– Nemrég tették ingyenesen letölthetővé két albumukat. Azt nyilatkozta, ez így van rendjén, a lemezipar halódik, a fesztiválipar meg fejlődik. De azt is mondta, hogy mindkettő kizsákmányol.

– Persze, kapitalizmusban, fogyasztói társadalomban élünk, ez jelenkorunk lényege. Ettől még egyáltalán nem kell elfogadni ezt a szisztémát. Már csak azért sem, mert nem látni fejlődést a kádárizmus és napjaink politikai kultúrája között. Főleg, hogy majdnem ugyanazok az emberek játsszák a színjátékot. A kapitalizmus működésén fel lehet és fel kell háborodni, egy jó alkotó, megkeresi azt a médiumot, ahol közölni tudja a zenéit, ahol találkozni tud a közönségével, ahol el tudja mondani a gondolatait. Például egy olyan újságban, amelynek az alap attitűdjével nem ért egyet. Meg persze koncerteken.

– Ahonnan valószínűleg hiányoznak a nemzeti radikális fiatalok. Botrányt kiváltó Himnusz-feldolgozás, a lágy drogok burkolt propagálása, Tilos Rádió, antirasszizmus és világbéke. Ezek jutnak elsőre az eszünkbe.

– Olyan közönségünk van tizenöt éve, akikkel rendszeresen kommunikálunk, vitázunk, akik megkeresnek minket, tekintet nélkül politikai táborokra. Az Animát belőtték egyfajta balos, liberális blokkba, de egy magunkfajta művész, mivel ezek a szavak 2008-ban már üresen csengenek, ennél sokkal szabadabban gondolkodik. Társadalmilag érzékeny, gondolatokat közlő zenekart építettünk, ahonnan a kritikai gondolatok szabadon áramlanak. A Himnusz remixelése egy felkérésre született rögtönzés volt, igaz, utána megjelent egy lemezen is, amelyet egyébként az erdélyi kultúra ihletett. Nem értettem akkor, és most sem, hogy miért kérdőjelezi meg bárki a hitünket a magyar kultúrában? Ennyi erővel Stockhausen nem német, Jimi Hendrix meg nem amerikai, csak azért, mert himnuszadaptációkat csináltak? Ez nevetséges csőlátás. Mi a 90-es évek elejétől fogva rengeteget merítettünk az erdélyi, csángó motívumokból, forró hangulatú felvidéki, vajdasági és erdélyi koncerteket adtunk, ott senkiben sem merült fel, hogy az Anima ne lenne magyar zenekar… Ez még akkor volt, amikor ez a gagyi, céllövöldés Nox-menet, aminek persze semmi köze nincs a népi kultúrához, elkezdődött volna.

– Hogyan került kapcsolatba a népzenével?

– Németh Gergővel, legfontosabb komponistatársammal tizenöt éve dolgozom együtt. Az ő édesanyja népdalgyűjtő, népdalkör-vezető, az édesapja népi zenekarban volt dudás, aki velünk is játszott évekig, akárcsak több más, magyar népzenében járatos énekes, zenész. Bognár Szilvi nálunk kezdte, ma már a legjobb magyar népdalénekesek egyike. Büszkék vagyunk egymásra. Alapállásunk egyértelmű: nem csatlakozni a divathoz, pártokhoz, nem folytatni aktuálpolitikát, ugyanakkor nagyon is politizálunk, amikor az emberek szabadságfokát szeretnénk kiterjeszteni zenével, szöveggel, demonstrálással. Soha nem fogadtunk el gázsit politikai pártoktól, állami rendezvénytől, pedig nem egyszer hívtak bennünket, nem kevés pénzért. Estig tudnék olyan, önmagukat jobboldaliként meghatározó művészeket sorolni, akik pártrendezvényeken hakniznak, kitüntetéseket fogadnak el hétrét görnyedve. Ez nem a mi stílusunk.

– Tüntetéseken viszont részt vettek. Kettőt mondok: a Kultiplex bezárása ellen, és a vadkender liberalizációjáért.

– A tiltakozás nagyon fontos dolog, főleg ma, amikor az emberek egymástól elidegenedve, bezárkózva élik életüket. Ezek szabad elhatározásból, saját költségünkön megtörtént akciók voltak. Eszünkbe sem jutott soha pártok által szervezett tüntetésen, demonstráción vagy állami rendezvényen részt venni. Sőt, a Gyurcsány-kormány állami kitüntetését sem fogadtuk el.

– Miért nem?

– Ez egyértelmű. Egy alkotó ember ne fogadjon el politikai jutalmazást. Ez mindig arra megy ki, hogy a kitüntetett legyen a mi emberünk, vagy ha már a mi emberünk, akkor ezt háláljuk meg neki. A Heti Hetes Kossuth-díjasai, vagy a jobboldali nagyhangúak kitüntetése ugyanazt a célt szolgálja.

– Az esetek többségében pártatlan zsűri dönt, nem tudta?

– Ne legyünk naivak, a legkiválóbb tudósok, akadémiai doktorok, akik ebben részt vesznek, ahogy azok is, akik a különböző állami pénzelosztó csatornákon ülnek, éppen nem azok közül kerülnek ki, akik radikálisan opponálnák a rezsimet, ezt meg önnek kell tudnia.

– Az Animát független szellemi műhelynek tartja. Lehet egyenlő távolságra állni politikai pártoktól, ideológiáktól?

– Természetesen. De nem is távolságot kell tartani, hanem kívül állni. Én kívül állok a jelenlegi rendszeren, és a legnagyobb butaság, amit el tudok képzelni, az a bal és jobb megosztottság, mert ez semmi más, mint egy látványpékség kirakata, ahol vannak bizonyos termékek, de maga a szisztéma, a kizsákmányoló rendszer a jobb- és baloldali kormányok alatt éppen ugyanolyan.

– Kezdem kapiskálni, miért szimpatizál Tamás Gáspár Miklós gondolatvilágával.

– TGM-et figyelmesen kellene olvasni. Nagyon sokan félreismerik, direkt félreértelmezik, sőt az úgynevezett jobboldalon egyfajta közellenség szerepét tölti be. Ő korunk egyik legfontosabb magyar gondolkodója, aki nagyon sokat őrzött meg az erdélyi nyakasságból és megvesztegethetetlenségből, s aki egyébként egy rettenetesen szerény körülmények között élő ember. Mégis őrzi a függetlenségét és a jogát arra, hogy megkérdőjelezze saját korábbi gondolatait. Ez az, amire egy politikus sohasem lenne képes.

– Az említett gondolkodó 2006 tavaszán több volt SZDSZ-essel együtt kiállt amellett, hogy az ultraliberálisokra kell szavazni. Ma már könnyű kritizálni Gyurcsányt és Kókát.

– Lehet, akkor úgy tűnt a számára, hogy az SZDSZ a kevésbé rossz. Az MSZP-vel való koalíciókötés óta azonban tudjuk, hogy az SZDSZ elvesztette minden hitelét. Ha valaki tud olvasni a sorokból és a sorok között, akkor az világosan láthatja, hogy TGM a mai szisztémát mindenestül elutasítja. Én vele együtt nem hiszek a parlamenti demokráciában, mert hazug, álságos. Egy kíméletesnek tűnő diktatúra, de diktatúra…

– Az Anima Sound System dalaival, személyes jelenlétével többször kiállt a rasszizmus, a homofóbia, a kirekesztés ellen. Miért érzik ezeket az ügyeket fontosnak?

– Minden normális ember fontosnak érzi, hogy a gyengét, az elnyomottat, a megbélyegzettet megvédje. Mi nem a könnyű drogokat, hanem a szabad értékválasztást támogatjuk. A drogok károsak, ez köztudott, de én ezt egy kulturális kérdésnek tartom. Más kultúrkörben az alkoholfogyasztást büntetik, és a hasis élvezete bevett szokás. Magánügy, ki mivel üti magát, ki kivel bújik ágyba. A homofóbia perverz dolog, olyan, mintha valaki turkálna a magánéletedben. Én a nemes emberi gesztusokban hiszek, és nem érdekel, hogy valaki muszlim, zsidó, keresztény vagy ateista, meleg, vagy éppen a rovásírásért rajong.

– Érdekes. Homofóbia-felfogása a balliberális toposzokat juttatja eszembe. Azaz, aki homofób, abban él valamiféle irracionális gyűlölet, viszolygás a másik, egyébként teljes értékű embertársával szemben. Mások szerint viszont a homofób épp olyan értékű álláspontot képvisel, mint a homoszexuálisok jogainak kiterjesztéséért küzdő homofil. A homofób nem ért egyet azzal, hogy az azonos neműek teljes értékű házasságot kössenek és gyereket fogadhassanak örökbe, és ezt érvekkel támasztja alá. Ha a homofóbia is értékválasztás, akkor miért kell küzdeni ellene? Az exhibicionista melegfelvonulók és a melegverők más kategória, ők a szélsőséget képviselik.

– Egy embernek a szexuális preferenciái nem befolyásolják a gyereknevelési szokásait, és a gyereke egészséges fejlődését. Vadállati kegyetlenségű hetero apát már láttam, meleg szülők szadizmusáról még nem hallottam. Én Orbán Viktorral értek egyet, aki 1994-ben még arról beszélt, hogy holland módra kellene rendezni a könnyű drogok fogyasztását, tehát legalizálását, és el kell gondolkozni a melegek élettársi közösségének lehetővé tételén. Ma már nem ezt mondja. Én meg ugyanazt gondolom erről, mint ő 1994-ben.

– Tamás Gáspár Miklós változhat, Orbán Viktor nem?

– Az Anima annyiban szabadelvű, hogy azt vallja: élni és élni hagyni. Azt gondolja, hogy az igazi megosztó dolgok nem ember és ember között vannak, a megosztást a szexuális, szokásbéli vagy nemzeti relációk mentén alakítja ki mesterségesen a napi politika. Úristen, milyen is lenne, ha a 168 Óra és a Kuruc.info olvasói egyszerre vennék észre, hogy nem a származás, anyagi helyzet, kvalifikáltság választja el az embereket egymástól, hanem az, hogy vakok és érzéketlenek! A zsidózással nem az a gond, hogy rosszabb lenne, mint arabozni vagy magyarozni. Aki zsidózik, annak tudnia kell, hogy Radnóti Miklós és Szerb Antal sírjára köp, ez meg nem pusztán előítélet, hanem határtalan butaság. Nevetek, amikor Csurka István gyűlésezik, és idehívja Le Pent, a francia nacionalisták vezetőjét. Trianon miatt eleve van ebben egyfajta perverzió, de ha Csurka igazi nacionalista, akkor más nemzet nacionalistájával ne haverkodjon, hanem legyen a legádázabb ellensége. Fából vaskarika. A francia, a magyar vagy az afrikai kisembernek ugyanazok a problémái, és nem gondolom, hogy az én magyarságomat sértené egy velem egykorú, azonos szociális helyzetben élő román románsága. Én kulturálisan identifikálom magam magyarként. Ez egy szemérmes, intim ügy. Simone Weillel értek egyet, aki azt mondta, hogy a hazát leginkább részvéttel lehet szeretni. Mint amikor leszáll a repülő a Ferihegyen, és sírhatnékod támad attól, hogy megjöttél.

– De hol itt az ellentmondás? A legtöbb jobboldali erős nemzetállamokat képzel el…

– Amelyek egymásnak feszülnek.

– Amelyek versenyeznek. Nem ez a világ lényege, és nem ez Európáé is? Erős, a nemzeti érdekeik mellett kiálló, ugyanakkor demokratikus Szlovákia, Lengyelország, Románia húz el mellettünk. Nem éppen Kóka a szélsőséges nacionalista, amikor arról győzködi az embereket, hogy minket irigyelnek a németek és a spanyolok, és termelékenyebbek vagyunk, mint a görög és portugál munkaerő? Ezek a szavak sértik a többi nemzetet. Egy átlag magyar hazafi Kókával ellentétben nem néz le semmilyen népet, éppen ellenkezőleg: tiszteli őket, és szeretné velük egyenlő feltételek között összemérni az erejét, mert azt gondolja, hogy a nemzetállamok versenyében fejlődik a világ. Ezt veti elsősorban a baloldal szemére: az egészséges nacionalizmus hiánya és a gazdasági leszakadás, a brutális népességfogyás, a nemzeti közösségben rejlő lehetőségek kihasználatlansága között szoros összefüggés van.

– Engem ez nem érdekel. Ez a frazeológia a politikai pártoknak kedvez, mert az ő dumájukat utánozza. Mégiscsak arról van szó, hogy ezek a nemzetállamok, amelyeknek egyébként a valóságban nincs megfelelőjük, és csak absztrakciók, egymásnak feszülnek. A parlamentáris demokráciában mindkét oldalt a pénz, a tőke, a gazdasági érdek mozgatja. A Szovjetunió fennmaradását is ezek az erők tették lehetővé, és ne gondoljuk azt, hogy a náci ámokfutást Adolf Hitler, ez a szerény képességű ember találta ki. A pénzügyi hiperlobbi volt ott akkor is. Furcsának tartom, amikor a bőrfejűek kimennek a Hősök terére a kitörés emlékét ünnepelni, és gőzük nincs arról, hogy az az angolszász tőke pénzelte a kis bajszos kedvencüket, amit ők annyira gyűlölnek. A politika csak bábszínház. A civilizációknak és a kultúráknak semmi bajuk nincs egymással. A pártpolitika zavar mindent össze. A nemzet iránti elfogultságot én kulturálisan, esztétikailag értem. Ezért mondom a lányomnak, hogy olvasson inkább József Attilát és Pilinszky Jánost, mint Wass Albertet és Illyés Gyulát. És tudja, miért? Mert József Attila szebben, szabatosabban, mélyebben beszéli a magyart, mint Wass Albert, ahogy Bartók művei is magyarabbak, mint a Kárpátia közhelyes rockballadái.

– Meglehet, a nemzet tagjának lenni elvben semmivel sem magasabb rendű minőség, mint egy család tagjának, vagy egy kosárlabdacsapat szurkolójának lenni. Ám az anyanyelv mint a gondolkozás nyelve, a szülőföld, a közös felmenők és szimbólumrendszer, a közös veszteségek és fájdalmak, a megélt történelem együtt mégis a nemzetet teszik azzá a közösséggé, amely évszázadok óta strukturálja az emberiséget, keretet ad az emberi haladásnak, és amelynek tagjaként az ember szabadon kibontakozhat.

– A szavaiból úgy érzem, mintha a nemzet egy vérző test lenne, amit meg kellene gyógyítani. Én az emberi szabadságban, a kultúrában hiszek. Ahogy már mondtam, elsősorban kulturálisan határozom meg magam magyarként, hiszen vérségileg kevercs vagyok, ahogy az önök szerkesztőségének tagjai vagy a kuruc.info újságírói, vagy a Kossuth téri tüntetők is. A többi porhintés és gyűlölködés. Én nem frusztráltan, hanem boldogan élem meg a magyarságomat. Sokáig tudnék beszélni arról, hogy mit kaptam a magyar kultúrától, hogy miért lettem magyar nyelv- és irodalomtanár. Én azt gondolom, hogy ma rossz, értelemmel nem bíró jelszavakat skandálnak mindkét oldalon, és elborított mindent a hazugságipar. A nemzeti oldalon is hazugsággyár van. Egyetlen eredménye lett az egésznek, hogy családtag családtaggal fordult szembe.

– Nem gondolja, hogy meglehetősen nehéz összehasonlítani a két oldalt? Hogy igazi hungarikum, hogy a semmiféle kormányzati pozícióval nem rendelkező ellenzék szavait ugyanúgy mérlegeli a média és a közvélemény, mint az országot irányítókéit?

– Az én szimpátiámat mindig az ellenzék kapja. A Heti Hetes például a kritikátlan kormányelfogultság tipikus esete. De rögtön megkérdezném: a Fidesz kormányzása alatti Híradókra emlékszik még? Attól is kinyílt a bicska a zsebemben. És arra emlékszik, amikor a heti politikai műsor vezetője egy Torgyán József nevű pszichopata komikussal, aki akkor éppen miniszter volt az Orbán-kormányban, ültetett a stúdióban palántát? Mondom, ezek tök egyformák. Hozzátéve azt, hogy rosszabb pozícióban lévő, kormányzati döntések közelébe sem jutó, a parlamentben a hangját gyengén hallató konglomerátumot bírálni ízléstelen. Én azokkal a végkövetkeztetésekkel nem értek egyet, amit ön és a Demokrata képvisel. Elkeserítőnek tartom azt a látens polémiát, ami kettőnk között van. Ez az az alapprobléma, ami ma Magyarországon kulturális, társadalompolitikai téren megfogalmazható. Vannak bizonyos hívószavak, és erre mindkét oldal ugrik. Az egyetemi tanárnak vagy Mari néninek nem ez az alapvető gondja. A politika érdeke, hogy ezzel foglalkozzanak. Előjön Szetey Gábor azzal, hogy meleg. Az egyik oldal homofób skandálásba kezd, a másik meg veszélyes módon játszik azzal, hogy kiáll a melegek mellett, holott igazából csak a melegek szavazatai kellenek nekik.

– Meg sem kérdezem, hogy ön szerint létezik-e cigánybűnözés.

– Cigánykérdés természetesen nem létezik. Újságíró is vagyok, sokéves tapasztalat, gettójárás, rengeteg riport megírása erősít meg abban, hogy a szegénység nem ismer származást. Ugyanolyan cigány életet élnek a nem cigány, szegény magyar emberek is Borsodban meg Zalában. Nincs cigánybűnözés, bizonyos bűnelkövetési módok vannak csak. Ez a szegény emberek bűnözése, s van a jól szituált, öltönyös, dzsippel közlekedő emberek bűnözése, ami nem csirke- vagy falopásban nyilvánul meg, hanem bankok konszolidálásában, politikai pártok vezetésében, szavazatvásárlásban, pályázati pénzek lenyúlásában. Bizonyos foglalkozási ágakból és szociális helyzetből fakadó bűnelkövetések vannak. Ember és ember között nincs különbség. A cigánybűnözés ugyanolyan hívószó, mint a nacionalista vagy a meleg. A szegénység az alapprobléma, és az, ahogy a politika ezeket az embereket felhasználja. Az egyik oldalon cigánybűnözést kiáltanak, a másikon meg a belgiumi magyar kulturális rendezvényt hirdető plakátra kitesznek egy roma családot, és ráírják, hogy Hungary. Mindkettő ostobaság.

– Mi lenne a megoldás? Mindenkit elkergetne?

– A mai politikai elitet mindenképpen.

– Mit állítana a helyébe?

– Én nem vagyok politikus, nem lengetek zászlót, nem tartok beszédeket, nálam nincs a Bölcsek Köve. Tépelődő, kételyekkel teli ember vagyok. Számomra a legnagyobb élmény Erdélyben, a hegyekben kóborolni a lányommal. De erre nem húznék fel politikai programot.

– Támogatja az erdélyiek területi autonómiájat?

– Nehéz úgy beszélni autonómiáról, hogy az ne szolgálná valamilyen politikai erő érdekét. Példának okáért: Koszovó függetlensége egyáltalán nem a koszovói albánok sikere. Koszovót az amerikai imperializmus találta ki, hogy legyen újabb terület, ami katonai bázis, és szabadon felhasználható nyersanyag lehet a számukra. Az új államot nyers pénzügyi-militarista érdekek hozták létre. Megjegyzem, minden államot az hoz és hozott létre. De azt gondolom, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy azon a nyelven tanuljon, amelyiken akar. A gyerekét olyan iskolába tudja járatni, amilyenbe akarja. Hogy legyen sajtója, hogy szabadon tudjon politikai szövetségekbe tömörülni, hogy meg tudja valósítani önmagát. Ami ma Romániában a magyarsággal történik, az felháborító. De nem hiszem, hogy a határok meghúzásával nyerne bármi értelmet a magyar önmegvalósítás. Ahogy azt sem gondolom, hogy mindenki egy nagy, egyesült Európában találja meg egyszer az otthonát. Európa impériummá vált, s úgy viselkedik, mint egy igazi birodalom.

– Tud mondani felelős politikai pártot?

– Nem értek egyet a pártok létezésével. A pártok létezése valóságidegen.

– Anarchista?

– Ennek a szónak sincs túl sok értelme a ráragasztott, erőszakra utaló kontextus miatt, de Gandhi, Lev Tolsztoj és Noam Chomsky is anarchisták, akikkel sok mindenben egyetértek.

– Hogyan élte meg a 2006. szeptemberi és októberi eseményeket? Azok rést ütöttek a véleményformáló értelmiség betonfalán, egyes kollégáit, mint Lovasi András és Hajós András zenészeket valamiképpen megrázta az őszödi beszéd.

– Nem ért meglepetésként, pedig egy világbotrány volt. A hatalom végre megmutatta világosan azt, amiről eddig beszéltem. Vagyis, hogy az egész szisztéma alapja hazugság és manipuláció. De ez nem akkor derült ki, hanem így megy évszázadok óta.

– Nem osztja Nádas Péter véleményét, aki szerint nagyszerű beszéd, a retorika egyik csúcsa?

– Ez viccnek jó. Egyébként beszédnek lehet, hogy nagyszerű volt. Ahogy már mondtam, nem hiszek a polgári demokráciában, de az őszödi beszéd vagy a népszavazás után nem egy európai, de bármelyik közép-afrikai ország vezetője lemondott volna. Bennem nem okozott törést a nyilvánosságra kerülés, végre csontig lecsupaszítva látszott az, hogy miről szól ez az egész. De nincsen jó oldal. A jó oldalon mi vagyunk, az emberek vannak, és ezzel szemben van egy elit, amelyik különböző jelmezekbe bújik. Én nem az RMDSZ politikusa vagyok, hanem a sepsiszentgyörgyi emberekkel érzek együtt. Nem Orbán Viktorral vagyok, hanem azokkal a srácokkal, akik kint vannak az utcán, és ugyan hülyeséget beszélnek, de nyilvánvaló, hogy jogosan van tele a hócipőjük. De igazi tömegmozgalmat akkor lehetne csinálni, ha az emberek nem hinnék el a politika, a kereskedelmi tévék és rádiók porhintését. Ez egy show-műsor, olyan, mint egy John Malkovich-menet, mint a megvalósult orwelli valóság.

– Ezek inkább a demokrácia árnyoldalai, mint a demokrácia lényege. Mi, emberek lényegünknél fogva olyanok vagyunk, hogy szeretünk élni a kis világunkban, szeretjük, ha néha vezetnek minket, és nem kell mélyen beleártanunk magunkat mindenbe. Szeretünk álmodozni.

– Nem. A hatalom teszi ilyenné az embereket, a mindennapi hatalom. Már az óvodában, vagy a családban kezdődik, amikor pofon csapnak vagy csak megaláznak. Az iskolában folytatódik a kötelező tananyaggal, a hajad eddig érjen, iskolaköpeny és így tovább. Aztán jön a katonaság, vagy most az első munkahelyek. Mindeközben kutyává teszik a farkasokat. Mondjuk, persze, akiket lehet. Szkeptikus vagyok a nagy elhatározásokkal, fogadkozásokkal szemben. A polgári demokrácia ugyanolyan Potemkin-falu, falak, de tartalom, háttér, elvek, szolidaritás nélkül. Pontosan mint a kádárizmus.

– Miért van az, hogy a közvélemény-kutatások szerint a fiatalok körében különösen egyértelmű a jobboldal fölénye?

– Tele az agyuk azzal az iszonyattal, amit a szüleik is hordoznak a génjeikben. A kádárista-kapitalista, lenyúlós, maszatoló, hazug világból. Ebből a legegyszerűbben az úgynevezett jobboldali sztereotípiákkal tudnak kitörni. Azért is alakult így, mert a nem létező baloldalnak nem túl sok lehetősége lett volna ennyi év után értelmes, divatos jelszavakkal előállni. Ez nem Berlin, ahol a nácikat két perc alatt elzavarják a baloldali fiatalok az utcáról. De a radikális jobboldalt sajnos ki kell, hogy ábrándítsam, mert a nacionalizmus, a turulmadarazás, a zsidózás, homofóbia sehova sem vezet, maximum feszültség levezetésnek jó. Meg arra, hogy Gyurcsányék tapsikoljanak örömükben. A mai kormánypártok azok, akik minden zsidózás és buzizás után fellélegeznek, hiszen egy dologból merítik az erejüket és identitásukat: „lám-lám, a másik oldalon valójában gyűlölködő fasiszták vannak, egy reményetek van, ha ránk szavaztok”. És rájuk is szavaznak azok, akik ugyan utálják őket, hazugnak, álszentnek tartják őket, de még így is az MSZP-re vagy az SZDSZ-re voksolnak, mert tőlük legalább nem kell hallgatni ezt a primitív gyűlölködést. Szóval, a helyzet ma igazán nagyon egyszerű: az embereknek fel kellene végre ébredniük. Az sem ártana, ha egy kicsit olvasnának, azt nem is merem kérni, hogy olvassanak a sorok között.

– Ha mindenki olyan lenne, mint ön…

– Akkor lehet, hogy békében élnénk egymás mellett, és jókat beszélgetnénk, nem szennyeznénk a környezetet, szelektíven gyűjtenénk a hulladékot, és kitiltanánk a közlekedést a Belvárosból, a politikusokat meg a parlamentből, és nem kutatnánk egymás származását, mert az nem vezet sehova. Magyarnak lenni nem azt jelenti, hogy Árpádtól származol, mert mindegyikünk sok ágról, sok hatásból, sok kultúrából született. Sőt, ha valamiért, akkor pont ezért a lelki és kulturális gazdagságért jó magyarnak lenni.

Monostori Tibor