A sümegi vár újjászületése az önrendelkezés igazi példája. Magyarországon ugyanis eredetileg legfeljebb a romok konzerválásának érdekében lehet bármit is hozzáépíteni az egykori várakhoz. Az idejét múlt gyakorlat egy több mint fél évszázaddal ezelőtti döntés, az atlantai és a velencei műemlékvédelmi chartáknak köszönhető. Az akkori összeurópai megegyezés alapján ugyanis a történeti hűség megőrzése érdekében szigorúan csak az állapot fenntartására törekedtek, kizárva ezzel a helyreállítás és az újjáépítés minden lehetőségét.

A magyar várak állapotát hosszú évtizedekre visszavető rendelkezés – mint általában minden több országra kiterjedő rendelet – ma már a szakma szerint is idejét múlt. Míg ugyanis a nyugati államok az idők során folyamatosan újraépítették váraikat és kastélyaikat, nálunk a korábbi évszázadok pusztításai után szinte semmi sem maradt. A törökök elleni évszázados küzdelem, a negyvennyolcas szabadságharc hadmozdulatai mind-mind egy olyan korban törtek az országra, amikor a várakat már nem építették, csak használták. A várak állagának javítását a reformkorban már nem igényelték, a modern hadviselés szükségtelenné tette őket. A mintegy háromszáz esztendőnyi pusztulásban leromlott honi erősségek sorsát végzetesen megpecsételte az európai műemlékvédelmi charták gyáva elfogadása. Ez volt az az időszak, amikor a leomlott falról lehullott követ sem volt szabad visszatenni a helyére, csak vékony réteg betont volt szabad önteni a tetejére, a további omlások lassítására.

A nyugati, többnyire jó állapotban, legfeljebb lakatlanul hagyott védrendszerekben az esetleges elhanyagolás korántsem okozott akkora károkat, mint az Európa védőrendszereként funkcionáló magyarországi várakban a tudatos rombolás. Így míg a műemlékvédelmi charták más országok műemlékeinek rekonstruálása esetén nem jelentettek veszélyt, hazánkban megakadályozták a helyreállítást.

Manapság a gyakorlatban a nyugati műemlékvédelem egyre kevésbé törődik a szűklátókörű chartákkal, a várak sorra születnek újjá, mivel Európa-szerte tudják, hogy az idegenforgalom elsődleges bevételi forrás, ráadásul az a kellemes haszna is van, hogy a nemzeti identitást is erősíti, ami nem kis mértékben került veszélybe az eszmék és izmusok harcában. A várak európai feltámadása hozzánk hivatalosan még nem érkezett el, ám néhány segítő szándékú ember már megtette az első lépéseket. Az eddigi civil szerveződések azonban rövidesen szakmaivá válhatnak az európai gyakorlat elfogadásával.

A sümegi vár feltámadása példaértékű lehet a megcsontosodott magyar műemlékvédelem megújításában. A vár a török elleni harcok idején érte el végleges formáját. Bár már IV. Béla elrendelte a sümegi citadellán a vár megépítését, akkoriban még csak a mai vár déli oldalán kiemelkedő fellegvárat, azaz a központi tornyot, az azt körülvevő falakat, és a várkápolnát építették meg. A török idők előtti évtizedekben épült fel az egész várhegyet befedő sokszögletű fal- és bástyarendszer, amely máig minden ostromnak ellenállt.

A sikeres törökellenes harcok természetesen a váron is nyomot hagytak, így annak első helyreállítása már a XVII. században megkezdődött. Nem sokáig maradt azonban épen, 1713-ban egy hadgyakorlat során véletlenül felrobbantották. A már két tűzvészt és számtalan ostromot átélt erősségből ekkor lett rom. Egészen az 1950-es évekig ott pusztította az idő, ahol csak tudta.

A kommunista ideológiába ugyan a várak és az általuk szimbolizált korszak tisztelete nem illett bele, a charták elfogadása után mégis megkezdődött legalább egy konzerválási folyamat. 1964-ban befejeződtek az ásatások és a fenntartási munkálatok. A vár ekkor került át az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőségtől a Megyei Idegenforgalmi Hivatal gondnokságába. Ám a Balatonhoz közeli területeken az idegenforgalomnak jobb lehetőségei is akadtak, mint holmi várromok. Senki nem törődött vele.

A vár mintegy harmincesztendős elhagyatottságát ismerte fel Papp Imre a nyolcvanas évek végén. A Sümegről Budapestre származott, idegenforgalommal is foglalkozó műszaki ember 1989-ben tért haza végleg szülővárosába. És megrendítette, amit látott.

– Gyermekkoromban minden időnket a vár környékén töltöttük. Török-magyart játszottunk csapatokba verődve – mondja Papp Imre. – Amikor családommal hazatértem, szemünk elé tárult a pusztulás. Valamit tenni kellett.

Helyi lakosként érzelmei nem engedték a tétlenséget. Lelkes segítőkkel vetette bele magát a munkába, hogy valahogy életet leheljenek a sümegi romba. Persze egy jó adag szerencse is kellett.

– A rendszerváltás után az önkormányzatnak lehetősége nyílt saját kezébe venni a sümegi vár sorsát – meséli Papp Imre. – Pályázatot írtak ki a fenntartására, amit szerencsésen megnyertünk. Családunk ekkor már évek óta próbált valamit javítani a műemlék sorsán.

Az önkormányzat támogatásával kiegészülve vették fel a kapcsolatot a balatoni utazási irodákkal. A csupasz falak azonban nem sok embert vonzottak. Ám Papp Imréék nem álltak meg a kezdeti nehézségek láttán. Nincs elég látnivaló? Majd csinálnak. Várjátékokat szerveztek, és a színes forgatag látására már többen jöttek el, s ha már eljöttek, felsétáltak a várba is. Építettek éttermet, pompás konyhával, abból lett panzió, majd épült egy kisebb szálloda, ami nemrég még tovább bővült, és fürdővel egészült ki. Az étterem, a szálló, a várjátékok személyzete egész nap középkori öltözéket viselvén, olyan élő atmoszférát teremtett, amelynek híre túljutott a határokon. És jöttek a látogatók egyre nagyobb számban. Volt is miért. Az étterem óriási pincéjében a vacsorázó vendégek asztala mellett vágtatnak el a harci bemutatót tartó lándzsás lovasok. Ilyen csodát sehol máshol nem látni egész Európában. Hát persze, hogy egyre többen érkeztek…

A megnövekedett forgalom több bevételt hozott, s a vár is egyre szebb és szebb lett. A várfalak egyre nőttek. A vár udvarán és a várhegy alatt egyre nagyobbak és látványosabbak lettek a lovagi tornák, a seregszemlék.

Húszéves munka és küzdelem után ma már egy eleven középkori város fogadja a sümegi vár alatt az erre járót. A várfalak fele már eredeti pompájában ragyog, tornyok magasodtak fel az idők során, falak emelkedtek, helyreállították a kápolnát, a kiszolgáló épületeket. Mintegy ötven objektum állt helyre a háromszáz éves pusztulás után. A várhegy alatt elegáns török fürdő épült, a keleties stílusú szálló épülete még különlegesebbé, átélhetőbbé teszi a bemutatni kívánt kort.

A szálló belsejében pedig, mint egy élő múzeum, megelevenedik a középkori magyarság és az ellenséges hadak haditechnikája. Tőrök és fokosok, különböző kardok és metszetek díszítik a falakat. A legtöbbjük eredeti, korabeli fegyver.

– Fenn, a hegyen a magyarok szállását a török korban, míg a vár alatt a török csapatok táborát kívántuk megeleveníteni – magyarázza a volt várkapitány. – Az egész család részt vett a helyreállításban, mindenki legjobb tudása szerint szolgálta az ügyet. Én pedig nemrég átadtam a lehetőséget a fiatalabb generációnak. Öt éven belül elkészülünk a vár teljes helyreállításával.

Az önkormányzati segítség mellett az európai uniós források is a rendelkezésünkre állnak, ráadásul egyre több vendéget vonz Magyarország első helyreállított vára. Itt ugyan nincs hó, de van ló. Ez a filozófiánk. A lovas rendezvények a látványon kívül betekintést adnak őseink kultúrájába. Erre helyeztük a hangsúlyt. Élővé szeretnénk tenni a várat az év minden napján.

Papp Imre várkapitány bizakodó. Van is oka rá, hiszen egyre több és több vendég érkezik. Közel van a nagyvázsonyi Kinizsi vár is, s mivel néhány éve annak helyrehozatala is az ő kezükbe került, van ok a reményre, hogy Kinizsi Pál omladozó vára úgyszintén megmenekül, sőt újjáépülve visszanyeri eredeti szépségét. Legutóbb pedig Nagykanizsa városa kért segítséget tőlük a sümegi eredményeken felbuzdulva.

A példa tehát ragadós, Papp Imréék leleményességének és kitartásának híre mára az egész Kárpát-medencét bejárta. Sümegre pedig egyre több és több külföldi turistacsoport érkezik. Papp Imre ennek természetesen örül:

– Éppen itt az ideje, hogy egész Európa megtudja, mit tett érte ez az ország. Hogy a magyarok védelme nélkül már rég sehol nem lennének a művelt és fejlett Nyugat kultúrái.

De ahogy a magyarokon egyre inkább elhatalmasodó kisebbségérzet is mutatja, nemcsak a Nyugatnak van szüksége a történelem újrafelfedezésére és megerősítésére, hanem magunknak is fel kell nőnünk múltunkhoz és jelenünkhöz. Ebben segíthetnek a múlt élő tanúi, a várak. Nem kell a cél érdekében hegyeket megmozgatni, elég volna még néhány olyan bátor embercsapat, mint a Papp család. Az idő, mint Sümegen már látható, nekik dolgozik, és a magyar várak feltámadnak ismét.

Gerhát Petra