– „A gyed és a gyes zsákutca, de a magyar társadalom ragaszkodik hozzá, így nem lehet egyetlen tollvonással megszüntetni. Hosszú távon azonban aligha fenntartható ez a rendszer”, mondta néhány héttel ezelőtt a kormányfő felesége, Dobrev Klára, aki szerint az édesanyáknak minél hamarabb vissza kellene menniük dolgozni. Jónak tartja ezt az elképzelést?

– Amennyiben a nőknek van választási lehetőségük, az mindenképpen pozitív, azt viszont kockázatosnak tartom, ha tudatosan ösztönzik az édesanyákat a minél korábbi munkába állásra. A gyes bevezetését pontosan az indokolta, hogy a szakemberek szerint egy gyermek pszichikai, értelmi és fizikai fejlődése szempontjából is az az ideális, ha hároméves koráig otthon nevelik. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenképpen problémát okoz, ha egy gyerek ennél korábban bekerül egy közösségi intézménybe, de a célnak annak kell lennie, hogy minél többeknek adasson meg a biztonságos otthoni környezetben nevelkedés lehetősége. Egy másik, ettől független kérdés, hogy aki manapság kiesik a munkaerőpiacról, például gyermekszülés miatt, annak nagyon nehéz visszakerülnie. Ez már egy rövidebb kiesés esetén is így van, de ha valaki két-három gyermeket szül rövid időn belül, akkor különösen problémás az újbóli beilleszkedés. Gyorsan változik a világ, változnak a munkakörülmények, az elvárások, a feladatok. Egy harmadik kérdés, és valószínűleg leginkább ez indokolhatta Dobrev Klára kijelentését, illetve az ezt követő kormányzati nyilatkozatokat, hogy a gyes kifizetése, illetve az, hogy egy nem dolgozó nő nem fizet adót, járulékokat, mennyire terheli meg a szociális rendszert.

– Kényszerítsük azért bölcsődébe, óvodába a gyermekeket, hogy megspóroljunk az államnak néhány milliárd forintot?

– Ez semmiképpen sem volna jó megoldás. Amikor azt mondtam, hogy legyen választási lehetőség, akkor úgy értettem, hogy az édesanyák dönthessenek: ha nekik anyagi vagy személyes okokból fontos, hogy dolgozzanak, és meg tudják oldani a gyermek elhelyezését a családban, vagy családi napköziben, bölcsődében, akkor ezt megtehessék. Ha pedig otthon maradnának, akkor erre is legyen mód. De ehhez a választási lehetőséghez az is kell, hogy országszerte legyen elég bölcsőde, s ezek megfelelő állapotúak, felszereltségűek legyenek.

– Merthogy pillanatnyilag az is megnehezíti a minél korábbi munkába állást, hogy nincs elég férőhely.

– Pontosan így van. Jelenleg a tízezer fölötti lélekszámúnál nagyobb településeknek kell bölcsődét fenntartaniuk, ami már eleve azt jelenti, hogy a kisebb településekről messzire kell vinni a gyereket. És tegyük hozzá: a tízezernél nagyobb településeken sincs mindenhol bölcsőde, mert nincs rá pénz. Ugyanígy súlyos gondok vannak sok helyen az óvodai férőhelyek terén. Ezt a problémát mindenképpen orvosolni kellene. Ezzel együtt azt gondolom, hogy annak idején nagy vívmány volt a gyes bevezetése, és a mostani rendszert nem szabad megváltoztatni. Az tény, hogy a munkaerőpiac nem éppen családbarát, de ez nem a gyes miatt van. Más okai vannak, hogy a munkáltatók nem szívesen alkalmaznak kisgyermekes édesanyákat. Csak hogy egy példát említsek, az óvodába, bölcsődébe járó gyerekek gyakrabban betegednek meg, és betegségük idejére nem csupán kiesik az édesanya a munkából, de a gyerekek után járó táppénzt is a munkáltató fizeti az első tizenöt napban.

– Nem lehetne ösztönözni a munkáltatókat, hogy kisgyermekes édesanyákat alkalmazzanak, például támogatással vagy a részidős foglalkoztatás elősegítésével?

– A négy százalék körüli részmunkaidős foglalkoztatás nálunk a legalacsonyabb az unió országai között. Ezen mindenképpen változtatni kell, a részmunkaidő a felsőfokú tanulmányaikat végzők, a kisgyermekes szülők, a nyugdíjkorhatár körül levők számára egyaránt jó megoldás lehet. A részidős foglalkoztatás ösztönzése azonban önmagában szerintem nem jelentene megoldást. A közelmúltban beszélgettem egy kisebb magáncég tulajdonosával hasonló témában, és ő azt mondta, hogy amikor sok munkájuk van, akkor nem nyolc, hanem akár tíz-tizenkét órát is dolgoznak. Egy részmunkaidőben foglalkoztatott édesanya négy vagy hat órában nem tudna elvégezni tízórányi munkát. Mindez egyébként egy másik problémára mutat rá: manapság akkora közterheket kell fizetni, hogy a cégek nem tudnak annyi embert alkalmazni, amennyire szükségük lenne, így a dolgozóik, többnyire prémium nélkül, akár két-három is órát túlóráznak. És ezt szó nélkül megteszik, mert féltik a munkahelyüket. Kisgyermek mellett azonban egy édesanya nemigen tud úgy 10-12 órát dolgozni, hogy közben háztartást vezessen, ellássa a családot. Nem vagyok híve annak, hogy mindig támogatásokat osztogassunk, hiszen sok területen elő lehetne így segíteni a foglalkoztatást, és ez képtelenség. Inkább a gondolkodásbéli változásra lenne szükség: az államnak, a munkáltatóknak és a társadalomnak is el kellene fogadnia, hogy szülni kell, szülni csak a nők tudnak, és a nők dolgozni is vissza akarnak menni.

– Az, hogy a munkaerőpiac ilyen, demográfiai problémákat is okoz. Kitolódik a gyermekvállalás időpontja, mert egyre több nő van, aki csak akkor vállal gyereket – a húszas évei végén, harmincas évei elején –, amikor már diplomája és némi tapasztalata is van.

– Ez tény, és ez logikusan csökkenti a megszülető gyermekek számát is, már csak azért is, mert aki harminc körül szül, annak kevesebb ideje van még egy-két gyermeket vállalni. Ehhez hozzátartozik az is, hogy egyre kevesebb a házasság is, terjedőben van az élettársi kapcsolat, és élettársi kapcsolatokban kimutathatóan kevesebb gyermek születik. Ennek valószínűleg olyan oka is van, hogy ez sokak számára kevésbé tűnik biztos együttélési formának. És ha már a biztonságnál tartunk: a munkaerőpiac is sokkal bizonytalanabb, mint régebben. Annak idején vándormadárnak számított, aki öt-hat munkahelyen megfordult, manapság ez teljesen normális. Ezek az összetevők, sok más mellett, együttesen járulnak hozzá a demográfiai problémákhoz. Emellett vegyük hozzá mindehhez, hogy a családpolitikának is kiszámíthatónak kell lennie.

– Ez mostanában nem jellemző…

– Valóban, emlékezhetünk, hogy 1996-ban a Horn-kormány felborított egy már bevált rendszert, aztán az Orbán-kormány idején visszaállították a megszokott szisztémát, sőt további segítséget is adtak például az adókedvezményekkel. Aztán az újabb MSZP–SZDSZ-kormány idején megint megnyirbálták a családtámogatásokat. Az utóbbi egy-két évben pedig folyamatosan felmerül a juttatások csökkentése, és egyes közéleti vagy politikai szereplők bűntudatot próbálnak ébreszteni, lényegében a juttatásokat igénybe vevőket teszik felelőssé a gazdasági nehézségekért és az államháztartási hiányért. Ez a kiszámíthatatlanság is csökkenti a gyermekvállalási kedvet.

– A Dobrev-nyilatkozat után a kormány részéről olyan elképzelés látott napvilágot, miszerint az édesanyák dönthetnének: két évig vannak otthon, és akkor magasabb az anyasági ellátás összege, vagy három évig, és akkor alacsonyabb. Ez nem okozhatja azt, hogy a leghátrányosabb társadalmi rétegeknél az édesanyák másfél-kétévenként szülni fognak?

– Lehet, hiszen azok a családok, amelyeknél a társadalmi juttatások a családi kassza döntő részét adják, ezzel is maximálni tudják bevételüket.

– Hová vezethet, ha a társadalom közép- és felső rétegéhez tartozó családoknál kevesebb gyermek születik, a hátrányosabb helyzetű rétegeknél pedig több?

– Ez a klasszikus szegénységi csapda, amely egyre nagyobb szociális és társadalmi problémákhoz vezethet. Több gyerek nő fel rossz szociális körülmények között, ráadásul jó részük nem látja azt a pozitív mintát, hogy a megélhetéshez dolgozni kell. Napjainkban mintegy 270-280 ezer gyermek él olyan családban, ahol senki sem dolgozik. Mindez nagyon súlyos válságot idézhet elő.

– Milyen intézkedések kellenek ahhoz ön szerint, hogy nőjön a gyermekvállalási kedv?

– Hosszú listát lehetne összeállítani az ösztönző intézkedésekről. Hogy csak néhány elemet említsek: legyen elég óvodai, bölcsődei férőhely, kiszámítható legyen a családtámogatási rendszer, csökkenjenek a foglalkoztatás anyagi terhei, legyen ismét családi adókedvezmény – ez szerintem azért kifejezetten jó, mert munkavállalásra ösztönöz –, és az otthonteremtési támogatás érdemi kedvezményt adjon a családalapításhoz. Az egyik legfontosabb teendő azonban hosszú távú feladat. Ha van a levegőben egy olyan hangulat, hogy a gyermekvállalás érték, pozitívum, akkor az önmagában is nagyon sokat számít, mind a többgyermekes családok társadalmi megítélésének javításában, mind a családbarát munkaerőpiac kialakulását tekintve.

Bándy Péter

Vukovich Gabriella

1954-ben született Budapesten.

1981-ben diplomázott az ELTE jogi karán.

1974–2004-ig dolgozott a Központi Statisztikai Hivatalban, 1983-88-ig a Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa, 1996–98-ig a KSH főosztályvezetője, 1998-tól 2004-ig elnökhelyettes.

1988–1989-ig az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának demográfiai szakértője volt Genfben, 1994–1995-ben pedig a szervezet népesedési és fejlődési szakértőjeként dolgozott New Yorkban.

2004 óta a Demo-Stat társadalomtudományi, demográfiai, statisztikai szakértő iroda vezetője.

Hová kerüljön?

Az Európai Unió célja, hogy a három év alatti gyermekek 30 százaléka járjon bölcsődébe. Hazánkban ez az arány csupán nyolc százalék. A 2007-es adatok szerint az országban található 536 bölcsődében 24 160 férőhely van, ezeket több mint 30 ezer gyermek veszi igénybe, a kihasználtság tehát közel 111 százalékos. Az országosan alig 24 ezer férőhely megoszlása ráadásul messze van az ideálistól: 23 ezer férőhely a városokban van, míg a 3000 községre összesen 900 hely jut. Ezért alakult ki az az egyre többek által alkalmazott gyakorlat, hogy a gyermeket születésekor bejelentik a bölcsődébe, hogy másfél-két éves korára a várólistán elfogadható helyre kerüljön.