– Hogy sikerült a népszavazás?

– Az országos átlagot hoztuk. A részvételi arány 50 százalékos volt, az igenek aránya 86 százalék. A polgári oldal visszafogott kampányt folytatott. Úgy gondoltuk, nincs is többre szükség, a tények magukért beszélnek. Ha erőszakosan győzködni kezdjük az embereket, talán nem fordulnak ellenünk, de otthon maradnak. Tótkomlóson korábban, a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazáson is az igenek győztek, annak ellenére, hogy ez egy soknemzetiségű település.

– A baloldal drámai hangon jelentette be a népszavazás előtt, hogy a háziorvosok aláírást gyűjtenek a vizitdíj megtartásáért. Tótkomlósra hogyan hatott ez a hír?

– Sehogy. A pénz a mi doktorainknak is hiányzik, de azt nem az emberek zsebéből akarják kivenni, hanem azt kérik, hogy a kormány állítsa vissza a háziorvosok régi támogatási rendszerét. Vagyis adja vissza azt a pénzt, amit elvett tőlük. Az önkormányzatnak is be kellett dobnia magát ahhoz, hogy ne omoljon össze a település egészségügyi rendszere. A betegszállítást például a családsegítő központ autójával kénytelen megoldani Tótkomlós, saját erőből. Különben az idősek már a kórházba sem jutnának el.

– A Viharsarok mindig is az ország egyik legszegényebb régiója volt. Valami átok ül a vidéken?

– Az. A Kádár-rendszer átka ül rajtunk. Már akkor sem kapott ez a terület egyetlen forintnyi fejlesztést sem. Úgy gondolta az akkori vezetés, ha eddig megéltek valahogy itt az emberek a földből, akkor éljenek meg belőle továbbra is. Segítség és támogatás híján azonban csak vegetálnak errefelé a gazdák. A Kádár-rendszer és mai utódai között pedig az a különbség, hogy ezek már a földet is el akarják venni.

– Befektetők?

– Nagy ívben elkerülnek bennünket. Vékonyka, hepehupás útjaink életveszélyesek, jószerivel el sem fér rajtuk két szembejövő kamion. Itt az útépítéssel, az infrastruktúra fejlesztésével kell kezdeni mindent. A kormány azonban nem törődik ezzel a térséggel, most pedig, hogy a battonyai Karsai József, MSZP-s képviselő nemmel szavazott az egészségbiztosítási törvényre, bosszúból még annyit se törődik majd.

– Hepehupa! A szomszédos románoknál már jobb az út…

– A románoknál? Arad ide negyven kilométer. Gyakran járok arra, s azt veszem észre, szinte minden héten épül valami a városban vagy a környékén. Ipari központ, kereskedelmi centrum, irodaház… Sorolni is nehéz. Az útjaik pedig olyanok, mint a biliárdasztal. Hol a huszonhárommillió román munkavállaló, akivel Kovács László riogatott 2004-ben? Találnak munkát azok otthon is!

– Mi lehet nálunk a baj?

– Romániában sohasem hallani például, hogy a vezetők külföldi cégeket dicsérgetnének, nyalnák a feneküket. Nem gyűlölik a nyugati tőkét, de mindenben a román érdek az első. Az ottani pártok, bal- s jobboldaliak ösztönösen elfogadták a nemzeti minimum fogalmát, és ma már látható, hogy ez nemcsak egy jól hangzó politikai szlogen, hanem konkrét gazdasági eredményekre is váltható. Mi tizennyolc éve vacakolunk a nemzeti minimum kérdése körül, de egy lépést sem jutottunk előbbre. Pedig én úgy gondolom, hogy a nemzeti minimum követelményrendszere automatikusan kiszorítaná azt a kalandor réteget a magyar politikából, amelyik most annyi fájdalmat és veszteséget okoz.

– Ez hatalomváltás nélkül nem megy…

– Bizony nem. A mi régiónk is váltást akar. S mekkora dolog ez itt! Mennyi disznóságot kellett elkövetnie ehhez a Gyurcsány-kormánynak! A Viharsarok ugyanis hagyományosan a szocialistáké volt. Csakhogy amit Gyurcsány képvisel, az éppen az ellenkezője mindenféle baloldali örökségnek.

– Gyurcsánynak talán hamarosan felmond az MSZP. De lesz-e ebből igazi váltás?

– Én is azt mondom, ne hagyjuk csalódni az embereket. Legyen aktívabb és rámenősebb a Fidesz, mert ha a helyükön hagyjuk a szocialistákat, 2010-re egész egyszerűen nem marad vagyona az államnak, nem lesz mivel belefogni az új életbe. Hogy a politikai elit, illetve a parlamenti demokrácia teljes tekintély- és hitelvesztéséről már ne is beszéljek. Rázzuk meg magunkat, mert csak észre kell venni, mennyire biztató folyamatok kezdődtek a magyarok életében. Itt a határ, gyakran járok át a másik oldalra, tapasztalom, hogy a hosszú megosztottság után miként közelednek egymáshoz a magyarság pártjai, szervezetei. Ugyanez a helyzet a Délvidéken, ahol két rivális magyar politikai erő kötött választási szövetséget, a Felvidéken pedig már hosszú évekkel ezelőtt megalakult a magyar koalíció… Itthon viszont újabb és újabb frontvonalakat húznak közöttünk különféle érdekcsoportok. Miért engedjük, hogy így legyen?

– Az MSZP most azt üzeni, hogy Kiss jobb lesz, mint Gyurcsány…

– Ugyan! A szocialista elit csak a zsíroskenyér-társadalom elvében gondolkodik. Vagyis először az éhhalálig szegényíteni mindenkit, aztán minimálbérrel meg sovány segélyekkel pórázon tartani. Tipikus globalista recept, amit az úgynevezett harmadik világban már sok helyütt kipróbáltak. Ez lenne egy nemzet jövőképe?

– Apropó, jövőkép. Mire jutott Tótkomlóson a korábban baloldali többségű, most pedig az országban egyedül százszázalékosan polgári összetételű önkormányzat?

– Valamire azért jutottunk. Először is azt tűztük célul magunk elé, hogy lekapcsoljuk Tótkomlóst az úgynevezett önhikis támogatási rendszerről, erről a tipikusan állami intézményről. A régi szocialista testület ugyanis az önhibáján kívül fizetésképtelenné válással együttjáró támogatásra hagyatkozott, semmilyen önálló kezdeményezése nem volt, az önhiki miatt még csak pályázni sem pályázhatott. Például 2005 decemberében 40 milliós működési hitelt vettek föl, amit máig fizetünk.

– De miből?

– Megszorítottuk a protokollköltségeket, s minden téren takarékosságba, illetve ésszerű gazdálkodásba kezdtünk. Méghozzá úgy, hogy eközben egyetlen tanárnak és óvónőnek sem kellett felmondanunk, egyetlen iskolát sem zártunk be. Sikerült is leaszfaltoznunk az Árpád utat, s megkezdhettük az egyik óvoda felújítását is. A következő lépés a pályázatok beindítása lesz, amihez már megteremtettük az önerőt.

– Hogyan?

– Kilencmilliót például úgy teremtettünk elő, hogy nem vettük fel a képviselői tiszteletdíjunkat, költségtérítésünket, illetve felajánlásokat tettünk belőlük.

– Ezt remélhetőleg tudják az itt élők is. Béke van Tótkomlóson?

– Igen, béke van. Még azok a baloldali politikusok sem tudnak nagyobb bajt csinálni, akik céljaik érdekében a kisebbségek mögé bújnak és lázítják őket. Én minden fórumon azt hirdetem, hogy Tótkomlóson tótkomlósiak élnek. Ezt tessék elfogadni. Nem vagyok híve a pozitív diszkriminációnak sem, minden tótkomlósit egyenlőnek tekintek. Más kérdés, hogy a kisebbségek kulturális életének támogatását magától értetődőnek tartom, mivel ők csak a kultúrájukon keresztül tarthatják meg önazonosságukat.

– A romák is?

– A mi roma közösségünk is elfogadta ezeket az elveket, és azzal büszkélkedhetek, hogy súrlódások és ütközések nélkül élnek a település közegében a tótkomlósi cigányok.

– Mégis rasszizmussal vádolták meg nemrég egy helyi lapban.

– Ez egy hosszan tartó támadássorozat része volt. Abba akaszkodtak bele, hogy a szlovák embert szlováknak, a magyart magyarnak, az erdélyit pedig székelynek nevezem.

– Ez baj?

– Természetesen nem erről van szó, valójában mélyebb okok miatt igyekeznek félreállítani. Egyrészt bennünket is utolért az az országosan is tapasztalható kór, hogy az MDF-esek lazítani akarják azokat a szálakat, amelyek hozzánk, fideszesekhez kötik őket. Ez Dávid Ibolya szelleme, sőt talán Tótkomlósig elérő utasítása is. Az MDF-fel közösen készítettünk egy frakciószabályzatot, s bár a testületben nincsenek frakciók, mégis kellett egy dokumentum, amivel meg tudjuk őrizni a képviselői munka fegyelmezettségét. Ők ezt már alá sem írták.

– Ehhez képest a helyi MDF azzal vádolja a helyi Fideszt, hogy ki akarja szorítani a hatalomból…

– Marhaság. Pontosan tudjuk, hogy mi történik, ha szakítunk az MDF-fel: a megosztottságot azonnal kihasználja az MSZP. Tótkomlóson például lemondott az egyik MDF-es képviselő, és utóbb egy szocialista politikus került a helyére. Arról nem is beszélve, hogy egy veszekedő városvezetés minden hitelét elveszítené a választók szemében. Azt hinnék, a pénzen marakodtunk össze.

– És nem?

– Legyünk őszinték, a személyem tényleg szálka egy-két képviselő, és a hozzájuk csapódó szerencselovagok szemében. Többször is éreztették, hogy szeretnék levenni úgymond a sikerdíjukat egy-egy pályázati pénzről. A tragikomikus az, hogy még nincsenek is pályázataink. Én viszont mint a helyi Fidesz elnöke, s úgy is mint alpolgármester, ragaszkodom a képviselői tisztességhez. Szegény ez a város, nem tud eltartani élősködőket. Olyan személyek mozgolódnak egyébként, akik a politikai hatalomváltásoktól függően állnak hol az egyik, hol a másik oldalra.

– De hát éppen önt vádolta nemrég egy helyi publicista a lapjában azzal, hogy mióta az alpolgármesteri székben ül, feltűnően megvagyonosodott…

– Rosszabb körülmények között élek, mint a választások előtt. Bár felügyelőbizottsági tag vagyok a Vízműveknél, s ott ülök a megyei képviselő-testületben is, a valóságban kevesebb időm jut a vállalkozásomra, amiből élek. Összevissza vagdalkoznak, legközelebb a lánykori nevemet is kiderítik. Azzal vádolnak például, hogy nincs felsőfokú végzettségem. Valóban, csak egy böllér vagyok. De ha volna mondjuk egy tanári diplomám, építészeti vagy akár közgazdasági kérdésben talán nem kéne kikérnem egy szakember tanácsát? De igen. Most is ezt teszem.

– Mi a következő lépés?

– Nem vagyok heves természetű ember, több ízben is asztalhoz ültem az érintettekkel, hogy hagyják abba, amit csinálnak, mert ez nem vezet sehová. De nem találtuk meg a közös hangot. Egyszer olyasmivel kötötték össze a nevem a helyi tévében, amihez még formai értelemben sem volt semmi közöm. Felhívtam a szerkesztőt, aki egyben az engem támadó helyi publicista is. Mondom neki, hogy tehettél ilyet? Csak egy kis hülyeség volt, válaszolta nevetve. Én viszont nem hülyéskedek, elhatároztam, hogy jogi elégtételt veszek a személyemet ért támadásokért.

– Ezzel megoldódik a probléma?

– Nekik azzal oldódna meg, ha lemondanék. Én azonban nem hagyom szétverni a polgári oldalt Tótkomlóson. A lemondás menekülés lenne részemről, a barátaim szerint pedig a hamis vádak beismerését jelentené, ráadásul mindazok feladását, amiért a város népe ránk szavazott. Igazuk van. Hát nehogy már elfussunk a saját országunkból.

Sinkovics Ferenc