– Ezt a kormányt lélegeztetőgépen tartják életben és a levegő minden cseppjét az SZDSZ adja, amelyet velünk fizetettnek meg. Üzenjük a Fidesznek, lépjenek a lélegeztető-készülék vezetékére, és ne engedjék, hogy tovább kormányozzanak – adta meg a majális kormányellenes hangulatát a Kodály köröndön Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke száz vörös zászlót lobogtató hallgatósága előtt, akik megbocsáthatatlan bűnnek tartják, hogy az MSZP a tőkések pártja lett. „Üsd a tőkét, ne siránkozz!” – hirdette a teherautóra kifüggesztett felirat, amely a kommunisták felvonulását a Városligetig vezette. Kommunisták és kapitalisták A Demokrata munkatársai kíváncsiak voltak, miről beszélgetnek a mozgalmi menetben, így beálltunk a „Vörös Csepel vezeti a harcot” transzparens mögé.

– A szocializmusban még volt becsülete a munkásoknak. Ma veszélyben van a munkásutánpótlás nem csak Magyarországon, szerte a világban. A fiatalok a könnyű irodai munkát választják, nincs megbecsülve a kétkezi munkás – magyarázza egy idős úr, majd a mellette álló középkorú férfi hozzáteszi, nincsenek szakmák, egy üzletben bárki lehet hentes és eladó is egy személyben. Mögöttünk a gazdasági számadatokat elemezték.

– Igaza van Thürmernek: akik a szocializmusban az első sorokban várakoztak az ingyensörre, azokból lettek mára a legnagyobb kapitalisták. Nekik a nosztalgia csak szórakozás, de számunkra ez sokkal több. Ez volt az életünk, amit elvettek tőlünk – jegyzi meg keserűen egy idős, öltönyös úr.

Ingyensört kínáló árussal nem találkozunk, igaz, erre kevés az esély, hiszen emlékezzünk csak, mi volt a baloldal fő mondanivalója a népszavazási kampányban: tanuljuk meg, hogy semmi nincs ingyen. A tőkések és kapitalisták standjánál, azaz a büfében 1200 forintba került egy szál lecsókolbász és 450 forintba fél liter ásványvíz. Viszont a szellemi táplálékhoz igen kedvező áron juthattunk hozzá. Marx, Engels és Lenin műveit 300 forintért kínálták, persze nem bőrkötésben.

Azt hinnénk, a kommunista szervezetek egysége szilárd és megbonthatatlan, akár a szovjet–magyar barátság, de megtudjuk, hogy ma már a kommunisták sem olyan összetartóak, mint régen.

– Thürmer Gyula jobbra tolódott. Orbánhoz és a Fideszhez közeledik. Mindenkit kizárt a Munkáspártból, aki nem ért egyet vele – világosít fel egy idős asszony a kommunista jelvények, zászlók és plakátok retro kiállításának sátorában.

Közeledvén az MSZP sátrához, nemcsak az egy négyzetméterre jutó önkényuralmi jelképek száma csökken, de már magyar zászlót sem látni.

– Ugyan, az Európai Unió még annyi ideig sem fog állni, mint a KGST! – legyint egy idős férfi Kökény Mihály szavaira. Kökény szerint amúgy a szocialisták nagyon sok mindent megtettek, „amit amúgy meg kellett tenni”.

– Érezzük, hogy kell változtatni, de olyan nagy tempóban haladtunk, hogy most, amikor hátranézünk, már senkit nem látunk magunk mögött – magyaráz a politikus, aki szerint egy kicsit lassítani kellene. A nagyszínpad előtt szellősen állnak az emberek, könnyű az első sorokba férkőzni. A „Növekedés és biztonság” felirat mögé áll fel a Horn Gábor szavai szerinti „kemény csapat”, azaz Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Kökény Mihály, Hagyó Miklós, hogy csak a legkeményebbeket említsük.

Végre megérkezik a miniszterelnök.

– Május elseje valamennyiünk közös ünnepe, annak történelmével és üzenetével – kezdi beszédét Gyurcsány Ferenc.

– …És hazugságaival – egészíti ki a felsorolást egy hang a tömegből.

A legintenzívebb bekiabálások a beszéd elején hallatszanak. A kritikus hangok végig zavarják a szónoklatot. Kis közjáték vízipisztollyal, amely utóbb óriási médiasikert arat. A biztonságiak a játékpisztollyal hadonászó férfi lefogásakor éppen azt hallhatják Gyurcsánytól, hogy „nem megfélemlíteni, nem bántani kell azt, akivel nem értek egyet, hanem érdeklődéssel kell fordulni feléjük”.

Gyurcsány Ferenc szerint idén végre növekedni fognak a jövedelmek és a nyugdíjak, és jövőre még egy kicsit könnyebb lesz, mert Magyarország megtette, amit meg kellett tennie. A jövőre vonatkozóan kijelenti, bölcsődék és óvodák épülnek, és „iskolák százait” fogják felújítani, hogy a falvakban is olyan minőségű oktatás legyen, mint a nagyvárosokban, mert így teremthető egy olyan ország, ahol nem segélyekből, hanem munkából élhetnek az emberek. Ahogy fogalmaz, a baloldal a munka lehetőségét kívánja családok százezreinek, azoknak is, akik eddig csak kívánták a munka lehetőségét.

– Mindenkinek van munkája, csak nem akar dolgozni – helyesel valaki, mire többen méregetni kezdik: most akkor velünk van vagy ellenük?

A dolgozó nép rutinosan körbeveszi azokat, akik bátorkodnak ellenvéleményt nyilvánítani:

– Menjen innen, és hallgassa Orbánt! Ő ugyanúgy hazudozik. Kirabolt minket! – ezekkel a szavakkal kiabálnak rá egy szovjet címeres pólót viselő férfira.

A Gyurcsány-beszéd után tartott fórumon ismét benépesül az MSZP sátra, ahol felteszik a kérdést: Hová tűnt Horn Gyula? Miért nem hallunk semmit az állapotáról? Lendvai Ildikó eképpen válaszol. – Horn Gyula élő tanúbizonysága annak, hogyan lehet okos változásokat végigvinni úgy, hogy közben a kisemberre figyelünk. Érezhetően az „élő” szón van a hangsúly, mert megtudjuk, hogy Horn Gyula „nincs jobban és nincs rosszabbul”. Mintha az ő hangja és mondatszerkesztése szólalna meg Lendvai Ildikó szájából, amikor kijelenti: – Ha olyan mondatok hangzanak el egy politikus szájából, amely valakinek a mindennapi életét érinti, akkor azt fogják mondani az emberek, anyukám, hangosítsd már fel a tévét.

Az MSZP politikusa hozzáteszi, nincs közel a cél, és a szocialisták megtanulták, nagyon csúszós az út, ezért ebben a két évben óvatosan kell lépkedni, és ami egy csúszós úton fontos, jobban össze kell kapaszkodni.

A rendszerváltozás utáni május elsejék hangulatában mindig jelen van a nosztalgia, az emlékezés a letűnt időkre. A kisebbségi kormányzás első napján a megbonthatatlannak hitt MSZP–SZDSZ-barátság is a múlt szép emlékei közé került.

Lass Gábor