Az elmúlt évtizedek háborúi, bár többnyire nagyon is világi célokért indultak, gyakorta öltöttek vallásos köntöst. A 90-es évek balkáni háborúi során a keresztény Nyugat a muszlim bosnyákok védelmében avatkozott be az ortodox keresztény szerbek ellen. 2001. szeptember 11-én 19 muszlim fiatal támadást követett el a világkereskedelmi központ ellen, mire Bush elnök „keresztes háborút” hirdetett az afgán hegyekben, majd az iraki sivatagban rejtőző dzsihádisták ellen. A több mint fél évszázada húzódó palesztin–izraeli viszályban mindkét fél a maga oldalán véli tudni Istent, nem is beszélve az izraeli felet hűen támogató amerikai neokonzervatívokról.

Burmában a buddhista

A szerzetesek egy hitetlen, elnyomó rezsim ellen lázadnak. Az évek óta levegőben lógó – mindazonáltal eléggé valószínűtlen – síita Irán elleni háború tüzét pedig újjászületett keresztények csiholgatják.

A világ legnagyobb vezetői, középkori elődeikhez hasonlóan, mind gyakrabban hangoztatják istenhívő mivoltukat. Bush elnök saját bevallása szerint minden napot térdelve kezd. A muszlim világ vezetői kamerák kereszttüzében róják le kötelező imáikat, Putyin cár pedig, kissé macsós, félmeztelen reklámfotóján orosz szokás szerint hosszú szíjon lógó keresztet visel. Különösen az egykori kommunista világ szívét jelentő Oroszország metamorfózisa szembetűnő. Ami egykor elképzelhetetlen volt: a KGB utódjának tartott titkosrendőrség, az FSB moszkvai központjától egy kőhajításnyira mára külön a szervezet munkatársai számára fenntartott ortodox templom áll.

A vallás ma már aligha csak a szegények ópiuma. Az Egyesült Államok evangélikusai iskolázottságukat és anyagi hátterüket tekintve a társadalom felsőbb rétegeiből kerülnek ki. Csakúgy, mint az indiai és török vallási alapon szerveződött pártok követői, akiknek jelentős része, legfőbb bázisa a feltörekvő új burzsoázia köréből kerül ki.

Vallásos restauráció nyomai figyelhetők meg az egyébként határozottan anyagelvű gazdasági életben is. A közgazdászok – szigorúan zárt ajtók mögött – gyakran vallási színezetű tőkék térhódításáról beszélnek. Az angolszász protestáns tőke, az arab muszlim tőke, illetve a – pejoratív felhang nélkül – zsidó tőke birkózása könnyen tetten érhető a terror elleni háború ürügyén bevezetett intézkedések, bojkottok és tranzakciók hátterében, a muszlim világ műholdas adóinak műsoraiban közben neves sejkek hirdetik a modern élet kérdéseire választ adó fetváikat.

Isten térhódítását a számok mutatják leginkább: 1900-ban a négy nagy világvallás, a kereszténység, az iszlám, a buddhizmus és a hinduizmus követőinek aránya 67 százalék volt. 2005-ben már 73-ra nőtt, és az előrejelzések szerint 2050-re eléri a 80 százalékot.

A felvilágosodás óta elméletek egész sora született, melyek hol balról, hol jobbról, hol tudományos, hol pedig liberális szemüvegen keresztül jósolták meg a vallás halálát. Darwin, Nietzsche, Marx, Freud tollal, Sztálin, Mao és társaik pedig fegyverrel üldözték az isteni ige terjesztőit. A kasszandrai jóslat a kétpólusú világban látszott igazán beigazolódni. A vasfüggöny egyik oldalának lakói fásult eszmékkel igyekeztek elnyomni gyomruk korgását, míg a másik oldalon a békébe született generáció féktelen hedonizmussal lázadt szülei értékrendje ellen. Az Egyesült Államok keresztényeit még 1925-ben a Scopes majomper ütötte arcul. A hírhedt perben a „kreacionizmus” hívei szálltak síkra Tennessee államban azért, hogy az oktatási intézményekben ne engedélyezzék a bibliai tanokkal ellentétes dogmák tanítását. Bár a kreacionisták nyertek, a hosszú per során az ellenoldal csúfos gúnyt űzött a vallási tanításokból. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban a templomba járók aránya magasabb volt, mint Európában, a vallás a közéletből mondhatni száműzetésbe vonult. 1960-as megválasztásakor Jack Kennedy elnök megnyugtatta a választókat: katolikus hite nem fogja befolyásolni politikáját. Hat évvel később, a Time magazin provokatív írást közölt a vallás kiüresedéséről és címlapján tette fel a kérdést: „Halott-e Isten?” Rá hat évvel pedig a világ élőben követte, hogyan lép a Holdra Neil Armstrong, és ékeli a csillagos-sávos lobogót Isten arcába.

Hasonló események zajlottak le a gyarmati igákat lerázó harmadik világban is. Kemal Atatürk kaftánból öltönybe öltöztette a törököket, a férfiak fejéről pedig levétette a vallási jelképnek számító fezt. Az indiai Jawaharial Nehru hadat üzent a véleménye szerint népe egységét megbontó szervezett vallás ellen. Az arab nacionalizmus atyjának tartott egyiptomi Gamál Abdul Nasszer tűzzel-vassal irtotta a Muszlim Testvériség követőit. Afrika új elnök-diktátorai pedig államosították azokat a keresztény iskolákat, melyeknek padjait korábban koptatták. Az istentelenedő világban különös színfolt volt a frissen megalapított Izrael. A zsidó állam atyjai messianisztikus ideákra alapozva építették fel országukat. Igaz ugyan, hogy a világi Ben Gurion kizárólag az ortodox zsidókra való tekintettel egyezett bele, hogy a rabbinikus törvények érvényesülhessenek a családjogi kérdésekben, de Izrael vallásos mivoltát senki nem vitathatta. Összességében nézve viszont minden jel arra mutatott, hogy a Time magazin kérdésére igen a válasz.

A jelek azonban félrevezettek. Alig telt el pár év, és a vallás kezdte visszakövetelni, ami neki jár. Timothy Shah, a Coun cil on Foreign Relations in New York kutatója a vallásokról írt könyvében az 1967-es háborút jelöli meg fordulópontként, amikor a világi arab államok látványosan összeomlottak a vallásos Izraellel szemben. Ugyanebben az évben Indiában a hindu nacionalista párt látványosan előre törve a szavazatoknak közel tíz százalékát szerezte meg a választásokon.

A lavina elindult. Az 1977-ben elnökké választott Jimmy Carter már büszkén hirdette, hogy az újjászületett keresztények közé tartozik. 1979-ben Iránban megbukott a világi sah, az emigrációból hazaérkező Khomeini Ajatollah pedig meghirdette az Iszlám Forradalmat. Srí Lankán a buddhizmus helyet kapott az alkotmányban, a Vatikán pedig egy antikommunista lengyel bíborost választott meg pápává.

Hogy mi okozta a változást? Ki tudja. Talán Isten megunta az irányt, ahova a világ halad, és úgy döntött, ébresztőt fúj. John Lewis Gaddis, a Yale egyetem történésze szerint a fordulópontot az izmusok látványos bukása hozta el. A világot megrázta az olajválság, illetve a pestisként terjedő hiperinfláció. Az emberek világszerte egyre inkább megkérdőjelezték politikusaik rátermettségét. A kormányokba vetett bizalom megingott. A vallásos vagy vallási alapokon nyugvó mozgalmak ezzel szemben alternatívát kínáltak az elcsigázott, kapaszkodókra és stabilitásra vágyó tömegeknek.

A gombamód szaporodó mozgalmak pedig katalizátorként hatottak egymásra. A radikális zsidó telepesek kilengéseire válaszul iszlamista mozgalmak alakultak, a közép-ázsiai szélsőséges muszlim csoportok pedig életre hívták a szintén szélsőséges hinduizmust. A kétpólusú világ megszűntével járó sokk újra megrázta az emberiséget. A vallások diadalútja immár megállíthatatlanná vált. Szeptember 11-e újabb kilométerkő volt. A támadás, illetve az azt követő akciók és reakciók mind a világ és önmaguk újraértelmezésére késztetik az embereket szerte a világon. Egy évtizeddel ezelőtt a CIA vezetői még csuklóból dobták vissza azt a beadványt, amely a vallások tanulmányozására tett javaslatot. Ma már komoly munkacsoportok dolgoznak ezen a témán.

A híreket ma vallási színezetű botrányok uralják. A Da Vinci-kód a keresztény világot hívta tetemre, a dán Mohamed-karikatúrák pedig a muszlim világot lobbantották lángra. Angliában a British Airways határozata keltett felháborodást, amelyben megtiltotta munkatársai számára a kereszt viseletét, Franciaországban és Törökországban pedig az oktatási intézményekben viselhető fejkendő kérdése kerül rendre terítékre.

A világ egyre inkább Isten felé fordul. Egyedül a Nyugat és elsősorban Európa áll értetlenül a folyamat előtt, és ragaszkodik már-már vallás szintjére emelt rögeszméjéhez, a szekuláris liberalizmushoz. Legújabb honfoglalói eközben büszkén lengetik lófarkas lobogóikat, amelyeket radikálisabbjaik még a Vatikánra is kitűznék. A nagy francia forradalomban vérben és árulásban fogant liberális európai álom végóráit éli. Mai formájában mindenképp. Különösen, ha helyt adunk Gaddis professzor fenti elméletének. A globális élelmiszerválság, az üzemanyagárak emelkedése egyre inkább túlterhelik az embereket. Nem is beszélve a megbolyduló természetről, aminek hatásait az emberek szó szerint a bőrükön érzik. És ha egyszer a problémák elől egyre csak hátráló modern ember háta a falnak ütközik, nem tud mást tenni: előbányássza Bibliáját, lefújja róla a port, és elmormol egy Miatyánkot.

Isten divatba jött.

Sayfo Omar