Ő tudja, mit jelent reggel korán kelni és 60-70 ezerért munkába indulni – mondta. Honnan tudja? Ígéretek tekintetében a mostani május 1-je sem volt szegény. Még az is belefért a mondókájába, hogy ő mint szociáldemokrata képzeli el a jövőt. Ha megint arculatot vált, tovább fog csökkenni a tábora. Amikor kommunistából szocialista lett, az igazhitű kommunisták Thürmer mellé álltak. Akik még megmaradtak, a jelenlegi 19 százalék (sajnos még mindig elég sokan), benne mint szocialistában bíznak és nem szociáldemokratában. Úgy tűnik, fehérneműváltáskor váltja a pártjának nevét és alakítja át a kormányát, csupán az ország érdekében semmi pozitív nem történt eddigi regnálása alatt. Nem könnyű számon tartani, hányszor alakította át a kormányát, hány minisztert menesztett és nevezett már ki és hogy hívják az újakat. Nem is érdemes megjegyezni, mert ez a leg újabb átalakítás sem végleges. Egy biztos, alulkvalifikált maradt még a rózsaszín retikülös távozása után is. Az ország tragédiája az lenne, ha jövő május 1-jén is ezeket a többször elpufogtatott ígérgetéseket hallanánk, s főleg ha tőle, miniszterelnöki minőségében.

Czető Lászlóné, Bp.

Ripacs majális

Amit a munka ünnepén a színpadra kiálló ripacs művelt, az minden képzeletet felülmúlt. A játékpisztolyos gyilkos is előkerült a kalapból. Ez a szélkiáltó még 19-re (sőt még 20-ra) is lapot húz. Amikor azt mondta, eljön az idő, amikor ügyeskedésből majd nem lehet megélni – nevetnem kellett. Ő az élő bizonyíték, hogy abból nemcsak megélni lehet, de meggazdagodni is. Aki benősült a zabrált villába, anyós által hozzájutott olyan hitelekhez, amiket vagy vissza kellett fizetni, vagy nem, Balatonőszödön nemcsak hazudozott, hanem magát a kormányüdülőt is lenyúlta, mindenhez hozzájutott „privatizáció” révén, amihez csak tudott, az május 1-jén ne kukorékoljon arról, hogy megérti a kisjövedelmű koránkelőket. A nyugalomba vonult miniszterelnököket havi 1,5 milliós nyugdíj illeti meg akkor is, ha csak rövid ideig voltak azok. A nyugdíjak közötti különbség az égbe kiált: 40 ezer forinttól 1,5 millióig terjednek. A szükségleteik viszont azonosak. A gáz ára a 40 ezer forintot lassan el is viszi. Így lehet a magyart kipusztítani. Meg úgy, hogy a fóliasátrakra egy elmebeteg törvény szerint építési engedély kell. És tűrnünk kell ezt a mocskot. Hogy a történelmi árpádsávos zászlónkba naponta beletöröljék a lábukat, a turulos emlékművet lebontsák, hogy lefasisztázzanak a partizánok (újabb nevükön antifasiszták), hogy a Szent Korona micisapka. És a legújabb tettük, amiért még egyetlen magyart sem hallottam szót emelni: a magyarok ősanyjából buta bankreklámot kreáltak. Emese álma így válik valóra a XXI. században! Akinek nem tetszik, el lehet menni, Gyurcsány úr, de nekünk csak ön és a tettestársai után! Amit elloptak tőlünk, azt vissza, és utána tűnés! Az árpádsávos zászló, a Szent Korona, a turulmadár és Emese álma a miénk, önöknek csak a rém álmainkban jut hely.

Forgó Irén, Békéscsaba

Élni a lehetőséggel

A felvidéki magyar katolikusok évtizedes panasza, hogy nincsen külön magyar püspökük. Más országokban náluk lényegesen kisebb közösségek is kaphattak a nemzetiségükhöz tartozó püspököt. Most még az új egyházmegyei beosztás is hátrányos helyzetet teremtett. Úgy tűnik, minden békés kezdeményezésük hatástalan, a vatikáni diplomácia mozdulatlannak tűnik. Vagy talán mégsem? A híradások szerint XVI. Benedek pápa Cserháti püspök urat kinevezte a külföldi magyarok püspökének. Ez egyértelmű, csak élni kell tudni a lehetőséggel. Külföld alatt értendő természetesen minden, a jelenlegi határainkon kívül élő terület, tehát Cserháti püspök úr nem csak a Kanadában, Ausztráliában, Brazíliában stb. élő magyarok püspöke. Értelemszerűen hozzá tartozik a Szlovákiában vagy akárhol élő minden katolikus magyar, ahol nincsen önálló magyar püspök. Nem lehet kibúvó, hogy Szlovákiának van püspöki kara. Az említett Kanada, Brazília stb. is bír püspöki karral. Mégsem fogják kifogásolni, ha Cserháti püspök úr az országukban magyar gyerekeket bérmál. Mint ahogy Mindszenty bíboros hercegprímás úr is járta, gondozta a világban szétszóródott magyar híveket. A szlovák püspökök sem emelhetnek vétót a tevékenysége ellen, hiszen akkor a Vatikán, a pápa döntéseit kérdőjeleznék meg. Élni kell a lehetőséggel. Királyhelmec, Ipolyság, Dunaszerdahely, Nyitra stb. katolikus magyar közösségei hívják csak Cserháti püspököt. Ő pedig menjen el hozzájuk. Legyen szívügye a felvidéki magyar híveinek sorsa is! Élni kell a lehetőséggel, nem pipogyáskodni. (Nem félünk Slota úr Budapest ellen vonuló tankjaitól.)

Paál István

Visszafordulni!

Szalay Károlytól olvastam a Demokratában: „Pötyörgünk összevissza jelentéktelen kérdéseken, de hallgatunk arról, amibe belepusztulunk.” A magyarság fogyásáról van szó, és ez, valljuk be, mindkét oldal számára kínos. Amivel az olvasók nem szívesen szembesülnek, azzal a média sem szívesen foglalkozik. Az emberi természet jellemzője a felelősségáthárítás, az önigazolás reflexe. Így van ez a demográfiai krízissel kapcsolatban is. A többiek meg a körülmények miatt fogy a nemzet. Ahhoz pedig kinek mi köze van, hogy én nem házasodom, nem vállalok gyereket, hárítok mindenféle kötöttséget, ami útjában áll az élet maximális kiélvezésének. Hazánkban a születések száma kb. 50 éve (néhány év kivételével) kevesebb, mint ami a népesség szinten tartásához szükséges lenne. Ez a folyamat szinte láthatatlanul zajlik, a következményei viszont robbanásszerűen fognak ránk törni. Szembe kell néznünk azzal, hogy az elmúlt évtizedekben a magyar társadalom legalább egymilliónyi gyermeket elmulasztott megszülni és felnevelni. Ne szépítsük, amit ezeknek a gyerekeknek a felnevelésére kellett volna fordítani, azt szépen föléltük. Kis túlzással mindenkit, aki nagyszülő korára nem tud számot adni legalább 5-6 hazai égbolt alatt élő unokáról, azt felelősség terheli a nemzet fogyásáért és romlásáért. Szálljunk tehát magunkba és a jobb később, mint soha elve alapján mentsük, ami még menthető. Álljunk fiataljaink mögé, támogassuk és biztassuk őket házasságra, gyermekekre, világosítsuk fel őket a felelősségükről. Ha a megoldást nemcsak a kormánytól, a körülmények javulásától várjuk, hanem a kormányok és a nehéz körülmények ellenére is feltámad bennünk az életpárti hit, az akarat – joggal bízhatunk benne, hogy sikerül visszafordulni a szakadék széléről.

Haraszti Ákos, Bp.

Köz- és RMDSZ-igazgatás

Lenin (Markó) Bélánk felvázolta jövőnket a Kalotaszegi Önkormányzati Konferencián. Az RMDSZ legújabb „stratégiája” (baromsága): „Az RMDSZ-kampány középpontjában a közigazgatás újrafelosztása”. Addig halogatja az RMDSZ a Székelyföld autonómiáját, míg késő nem lesz, mert az oláhok olyan közigazgatási újrafelosztást csinálnak, mint a tótok: a még létező erdélyi magyar összefüggő közösségeket közigazgatásilag többségi oláh közigazgatási közösségekhez fogják erőszakkal csatolni, amelyekben még kisebbségibbek leszünk, mint amilyenek vagyunk, ott, ahol többségben képzeljük magunkat reális számarányunk miatt. Hülye RMDSZ-es Béla továbbá azon aggodalmának (hangulatának) adott közhangot, hogy a román pártok RMDSZ-ellenes koalíciókat hoznak létre Erdély-szerte. Béla, az oláh pártok az erdélyi magyarok ellen már 1918 óta és azelőtt is „koalíciókat” hoztak létre. Az RMDSZ és elődjei nekik nem ellenfél.

TO., Mikháza

Abroncsot!

Hiába, no, a tanult embernek nincs párja! S. János képviselő azt ajánlotta, hogy 0,8 százalékos kulturális járulékot vessenek ki a szőnyegekre, a felsőruházatra, a férfiöltönyre, a női kosztümre, az ingre, blúzra, de még a nyakkendőre, a csokornyakkendőre és a kravátlira (!) is. (A kalucsni és a muff kimaradt.) Ezúttal a Nemzeti Kulturális Alap gazdagodhatna úgy évi 700-800 millióval. A kulturális tárca szakállamtitkára támogatja a javaslatot, mivel – véleménye szerint – ezek a termékek a dizájn révén komoly kulturális értéket képviselnek. Hát mit mondjak? Ha esetleg az elképzelés – a megszokottnál is feltűnőbb – korlátoltsága folytán mégsem valósulna meg, S. János már akkor is beírta magát a történelembe, onnan már ki nem törölhető. A Guinness rekordok könyvébe a nevét! Agytevékenységének túlfeszítettsége miatt pedig abroncsot a fejére. De mivel az abroncs dizájnossá fazonírozná azt az innovatív fejét, természetesen fizessen abroncs-kulturális járulékot, amivel hozzájárulhat a nemzet kulturális felemelkedéséhez. De a viccet félretéve: ez tényleg komoly? Április végén elsejei tréfa már nem lehet. Akkor meg mi? Csak nem egy újabb bizonyíték arra, hogy eszement bolondok, hibbant idióták vezetik ezt a szerencsétlen országot?

Keszthelyi István, Bp.

Levél Zoltai Gusztávnak

Egyik túlélője vagyok annak a beszédnek, amelyet a közelmúltban tartott a zsidó holokauszt szomorú emléknapján a Duna-parti emlékműnél. Sajnos nemcsak az alkalom, de a beszéd is szomorúsággal töltött el. Az ön feladata a sebek gyógyítása lett volna, Ön azonban sebeket osztogatott. Megsértette azt az országot és azt a nemzetet, amelyből való, amikor egy rémképet vizionált – az egyre erősödő szélsőjobboldali veszélyről beszélt. Javaslom, nézzen meg egyszer egy közvélemény-kutatási eredményt: a szélsőjobboldal támogatottsága általában még a mérhetőség határát sem éri el. Vessen egy pillantást a magyar történelem legutóbbi századára, látni fogja, hogy hazánkban a szélsőségesek a létszámukat meghaladó befolyáshoz csakis megszálló hadseregek támogatásával jutottak. (Nyilasok – náci német hadsereg, MSZMP, munkásőrség – Vörös Hadsereg.) Magyarországot jelenleg egyetlen idegen hatalom sem tartja megszállva. Azzal az igyekezetével, hogy a hallgatóságában egy nem létező veszéllyel rémületet keltsen, kissé elvetette a sulykot. Tiszteletlenül, gúnyos hangnemben tette beszéde tárgyává nemzeti jelképeink közül ezúttal az árpádsávos zászlót és a turulmadarat. Gondolom, az Ön nézete azon alapul, hogy az említett jelképeket a történelem beszennyezte, ezért szemétbe velük! Kelet-Közép-Európában egyetlen olyan ország sincs, melynek nemzeti jelképei a történelem során teljesen tisztán maradtak. Az a véleményem, ha valamely nemzeti jelképünk beszennyeződik, akkor azt meg kell tisztítani és nem sárba taposni. Így kell tennie azoknak, akik szeretik, becsülik hazájukat és nemzetüket.

Gesztelyi István, Debrecen