A Szovjetunió szétesése után a nómenklatúra-burzsoázia a magyarénál nagyságrendekkel nagyobb éhséggel zabálta fel az orosz gazdaságot, és olyan gigantikus oligarchiák nőttek ki a végtelen orosz tájakon, amelyeket az európai léptékhez szokott ember el sem tud képzelni. Oroszország sorsa ezzel megpecsételődni látszott, mert az elmúlt évtizedekben a politika nevetséges komédiává silányodott, s gyakorlatilag minden az oligarchák döntésétől függött.

Az orosz társadalom elképesztő változásokon ment át. Megjelent az új arisztokrácia, amely viharos gyorsasággal elképzelhetetlen gazdagságra tett szert, környezetében megjelent egy tőle függő, s még mindig, európai léptékkel mérve is jómódú kiszolgáló réteg, az úgynevezett újoroszok, valamint alattuk a továbbra is reménytelenül szegények végeláthatatlan tömege. A politika valahová a kiszolgáló réteg nem túl megbecsült kategóriájába került, különösen a részeges Borisz Jelcin idejében.

Vladimir Putyin fellépésével azonban a helyzet megváltozott. Bár őt is oligarchák emelték be a hatalomba, Putyin, akit a Time magazin legújabb száma a világ második legbefolyásosabb emberének választott a dalai láma után – amiből tökéletesen kiviláglik a lap elfogultsága, hiszen a láma aligha van egy súlycsoportban az oroszok első emberével –, hadat üzent a bojároknak, és megkezdte a hatalom központosítását valahogy úgy, ahogy nagy történelmi elődei tették Nagy Péter cártól Rettegett Ivánon át Katalin cárnőig. Volt, akit elüldözött, volt, akit börtönbe zárt, volt, akit maga mögé állított elnöksége ideje alatt.

A demokráciák nagy hibája azonban, ami másfelől az erősségük is, hogy a fák nem nőhetnek az égig, a legerősebb politikusnak is letelik az ideje, s hogy a politikai szabadverseny ne fulladjon dél-amerikai típusú véres diktatúrába, kötelezően új választáson új jelöltnek kell a régi elnök helyére lépnie. Vladimir Putyin ezt a jelek szerint tökéletesen megértette, és tudomásul is vette, ugyanakkor mégsem óhajtotta a hatalmat a kezéből kiengedni. Ekkor lépett a színre a 42 éves Dmitrij Medvegyev, akit most Oroszország több mint ezeréves történetének 55. legitim vezetőjének választottak. Medvegyev legelső dolga az volt, hogy elődjét, Vladimir Putyint miniszterelnökké nevezze ki. Ezzel létrejött egy olyan kettős, amellyel a Nyugat – és tegyük hozzá, a Kelet legalább ennyire – egyelőre nem tud mit kezdeni. Medvegyev ugyanis Putyin közeli barátja, bizalmasa, és majd két évtizede a legszorosabb munkatársa, nem mellékesen a földije is, ami az oroszoknál sokat jelent.

Az ezredfordulóig a szentpétervári egyetemen tanító jogászt Putyin először tanácsadóként vette maga mellé, majd megbízott miniszterelnökként kormánya hivatalvezetőjévé tette, aztán elnöki választási stábjának főnöke, majd az elnöki kabinet vezetője lett. Egy ideig ő volt Oroszország legnagyobb gazdasági hatalma, a Gazprom elnöke is, aztán 2005-ben első miniszterelnök-helyettessé nevezték ki, s innen már egyenes út vezetett az elnökségig. Eddig még alig reagált a nemzetközi sajtó arra a tényre, hogy Vladimir Putyin úgy tudta továbbra is kézben tartani a világ legnagyobb birodalmának irányítását, hogy nem kellett sem felfüggesztenie, sem eltorzítania a jelek szerint általa is a leghatékonyabbnak tekintett polgári demokrácia intézményrendszerét. A Jelcin-éra káoszából biztos kézzel vezette ki Oroszországot nyolcéves elnöksége alatt, s most Medvegyevvel feltehetően arra készül, hogy a tradicionális államszerkezetet helyreállítva, de a modern társadalmi intézményrendszereket ebbe beleépítve tegye visszafordíthatatlanná az orosz restaurációt, hiszen csak a vak nem látja, hogy ami itt készül, az nem más, mint azon állammodell modernizált változata, amely Oroszországot a kommunizmus őrületéig jellemezte, s amely – ne tévesszük ezt sem szem elől – mindmáig legyőzhetetlenné tette. Aligha véletlen, hogy az elnöki beiktatást követően a régi és az új elnök családjaikkal az Angyali üdvözlet-székesegyházba vonult, ahol II. Alekszij, egész Oroszország pátriárkája imádkozott értük.

Még a beiktatási ünnepségen az először beszédet mondó Vladimir Putyin többek között kijelentette, az elmúlt években komoly eredményeket értek el, s bár voltak hibák és problémák, új életet teremtettek az orosz nép számára, amelynek köszönhetően ma már az új feladatokat húsz-harminc éves távlatokra tűzik ki. Ezt tiszta beszéd. Oroszország végleg lezárta a kaotikus huszadik századot, és egy új korszakot nyitott meg a hagyomány, a hit és az erő jegyében. Már nem merész jóslás azt mondani, hogy nagyon rövid időn belül az orosz kettős fogja meghatározni a történelem alakulását.

Amennyiben a Putyin–Medvegyev kettős közé az elkövetkező években nem sikerül éket verni, Oroszország a világ vezető hatalma lesz. Következésképpen az elkövetkező évek története arról szól majd, hogy ki mindenki és miképpen próbálja meg az orosz kettőst megosztani.

Bencsik András