Meglepően egyszerű tárlat, nem más az egész, mint 14 darab egymás mellé állított tabló. Még csak egy csatában megtépázott zászló sincs itt, vagy egy kulacs, amelyből Bem ihatott a magyar szabadságharc idején. De ha jobban megnézi az ember, azt látja, hogy ami hiányzik a tárgyak tekintetében, azt a szeretet és az igaz ügybuzgalom pótolja. Többszörösen is.

Bagi Zoltán mellett dr. Karol Biernacki a kiállítás szülőatyja, aki a Csongrád megyei levéltár főlevéltárosa és az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese. A Krakkótól délkeletre levő Jaslo városában született, nagyapja az osztrák–magyar hadseregben szolgált, így kicsi gyerekként sokat hallott tőle a magyarokról. Jaspóban általában is erős a magyarok iránti vonzalom, nem véletlen, hogy a több mint 30 ezres település főutcáját éppen Trakt Wegierskinek, azaz Magyar útnak hívják. Innen indult el Karol Biernacki az 1980-as évek közepén, hogy diplomát szerezzen a szegedi József Attila Tudományegyetemen. Közben jött a szerelem, aztán a házasság Évával, majd Tamás, a fiúk, és dr. Biernacki itt maradt.

Már huszonöt éve él a Tisza-parti városban, és ha honvágy gyötri valahol a nagyvilágban járva, a szíve ide húzza vissza. Mindezt azért kellett elmondani, mert a lengyel–magyar kapcsolat nem annyira a nagy és látványos államközi szerződéseken, sokkal inkább nagyon is személyes sorsokon nyugodott. Még ha ezek a személyek sokszor éppen királyok, királynék, fejedelmek és hadvezérek, illetve költők, művészek voltak. A kiállítás célja a két nép immár több mint ezer éve tartó kapcsolatának bemutatása, módszere pedig, hogy az ismert, tanult történelem mellett olyan személyeket és eseményeket is bemutat, amelyekről eddig csak igen-igen keveset tudtunk, ha tudtunk róla egyáltalán.

Minden tabló sarkában ott látható egyébként a magyar és a lengyel zászló szellemes grafikai kombinációja, a két nép összetartozásának újfajta jelképeként. A tárgyak hiányának ellenére a korabeli képek, metszetek és fotók önmagukban is élményt jelentenek. Az utolsó tablón látható például egy éppen akcióba lendülő ZOMO-s az 1980-as évek egyik utcai tüntetésén. A ZOMO, vagyis a lengyel rendőrség motorizált tartalékja lépett fel a legbrutálisabban az 1980-as években a Szolidaritás aktivistái és demonstrációi ellen.

A kiállítás szigorú időrendet tart, ez egyébként a legfontosabb rendező elve. Közös sorsunk ábrázolását a kereszténység szinte egy időben történő, hivatalos felvételével indítja. A krónikák szerint István és a lengyel Vitéz Boleszlav versenyzett azért, hogy ki nyerje el elsőként a koronát II. Szilveszter pápától, aki – úgy tudni – Boleszlav számára készíttette a koronát, ám álmot látott, amely után inkább Istvánt választotta. Boleszlavot csak huszonöt évvel később koronázták meg.

Mindig barátságról beszélünk, de voltak itt súrlódások is! Legtöbbjük a trónokért folytatott vetélkedések következményei, mint ahogy a két nép jó kapcsolatát is sokféleképpen erősítették a lengyel-magyar királyok között létrejövő rokoni kötelékek. De nem minden közös uralkodót őriz szívében a lengyel nép. Az 1370-ben lengyel királlyá koronázott Nagy Lajosnak például azt vetették a szemére, hogy keveset törődött a lengyelekkel. Lánya, vagyis Hedvig alakja viszont fogalom lett. Legendáját mindenki ismeri, de az kevésbé tudott itthon, hogy lengyel királynőként igen nagy szerepe volt a krakkói egyetem megújításában és a teológiai kar megindításában. Emellett minden vagyonát és ingóságát az egyetemre hagyta. A hölgyek és asszonyok között feltűnik a legendás Szent Kinga is, IV. Béla lánya, akit 1239-ben vett feleségül Szemérmes Boleszláv lengyel fejedelem. Kingát éppen a lengyel pápa, II. János Pál avatta szentté 1999-ben. Ide kívánkozik az is, hogy a modern és nagyon szép krakkói Irgalmasság bazilikában a magyarok kaptak először önálló kápolnát 2004 októberében a világ összes népe közül. Karol Biernacki szerint a két nép barátságának alapja a közös vallás, az abban kialakult soksok kapcsolat. A tablók megemlékeznek a híres kegyhely, Chestohowa történetéről is, amelyet magyar pálos szerzetesek alapították a XIV. században.

E század érdekes történelmi momentuma volt az 1334-ben megrendezett visegrádi találkozó, amelyen Károly Róbert, III. Kázmér lengyel és Luxemburgi János cseh király vett részt. Akkor a lengyel trón sorsa volt a kérdés, de ez a fontos történelmi emlék életre támadt a „Visegrádi négyek” intézményében, amelyet Antall József hozott létre a rendszerváltás után.

De a kiállítás igazi zamatait, ízeit az olyan feljegyzések adják, mint az, hogy 1526-ban több ezer lengyel küzdött és halt meg Mohácsnál, vezetőjük, parancsnokuk Leonard Gnojewski volt. Arról sem értesült a szélesebb értelemben vett magyar közvélemény, hogy egy évvel később az országból kiszorult Szapolyai János a lengyelországi Tarnowban keresett menedéket, s hogy Zsigmond lengyel király hozzáadta lányát, Izabellát. Ha már Tarnow, itt pihen Bem József is. De hogyan! Szarkofágját több méter magas kőoszlopokra helyezték egy tó közepén, Bem most ott lebeg ég és föld között. A törökországi száműzetésében ugyanis felvette a mohamedán vallást, ám a lengyel egyház szigorúan tiltotta annak idején, hogy mohamedánokat lengyel földbe temessenek. Így kapta Bem a különös szarkofágot. Ma is Báthory Istvánt tartják a lengyelek egyik legtehetségesebb, legrátermettebb királyuknak. Megszilárdította az ország belső rendjét, adóreformokat vezetett be, korszerűsítette a lengyel haderőt. Sőt, sikeresen hadakozott az orosz birodalommal, visszafoglalta tőle Livóniát. És nem mellesleg megalapította a vilniusi egyetemet. A lengyel történelmi emlékezet úgy tudja különben, hogy minden erdélyi fejedelem pályázott a lengyel trónra.

Aztán megint egy csemege: a tablók szerint II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós is sokáig bujkált a szabadságharc bukása után lengyel földön. Francia és német mérnöknek álcázva…

A következő szabadságharcról, az abban szerepet vállaló lengyelekről sokat tudunk. A lengyel légióról is. A kiállítás következő tablóján látható a lengyelek zászlója is, azzal a felirattal: Isten nevében a mi szabadságunkért, a ti szabadságotokért. Két évtizeddel később pedig részt vett az 1863-as lengyel felkelésben a magyar természettudós, Herman Ottó.

És ha már harc megint, a közvélemény talán hallott már a varsói csoda kifejezésről, de kevesen tudják, mi rejlik mögötte. A fiatal Szovjetunió annak idején úgy gondolta, exportálja, sőt egészen Berlinig viszi a bolseviki forradalom gyakorlatát. Csakhogy közbeesett Lengyelország, a régi ellenség. A szovjet erők egészen Varsó alá jutottak, de 1920 augusztusában a lengyel hadsereg megfordította a háború menetét. Csehszlovákia nem engedte át a lengyelek megsegítésére induló magyar önkénteseket, ezért hadfelszerelést küldtünk, többek között több millió lőszert is. A lengyel haderő Pilsudszki marsall vezetésével egészen Kijevig üldözte Varsó alól a bolsevik csapatokat.

Nagyon szép 1939 története. A Magyarországra menekült lengyelek Balatonbogláron gimnáziumot működtettek. Ez volt az egyetlen lengyel középiskola Európában a II. világháború idején, a németek ugyanis minden közép- és felsőfokú lengyel oktatási intézményt betiltottak. És még valami: az 1944-es varsói felkelés leverésébe nem kapcsolódott be az odarendelt II. magyar tartalék hadtest, sőt élelmet, fegyvert és felszerelést adott át a felkelőknek. Mintha csak ezt hálálták volna meg 1956 őszén, amikor 2 millió dollárt gyűjtöttek a magyar forradalom számára a rengeteg élelmiszer, vérplazma és ruha mellett. Karol Biernacki édesapja Nova Hutában dolgozott ekkor, ő is adott vért a magyaroknak. Ezt akkor mesélte el, amikor megtudta, hogy egyetemista fia magyar lánynak udvarol. A Szolidaritás idején pedig a magyarok gyűjtöttek gyógyszert, ruhát, élelmiszert a lengyeleknek, annak ellenére, hogy sok magyart vezetett félre a Kádár-féle propaganda, amely lustának, munkakerülőnek bélyegezte a jogaikért harcoló lengyeleket. Szét akarta tépni ezzel a barátság, a közös történelem ezeréves kötelékeit, nehogy itthon követőkre találjon a Szolidaritás. A KGST-piacok lengyeljeit pedig a sajtóban érték gúnyos támadások, noha sok lengyel családnak ez a fajta kereskedelem volt az egyetlen megélhetési forrása a szükségállapot idején.

Karol Biernacki szerint kétségtelenül ez volt a mélypont a két nép kapcsolatában. A kiállítás éppen az újbóli, a minél alaposabb megismerést szolgálja. Dr. Biernacki egy lengyel–magyar történelmi olvasókönyvet is szerkesztett, főként iskolások számára. A 2008-as Magyarországon azonban elérhetetlen vágynak tűnik, hogy az iskolai tananyag része legyen a kétnyelvű kötet.

Sinkovics Ferenc