Azóta eltelt nyolc hosszú év. Miért? Talán mert a kutatások rengeteg időt emésztettek fel? Nem, hiszen a tudós elmondása szerint az ötlettől a megvalósításig mindössze fél évre lett volna szükség. Talán a bonyolult, nehezen hozzáférhető technikának köszönhetően? Ez sem, hiszen minden elektronikai, mechanikai háttér adott volt a dologhoz. Politikusok, bürokrácia, döntésképtelen vezetők, átláthatatlan finanszírozás, korrupció? Talált. Lássuk tehát azokat az állomásokat, amik odáig vezettek, hogy jelenleg a világ egyik legnagyobb súlyú magyar szabadalma, ami több milliárd dolláros üzlet a harmadik világban, Indiában talált otthonra.

Mi ez a találmány? Olyan alsó és felső művégtag, ami tapintás útján érzékel, és így a protézis tulajdonosa érzi majd a hőmérsékletet, a súlyt, és meg tud különböztetni formákat. 2001 februárjában a fiatal kutató beadta szabadalmi kérelmét a végtagra, és egyben egy másikat, ami a protézis idegrendszeri csatlakozását teszi lehetővé. Ezt követően pályázatot írt, hogy az Európai Unión belül is megtehesse ugyanezt. Milliós összegekről van szó. 2002-ben a pályázatot megnyerte, és a szabadalmat minden szűkítés nélkül szinte azonnal, 2004-ben elfogadták, amire egyébként nem sok példa akadt az EU történetében. Az ötlettől kezdve nyolc év telik el, mire azt mondhatja végre a kutató és csapata, hogy van eredménye a munkának, még ha nem is olyan, mint amilyet akartak. A szabadalom után 2005-ben rögtön EU-s támogatásért folyamodtak. Páli doktor meglátása, hogy az uniós csatlakozásra semmi nem volt előkészítve, így az sem, hogyan bánjanak profi módon az EU-ból jövő pénzekkel. Helyette volt az évekig tartó időhúzás.

Az uniós pályázatokon nyert összegeket mindig határidőre kell elszámolni. Úgy igen nehéz azonban, ha azt meg sem kapják. Kapnak helyette ellenőrt az APEH-tól. Majd egy papír hiányzik, ha végre megvan, akkor az mégsem kell, de így viszont már megint nem jó. Túl sok idő telt el, úgy hogy ha lehetséges, akkor még egy nullás adóigazolást is kérnek az APEH-től. Végre megkapták a pénzt, de abban sem volt sok köszönet. 25 millió uniós támogatást kértek, amiből az állam azonnal levette az áfát. Maradt 20 millió. Ez viszont nem volt elég befejezni a művet. Nem baj, mondták vezetőink! Van megoldás! A bankok szívesen hitelezik a hiányzó 5 milliót, persze busás kamat fejében. Nem árt tudni, hogy Páli doktor és kollégái ekkor még közalkalmazottak, de a pénzügyi dolgokért teljes mértékben ők a felelősek.

A bajból végül a Semmelweis Egyetem segítette ki őket, hitelezve a hiányzó összeget. Így készült el a prototípus. Aki úgy gondolja, hogy az időhúzás csak az idegeket borzolta, az téved. Mivel milliárdos üzletről van szó, és mint látni fogjuk, a projekt szorosan összefügg az őssejttel való gyógyítással, így ez a terület életveszélyes, mert nagyhatalmi csoportok érdekköreit sérti. Ezért Páli Jenő nagyon ügyel arra, hogy a publikációit azonnal a fősodratú médiában kezdje, hogy ezáltal ismertté váljon a nagyközönség számára. Mint mondja ugyanis, tud három-négy olyan magyar tudósról, akik magas szintű kutatásokat folytattak, majd hirtelen eltűntek. Biztos, ami biztos, kollégáit nem hajlandó sem megnevezni, sem bemutatni. Miért India? A tudós a rengeteg hiba, a vánszorgás és a gerinctelenség miatt úgy látja, ha a magból gyümölcsöt szeretne, akkor ki kell hagynia a magyar államapparátust. Ezért magánbefektetőket keresett. Talált is, Indiában. Miért éppen a világ egyik legszegényebb országára esett a választása? Egyrészt, mert ott gyártják a föld legprofibb műlábait, másrészt, mint mondja:

– Európa csak vánszorog, mert a befektetők rövid távon gondolkoznak, a bonyolult bürokrata rendszer miatt pedig a jó ötletek kifutnak az időből. India, Kína, Brazília, illetve Oroszország viszont képesek megvalósítani közép és hosszú távú nemzetstratégiai terveiket, érdekeiket. Teljes mellszélességgel állnak ki mellettük, és súlyos milliókkal támogatják az ilyen jellegű kezdeményezéseket. Ezért Európa nemsokára már csak a hátukat nézheti.

A tárgyalások eredményeképpen a művégtagokat India gyártja majd. A kutatás és fejlesztés viszont hazánkban marad. Mennyi pénztől esünk így el? Egy végtag előállítása 20-50 millió forintba kerül majd. Kik akarják? Például az Amerikai Egyesült Államok, amely az Irakból hazatérő csonkolt végtagú katonáinak kedveskedik vele. Rajtuk kívül szerte a földön keletje lesz a terméknek, és a betegek országuk kormányának támogatásával juthatnak majd hozzá a protézisekhez. Tehát azt a 20-50 millió forintot meg kell szorozni a rászoruló egyének számával. Ezer sérült végtag 20-50 milliárdot jelent, tízezer végtag a tízszeresét, százezer a százszorosát… Leírhatatlanul sok pénzről van szó.

Kínában javában folynak az őssejtekkel való gyógyítások és kísérletek. Páli doktor intenzíven látogatja ezt a területet és részt vesz a fejlesztésekben. Őssejt nélkül ugyanis a protézis nem tud megfelelően működni. A csonkba egy chipet ültetnek majd, ami rádiókapcsolatban van a művégtagban levő chippel. A csonk azonban rövid idő alatt annyira behegesedne, hogy az idegvégződések már nem tudnának jeleket küldeni a hozzájuk kapcsolt chipnek, így a találmány lényege, az érzékelés visszaszerzése, jelentősen torzulna. Az őssejtek ezt a hegesedést hivatottak megakadályozni.

A professzor szeretné elhozni Magyarországra az őssejt alapú gyógyítást. Tervei szerint jövő decemberben elkezdődhetnének a kezelések hazánkban. Bizonyítottnak látja, hogy a terápia sikeres. Mint elmondja, több súlyos betegség kiválóan gyógyítható ezzel a módszerrel. Például az epilepszia, agyi sérülések, cukorbetegség, szívinfarktus. Kínai tanulmányútján látta például, hogy tíz inzulinos cukorbeteg közül hatnak nem volt többé szüksége az inzulinra a kezelés után, a többieknél pedig jelentősen lecsökkent a beadandó injekciók száma. Vagy a cukorbetegség súlyos szövődményei közül az egyik az, hogy lábak erei annyira tönkre mennek, hogy kifekélyesedik a láb, tönkremegy benne a keringés, végső esetben amputálni kell a végtagot. Az őssejtkezelésnek köszönhetően a végtag két hét alatt maradéktalanul gyógyul. Páli Jenő elismeri azonban azt is, hogy nem lehet tudni, mi lesz ezeknek a kezeléseknek a mellékhatása húsz év múlva, de a betegek nagy részének kezelés nélkül egy éve se nagyon maradna, nemhogy húsz.

Irány a Mars. Páli Jenő a termék jövőjét többek között az űrkutatásban látja. A chipvezérelt érzék-visszacsatolással rendelkező művégtagot szerinte kiválóan lehetne használni olyan bonyolult űrbeli szereléseknél, amik hosszú időt vesznek igénybe, és ezáltal nagy veszélynek teszik ki az űrhajósokat. Így ugyanis az asztronautának nem kell kimennie a világűrbe, hanem elég ha csak összekapcsolódik a végtaggal, és belülről monitoron keresztül végzi el a munkát, hiszen a protézis tökéletes érzékelést biztosít. De legalább ilyen hasznosan lehetne alkalmazni veszélyes vagy extrém körülmények között. Szeretne ön a tenger fenekén kétezer méter mélyen egy elsüllyedt tárgyat megemelni és megfogni, hogy érezze kezében annak súlyát, keménységét, állagát? Szeretné érezni kezével, ahogy ujjai között pereg a marsi homok? Megoldható.

Páli doktor 2015-ben önálló magyar Mars expedíción szeretne részt venni, ahol a kutatásokat az arra kifejlesztett protézisekre alapoznák. Nagyra törő tervnek tűnik? Lehet, de Páli Jenő ezt mondja:

– 1990 óta az egész magyar politikai elit nem fogalmazott meg olyan nemzetstratégiai célokat, amely mellé oda lehetne állni. Pedig ilyen volt a világkiállítás is. Semmi. Ilyen a közös olimpiai pályázat. Semmi. 2010-re tervezik, hogy Pécs legyen Európa kulturális fővárosa. Semmi. Nem látok törekvést ebben az irányban. Pedig ezek a dolgok arra szolgálnak, hogy egy ország egy időre magára vonja a világ figyelmét. Kiemelkedjen, példát mutasson. Kétezerben, amikor az érzékelő művégtagról beszéltem, kinevettek, hogy ilyen sohasem lesz. Most tessék, itt van! Tehát 2015-ben a cél a Mars! Páli doktor szerint minden országnak három-négy évente szüksége van arra, hogy felmutasson valami olyat, ami mellé egy nemzet fel tud sorakozni. A világ közvéleménye pedig elismeri azt. Amíg ilyen célokat nem tudunk megvalósítani, addig a fejlődésről csak a mesék szólnak, mondja.

Váli János