Tavaly októberben szemétháború dúlta fel Nápoly városát. Januárra már 1200 tonnányi hulladék hevert az utcákon, elhomályosítva a világhírű Nápolyi-öböl és környéke szépségét. Felháborodott emberek utcai szemétdombokat gyújtottak fel, ezzel is tiltakozva a hivatalos szerveknél a tarthatatlan helyzet miatt. 1997-ben bezárták a Contrada Pisani szeméttelepet, a város azóta küzd a hulladékkal. Több ízben próbáltak új telepet nyitni, de a környéken lakók ezt joggal akadályozták meg. A szemétháború addig fajult, hogy több iskolát be kellett zárni. A hatóságok az ország távolabbi részébe szállították az egyre gyűlő szemetet, a helybeliek tiltakozása ellenére. Aztán kiderült, hogy a káoszért a szemétszállításban érdekelt, szervezett bűnbandák is felelősek, mert a hulladékot nem a költséges megsemmisítőkbe vitték, hanem az utcákra borították. Pedig a hulladékban pénz van, amit ügyes technológiával kihasználhatnának egyes fejlett országok. A baj az, hogy a szemétégetők kapacitása nem elég a tengernyi kommunális hulladék megsemmisítéséhez. A Campania tartományból származó szemét kis része például vonattal utazik a lipcsei és a bremenhavei szemétégető telepre; naponta két szerelvénnyel, 1500 tonna háztartási hulladékkal. A szállításokat szervező olasz cég szerint a németek kiváló üzletet kötöttek, egy tonna hulladék megsemmisítésével több mint száz eurót keresnek. A krízishelyzetet kihasználva pedig csaknem kétszázezer eurót szedtek be a németek. Egyelőre megoldódni látszik az itáliai szemétháború, de bárhol hasonló gond keletkezhet. Végleges megoldás nincs, amíg egyik helyről a másikra hurcolják a kevésbé veszélyes és a mérgező hulladékot, pénzért pedig sok minden elintézhető, az emberek kárára is.

Hazánk sem mentes a hasonló problémáktól, az illegális szemétlerakók számát tekintve alighanem az élmezőnyben járunk. Amelyik lerakót sikerül földeríteni, onnan a szemetet visszairányítják a feladónak, ami sok esetben Németország. Ha nem sikerül a nyomozás, akkor a hazai hatóságok kötelessége a környezet megtisztítása.

A hatóságok 2004 decemberében értesültek a csepeli galvániszap-szennyezésről, de hosszú huzavona után csak ez év február elején került sor a mérgező vegyi anyagot tartalmazó iszap elszállítására. A csepeli telephelyeken tárolt galvániszapból ennyi idő alatt sok veszélyes fém szívódhatott a talajba és a talajvízbe. Hasonlóan veszélyes környezetszennyezést hagyott maga után a Metallochemia fémipari üzem. Az egykori gyártelepen keletkezett fémhulladék csaknem egy évszázadon át szennyezte a kiskerteket, a szél mérgező port hordott a környékre. Egy 1989-ben készített egészségügyi vizsgálat szerint ezen a területen nagyobb volt a daganatos betegek száma, mint az várható lett volna. A kármentesítés 2004-ben kezdődött, az eltávolítandó veszélyes melléktermék egy részét az M6-os autópálya töltésébe építették be műanyag szigeteléssel, a többit az üzem területén kiképzett szarkofágba temették. A művelet mintegy tízmilliárd forintba került, ami nem aprópénz.

A hatalmas költségeken kívül a világban már-már helyrehozhatatlan problémát jelentenek azok a tárolóhelyek, amelyek veszélyességükkel és méreteikkel több millió ember egészségét károsítják. Csak a jéghegy csúcsa az a néhány nagy lerakóhely, amiről egyáltalán tud a világ, a legtöbbnek nem is ismerik a helyét. A Blacksmiths Institute nevű környezetvédelmi intézet többéves adatgyűjtés után nyilvánosságra hozta bolygónk legszennyezettebb területeinek listáját. Az intézmény 2003-ban indította el Polluted Places (Szennyezett helyek) elnevezésű kezdeményezését, amelynek célja a veszélyes lerakók felkutatása. Kidolgoztak egy online bejelentési és értékelő rendszert, amely magába foglalja a szennyezési forrás felmérését, azonosítását, a megszüntetésért folyó tevékenységet, valamint segítséget a terület rehabilitálásának a megtervezésében és kivitelezésében.

A legnagyobb nukleáris katasztrófa helyszíne Csernobil (Ukrajna), ahol a szennyezőanyagok urán, plutónium, radioaktív jód, cézium–137. A katasztrófa 1986. április 26-án történt, és azóta sem rendeződött a helyzet. A berobbant és megszaladt reaktort az azonnali betemetés óta nem lehet pontosan ellenőrizni, a sebtében ráépített szarkofág repedezik, omladozik, a sok ígéret ellenére nem tudnak pontot tenni a nukleáris katasztrófa végére; talán nincs is erre megfelelő technológia. Az Európa Parlament zöld csoportjának szakértői 30-60 ezer várható áldozatot becsülnek Európában a csernobili katasztrófa hatására.

A világ legnagyobb vegyihulladék-tárolója az orosz Dzserzsinszk városában van. Hajdan a Szovjetunió legnagyobb vegyifegyvergyártó központja volt. 1930–1998 között mintegy 300 ezer tonna vegyi hulladékot tároltak itt szabálytalanul, amiből 190-féle vegyszert bocsátottak a felszín alatti vizekbe; utóbbiakban a mérgező dioxin- és fenoltartalom 17 milliószorosa az egészségügyi határértéknek. A várható élettartam ezen a területen férfiaknál 42, a nőknél 47 év. A szennyezett helyen szarin-gáz, VX-ideggáz, arzén-trioxid, mustárgáz, kénsav, ólom és higany is megtalálható.

Ólommal a legszennyezettebb terület a Dominikai Köztársaságban, Haina területén található, ahol valaha akkumulátor-újrahasznosító és ólomolvasztó működött. Felmérések szerint az itt élő gyermekek szervezetében az ólomszint tízszerese, felnőttek esetében 5-szöröse a normál értéknek. Jellemzőek a születési rendellenességek, a tanulási zavarok, személyiségproblémák, szemkárosodások, de az ólommérgezés okozta halál is.

A fémes esők városa Peruban található. La Oroya településen 1922 óta folyik különféle fémek feldolgozása. Az itt élő 6 hónapos és 10 éves kor közötti gyermekek vérében az ólomszint átlagosan háromszorosa az Egészségügyi Világszervezet által megszabott határértéknek. A magas kén-dioxid kibocsátás következtében savas esők pusztítják a környék növényzetét. A városban és környékén a talaj ólommal, arzénnal és kadmiummal erősen szennyezett.

A kínai Linfen városa (Shanszi tartomány) szénportól fuldoklik. A város Kína hatalmas széniparának közepén fekszik, az érintett lakosság mintegy 200 ezer fő. A környéken számos – több száz – gyakran illegálisan működő szénbánya, acélkohó és bányaüzem működik, ezért a környezetszennyezés még kínai viszonylatban is kiugró. (A Világbank adatai szerint a Föld 20 legszennyezettebb városából 16 Kínában van). Linfenben és környékén a légúti megbetegedések és a tüdőrák aránya folyamatosan nő. Az arzénnel szennyezett ivóvíz következtében az emberek jelentős része arzénmérgezésben szenved. Éjszakánként a lakosság szinte belefullad a levegőben szálló szénporba.

Kirgizisztánban, Mailuu-suu a termékeny Fergánai-völgy közelében található. A Szovjetunió egyik legjelentősebb urániumtelepe volt itt 1946–1968 között. Valaha tízezer tonna feldolgozott urániumot tároltak a területen, manapság 1,96 millió köbméter radioaktív bányászati törmeléknek ad otthont. Mivel arrafelé gyakoriak a földmozgások, folyamatos a radioaktív anyagok elszivárgása. Közvetlenül 23 ezer fő, közvetve több millió ember érintett. A Világbank elindított egy 11,76 millió dolláros projektet, amelynek célja, hogy a környezeti károkat valahogy csökkentsék.

Példaként ennyi ijesztő hely is elegendő, ezek között egyelőre nem szerepel az utóbbi időkben egyre gyakrabban hallható „e-hulladék”. A különös név elektronikai eszközökből álló hulladékot takar, és mennyisége napról napra nő. Több mint negyven esztendővel ezelőtt figyelt föl arra Gordon Moore mikroprocesszorokkal foglalkozó szakember, hogy a számítógépek teljesítménye kétévente megduplázódik. Következménye világos, egyre nő az elektronikai készülékek száma, az elavultak a szemétbe kerülnek. Becslések szerint a közeljövőben évi 30-40 millió számítógép megy nyugdíjba, amivel valamit kezdeni kell. Hasonló sorsra jutnak a televíziók, a mobiltelefonok és számos elektronikai ketyere, ami már kiszolgált.

A világ összes e-hulladéka az ENSZ becslése szerint évi 45 millió tonnát is kitehet. Igaz, 1989-ben 170 nemzet írta alá a bázeli egyezményt, amely szerint a fejlett országok kötelesek tájékoztatni a fejlődő országokat a veszélyes hulladékot tartalmazó szállítmányokról. Tiltakozások hatására az enyhe szabályt 1995-ben módosították, amely már tiltja a veszélyes hulladékok szállítását elmaradott országokba. A „bázeli tilalom” még nem lépett hatályba, de az EU már beépítette a törvényeibe a követelményeket.

A világ legtöbb e-hulladékának szemtédombja Kína. Nemcsak ott gyártják a legtöbb elektronikai eszközt, de karrierjük is gyakran ott ér véget. Az elektronikus szemét már 1980 óta ömlik Kínába, mivel azonnal jó üzletet sejtettek benne. Így más földrészekről, országokból is szállítják a sok elavult eszközt, szétbontják, kivonják belőlük a valamire még felhasználható anyagot, miközben óriási kárt tesznek a környezetben és az emberek egészségében. Az e-hulladék egyik legnagyobb lerakata a Sanghajtól délre fekvő Taizhou városa, ahol a hulladéktemetők már befedték az egész környező dombvidéket.

(hankó)