Jelenleg a világon élő hat és fél milliárd ember mintegy fele él városban, s a demográfiai mutatók szerint a Föld lakosságának növekedése mellett ez az arány is nőni fog. Mivel egy-egy ország teljes széndioxid-kibocsátásának 30-40 százalékát adják az épületek, a környezetbarát városi építkezés megkerülhetetlenné válik. Nem csoda, hogy éppen a felhőkarcolók versenyébe tört be ilyen erőteljesen a fenntarthatóság: a gazdasági fejlődés és a pénzügyi hatalom eme jelképei, az eget és a földet összekötő, az ember technológiai tudását hirdető épületek mindig igyekeznek a jövő szimbólumaivá válni, s nem sajnálva rá a pénzt, a többinél mindig különlegesebbé válni. A világvárosok legnagyobb cégei az elmúlt év során egymással versengve jelentették be a minél kevesebb energiát fogyasztó, s minél többet termelő lakótornyok építését, Sanghajban, Szingapúrban, Dubaiban Moszkvában, Londonban, Párizsban folynak az építkezések, miközben számtalan terv áll készen többek között Szibéria, Bulgária számára is. A verseny olyan erős, hogy a hat éve átadott, londoni, szintén zöld HSBC-torony már elavultnak számít, ezért most mintegy hatszáz négyzetméternyi napkollektort szerelnek fel a tetőre.

A legtöbb ilyen létesítmény esetében az esővízgyűjtő rendszer már a minimum, emellett jellemző, hogy ezek az épületek belső kertek létesítésével élhetőbbé teszik a városi létformát. A felmérések szerint ugyanis a napfény és a zöld terek növelik a munkakedvet, egy cég arról számolt be, hogy ilyen jellegű, új irodájában 15 százalékkal csökkent a dolgozók távolmaradása. Ezenkívül a bekerülő levegő megtisztításával, majd az elhasznált kiengedésével lényegében a város óriás légszűrőiként is működnek a tornyok, s persze az igazán ökoépületeknél már az építés folyamata is környezetbarát. Az ötlet azért mégsem olyan új keletű, mint amilyennek most a környezetvédelem népszerűségével tűnik. A legnagyobb építészek már az 1970-es évek energiaválsága óta figyelnek a takarékosságra, például az amerikai William McDonough, a német Thomas Herzog vagy a brit Norman Foster és Richard Rogers. Bár még nem szolgál látványos megoldásokkal, az egyik első ilyen kezdeményezésnek tekinthető az 1997-ben épült frankfurti Commerzbank Tower kilenc függőkerttel. A felülnézetből háromszög alakú épület közepe egy hatalmas, fedetlen akna, amelynek révén a szellőzés 80 százaléka természetes úton történik, miközben minden irodába jut fény. Mindezzel a toronyház jóval kevesebb energiát fogyaszt a világításra és légkondicionálásra, mint egy hagyományos felhőkarcoló. Tökéletes példa arra, hogy már az épület kialakításával is jelentős eredményeket lehet elérni.

Tervezője Sir Norman Foster volt, akinek nevéhez fűződik a már említett HSBC-toronyházon kívül a New York-i Hearst Tower is. A 2006-ban átadott épület megkapta a LEED arany minősítését is, amelyet az amerikai építőipar összes képviselőjét tömörítő nonprofit szervezet, az USBGC oszt ki. Foster ezúttal a szerkezet révén spórolt, húsz százalékkal kevesebb acélt használtak fel a vasgerendák cikkcakkos elrendezésével, miközben a beépített acél 80 százaléka újrahasznosított volt. A homlokzat üvegfelülete egy speciális technológiának köszönhetően visszaveri a hőt, de átengedi a fényt. A toronyház több mint húsz százalékkal kevesebb energiát fogyaszt, mint egy hasonló méretű létesítmény – a szintén New Yorkban, pár hete megnyílt Bank of America Tower még ezt is túlszárnyalva fele annyit. Így évente négymillió dollárt spórol meg üzemeltetőinek, miközben az építkezés többletköltsége csupán öt százalék volt. A Cook+Fox építésziroda célja egyértelműen az volt, hogy lekörözze a Hearst Towert, megcélozva a LEED Platinum minősítést. Különösen odafigyeltek már az építkezés folyamatára is, így minden felhasználandó anyagot 800 kilométeren belül szereztek be, csökkentve a közlekedésre fordított energiát. Ezenkívül ők még az újrafelhasznált acélt gyártó műhelyben keletkezett mellékterméket, a kohósalakot is beépítették a betonba, 56 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását kerülve el. A Bank of America ezenkívül az esővíz mellett – a WC vizét leszámítva – az összes, úgynevezett szürke szennyvizet is újrahasznosítja, éves szinten félmilliárd dollárt takarítva meg. A LED-es világítást pedig napfényérzékelők által vezérelt egység működteti a hatékonyabb energiafogyasztás érdekében.

Angliában bizonyos szempontból egy lépéssel még előrébb járnak. A tavaly Manchesterben megnyílt CIS Tower például kitermeli az általa felhasznált energia tíz százalékát a felületén elhelyezett több mint hét ezer napelemmel és a tetőre szerelt 24 szélturbinával. A jövő mindenképp az önellátó, de leginkább erőműként is szolgáló, vagyis pluszenergiát termelő felhőkarcolóké, a legújabb, még épülő toronyházak lassan már ennek is igyekeznek megfelelni. Így az építészeti csodákban élen járó Arab Emírségekben épül az első olyan komplexum, amelynek dizájnjában egységként jelenik meg épület és szélturbina, s a kialakítás erősíti az ikertornyok közt lévő szélcsatorna erősségét. Bár az Atkins iroda által tervezett Bahrein World Trade Center Towers még nincs egészen készen, a három hatalmas szélturbinát tavasszal már üzembe állították. A rekordméretű, 29 méteres lapátok a teljes szükséglet 15 százalékát fedezik majd. Dubai sem marad el szomszédjától, ahol elfogadták a Rotating Tower tervét, amelynek az emeletei között, vízszintesen forognak majd a szélturbinák, így a napelemekkel együtt a David Fischer tervezte felhőkarcoló húsz százalékkal több energiát fog termelni, mint amennyit felhasznál, a 68 szint mindegyikének programozható lesz a forgási iránya és sebessége, a lakások ára 5 ezer dollár (900 ezer forint) lesz négyzetméterenként.

Míg az öko-felhőkarcolók építése egyre inkább megéri, hiszen a többletköltségeket az alacsonyabb rezsi és az ingatlan magas piaci értéke hamar visszahozza, ez nem mondható el egyelőre főképp a tervasztalon létező, igen látványos ökovárosokról. Működésük egyes, utópisztikus elemei még mindig kérdésesek a szakértők szerint, miközben környezetbarát voltuk sem olyan egyértelmű. A legnagyobb publicitást kapott Masdar (Forrás) építése most kezdődött februárban az alapkő letételével. Az egyesült arab emirátusokbeli, 50 ezer lakosú, tökéletes város a nap, a szél és a biomassza révén egy teljesen önellátó, minden szemetet újrahasznosító és karbonkibocsátás nélküli település lesz a fővárostól 30 kilométerre. A hét fázis 2016-ra lesz teljesen kész, de a tervek szerint az első lakosok már két év múlva beköltözhetnek. A maximum hetven méter hosszú utcákat szélkerekek teszik huzatossá, a vízfogyasztást a felére csökkentik az összes szennyvíz újrahasznosítása és a napenergiával sótalanított tengervíz révén. A helyi közlekedést mágneses úton oldják meg, a fővárost pedig egy elektromos vasúttal lehet elérni. Itt is lesz energiapozitív épület, a Masdar Headquaters, amelyet a chicagói Smith Gill cég álmodott meg. Külső felületét több mint 130 ezer négyzetméternyi napelem borítja majd, ezért először a kupolát építik fel, hogy már az építkezéshez is nyújtson energiát. A Lord Norman brit építész tervezte Masdarnak emellett szándékában áll felhalmozni a zöld technológiai tudást, cégeket csábítana ide, illetve nyílik itt egyetem és kutatóközpont is. Nem véletlenül, hiszen a világ harmadik legnagyobb olajexportőreként az Emirátusok vezetői tisztában vannak azzal, mikor fog elfogyni a fekete arany, s dollármilliárdokat áldoznak az új technológiák kifejlesztésére. A mostanában az ökoépítészetben igencsak élen járó Anglia (2016-tól például csak zéró emissziójú házak építését fogja engedélyezni) pedig rögtön tíz ökováros építését jelentette be, habár egyről sincs tapasztalata. Az elvileg 2016-ra megvalósuló, igencsak nagyra törő tervek egyik érdekes, egyben kétséges pontja, hogy a közlekedést csökkentendő az orvosi rendelők, iskolák és boltok legfeljebb tíz perc sétányira lesznek minden lakóháztól. Amerika eközben a világ első szolárvárosát építi az arizonai Phoenix mellett.

Már közhely, de igaz: ha minden kínai ember (a világ lakosságának egyötöde) ugyanannyi energiát fogyasztana, mint az amerikai, pár év alatt elfogyna minden hagyományos energiaforrás a földön. Kína mára így is a világ legnagyobb szén-dioxidkibocsátó országa lett, s mivel a jelenlegi gazdasági növekedés mellett az elkövetkező 30 évben Kína 400 milliárd négyzetmétert szeretne beépíteni, Kína ügye már nem nemzeti, hanem globális kérdés. Ugyanakkor tény, hogy komoly erőfeszítéseket tesz a szennyezés csökkentésére, ők jelentették be legelőször egy ökováros létesítését. A Sanghajhoz közeli Dongtant ugyanaz a brit Arup tervezi egy 2005-ös szerződéskötés óta, mint az amerikai települést, s cél, hogy 2010-re, a Sanghaji expóra felépüljön az első fázis, azaz ötezer lakos beköltözhessen a leendő félmillióból. Ugyanakkor főleg Angliában többen bírálják az ökovárosok létesítését. Simon Jenkins a Guardianban például arra hívja fel a figyelmet, hogy egy hatalmas városban a dugók és parkolási nehézségek következtében alacsony az egy főre jutó gépkocsik száma, szemben a vidékkel, ahol mindenkinek van kocsija. A londoniak ebből a szempontból negyven százalékkal kevesebb széndioxid-kibocsátásért felelősek, mint az országos átlag. És mivel az mégiscsak álom, hogy mindenki helyben kapjon munkát, a lakóknak mindenképpen szükségük lesz kocsira – az angliai ökovárosokba nem terveznek környezetbarát járműveket. Ezért Richard Rogers, a Pritzker-díjas építész inkább a már létező városokon belüli ökonegyedek építését javasolja. Ezenkívül az angolok a magánbefektetőre is számítanak, így most egy svájci cég ökovárosa ellen tiltakoznak a helyi civilek, mivel az ezer hektár beépítése az ökoszisztéma indokolatlan mértékű pusztulását eredményezné. A terveket korábban már többször visszautasították a hatóságok, ám a kormányzat erős ökopolitikája most zöld utat engedett a számára. Emellett a környezetvédők az igen költséges és látványos ötleteket felvonultató Masdar alapkőletétele kapcsán arra hívták fel a figyelmet, hogy ez csupán látszatintézkedés egy olyan országban, amely vezeti az egy főre jutó szennyezőanyag-kibocsátást. Úgy gondolják, ez csupán egy új luxusnegyed lesz, ugyanis vannak már tapasztalatok meg nem valósult tervekről, így egy amerikai ökofalu, Arcosanti ma sem készült el, csak egyszerűen Phoenix elővárosává vált. Jean-Paul Jeanrenaud, a WWF Egy élhető bolygó programjának vezetője azt kérte, állítsanak fel egy független nemzetközi bizottságot, amely ellenőrizné a hangzatos tervek megvalósítását.

A nagy felhajtással bemutatott elképzelésekkel szemben nagyon keveset hallani egy sikeres projektről. Svédországban Malmö egykori kikötőjét alakították át – tehát nem új területet – ökovárosnegyeddé, ahová 2001 óta lakók is beköltöztek. A hangulatos, hagyományos épületeket földhővel fűtik, egy két megawattos szélturbina ad áramot, biciklivel minden könnyen elérhető, a buszok bioüzemanyaggal működnek. Svédország közben szép csöndben azt is bejelentette, hogy 2020-ra teljes mértékben függetlenedni kíván a világ kőolajtermésétől, és atomenergia nélkül, csak megújuló energiából kíván megélni.

Fehérváry Krisztina

Takarékos versenyfutás

A világ vezető cégei szinte versenyt futnak egymással, hogy székházaikkal is bizonyítsák környezetbarát politikájukat. A méretek mellett mára az energiatakarékossági mutatók is presztízskérdésnek számítanak.

Hearst Tower, New York

20 százalékkal kevesebb acél és energia

Commerzbank, Frankfurt

80 százalékban természetes világítás

CIS Tower, Manchester

10 százalékban maga termeli meg a szükséges áramot

World Trade Center, Bahrein

15 százalékban maga termeli meg a szükséges áramot