– Mióta rendőr, és mi indította arra, hogy ezt a pályát válassza?

– Leginkább valószínűleg az igazság vágya, bár csak a saját nevemben beszélhetek. Én pedagógus voltam. 1987-ben jöttem a testülethez abban a hitben, hogy ez Grál-lovagok társasága, az igazság bajnokainak elit gyülekezete. Aztán döbbenten tapasztaltam, milyen kiszolgáltatottak a kollégáim, mennyi megaláztatást kell lenyelniük, hogy nyomorúságosan el tudják tartani a családjukat. 1989 óta vagyok szakszervezeti vezető, tíz-egynéhány év alatt kitanultam ezt a szakmát. Ez idő alatt számos rendőri vezetővel volt összeütközésem.

– Helyben vagyunk. Milyen beosztásban dolgozik most pontosan?

– 2007 augusztusában a Legfelsőbb Bíróság döntésével a munkaügyi bíróság rendelkezési állományba helyezett 2005. október 10-i hatállyal visszamenőlegesen. Ennek lényege, hogy ha a szakszervezet úgy dönt, hogy tisztségviselőjét függetleníti, akkor a munkáltatónak kötelessége rendelkezési állományba helyezni. A rendőrségen belül más szakszervezeti vezetők esetében ez simán ment, nekünk azonban két évig kellett pereskedni. Jelen pillanatban tehát rendőr-alezredesként a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkáraként dolgozom. Korábban kiemelt fővizsgáló, majd főnyomozó voltam a Tolna megyei főkapitányságon, kiemelt bűnügyekkel foglalkoztam.

– Hány szakszervezet működik a rendőrségen belül?

– Jelenleg négy. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete a kommunista rendszerből ránk maradt formáció, nekik és a Független Rendőrszakszervezetnek hagyományosan jók a kapcsolataik a munkáltatóval. A határőrséggel történt összevonás óta működő Rendészeti Védegyletről sokat nem tudni, ők még újak nálunk. Mi, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete 2004-ben harmincnégy fővel alakultunk, jelenleg 2600 hivatásos állományú tagunk van. Ebben a hónapban négyszázan csatlakoztak. Folyamatosan izmosodunk, míg a többiek fogyatkoznak.

– Ennek ellenére páriaként kezelik önöket. Miért?

– A munkáltató nem veszi jó néven, hogy kiállunk a kollégák érdekeiért. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a bajokat valami félreértelmezett bajtársiasságra, betyárbecsületre hivatkozva szőnyeg alá söpörték. Nekünk viszont határozott véleményünk, hogy ha házon belül nem tudjuk megoldani a problémákat, akkor ki kell vinnünk azokat a nyilvánosság elé.

– Mik ezek a problémák?

– Ma az irodistákkal, mindenkivel együtt nagyjából 44 ezer rendőr van Magyarországon. Jelentős a létszámhiány, mivel tömegével hagyják el a pályát jól képzett kollégák. Ennek oka, hogy a rendőri vezetés hozzá nem értésből vagy szándékosan olyan helyzeteket teremt, hogy a munkatársaknak már nem jelent biztos megélhetést ez a hivatás. A rendőrség speciális közszolgálati feladatot ellátó testület. Ehhez képest évek óta nincs bérfejlesztés, csak a legfelső szinten. Miközben tízezrek küzdenek megélhetési gondokkal, addig a vezetői állomány privilégiumokat élvez. Az árak elszabadulását a rendőrök is érzik a bőrükön. Az Európai Unióhoz való bérfelzárkózásról már szó sem esik, sőt nemrég az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára azt mondta, az euró bevezetéséig ezt el lehet felejteni. Ezen túlmenően mindmáig erős a kontraszelekció, s míg egyes vezetők jelentős juttatásokban részesülnek, addig a mindennapi kemény munkát nem ellentételezik megfelelően. Sőt időnként büntetik a teljesítményt. Demoralizáló például, hogy vezetői utasításra adott számú büntetést kell foganatosítani naponta az állampolgárokkal szemben, s ha nincs annyi, akkor felelősségre vonják a rendőrt.

– Vagyis mondjuk tíz büntetést kell kiszabni mindennap, s ha csak kilenc szabálysértés történik, akkor elöljárói megbüntetik a rendőrt?

– Pontosan. Ezenkívül rendszeresen nem fizetik ki a túlórákat, noha havonta akár kétszáz-kétszázötven órát is teljesítenek a kollégák. A munkakörülmények helyenként borzalmasak, hogy csak olyan apróságot említsek, mint például a kánikulában biztosítandó víz elégtelensége. Ennél súlyosabb azonban, hogy a rendőri vezetők kimosdatják egymást jogsértések esetén, nagyon sok esetben nem indulnak ellenük eljárások, vagy az ügyészség megszünteti azokat, esetleg el sem rendeli a nyomozást, miközben a kisrendőrökkel szemben a törvény teljes szigorával lépnek fel. Demoralizálja az állományt az is, hogy a vezetők sok esetben nem mondanak igazat, sőt egyre többször tettenérhetők a hazugságaik. Kis túlzással mondhatjuk, hogy rabszolgatartó állapotok alakultak ki a rendőrségnél, s a mindennapos vegzatúrák csak tovább rontják a helyzetet. Nincs pályakép, jövőkép a rendőrök előtt. Sajnos a politika egyrészt nyirbálja a költségvetést, másrészt szereti saját hatalmi eszközeként használni a rendőrséget. Ez pedig súlyosan rombolja a testületet. Budapesten például egyáltalán nem vonzó a rendőri pálya, ezért vidékről járnak föl a munkatársak. Mindez nyilvánvalóan az amúgy is megrendült közbiztonság további romlását idézi elő. A TMRSZ, mivel szorosan összefüggenek a dolgozóink élet- és munkakörülményeivel, e veszélyes folyamatokra felhívja a figyelmet.

– Ez azonban, úgy tűnik, erősen zavarja a rendőri vezetőket…

– Álláspontunk szerint egy szakszervezeti vezetőnek nemhogy joga, de kötelessége a bajok feltárása, akár azok nyilvánosságra hozatala. A rendőrség vezetői eddig ahhoz voltak szokva, hogy engedélyt kérünk, mielőtt megszólalunk. Bár jogszabály rögzíti, nem kívánják tudomásul venni, hogy munkaügyi dolgokban, a szakszervezeti vezetőkkel folytatott tárgyalások során az országos rendőrfőkapitány nem elöljáró, hanem mellérendelt személy. Magyarországon meglátásunk szerint a szakszervezetek jellemzően inkább csitítani igyekeznek az elégedetlenséget, nekünk viszont az a dolgunk, hogy a kollégáink érdekeit képviseljük. A rendőrség vezetői nincsenek hozzászokva a nyilvánosság ellenőrzéséhez, pláne ahhoz, hogy akár büntetőfeljelentéseket tegyenek ellenük. Fentről érezzük a nyomást, ám nem véletlen, hogy a TMRSZ folyamatosan erősödik, annak ellenére, hogy Magyarországon a szakszervezetekbe vetett hit általában csökkent, hiszen nemigen beszélhetünk következetes érdekképviseletről.

– 2006 ősze megingatta a rendőrségbe vetett közbizalmat, s a rendőröket is elbizonytalanították a történtek. Hogy látja ezt ön belülről?

– Mivel a munkatársaink parancsuralmi rendszerben dolgoznak, kollektív felelősségről nem beszélhetünk. A 2006-os események ügyében meg kell keresni az egyéni felelősöket. Sajnos a felelősségre vonások mindeddig elmaradtak, s ez kétségtelenül tovább rombolja erkölcsileg a rendőrséget. Ugyanakkor a látványos kompenzáció is ilyen következményekkel jár. Konkrét példa: egy felelősségét beismerő kisrendőrt, aki kollégáját segítendő ittasan autóba ült, kicsúszott, majd összetörte a kocsit, elöljárója elbocsátotta méltatlanság miatt. Ez rendben is lett volna. Csakhogy eközben ugyanez az elöljáró néhány hónap múlva szintén ittasan karambolozott. Neki új munkahelyet ajánlottak fel, amit nem fogadott el, ezért többmilliós végkielégítéssel küldték nyugdíjba, nemhogy méltatlanság miatt elküldték volna. Sajnos nagyon sok ilyen eset van. Alsó szinteken szorítanak, miközben odafönt sokan mindent megengednek maguknak.

– Olyannyira, hogy perbe fogták önt.

– Bujtogatás vádjával indítottak ellenem eljárást. Jellemző, hogy a nyomozás befejezését követően az ügyben keletkezett iratokat bőven a törvényben előírt nyolc napon túl kaptam meg többszöri felszólalást követően, teljesen nyitott borítékban. Erről egyébként jegyzőkönyvet vettünk föl a postással. Érdekessége többek között ennek az eljárásnak, hogy teljesen érdekes jogértelmezésről téve tanúbizonyságot, megkérdőjelezték a Budapesti Katonai Ügyészségen még a szakszervezeti képviseletemet is. A bujtogatásnak máskülönben egyéves szabadságvesztés a legmagasabb büntetési tétele. Korábban, szintén szakszervezeti tevékenységemmel összefüggésben, volt már nálam házkutatás is. Jelenleg bujtogatásnak minősítették többek közt, hogy a TMRSZ megkövette az embereket a 2006-os őszi eseményekért. De általában is nehezményezik, hogy szóvá tesszük mindazokat a visszásságokat, melyekről az imént beszéltem. Határozottan úgy érezzük, hogy a TMRSZ-t el akarják lehetetleníteni. Hírbe hoztak például minket a Magyar Gárdával, mondván, tagokat toborzunk nekik. Nekünk a világon semmi bajunk sincs a Magyar Gárdával, de ez a híresztelés egyszerűen nem igaz, az alapja mindössze egy meghamisított levél. Mi nem toborzunk senkinek, hanem a kollégáink érdekeit képviseljük. Tavaly egész évben százötven munkaügyi perünk volt, most az első fél évben háromszázötvennél tartunk. Ezzel foglalkozunk. A napokban pedig – minden bizonnyal teljesen véletlenül – tételes, azaz minden egyes számlára kiterjedő APEH-ellenőrzésről kaptunk értesítést, noha az ilyen alapos ellenőrzések alanyai az áfakörbe tartozó vállalkozások. Csak arra tudok logikailag következtetni, hogy pénzmozgásaink révén információkhoz lehet jutni szakszervezetünk belső működéséről, és ezeket minden bizonnyal meg is fogják azok ismerni, akik erre kíváncsiak. Ma Magyarországon ugyanis bevett gyakorlat, hogy egy nyomozó szerv, mindenféle jogszabályi felhatalmazás nélkül, adótitkot képező információkat visz el az adóhatóságtól, és ennek a mai napig semmilyen felelősségre vonási vagy kártérítési következménye nincs, vagyis ebben a demokráciánknak nevezett rendszerben az állami szervek hatáskörükben eljárva bizony gátolni tudják egy szakszervezet működését, belső mechanizmusait, információkat fürkészhetnek ki a számlák vizsgálatával, természetesen hatáskörükben eljárva, és mindent formailag szabályosan végezve. Ez álláspontom szerint a demokratikus játékszabályokkal összeegyeztethetetlen, mivel a háttérben az állam retorziós fenyegetése körvonalazódik teljesen egyértelműen.

– Ki kezdeményezte az eljárást bujtogatás címén?

– Az országos rendőrfőkapitány tett följelentést ellenem arra hivatkozva, hogy egy Erőss Angéla nevű hölgy hallott engem valamelyik rádiónak nyilatkozni, s az általam elmondottakon annyira felháborodott, hogy bepanaszolt a feletteseimnél.

– Ki az az Erőss Angéla?

– Fogalmam sincs.

– Jól értem, az országos rendőrfőkapitány azért tett följelentést, mert egy rádióhallgatónak más a véleménye, mint önnek?

– Igen, így van. Hogy még cifrább legyen a dolog, a Budapesti Katonai Főügyészségen közölték velem, nem érdekli őket, hogy az általam elmondottak tényszerűen igazak-e vagy sem, a lényeg, hogy szerintük ez kimeríti a bujtogatás tényállását.

– Lassan elbizonytalanít a tekintetben, használ-e vagy inkább árt a rendőrségnek e nehéz helyzetben a belső zűrzavar kiteregetése…

– Nézze, a rendőrség nehéz helyzete abból fakad, hogy valakik ide juttatták a testületet. Vagy azért, mert nem értenek hozzá, vagy szándékosan. Beszéljünk világosan! El kell dönteni, hogy szükség van-e egy feladatát törvényesen ellátó rendőrségre, vagy a mindenkori politikai akaratnak megfelelően működik a testület. Tévedés ne essék, a rendőrségnél tapasztalható súlyos visszásságok egyértelműen hatással vannak a mindennapi közbiztonságra, az állampolgárok biztonságérzetére. Azt hiszem, mindenki a bőrén érzi a bajt, különösen vidéken.

– Például Galgagyörkön és számos más településen, ahol a rendőrség képtelen megvédeni a törvénytisztelő polgárok javait, sőt gyakran testi épségét, s jellemzően akkor vonul föl nagy erőkkel a karhatalom, amikor a Magyar Gárda megjelenik egy-egy faluban. Groteszk helyzet.

– Sok szempontból lehet vizsgálni ezt a kérdést. Számomra furcsa, hogy a Magyar Gárda felvonulása generálja a rendőrség megjelenését, hiszen tudtommal a szervezet tagjai sosem sértettek törvényt. Ebben az ügyben meggyőződésem szerint politikai riadalomkeltés folyik, ami azonban a rendőrség szakmai munkáját is hátrányosan befolyásolja. Az országos rendőrfőkapitány úr azt nyilatkozta több sajtóorgánumban, hogy nem örülne, ha a kollégák belépnének a Magyar Gárdába. Ez álláspontunk szerint egyértelműen politikai nyilatkozat egy rendőri vezetőtől, aki később, amikor ezt felróttuk neki, arra hivatkozott, hogy a politikai pártoknak is ez a véleménye. Szerintünk az alkotmányból kiindulva, amíg egy egyesület jogszerűen működik, senkinek sincs joga nyomást gyakorolni a beosztottaira, főleg nem egy rendőri vezetőnek, akinek a törvény betartatása a feladata.

– Vannak egyébként rendőrök a Gárdában?

– Nem tudom, mi a munkatársaink érdekképviseletét látjuk el. Azzal nem foglalkozunk, hogy ki milyen civil szervezet tagja.

– Mikor vált ennyire kritikussá a helyzet?

– Hosszú folyamat vezetett ide, de 2004-től érzékelhető erőteljesen a belső züllés.

– Ön szerint milyen alapvető lépésekre volna szükség, hogy a megroppant közbiztonság helyreálljon?

– Végre kéne hajtani a rendőrség törvénybe foglalt feladatait.

– Elégségesek a jelenlegi törvényi keretek?

– Teljes mértékben, már ami a rendőrség működésére vonatkozó jogszabályokat illeti. Az persze más kérdés, hogy a büntető törvénykönyv paragrafusai kellően elrettentők-e. A rendőrség munkája a nyomozás, a rendfenntartás, ehhez megfelelőek a törvények, csak következetesen minden szinten be kellene tartani és tartatni. A politikai nyomás elkerülése érdekében pedig a mindenkori országos rendőrfőkapitányt kétharmados parlamenti szavazattöbbséggel kellene megválasztani, hogy ne kerülhessen egyik vagy másik politikai erő uszályába. A rendőrség dolga az, hogy a magyar állampolgárokat szolgálja, hiszen az adófizetők tartják el a testületet. Ehhez pedig alapvető változások sorozata, mélyreható tisztulás szükséges. Ma a végrehajtó rendőri állományt nyomorgatják, miközben a testület felső vezetése jórészt alkalmatlan és morálisan megkérdőjelezhető irányvonalat képvisel. Márpedig a fejétől büdösödő halat nem a farkától kell kezdeni megpucolni.

Ágoston Balázs

SZIMA JUDIT

1960-ban született.

Tanítóképzőt és tanárképzőt végzett, majd a Rendőrtiszti Főiskolán megszerezte harmadik diplomáját.

1987 óta rendőr, a Tolna megyei rendőr-főkapitányságon kiemelt bűnügyekkel foglalkozott főnyomozóként.

1989 óta szakszervezeti vezető.

2004-ben a TMRSZ alapítója, azóta főtitkára.

Özvegy, három gyermek édesanyja.