A magyarul szinte akcentus nélkül beszélő, önmagát „matyómagyarnak” nevező zenész 1928. január 14-én született az oly sok magyart befogadó Ohio állam egyik kisvárosában. Szülei Mezőkövesdről vándoroltak ki Amerikába a 20-as évek közepén, s otthon persze csak magyar szót hallott, ezért beszéli azt az ízes magyar nyelvet. A család később New Yorkba költözött, a középiskolát már Brooklynban végezte a rendkívül muzikális ifjú. Három évig a légierőnél szolgált, de minden adandó alkalommal elszökött a bázisról, hogy belevesse magát a háború utáni, pezsgő New York-i jazzéletbe. A 40-es évek második fele a műfaj aranykora volt, együtt élt a New Orleans-i stílus, a chicagói eredetű fehér dixieland, a szving és a megszületőben lévő modern jazz. Joe játszott, figyelt, hallgatta a nagyokat és szorgalmasan gyakorolt.

Beiratkozott a Manhattan School of Musicba, majd a Columbia egyetemen mesterfokozatot szerzett és válaszút elé került: klasszikus zene vagy jazz. A döntést megkönnyítette, hogy már gyermekkorától rendkívüli hatással voltak rá a korai idők nagy New Orleans-i fekete klarinétosai: Johnny Dodds, Jimmy Noone és George Lewis. Saját zenekart alapított, de vendégzenészként is muzsikált, bárhová hívták. A legnagyobb jazzegyéniségekkel játszott az 50-es években: Eddie Condonnal, Bobby Hackett-tel, Vic Dickensonnal, Wild Bill Davisonnal, Ruby Braff-fal, Henry „Red” Allennel, Cozy Cole-lal és Lionel Hamptonnal. Az aktív zenészi karrier mellett diplomáját is hasznosította: számos híres lemezkiadónál (RCA Victor, Atlantic, Decca) is dolgozott zenei rendezőként, átiratokat, feldolgozásokat készített a stúdiókhoz szerződtetett zenekarok számára. Több száz lemezalbum szakszerű kísérőszövegét is ő írta.

1963-ban Village Stompers nevű együttesével nagy sikereket aratott Amerika-szerte és Japánban is, olyan ismert lett a szakmában, hogy amikor Armstrong zenekarában megüresedett a klarinétos posztja, mindenki őt ajánlotta. Nem is volt a játékával semmi baja a nagy Satchmónak, de a nevét nem volt képes megtanulni. Végül Joe fejéből pattant ki a szikra: családnevének az angol nyelv szabályai szerinti kiejtése azonos a korai idők nagy fekete bluesénekesnője, Ma Rainey nevével, őt pedig jól ismerte és respektálta Louis is. Az az öt év, amit Armstrong mellett töltött, életének és művészi pályájának csúcsa volt. Egymást érték a világ körüli turnék, még a Dél-Vietnamban harcoló amerikai katonáknak is játszottak. Persze minden koncert a Hello Dolly és a What A Wonderful World előadásával ért véget.

Joe tősgyökeres New York-i lévén a koncertkörutak szünetében és az ekkoriban már sokszor betegeskedő Armstrong orvosi kezelésének heteiben gyakran volt beugró zenész a Ryan’s-ben, a híres jazzklubban. Így aztán Louis halála után a klub házi zenekarába szerződött, és több mint tíz évet töltött velük. A Ryan’s bezárása után Classic Jazz Quartet nevű együttesével járta Amerikát és a világot, s 1990-től egyre gyakrabban tűnt fel itthon is. Csányi Attila jazztörténész volt az, aki először kereste fel New Yorkban és hívta haza. Első lemezfelvételét a Benkó Dixieland Banddel készítette, közreműködött a nagy sikerű Karácsonyi mise komponálásában és előadásában. Ettől kezdve egyre nagyobb nyilvánosságot kapott: portréfilmet készített róla a televízió, koncerteken, fesztiválokon és persze lemezeken játszott neves hazai jazz-zenekarok vendégszólistájaként a kecskeméti Bohém Ragtime Bandtől kezdve a Jazz Stepsig, Laux József triójától az Orient Dixielandig. Az utóbbi, Csányi Attila vezette zenekar itthon készült felvételeit New Orleansban publikálta a Jazzology, az old-timer zene legnevesebb kiadója. Joe Murányi neve biztos belépő volt az amerikai lemezpiacra.

Idén ünnepelte 80. születésnapját, de ma is aktív, gyakorta jön haza. Az évente rendezett bánki jazzfesztivál szinte állandó vendége, s persze ott volt a Bánkon felállított Armstrong-szobor avatásán is. Mindenütt óriási sikert arat nemcsak klarinétjátékával és sármos énekével, de szellemes, finom humorú konferálásával is, amelyen átsugárzik derűs egyénisége, emberszeretete.

Örök vándor, New York mellett olykor Oslóhoz, máskor Berlinhez köti hivatása. Nagy terve még egy átfogó monográfia megírása Louis Armstrongról, akit amúgy magyarosan csak Lajosként emleget. Magyar zenészbarátai koncertsorozaton ünneplik meg a nevezetes évfordulót, amelyeken persze ismét élvezhetjük remek játékát, így május 7-én a Budapest Sportarénában a Benkó Dixieland Banddel, 10-én pedig Salgótarjánban a Nemzetközi Dixieland Fesztiválon lép fel. Talán nem is tudja, hogy Simon Géza Gábor gondozásában itthon készül a hat évtizedes karriert számba vevő diszkográfiája. Igazi születésnapi meglepetés lesz.

Márton Attila