Szűkek a hivatásszerűen politizáló országgyűlési képviselők és pártfunkcionáriusok lehetőségei, ha komolyabb karriert akarnak befutni. A miniszteri poszt nem nyugdíjas állás, a frakcióvezető-helyettesi és államtitkári posztok megcélzása mellett az élelmesebbek már évek óta EU-s munkahelyben gondolkodnak.

Az üzleti világ több olyan jellemzővel is bír, melyek miatt a politikáé nem tudja felvenni vele a versenyt. Hiába ad utóbbi több hatalmat és nagyobb esélyt a történelmi emlékezetben a túlélésre, ha az előbbi több pénzt hoz a konyhára, és még misztikus erővel is bír a felvilágosult kozmopolita számára: megnyitja az országhatárokat. Egy sikeres üzletember a globális vállalatok korábban egy másik országban is a cég csúcsának közelébe juthat, és akár jelentős gazdasági, sőt politikai befolyást szerezhet. De lehet-e egy magyar politikus a határokon túl honatya vagy miniszter?

A magyar ugar

Ha Kóka János vagy Gyurcsány Ferenc megnyilvánulásaiban a frusztráció jeleit érezzük, az nem véletlen. Nem képesek Demján Sándorhoz vagy Csányi Sándorhoz hasonló vállalkozói karriert befutni, a társadalmat „jobbító” elképzeléseiket és a mögöttük álló küldetéstudatot szemükben gúzsba köti a tény, hogy ide születtek. Néhány napja Szabados Krisztián fogalmazta meg a Figyelő gazdasági hetilap utolsó számában, milyen is a magyar ugar. Szerinte Magyarországon létezni nem sok jót ígér a földi halandónak.

A Political Capital Institute igazgatója saját megérzéseire és különböző felmérésekre hivatkozva úgy látja, hogy a magyar emberek „utálják a gazdagokat”, és irigységükben „a boldogulás útját tisztességtelen eszközökkel keresik”. Az egyetemek „ontják a korlátolt, munkaképtelen fiatalokat”, az orvosi rendelőkben pedig „a betegeket a modernizáció ellen uszítják”. A szerző a Nekünk annyi című írásában kifejti, a „posztkádári, előítéletes, vesztes” Magyarországon a „tehetségtelenség és a középszer alkotja az új többséget”, ahol ellenük küzdenek a „magányos, izolált sikeresek”.

Brüsszeli egérút

De vajon hogyan küzdöttek a Szabados-féle progresszív erők a kádári korszakban? A magyar mocsárból a szocializmus éveiben előrelépni csak Moszkva felé lehetett, de a szovjet pártvezetés legfelsőbb köreihez még a leghaladóbb kommunistáknak sem férkőzhettek közel. A 80-as évek végén váratlan dolog történt: a menekülési útvonalakat gyökeresen átrendezte a rendszerváltás, majd később Magyarország uniós csatlakozása. Soha nem látott távlatok nyíltak meg az állampárt utódszervezete és annak szövetségesei előtt. A Szovjetunió központja megközelíthetetlen volt, ellenben a formálódó európai birodalom centrumának kapuit hirtelen szélesre tárták.

Kovács László volt az első fecske, aki berepült rajta. A magyar szocialisták pártelnöki széke még ki sem hűlt alatta a 2004-es európai parlamenti (EP) választáson elszenvedett súlyos vereség után, máris az unió legfelsőbb szervében, az Európai Bizottságban (EB) találta magát. Az EU azon szervében, amelynek tagjai (az Európai Tanáccsal és a Parlamenttel szemben) a tagállamok érdekeivel szemben az európai impériuméit képviselik.

A korábbi külügyminiszter az EB adó- és vámügyi biztosaként nagyobb hatalommal (és fizetéssel) rendelkezik, mintha itthon maradt volna. A paradicsomba került hatvankilenc esztendős politikusról a 26 másik tagállamban kevesen tudják, hogy a múltja nem teljesen makulátlan. Az EU hivatalos oldalaira navigáló uniós átlagpolgár megelégedéssel olvashatja, hogy a biztos 1966 és 1975 között „ifjúsági és diákmozgalomban” tevékenykedett. Az életrajzban a kommunista szót nyilván nem volt szabad leírni, ám a „szocialista munkás” kapcsolatot már minden további nélkül, hiszen ma Spanyolországban ez a neve a hatalmon lévő szocialista pártnak, és Angliában sem hangzik éppen idegenül a Munkáspárt szó.

A klasszikus politikai masztodonok családjába tartozik a Kovácsnál egy évvel fiatalabb Kósáné Kovács Magda, akire szintén a szelektív memória jellemző. A szocialisták EP-frakciója tagjának, a Horn-kormány munkaügyi miniszterének biográfiájában hiába keresünk kompromittáló sorokat, az MSZMP-be 1967-ben belépett politikus karrierje mintha 1990-ben kezdődött volna.

A Moszkváról Brüsszelre való áthangolódás nem volt nehezítő körülményektől mentes. Újdonság volt ugyanis, hogy az uniós biztossághoz valamilyen szintű szakértelem is szükséges, így Kovács László az első felvételin meg is bukott (energiaügyekben vérzett el), s csak a pótvizsgán találtak neki helyet. Egy másik madár, a Budapest főpolgármesteri székében elkényelmesedett szabad demokrata Demszky Gábor 2004-ben hiába vezette az SZDSZ EP-választási listáját, elnyert mandátumáról kénytelen volt lemondani, mert az összeférhetetlen volt polgármesteri tisztségével.

Magyar Bálint is könnyen megjárhatja. Ő tulajdonképpen önmagát jelölte a Budapestre települő Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) igazgatótanácsába, ahova elvileg csak független szakemberek kerülhetnek. Magyar pedig Demszkyhez hasonlóan ott ült az első szabadon választott Országgyűlésben, politikai karrierjét leváltások és érettségi botrányok sem tudták megtörni. Volt már a szabad demokraták ügyvivője, kampányfőnöke, elnöke, két ciklusban az oktatásért felelős miniszter, kormányzati fejlesztéspolitikai szervek alelnöke, végül a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

Hazai vizeken

Az unióval a tagállamokban is szoros kapcsolatokat lehet ápolni, erre példa Wekler Ferenc, aki az EU Régiók Bizottságának tagja mint Mecseknádasd polgármestere. Wekler a karrierjét ugyanezen település tanácselnökeként kezdte, ott ült 1990-ben a parlamentben, volt a szabad demokraták pártigazgatója és az Országgyűlés alelnöke, tavalyi botrányos lemondásáig pedig a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke (ez a szervezet dönt az uniós források helyi felosztásáról).

Vannak olyanok is, akikre elsősorban Budapesten, a politika élvonalában van szükség. A már 14 évesen KISZ-tag Lamperth Mónika 1994-ben lett országgyűlési képviselő, négy évvel később a szocialisták országos elnökségének tagja, újabb négy évvel később belügyminiszter, majd önkormányzati és területfejlesztési, végül szociális és munkaügyi miniszter, mígnem két hónappal ezelőtt a miniszterelnöknek azzal sikerült őt parkolópályára állítani, hogy az MSZP operatív irányításával bízta meg.

A politikai túlélők speciális alfaját alkotják azok, akik jobboldali kormányok alatt is sikeresen védték az eszmét. A Gyurcsány Ferenccel már a rendszerváltozást megelőzően (haladó fiatal kommunistaként), majd azt követően is (a leendő miniszterelnök gyarapodó cégbirodalmában) együttműködő Szilvásy György jelenlegi titokminiszter az Antall–Boros-kormány időszakában volt a miniszterelnöki hivatal helyettes államtitkára. Ezt követően négy különböző tárcánál töltött be közigazgatási államtitkári posztot.

Draskovics Tibor 1991-ig húzta a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkáraként, és talán már maga sem tartja számon, hogy az ezt követő másfél évtizedben mely cégeknél dolgozott, és mely bankok vezérigazgatója, mely tárcák államtitkára és vezetője volt a jelenleg az igazságügyért és rendészetért felelős miniszter.

Ungár Klára parlamenti képviselő 1993-ban váltott a Fideszből az SZDSZ-be, jelenleg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese. Nála jóval sokoldalúbb az egykor vele együtt mozgó Fodor Gábor, a szabad demokraták elnöke, aki jogászként kezdte, művelődési és közoktatási miniszterként folytatta, és környezetvédelmi miniszterként váltották le utoljára. Katona Kálmán, az MDF Országos Választmányának elnöke fordított utat járt be, az MDF frakciójából 1993-ban ült át a Fideszébe, majd vissza. Ő is kapott tárcát: a közlekedési, hírközlési és vízügyit 1998-ban, de volt a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. elnök-vezérigazgatója és két éve főpolgármester-jelölt is. A Fidesz nemrég bukott miniszterek kádertemetőjének nevezte az EITI igazgatótanácsát, Magyar Bálintra utalva.

Pedig nincs igazuk, Kovácsnak, Magyarnak vagy épp Gyurcsánynak igazi felüdülés lehet a határokon kívüli dolgozni, főnixként, tripla fizetésért újjáéledni, távol a magyar ugar bénító erejétől. Ez itt az igazi valóságshow, kiszavazni nem is sikerül senkit. Jövőre, velük, ugyanitt.

Monostori Tibor