Kapuvár, Kiszombor, Sükösd, és a kecskeméti Holdfény, Őszikék. Néhány színhely az elmúlt fél évben bezárt idősek otthonainak listájáról. A szakmát különösen az utolsó, az Őszikék bezárása sokkolta. Utóbbi ugyanis mintaotthon volt, ahol kertészkedéssel, állatfarmmal, kézműves foglalkozásokkal tartották élénken a bent lakók életkedvét. Tíz évvel ezelőtt a minőségi ellátás jelszavával alapította az intézményt egy művészházaspár: az otthon, ahol egy ellátottra egy ápoló jut. Az Őszikék és a Holdfény bezárásával egyszerre vérzett el Kecskemét mindkét alapítványi idősek otthona.

Csökkenő állami támogatás

– Ezek az intézmények annyira kicsik voltak, hogy nem lehetett gazdaságosan működtetni őket, bevételeik nem fedezhették kiadásaikat – elemzi az eseményeket Sendula Ferenc, a város szociális ellátásért felelős igazgatója. Mivel az otthonokban ellátott idősek nem kerülhetnek az utcára, elvileg a városi intézményeknek kellett volna átvenni őket. Ebben az esetben azonban az épp létszámbővítést végrehajtó Ballószögi Aranykor Alapítvány biztosított helyet számukra.

A két kecskeméti otthon mellett számos más intézmény is csődhelyzetbe került az elmúlt időben. Németh Sándor, a Szociális Ellátók és Ellátottak Egyesületének elnöke csak Bács-Kiskunban öt idősek otthonáról tud, amelyek bezárása folyamatban van. Ilyen intézmény is akad, amely el sem kezdte működését: megkapta az engedélyt, azonban a szigorodó gazdálkodási feltételek miatt már nem látta biztosítottnak a beruházás megtérülését.

Az elmúlt két évben ugyanis jelentősen csökkent az átlagos állapotban levő idősek ellátására nyújtott állami támogatás. A 2005-ös fejenkénti 769 ezer forint 2006 januárjától 730, majd 2007-től 700 ezer forintra mérséklődött. Igaz, ezzel párhuzamosan bevezették az úgynevezett demens (értelmileg leépülő) kategóriát, akik számára előbb 815 ezer forintot biztosítottak, majd ezt is 800 ezerre csökkentették.

– Tíz-tizenöt évvel ezelőtt a vállalkozók üzleti perspektívát láttak az idősek gondozásában. Ezek az idők elmúltak – szögezi le Németh Sándor, aki maga is csak úgy tudja fenntartani 38 fős izsáki otthonát, hogy mellette Bercelen is működtet egy 140 fős létesítményt. A két otthon együtt tudja hozni azt a bevételt, ami az állami előírások teljesítéséhez kell. A szakember szerint 2000-ig virágzott az idősotthonok alapítása, 2002-től azonban újabb és újabb döféseket kap a szakma. Az előírások két oldalról is szorongatják az intézményeket. Miközben ugyanis az állam folyamatosan csökkenti az idősotthonoknak szánt forintokat, egy sor szigorítást hajtott végre a személyi és működési feltételeket illetően. Egy idősek otthonának ma már mentálhigiénés szakembert, dietetikust, gyógytornászt, intézményi orvost, négy bentlakóra egy ápolót kell foglalkoztatnia, hogy jogosult maradjon az állami támogatásra. Épp ezért zárnak be a kis intézmények: kevesebb bevételükből reménytelen mindennek megfelelni.

Nem csoda tehát, hogy napjainkban az idősotthonokban a létszám növelése van napirenden. A kecskeméti nyugdíjasokat befogadó ballószögi otthont 90-ről bővítették 150 fősre.

– Minden ötven fő alatti intézmény meg fog szűnni a következő években – jósolja Dudás László, az intézmény igazgató-tulajdonosa. Arra emlékeztet: már 2000-ben született egy törvény, amelyik 150 főben maximalizálta az idősek otthonában elhelyezhető személyek számát. Aki kicsit a sorok mögé látott, már akkor tudhatta, hogy ez lesz az a létszám, amely mellett gazdaságosan működtethetők az intézmények.

A biatorbágyi Gizella Otthon épp tavaly lépte túl az említett kritikus létszámot. A korábbi 50 helyett ma már nyolcvanan laknak az intézményben. Ezt részben épületbővítéssel, részben viszont az egyszemélyes lakrészek kétszemélyessé alakításával érték el. Egervári Ágnes igazgató hangsúlyozza: egyre nehezebb fenntartani az otthonokat, miközben ugyanis az állami támogatás csökken, a villany-, gáz-, víz-, gyógyszer-áremelések az átlagnál is jobban sújtják az intézményeket.

Cserbenhagyott alapítványok

Magyarországon három szektor működtet idősotthonokat: az önkormányzatok, az egyházak és a civil alapítványok. Egervári Ágnes szerint nem véletlen, hogy mostanában az utóbbiakkal vannak gondok. Bár az elvonások típustól függetlenül mindegyik intézményt érintik, egyedül a civilek mögött nem áll senki, csak önmagukra számíthatnak. Ráadásul más törvényi előírások tovább fokozzák hátrányukat. Az állami normatívának valójában csak 90 százaléka érkezik meg, a maradékot ugyanis egy tartalékalapba kell elhelyezniük. A Gizella Otthon ezért úgy próbál könnyíteni helyzetén, hogy igyekszik megváltozott munkaképességűeket alkalmazni, erre ugyanis járulékkedvezmény igényelhető.

Azért a többieknek sem könnyű. Az állami támogatás csökkenésével az intézmények az idősek által fizetett térítési díjak emelésére kényszerültek. Ennek azonban határt szab egy másik jogszabály: a térítési díj nem lehet magasabb a nyugdíj 80 százalékánál.

– Kecskemét eddig mérsékelt, 50 ezer forint körüli térítési díjakat szedett, most azonban 50-75 százalékkal emelni kell ezeket – világít rá az önkormányzat nehézségeire Sendula Ferenc. Egy idős ember ellátási költsége évi 1,8-2 millió forint. Ebből biztosít 700 ezret az állam, s szedtek be 600 ezret az ellátottaktól. A maradékot immár nem bírja pótolni az önkormányzat. Ugyanezekkel az adatokkal érvel Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat vezetője. Azzal a különbséggel, hogy az egyházi intézmények fejenként 350 ezer forintos különnormatívára is jogosultak – az önkormányzatokhoz képest az egyháznak ennyivel kevesebbel kell kipótolnia a hiányt. Nem véletlen, hogy egyre több alapítványi otthon vezetője keresi a kapcsolatot a Református Szeretetszolgálattal. Azt szeretnék, hogy az egyház vegye át intézményüket, ugyanis önerőből nem látják biztosíthatónak a korábban vállalt kötelezettségeket.

Más intézmények különböző trükkökkel próbálják megkerülni a nyugdíj 80 százalékára vonatkozó hozzájárulási korlátot. Bizonyos helyeken a rokonoktól kérnek „önkéntes támogatást”. Máshol bevezették az úgynevezett „negatív hagyaték” fogalmát. Ez azt jelenti, hogy a hozzájárulás 80 százalékot meghaladó részét nem szedik be az idős embertől, azonban egy számlán tartozásként jegyzik, és az elhalálozás után benyújtják az örökösnek.

A minisztérium álláspontja szerint egyébként az alapítványoknak „vállalkozásokkal” kellene kiegészíteniük az idősek ellátására szolgáló forrásokat. Ballószög például termálfürdőt működtet, összességében azonban elmondható: igen nehéz az idősellátás mellé bármiféle jövedelmező melléktevékenységet állítani.

Méltatlan procedúra

Bár idén nem csökkent az állami támogatás – igaz, nem is nőtt, ami a 7 százalékos infláció mellett reálérték-csökkenést jelent –, januártól újabb megszorítással szembesülhettek az intézmények. A szakminisztérium jelentősen szigorított az intézményekbe kerülés feltételein. Mostantól csak azokat vehetik fel az idősotthonok, akik legalább napi négyórás ápolásra szorulnak. A jogosultságot a minisztérium ellenőrzése alatt álló Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet méri fel. Aki nem felel meg ezen a vizsgán, akkor sem vehető fel, ha az otthonban egyébként lenne hely. S a térítési díj megállapításához ezután még jövedelmi és vagyonnyilatkozatot kell tennie az idősnek, amit a helyi jegyzői hivatalban hitelesíttetnie kell. Hogy ez milyen visszásságokat okoz, bizonyítják a legfrissebb fővárosi adatok. Az önkormányzati kezelésű otthonokban 150 üres férőhely van, mivel a jelentkezők nem képesek megfelelni a feltételeknek.

– Volt olyan jelöltünk, aki inkább elállt a jelentkezéstől, mert képtelennek érezte végigverekedni magát az eljáráson – meséli a biatorbágyi tapasztalatokat Egervári Ágnes.

Persze a minisztériumnak is megvannak az érvei: miért támogassák az éves átlagos nyugdíjnak megfelelő összeggel azok idősotthoni ellátását, akiknek valójában nincs is szükségük felügyeletre? Cziráki Andrea, a szociális tárca főosztályvezetője a televízióban azzal érvelt: a kedvezőbb helyzetben levők ellátására a tárca inkább a házi segítségnyújtás keretében elérhető forrásokat bővítené. Csakhogy az otthonvezetők úgy vélik: a házi segítségnyújtó rendszer csak évek múlva épülhet ki annyira, hogy képes legyen átvenni az idősotthonokból kiszorulókat. A szakmában úgy fogalmaznak: az állam az egészségügyi megszorításokhoz hasonló csomaggal sújtja az ágazatot. Aminek kapcsán Egervári Ágnes ellentmondásosnak tartja, hogy miközben az ellátottak felé évtizedekre szóló vállalásokat kell tenniük, az állam évente változtatja működési feltételeiket.

Egy biztos: az ágazatnak valahogy úrrá kell lennie a nehézségeken. A legtöbb idős ugyanis úgy került az otthonokba, hogy értékesítette lakását, és ebből fizette ki a 2-3 millióra rúgó belépési díjat. Nekik tehát nincs hová visszamenniük.

Kárász Andor