai döntések alapján utalják-e ki a közpénzeket. Jó példa erre az Országos Foglalkoztatási Alapítvány roma zenészekre vonatkozó támogatása.

– A pályázat teljesen átgondolatlan és teljesíthetetlen feltételeket szab a civil szervezetek többsége számára, és csak egy szűk körnek nyújt 142,5 millió forintos lehetőséget, a többieket pedig forrás híján kizárja – mondta Czutor Zsolt, az egyesület elnöke.

Ily módon valamennyi roma zenész kiszolgáltatott helyzetbe került. A szórakoztató zenészeket a munkalehetőségeik csaknem teljes megszűnése arra a pályára sodorta, amely már gyakran a létfenntartásuk teljes bizonytalansága felé vezetett. A vendéglátó egységekből elsősorban anyagi megfontolások okán szorultak ki, ugyanakkor a kormányzatnak sok éven keresztül nem sikerült olyan helyzetet teremteni, hogy a tudásukat rendszeresen a koncertpódiumokon mutathassák meg. Bár az utóbbi időben történtek olyan kezdeményezések az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezetésével, amelyek a roma zenészek helyzetének javítását szolgálják, ez azonban minden krízishelyzetben lévő muzsikus napi anyagi problémáinak megoldását nem szolgálhatja. Az állam csak azoknak a zenészeknek tud segíteni, akik munkaképesek ugyan, de elhelyezkedni egyébként nem tudnának. Így viszont kimaradnak a körből mindazok, akik az OFA által kiírt pályázati feltételeknek nem felelhetnek meg.

Kiábrándulva és elkeseredve

– Teljesen egyértelmű, hogy roma származású politikusaink kizárólag a saját önös érdeküket érvényesítik, mind a karrierjük építése, mind az anyagi boldogulásuk vonatkozásában – mondta Czutor Zsolt, a Gondi Márton Oktatási és Kulturális Egyesület elnöke. – Ebből a szempontból nincs különbség abban, hogy az érintett „politikusok” éppen milyen eszmei áramlathoz tartozónak vallják magukat. Ha valaki elemzi a rendelkezésre álló pénzforrásokból pályázatok során elnyerhető támogatásokat, azonnal megállapíthatja, hogy azokból csak a prominens személyiségek közvetlen környezetéhez tartozó, családi vagy baráti kapcsolatokon alapuló szervezetek nyerhetnek támogatást. Egyesületünk ez ellen mindvégig felemelte a szavát, aminek az lett az eredménye, hogy „politikusaink” elérték a célt. Körülbelül három év eredménytelen küzdelem után végleg ellehetetlenültünk. Kénytelenek voltunk most már valamennyi, korábban állástalan, de általunk eddig főfoglalkozásban foglalkoztatott zenész munkaviszonyát megszüntetni, mert egyedül nem voltunk már képesek az ezzel kapcsolatos költségeket finanszírozni.

A zenészek tönkretételében az OSZK-nak hervadhatatlan érdemei vannak. Ők határozták meg alapvetően azon „kísérleti program” fő irányait, amely a magyar cigányzenészek foglalkoztatása céljából rendelkezésre álló állami pénzeszközök felhasználására irányult, ők voltak a szakértők a program kidolgozásánál. Ám a végrehajtás köszönő viszonyban sincs az eredeti céllal. A Kádár-rendszerből itt felejtett, monopolhelyzetben lévő OSZK nem tudott a megváltozott helyzethez igazodni, ennek köszönhető, hogy 1998-ban már kaptak egy nagyobb összegű támogatást, amelyet a cigányzenészek foglalkoztatására kellett volna fordítani, azonban már ez akkor sem sikerült nekik. Nem tudnak a korhoz igazodni, nem látják, hogy nem a magyar nótával van a baj, hanem azzal, hogy nem a megfelelő környezetben van. Ezen a gondolkodásmódon nem tudnak változtatni, hiszen mindig is a zenészek vámszedői voltak. A vezetés ma is apáról fiúra száll.

– Mi már a kezdet kezdetén jeleztük, hogy a program a pályázati kiírásnak megfelelően végrehajthatatlan – állítja Czutor Zsolt. – Ennek számos fórumon hangot adtunk, a velünk egyetértő zenészek részvételével a pályázati kiírás visszavonása érdekében demonstráltunk is, ám a gyakorlatban korábban bizonyító, a foglalkoztatás terén tapasztalatokkal rendelkező egyesületünk véleménye süket fülekre talált. Ahelyett, hogy az egy modellt már kidolgozó és az alapján működő civil szervezet tapasztalatait az állam az ezzel megbízott tisztviselői révén hasznosította volna, energiáikat a tönkretételünkre fordították.

Vannak tehát a nemzeti kultúránknak büszkeségei, akik ha lelépnek a színpadról, mennek vissza a nyomorba. Ez a helyzet egy kicsit emlékeztet a harmincas évek Amerikájára, ahol a Carnegie Hallban Louis Armstrongot ünnepelte a közönség, de csak a hátsó udvarban vacsorázhatott a zenekarával, mert fekete volt a bőre…

Lázár András

Nem létező segélyalap

Az egymás segítése, illetőleg a roma zenészek egymás közti szolidaritása jegyében a Magyar Cigányzenészek Szakszervezete kezdeményezte a Roma Zenészek Segélyezési Alapjának létrehozását. Ez lenne hivatott arra, hogy a valóban krízishelyzetben lévő magyar cigányzenészek részére egyszeri támogatások révén segítséget nyújtson anyagi problémák megoldásához. Az alapból támogatásban részesülhetne minden magyar cigányzenész, aki arra igazoltan rászorult, ezen túlmenően a legtehetségesebb, de anyagi lehetőségek hiányában tanulmányait finanszírozni nem tudó fiatal muzsikusok. Az alap jogi formáját tekintve alapítványként működne, és a támogatás odaítélésére az alapítvány kuratóriuma lenne jogosult.