Nem tartott sokáig. A népszavazási sokk után csak lassan eszméltek az MSZP soraiban, kéthetes késéssel ébredve tudatára, mit veszítettek március 9-én. Horn Gábor, a liberálisok kampányfőnökének elszólása a referendum estéjén ugyan már kiengedte a szellemet a palackból, de a két párt között múlt héten kezdődött totális nyilatkozatháború aránylag gyorsan erősödött kormányválsággá. Az MSZP és az SZDSZ őszinteségi rohamot kapott képviselői egyik rémületből a másikba estek. A liberális reformokkal elégedetlenkedő, és az áldozat szerepében tetszelgő szocialistáknak tőrdöfést jelentett Horn kijelentése, amely szerint a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj valójában a szocialisták ötlete volt, nekik eredetileg egészen más elképzeléseik voltak a nagy ellátórendszerek átalakításáról. Molnár Lajos volt egészségügyi tárcavezető pedig második őszödi beszédet vizionált, úgy vélte, a kormányfő március 29-én, az MSZP pártértekezletén elmondott beszéde annak a beismerése, hogy a szocialisták újabb két évet vesztegettek el valós reformintézkedések nélkül.

A szabad demokratákat sokkolta, hogy az MSZP végül eltökélt maradt abban, hogy nem engedi be a magántőkét az egészségügybe. A szocialisták nem elvből, hanem egy újabb népszavazási kudarctól való félelmükben döntöttek így, de az SZDSZ arra számított, hogy Lendvai Ildikó frakcióvezető első óvatos nyilatkozatai után zsarolási pozíciójuknál fogva érvényesíteni tudják majd helyzeti előnyüket. Ám a szombati Gyurcsány-szónoklat nyilvánvalóvá tette számukra, hogy ez az út bezárult. Sőt még a kormányzati pozíciót is elveszíthetik, amibe valószínűleg nem gondoltak bele akkor, amikor bejelentették, hogy nem fogadják el a miniszterelnök döntését Horváth Ágnes leváltásáról.

Hogy a legitimitási válságban vergődő liberálisok zsarolási pozíciója mennyire meggyengült, azt jól mutatja, hogy a tévét néző állampolgár Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes személyében hosszú idő után nem egy frusztrált, hanem egy elégedett szocialistát láthatott, aki arról beszélt, hogy újra kell tárgyalni a koalíciós szerződést, és széles mosollyal mesélte, hogy a kisebbségi kormányzást pedzegető felvetése után a párttagok elárasztották őt támogató SMS-eikkel.

Az SZDSZ kilépése gyökeresen új helyzetet teremtett. A nagy kérdés továbbra is az, hogy a szocialista középmezőnynek mekkora beleszólása lehet az MSZP legszűkebb vezetői körének döntéseibe. A párt elnöksége úgy tűnik, kiáll a kormányfő mellett, vita közöttük inkább abban volt, hogy szükség van-e a rendkívüli pártkongresszus összehívására. A miniszterelnök beszédéből az derült ki, hogy erről néhány hónap múlva, a 2006 tavasza óta eltelt időszak kielemzése után határoznak.

Valamit tudhatott a DEMOS Magyarország Alapítvány, a Gyurcsány Ferenc reformjait valamennyi nyilvános fórumon támogató Dessewffy Tibor vezette balliberális agytröszt, amikor januárban a nyilvánosság elé tárta szakértői tanulmányát a kisebbségi kormányzás európai hagyományairól, és hazai esélyeiről. Az írás hosszan elemzi egy önálló MSZP-kormány létrejöttének feltételeit, és leszögezi, hogy egy ilyen kisebbségi kabinetnek a legitimitása azonnal megkérdőjeleződne, és a rendszerben kódolva lenne az instabilitás. Ám különös módon összességében mégsem járna vele rosszabbul az MSZP, mint a jelenlegi koalícióval. Mivel az MDF részéről kijelentették, hogy semmilyen formában nem támogatják a koalíciót, ez azt jelentené, hogy valószínűleg megmarad a szocialisták és a szabad demokraták közötti, igaz, gyengébb kötelék.

Bármerre is lép tovább most az SZDSZ, már nem veszíthet, hiszen a másfél-kétszázalékos országos támogatottsága nemigen csökkenhet tovább. A szakítás módja Kóka János kamikaze-politikushoz méltó lépés volt, persze annak tudatában, hogy a legtöbb vezető SZDSZ-es politikus is el tudja képzelni a jövőt Gyurcsány nélkül. De érezzék magukat bármennyire is becsapottnak, egyelőre úgy tűnik, kénytelenek lesznek kívülről is támogatni a szocialistákat, mert ha az ország kormányozhatatlanná válik, akkor előbb-utóbb előrehozott választásokra kerül sor, ami ma kétharmados ellenzéki sikert, és az SZDSZ parlamentből való kiesését eredményezne.

A Fidesz készen áll. Patikamérlegen kimért hétvégi megszólalásaiban az éppen 20 éves Fidesz elnöke nyilvánvalóvá tette: a 2007-ben létrejött, a kormány politikájával szembenálló, és a népszavazással még inkább összekovácsolódott új többség egyben van, és még azok is az ő programjukban látják a jövőt, akik esetleg libabőrösek lesznek a keresztény és nemzeti szavaktól. A kabinetet sánta kacsához hasonlította, az amerikai eredetű kifejezéssel (béna kacsa) azokra a mandátumuk vége felé közeledő kormányokra utalva, akik már nem képesek nagy horderejű döntéseket meghozni, és már csak a napi ügyeket intézik.

Orbán Viktor előrehozott választásokat tartott szükségesnek, mert csak ez orvosolhatja azt a kialakult helyzetet, hogy a kormány társadalmi felhatalmazás nélkül valósítja meg az elképzeléseit. A szavai közt olvasva nyilvánvalóvá vált az is, ami csak a balliberális sajtó és politikai elit rémálmaiban szerepel, és amit Ungváry Rudolf a Népszabadság hasábjain ki is mondott: a Fidesz kész megőrizni azt a kevés jót, amit Gyurcsány Ferenc második kormánya 2006 óta véghezvitt, és erős kézzel látna hozzá az ország pénzügyeinek rendbetételéhez és a jogbiztonság helyreállításához. Amire szükség is lesz, mert ahogy fogalmazott, az ország normális működési rendje megbénult: „megverik a tanárt az osztályteremben, meghal a beteg, mert nem jut el a megfelelő egészségügyi intézménybe, […] brutális bűncselekményeket követnek el a kistelepüléseken, látható következmények nélkül, a mindennapi élet biztonsága elpárolog, […] nincs hová fordulni. Az állam, beleértve az igazságszolgáltatást, a rendőrséget, a helyi közigazgatást, a központi államigazgatást, egészen egyszerűen mással van elfoglalva. Saját magával.”

Jelenleg a kormánytöbbséget jelentő pártszövetség de facto felbomlása ellen szólnak a tisztázatlan személyi kérdések, a miniszterelnöki szinttől le egészen az államtitkárok szintjéig, illetve az, hogy a kormánypártok egy előrehozott választással a saját sírjukat ásnák meg. Mellette szól az ismeretlenség varázsa, az együtt töltött tíz év csömöre és a csodavárás, ami mindkét pártban megfigyelhető. Kóka János valószínűleg még mindig bízik abban, hogy 2010-re növelni tudják a liberálisok szavazótáborát, a szocialisták pedig abban, hogy egyedül, a szerintük a szabad demokraták nélkül könnyebb lesz. A DEMOS elemzésében is találhatnak kedvükre való állításokat.

Lehetséges forgatókönyv még, hogy mindkét párt kivár: az MSZP „szembenéz magával” és eldönti, hogyan tovább, az SZDSZ pedig teljes tagrevíziót és tisztújítást hajt végre. Egyik lezárulta sem várható a nyár közepe előtt. A kormánypártok széteső kommunikációját látva nem lenne meglepő, ha a bemutatott variációkat jó néhányszor lejátszanák még egymás között.

Monostori Tibor

In Memoriam 2004

Medgyessy Péter bukásának és Gyurcsány Ferenc hatalomátvételének előzményei 100 napban

2004. június 13. Az európai parlamenti választásokon a Fidesz 12, az MSZP 9, az SZDSZ 2, az MDF 1 mandátumot szerez.

1 nappal később (június 14.) Kovács László, a szocialista párt elnöke bejelenti, hogy az októberi rendkívüli kongresszuson nem indul újra a posztért.

49 nappal később (augusztus 1.) Medgyessy Péter leváltja Gál J. Zoltán kormányszóvivőt, utóda Gulyás Erika.

50 nappal később (augusztus 2.) a kormány által jelölt Kovács Lászlót az Európai Unió energetikai biztosnak szánja.

66 nappal később (augusztus 18.) Medgyessy Péter leváltja Burány Sándor munkaügyi, Csillag István gazdasági és Gyurcsány Ferenc sportminisztert, Tóth András és Keller László államtitkárokat. Az SZDSZ nem fogadja el Csillag leváltását, és bejelenti, hogy nincs bizalma a kormányfő iránt.

67 nappal később (augusztus 19.) a miniszterelnök bejelenti, egy hét múlva benyújtja lemondását, ha az SZDSZ nem biztosítja támogatásáról. A koalíciós pártok vezetői Medgyessy távozásáról és utódjáról tárgyalnak. Az MSZP elnökségi ülésén Kiss Péter kormányfői kinevezéséről döntenek.

69 nappal később (augusztus 21.) a szocialisták országos választmánya Kiss Pétert és Gyurcsány Ferencet jelöli kormányfőnek.

73 nappal később (augusztus 25.) Gyurcsány Ferencet jelöli miniszterelnöknek az MSZP rendkívüli kongresszusa. Medgyessy Péter lemond.

113 nappal később (október 4.) leteszi az esküt az új kormány.

Reformgőg és reformblabla

Részletek Gyurcsány Ferencnek az MSZP március 29-ei pártértekezletén elmondott beszédéből:

„Ha igaz az az állításom, hogy a nemzeti progresszió vesztésre áll, akkor mi ebben a mi felelősségünk és a másé? […] Először is azt gondolom, hogy a szociális álomkergetésben és vágykeltésben való időnkénti részvételünk. Mi tagadás, az évtized első felében mi magunk is erősítettük azt a vélekedést. Azt a hitet, hogy a határ a csillagos ég, és a titok semmi más, mint az elégséges kormányzati akarat, és egy csapásra egy-két év alatt, vagy akár száz nap alatt […] ledolgozunk minden szociális problémát.”

„Azt tudom mondani liberális barátainknak, hogy nem kell olyan magasan hordani az orrukat. […] Tessék leszállni a magas lóról! Nem a reformpolitikával van a baj, hanem a reformblablával, a reformkioktatással és a reformgőggel. […] reformgőg és reformblabla helyett […] több párbeszéd és több szakértelem. Talán e kettő előrevisz.”

„A koalícióval nem lehet játszadozni, a koalíció nem arról szól, hogy melyikőnk mit gondol a koalíciós partnerről. […] Nem ahhoz kell bátorság, kérem szépen, egy koalíciós kormányban, hogy az ember a másikat kritizálja, ahhoz nem kell bátorság. Olyan tapsokat tudok provokálni a koalíciós partnert bántó megjegyzésekkel, amekkora ebben a teremben még nem volt, tudom jól. […] a koalícióval nem lehet zsarolni sem itt, sem ott.”

„Én nagyjából addig vagyok a Magyar Szocialista Párt elnöke és miniszterelnök, amíg a Magyar Szocialista Párt úgy látja, hogy velem dolga van. Dolga van a kormányzásban és/vagy a következő választásra való felkészülésben.”

„Akkor lesz kongresszus, ha olyan döntéseket kell hoznunk, amikhez kell kongresszus. […] Ha elvégeztük az elmúlt két év elemzését, elvégeztük a következő két év megtervezését, elvégeztük a kormányprogram felülvizsgálatát, elvégeztük a koalíciós megállapodások áttekintését és felülvizsgálatát.”

Egyedül is megy?

A DEMOS Magyarország szakértőinek megállapításai egy MSZP-s kisebbségi kormány megalakulásának és fennmaradásának esélyeiről, 2008. január

„Amennyiben a kisebbségi kormány programjának megvalósításában ad hoc többségekre akar támaszkodni, az esetek túlnyomó többségében csak az SZDSZ-re és az MDF-re számíthat. Ha ezen pártok egyikével nem tud megegyezni egy-egy előterjesztésről, könnyen előfordulhat, hogy elveszti a szavazást. Egy ilyen környezetben valószínű, hogy a kormánynak jelentős energiáját kötné le az állandó egyeztetés, az alkalmi többségek megteremtése. A koalíciós partner támogatásának hiányában rendszerint olyan, kisebb megaláztatásokra is számíthatna, hogy a kormánytagok interpellációkra adott válaszait sikeresen leszavazza az ellenzék.”

„Lényeges azonban kiemelni, hogy a gyakorlatban nem lehetne megbuktatni a kormányfőt és kormányát. Ehhez arra lenne szükség, hogy az összes többi parlamenti frakció megegyezzen egy közös miniszterelnök-jelölt személyében, és ezután egy konstruktív bizalmatlansági indítvány keretében leváltsa a hivatalban lévő miniszterelnököt.”

„Miután a kormányfő, illetve a kormány leváltása gyakorlatilag csak az MSZP-frakció támogatásával következhetne be, a kisebbségi kormányzás fenntartása – az SZDSZ kilépése után – elsősorban az MSZP és Gyurcsány Ferenc (aki a miniszterelnöki pozíciója mellett egyben a párt elnöke is) mérlegelésén múlna.”

„Az MSZP 191 fővel rendelkezik az Országgyűlésben. (Ez Horn Gyula és Toller László szavazatképtelensége miatt csak 189 fő – a szerk.) […] Mivel a legtöbb törvényt egyszerű többséggel, azaz a jelenlévők többségével kell elfogadni, egy fegyelmezett MSZP-frakció akár öt ellenzéki (ideszámítva az MDF-et és az SZDSZ-t is) képviselő tartózkodása mellett meg tud nyerni egy szavazást.”

„A kormány játékterét annyiban még növelné is a kisebbségi pozíció, hogy míg a jelenlegi helyzetben egy olyan koalíciós partnerhez van kötve, amelyikkel egyes kérdésekben nehéz megegyezni, egy kisebbségi kormányzás esetében egy kvázi licitálás formájában mindig meg lehetne keresni azt a partnert, amelyikkel a legkönnyebb közös nevezőre jutni az adott kérdésben.”

„A kormány működése kevésbé kiszámítható keretek között zajlana, és a bizonytalan kimenetelű szavazások mellett még az amúgy kedvező keretfeltételek is instabilitást generálnának. Ezért egy ilyen helyzetben a zökkenőmentes működés érdekében érdemes lenne megfontolni egy külső támogatást garantáló paktum létrehozását, akár egyes témakörökre lebontva, akár egy »majdnem« koalíciós szerződés formájában egy átfogó programról.”