Az utóbbi időben az űrkutatás figyelme a távolabbi bolygók és holdjaik felé irányult, részben, mert a technika fejlődése ezt lehetővé tette, részben pedig a Naprendszer távolabbi égitestjeiről keveset tudtak eddig a csillagászok. Kicsit elvonta a figyelmet az emberes űrutazás gyakorisága is, hiszen a nemzetközi űrállomás (ISS) legénysége elég gyakran cserélődött vagy egészült ki, nem szólva arról a nagy teherforgalomról, amely az utóbbi időben felgyorsította az űrbázishoz szükséges alkatrészek szállítását részben orosz űrhajóval, részben a lassan kiöregedő amerikai űrrepülőgépekkel.

A figyelem most – hosszú évek után – ismét a Mars bolygó felé fordult. Nemcsak azért, mert a távolabbi égitestek nem táplálták azt a reményt, hogy másutt is lehetett élet valaha a Földön kívül: egyedül a Mars vizsgálata során kerültek elő olyan eredmények, amelyek nem zárták ki egy, a földihez hasonló élet korábbi létezését. Sőt, azt sem zárták ki, hogy az ősi marsi mikrobák gyarmatosították saját bolygónkat is.

1976-ban a Viking–1 amerikai űrszonda ereszkedett le a Mars felszínére, hogy kiderítse, van-e, vagy lehetett-e élet a száraz, sivatagos bolygón. A kísérletet megismételték egy másik leszállóhelyen a Viking–2 űrszondával. Az űreszközök által küldött képek és adatok szerint a NASA megerősödött abbéli véleményében, hogy a vörös bolygó mára halott égitest.

Az európaiak sem akarván lemaradni, 2003-ban startolt a Beagle–2 nevű szonda, amely sajnos nem élte túl a leszállást. Mindezek ellenére nem hagyták abba a kutatást, amelynek mozgatórugója ma is az életnyomok keresése. Az már bebizonyosodott, hogy a Mars az általunk ismert élet számára kellemetlenebb hely, mint azt a megismerése előtt gondolták. A Mars Express, a Spirit és az Opportunity szondák kutatásának fényében mára megalapozottan vizsgálják az asztrobiológia legizgalmasabb kérdését: létezhet(ett)-e élet közvetlen kozmikus környezetünkben? A Mars a Naprendszerben a Földhöz leginkább hasonló égitest. A felszínén uralkodó hőmérséklet- és nyomásviszonyok között stabilan nem létezett folyékony víz, a nappalok és éjszakák szinte ugyanolyan hosszúak mint a Földön, ott is vannak évszakok, ugyanakkor a gravitáció csak harmada a földinek. Hideg égitest, bár délidőben fagypont fölé kúszhat a hőmérő higanyszála; az átlaghőmérséklet –54 Celsius-fok (a Földé +15 Celsius-fok). A légkör ritka és száraz, összetételében 95 százalék a szén-dioxid, oxigén csak nyomokban fordul elő, a felszínt erős ultraibolya-sugárzás bombázza, mivel védő ózonrétege nincs. Az általunk ismert élethez szükséges vegyületek mind előfordulnak a bolygón, ugyanakkor agresszív kemikáliákban is gazdag. Az élethez szükséges energia két forrásból származhat: fotoszintézisből a Napból, vagy kemoszintézisből, különböző szervetlen vegyületek redukálásából. Elvben mindkettőre lehetőség van/volt a Marson, de jelenleg a stabilan jelenlévő víz hiánya és az erős UV-sugárzás akadálya az életnek.

A kutatás azért fontos, mert bármily furcsán hangzik, létünk két alapvető kérdésére ma sem tudják biztosan a választ: az egyik a Föld bolygó keletkezése, a másik az élet kialakulása a Földön. Számtalan elmélet létezik, de mellettük bőven akadnak alternatívák is. Ezért keresnek analógiát a csillagászok a Naprendszerben vagy azon kívül, hátha sikerül többet megtudnunk Földünkről. A földgolyó hőtartalékának védelme is egészen különleges, szakemberek szerint más égitesten még nem találtak olyan „hővisszatartó köpenyt”, amely nem engedi kihűlni életünk színterét; ez a Föld külső burka, a litoszféra része.

Az elmúlt években a Mars felszínének összetételét a Spirit és az Opportunity marsjárók vizsgálták tüzetesen. Az eredmények azt mutatták, hogy a talált hematit ásvány valahai víz jelenlétére utal. Mállási termékekre is akadtak, ami ugyancsak vizet feltételez. Ezek a „nedves” időszakok rövidek lehettek, de alkalmasnak tűnnek az élet kialakulására, ideje négymilliárd évvel ezelőttre tehető. A vízkészletek egy hatalmas óceánban gyűlhettek össze, főleg a bolygó északi részén, emellett tavak, tengerek töltötték ki a krátereket és más mélyedéseket. Élet a hévforrások környékén alakulhatott ki, 3,5-4 milliárd éve.

Valóban megszületett-e az élet a Marson, vagy csak a Földön történt meg ez a csoda? Lehetséges lenne, hogy a Földre egy meteorit hozta a marsi életet? Izgalmas kérdések, amelyekre a Phoenix-szonda kutatásai feleletet adhatnak. 2000 közepén jelentették be szakemberek, hogy friss vízfolyásokat azonosítottak a Marson, főleg a déli féltekén. Elméleti lehetőségként jöhet szóba a pólussapkák alján lévő tólencsék megléte, igaz, ezekre utaló nyomokat eddig nem találtak. (A Földön ilyen az antarktiszi Vosztok-tó, amelyben állítólag vannak élő szervezetek). A Phoenix landolása előtt összegezték a tudósok mindazt, amit az elmúlt időszakban felbocsátott hét űrszonda közvetített a bolygó tulajdonságairól és összetételéről. (Mars Pathfinder, Mars Global Surveyor, 2001 Mars Odyssey, Mars Express, Spirit és az Opportunity, valamint a Mars Reconnaisance Orbiter). Az utóbbi négy eszköz tudományos szempontból ma is aktív.

Miért kell újabb és újabb szondát fölküldeni, ha már ennyire „bejárták” a bolygó felszínét? Gondot okoz, hogy a szondák egy-egy kisebb területet vesznek birtokba, és onnan csak közeli területet kutatnak, elemeznek. Ezért egy-egy célzottan érdekes területre mindig újabb űreszközt küldenek föl. Föllendítette a vörös bolygó kutatását az a lelet, amelyet még 1984-ben találtak az Antarktiszon. A marsi eredetű kődarab – az ALH84001 jelzésű meteorit – belsejében olyan alakzatokat fedeztek föl, amelyek több szakember szerint biogén tevékenységgel magyarázhatóak.

A Mars Express felvételei ugyancsak nagy izgalmat okoztak, mivel a keringő egység egyik felvételén a marsi Egyenlítő térségében egy 800-900 kilométeres nagyságú, porral borított területet láttak, amely kutatók feltételezése szerint egy fagyott tenger, mélysége 50 méter (becsült) és mintegy 5 millió éve jött létre. Vízjég ma már nincs a felszínen, törmelék- és porréteg fedi, amely megakadályozhatta a jég szublimációját. Ugyancsak a Mars Express talált metánt a bolygó légkörében. Mivel a metán gáz természetes úton 300-600 év alatt elbomlik, jelenléte csak úgy magyarázható, hogy valamilyen módon napjainkban is termelődik. A Földön erre két mód van: vulkáni tevékenység és biológiai aktivitás (élet). Eddig a Marson egyiket sem igazolták.

A Phoenix az első eszköz, amely a Mars sarkvidékén üzemel. Pontos leszállóhelyét nem sokkal indulása előtt jelölték ki a bolygó körül keringő Mars Reconnaissance Orbiter nagy felbontású felvételei alapján. A kijelölt helyen kevés kőzettömb van, a felszíne közel vízszintes, így ideális leszállóhely; az északi szélesség 68. és a keleti hosszúság 233. foka környékén. Ilyenkor van ott a helyi nyár, így az időjárás is megfelelő. A Phoenix elsődleges feladata a begyűjtött törmelékminták 30-60 százalék közöttire becsült víztartalmának elemzése, és ezen keresztül a jelenlegi és a múltbeli környezeti viszonyok meghatározása. Kiderülhet a marsi jégkorszak időrendje, a feltételezett vízkörforgás jellemzői, valamint az, hogy a melegebb időszakokban mennyi folyékony víz lehetett a felszínen.

A Phoenix a Mars északi poláris térségének lakhatósági viszonyait kutatja és a marsi élettel kapcsolatos kérdések közül leg inkább arra találhat választ, hogy mekkora esélye lenne egy földi, szélsőséges természeti környezetet elviselni képes baktériumnak az életben maradásra a marsi nyár idején a leszállóhely területén. Az élet utáni közvetlen kutatás a 2009-ben induló amerikai Mars Science Laboratory, illetve később az európai Exo Mars leszállóegységek feladata lesz.

(hankó)