Az időpont a II. világháború kezdete: 1939. szeptember 1-jén a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot, tizenhét nappal később a Szovjetunió lépte át a lengyel határt. A lengyel földre lépő szovjetek mintegy 240 000 lengyel tisztet és sorkatonát fogtak el és vetettek fogságba. A tiszteket külön táborokba helyezték el, Kozelszkbe, Osztaskovba és Sztarobelszkbe. A három tábort hamarosan, szinte egy időben számolták fel 1940. április 3. és május közepe között. Mintegy 450 személy megmenekült, a többieket a Szmolenszk melletti Gnyezdovo állomásra szállították, majd a vagonokból rabszállító kocsikon vitték a szerencsétlen foglyokat – mint később kiderült – az utolsó útjukra.

Amikor 1941-ben Németország megtámadta a Szovjetuniót, a Vörös Hadsereg a szövetségesek oldalán lépett háborúba. A Londonban székelő lengyel emigráns kormány és Moszkva között 1941 őszén diplomáciai kapcsolat létesült, amelynek egyik eredménye volt, hogy a szovjetek engedélyezték az „oroszországi lengyel haderő” felállítását. Ekkor kezdték először keresni az eltűnt lengyel tiszteket, mert szükség lett volna rájuk a hadseregben. Már ekkor komoly gyanú merült föl, hogy a felszámolt táborokban szörnyű gyilkosságok történtek, hiszen a foglyoknak nyoma veszett. Sztálint kényelmetlen helyzetbe hozták a faggatózások az eltűnt lengyelekről, legtöbbször azt a választ adta, hogy megszöktek, valahol másutt, talán Mandzsúriában vannak.

1942-ben Szmolenszk környékére lengyel kényszermunkásokat telepítettek. Éjszaka néhányan megszöktek és a helyszínen ásni kezdtek. Rátaláltak egy tömegsírra, visszatemették és reggel már ismét a táborban voltak. Ekkor vált bizonyossá a sejtés: a tiszteket megölték. De kik?

A katyni erdő környékén vadászó német tisztek farkasok által feltúrt sírokra bukkantak. Az emberi maradványok, ruhafoszlányok igazolni látszottak a környéken terjedő híreket: tömegsírok vannak a katyni erdőben. A megbolygatott földrétegek újra rendeződve gyakran kiadják magukból azt, amit elrejtettek bennük. Így egyre gyakrabban kerültek elő emberi maradványok a katyni erdőben.

A német katonai parancsnokság Berlinhez fordult, hogy segítsenek felderíteni a rejtélyes sírok titkát. 1943-ban németek és lengyelek kérték a Nemzetközi Vöröskeresztet, hogy küldjön ki egy bizottságot a bűntett színhelyére, de a kérést elutasították. Ezért Németország maga állított össze törvényszéki orvosszakértőkből egy bizottságot és von Quersdorf orvosezredes és Georg Buhtz igazságügyi orvosszakértő vezetésével megkezdődtek a feltárások. Ide rendelték a krakkói egyetem törvényszéki orvostan tanárát, Marian Wodzinskit és két asszisztensét is. Néhány nap alatt nyolc tömegsírra találtak, és több száz lengyel tiszt teteme került felszínre. A közelgő szovjet front és a szokatlan hőség miatt a feltárást be kellett fejezni (1943. április 29 – június 3-ig dolgoztak.).

1943. június 10-én a németek kiadtak egy kormányközleményt a tényekről. Többek között megállapították, hogy a gyilkosságokat 7,65-ös töltényekkel követték el; ilyen lőszert a németek az 1920-as években exportáltak a Szovjetunóba, Lengyelországba és a balti államokba.

A feltárt sírok igazságügyi orvosi vizsgálatának irányítását Leonardo Conti birodalmi egészségügyi főnök felügyelete alá helyezték. Több bizottságot bevontak a munkába, köztük a Lengyel Vöröskereszt és a Nemzetközi Vöröskereszt speciális orvosi bizottságát. Az utóbbi tagja volt Magyarországról Orsós Ferenc is.

A Nemzetközi Orvosi Jogi Bizottság 1943. április 20–30. között dolgozott Katynban, illetve Szmolenszkben. Nyolc tömegsírból 2730 személyt azonosítottak, 22 civilt, tábornokokat és magasabb rangú katonákat. A legnagyobb tömegsírban 2564, a legkisebben 110 holttestet találtak.

A tetemek több rétegben feküdtek egymáson olyan szorosan, hogy néha csak vonóhoroggal lehetett szétválasztani az összepréselt testeket. Ez is igazolta, hogy tarkón lövés után, már holtan zsúfolták őket a gödörbe. Mindegyik lövés egészen közelről történt, 7,65-ös vagy 6,35-ös fegyverből. Olyan sírokat is azonosítottak, ahol a tetemek rendezetlenül feküdtek, a nyakra és a bokára kötött hurokkal (fojtókötéssel), ami azt feltételezi, hogy a helyszínen végezték ki őket. Hogy biztos legyen a halál, erre szolgált a fojtókötés, mert a még rángatódzó test magát fojtotta meg.

A sírokban talált ruhák, jelvények, tárgyak, levelek, naplók alapján állapították meg a személyazonosságokat. Találtak olyan naplót, amelynek az utolsó beírásában a gnyezdovói állomás szerepelt. Az orvosi bizottság valódi feladata a gyilkosságok tényének és idejének megállapítása volt, mivel a időpont perdöntő abban, hogy kik követték el a gyilkosságokat.

A tetemek földbe kerülésének idejét nem egyszerű dolog meghatározni. Több tudományág eredményeit összevetve lehet megbízható választ kapni. Így dolgoztak a helyszínen botanikusok, akik a tömegsírra telepített fák és bokrok korát évgyűrűikből határozták meg. A tetemeken élősködő rovarok is elég jó eligazítást adtak a betemetésről. Az orvosi bizottság egyik legtekintélyesebb tagja volt a magyar Orsós Ferenc (1879–1962), az MTA tagja, európai hírű szakértő. A Temesváron, polgári családban született Orsós Ferenc gyermekkora óta foglalkozott növényekkel és állatokkal. A millennium évében kiírt középiskolai pályázaton első díjat nyert gyűjteményével. Később, már igazságügyi orvosként a Törvényszéki Orvostani Intézetben volt egy többfiókos szekrénye, amiben úgynevezett „hullarovarokat” tartott százával. Ezzel a módszerrel a XX. század elején elsősorban franciák foglalkoztak, de Orsós mindenkin túltett. A rovaroknak nagy szerepe volt annak megállapításában, hogy holttest mióta fekszik a földben. Tudományos munkái ebben a témában kötetekre rúgtak.

Külön modern eljárásnak számított az a vizsgálata, amely során a koponyákban a halál után bekövetkező mészlerakódás vastagságából következtetett az eltemetés idejére. Szakértője volt a lőtt sebeknek is: a tarkólövések szinte teljesen azonos voltából megállapította, hogy a gyilkosságokat szervezett formában követték el. Orsós a helyszínen majdnem 150 tetemet boncolt fel és jelentős számú szövettani metszetet készített.

Mindent összevetve, véleménye meghatározó volt a végső szakértői jegyzőkönyv megírásában is, amiben a nevét külön kiemelték. Eszerint a betemetések időpontja 1940 tavaszára esett, amikor németek még nem is voltak azon a területen, így csak a szovjet NKVD számolhatott le a három fogolytábor lengyel tisztjeivel.

Az igazság ezzel még nem aratott diadalt, mert 1943 végén Katyn ismét szovjet kézre került. A szovjetek szinte azonnal – 1944. január 16–23. között – létrehoztak egy újabb bizottságot, „ártatlanságuk” igazolására. Ismét exhumálták a halottakat és azt állapították meg, amiért oda küldték őket: a kivégzést 1941 szeptemberében követték el a németek Ahrens ezredes vezetésével. Azonosították a német gyártmányú golyókat is, aminek eredetéről fentebb már szóltunk. A szakszerűtlenül végzett vizsgálat és tudatosan hamis orvosszakértői vélemény nyilvánosságra kerülése után Orsós Ferenc egy utolsó nyilatkozatot adott 1944. február 27-én a Magyarország című lapnak, amiben megismételte az általuk végzett vizsgálatok jegyzőkönyvét, külön kiemelve: „Az 1943. április 20–30 között a katyni erdőben talált tömegsírokkal foglalkozó nemzetközi bizottság közös záró-jegyzőkönyvét minden külső nyomás és befolyás nélkül szövegezte meg.”

A nürnbergi perekben elővették a katyni vérengzést, meghallgatták a Burgyenko-jelentést, amelyben semmiféle bizonyíték nem hangzott el a gyilkosságok elkövetőire. Orsós Ferencet is meghallgatták, véleménye mellett változatlanul kiállt, de a bolgár Markov és a román Berkele azt állította, hogy a jegyzőkönyvet Orsós kérésére írták alá. (Akkor már Markov szovjet őrizetben volt, Berkle meg mint győztes hatalom állampolgára változtatta meg a véleményét.) A szövetséges hatalmak eléggé el nem ítélhető módon elejtették az ügyet Nürnbergben, nem is voltak kíváncsiak az igazságra, ez különösen Angliára volt jellemző.

Orsós tisztességes munkája és szakértelme máig nem kapott igazságot. 1944-ben a pesti egyetem orvoskarának kitelepítésével végleg elhagyta hazáját. Itthon a népbíróság foglalkozott az ügyével. Nem politikai nézete okán, hanem a szakértői véleményéért háborús főbűnössé nyilvánították. Itthon a szovjet talpnyalók az elsők között zárták ki az akadémikusok közül, 1945-ben. A balul sikerült rendszerváltozás után a „megújuló” Akadémia elnöke, Kosáry Domokos történész indította el az akadémiai tagok rehabilitációját. Orsós Ferencet, Hóman Bálintot nem tartotta méltónak a rehabilitációra. Azóta ez egyetlen elnöknek sem bántotta ez a kényes értékrendjét. Egyetlen magyar történész sem szólalt fel Katyn és Orsós igazsága ügyében, a „ne szólj szám, nem fáj fejem” alapján. Ezért is irigyelhetjük a lengyeleket, mert ők ezt idejében megtették.

Hankó Ildikó