Egy friss környezetvédelmi tanulmány szerint a képlet egyszerű: ha a fejlett országokban a szén-dioxid-kibocsátást 2020-ig harminc százalékkal csökkentjük, akkor a Föld felszínének hőmérséklete két Celsius fokkal fog növekedni. Ha csak 17-20 százalékkal, akkor három fokkal, ha kevesebb, mint 15 százalékkal, akkor négy fokkal és így tovább.

Az IPCC (Éghajlat-változási Kormányközi Testület) negyedik értékelő jelentése, illetve Mark Lynas Hat fok című kötete szerint – amelyből a National Geographic is forgatott dokumentumfilmet – egyfokos átlaghőmérséklet-emelkedésnél a világ lakosságának több mint egyhatodát érintő, gleccserek táplálta vízkészlet érezhetően elkezd fogyni. Gyakoribbá válnak az aszályok, számos faj élőhelye tolódik el, rovarinváziók várhatók, az Atlanti-óceán déli vizei felett gyakoriak lesznek a hurrikánok, és az évente jelenleg 0,3 centimétert emelkedő tengerszint lassan lakhatatlanná tesz több partvidéket, köztük a Bengál-öbölt. Évente hat hónapra elolvad az Északi-sarkot borító jégpáncél nagy része, és megnyílik a legendás északnyugati átjáró – ami tavaly nyáron már hajózható volt egy kis időre. Eközben a fajok lassan egyharmada a kihalás szélén áll, az alacsony szélességi fokokon tovább csökken a gabona-termőképesség, míg a magas szélességi fokokon nőni fog, és elkezdődik az emberi és az állati migráció. Egyes rovarfajok olyan területeken jelennek meg, ahol korábban nem ismerték őket, így a fertőzések eloszlása is megváltozik a Földön. Több csendes-óceáni sziget, például a Kiribati Köztársaság víz alá kerülhet – a 33 kis korallszigetből álló állam elnöke nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a talaj víztároló rétegét fenyegető, emelkedő tengerszint ihatatlanná teszi vízkészletüket.

Kétfokos emelkedés esetén a fentiek fokozódása mellett világszerte nő a halálozási arány a gyakori hőhullámok, a járványok, a szélsőséges időjárási jelenségek, továbbá a növekvő alultápláltság és a szmog miatt. Az egészségügyi kockázat olyannyira nem elhanyagolható, hogy a brit kormány jelentése szerint a szigetországban 2012-ig 3-10 ezer közötti halálesetet okozhat a klímaváltozás. A 2003-as hőhullám Európában 35 ezer ember halálát okozta.

– A 2,5-3 fokos emelkedés a választóvonal, ekkortól gyökeresen és véglegesen megváltoznak majd az emberiség életkörülményei, ezért az Unió fontos célkitűzése két fok alatt tartani a hőmérséklet-növekedést – mondja Kardos Péter, az Energiaklub klímaszakértője. – E fölött a klímaváltozás megállíthatatlanná és kiszámíthatatlanná válik, annyira felerősödnek a pozitív visszacsatolásként működő folyamatok, hogy az összes szén-dioxid-kibocsátás megszűnése sem állítja meg a további melegedést. Ilyen jelenség például a jégpáncél olvadása. A fehér szín visszaveri a napsugarakat, a helyére kerülő sötét felszín viszont elnyeli őket, tovább fokozva a melegedést. A másik példa, hogy az óceánok felszíni hőmérsékletének növekedésével csökken a szén-dioxidfelvevőképességük.

Minél melegebb van, annál inkább sérül a bioszféra is, részint az aszályok, részint az erdőtüzek következtében, amivel a bennük rejlő szén-dioxid is felszabadul. S a leégett erdők helyére sokszor nem lehet újat telepíteni, mivel keletkezésük óta megváltoztak a klimatikus körülmények, amelyeket csak a fák tartottak fenn mikroklíma formájában. Ez történt nemrég a Földközi-tenger szigetein is. Brazil kutatók szerint szintén időzített bombák a mocsarak, amelyek jelenleg 771 milliárd tonna szén-dioxidot kötnek meg, vagyis annyit, mint ami most az egész atmoszférában van. Kiszáradásuk esetén hatalmas mennyiségű szén-dioxid és részben metán szabadul fel, ami legalább olyan nagy probléma, mint az esőerdők kérdésköre, csak nem olyan látványos. A mocsarakat az ember mindig felesleges földterületnek tekintette, az elmúlt száz évben hatvan százalékukat lecsapoltuk, pedig a földfelszín eme hat százaléka köti a bolygó szénkészleteinek húsz százalékát, s persze természetes víztisztító is. Hasonlóan gondot fog okozni az úgynevezett permafrost, vagyis állandóan fagyott jeges területek elolvadása, amely esetben nagy mennyiségű metán szabadul fel Szibéria északi részén.

A háromfokos emelkedéssel járó következmények már egymilliárd ember életére hatnak majd, ekkortól jelentős teher fog hárulni az egészségügyi szolgálatra. Sok millió embert érintenek a partvidéki áradások, az Észak-Atlanti-áramlás lesüllyedő ágának gyengülése miatt változások várhatóak az ökoszisztémában, gyakoribbak lesznek a szuperviharok, a hatos kategóriájú hurrikánok.

Amazónia esőerdeinek nagy része kiszárad vagy leég, összességében a szárazföldi bioszféra 15-40 százaléka sérül. Négyfokos emelkedés esetén a fajok több mint negyven százaléka hal ki, a tengerszint már sűrűn lakott területeket is lakhatatlanná tesz, a milliók vízellátását adó Gangesz először nagy mértékben kiárad, ahogy végleg elolvadnak a Himalája gleccserei, majd kiszárad, hasonlóan más folyókhoz. A vízhiány immár 3,2 milliárd ember gondja lesz. A nyugat-antarktiszi jégmező az olvadás következtében belesüllyed a tengerbe, és tovább emeli a vízszintet, ami egy méterrel magasabb lesz a jelenleginél. Ötfokos emelkedésnél a mérsékelt klímájú területekről is elköltöznek az állatok és részben az emberek, a hatfokos emelkedés pedig a sivatagok nagyfokú terjedését jelenti a szárazföldön, míg az óceánokban is jelentősen lecsökken a tápanyagtartalom és az élőlények száma. Ha a jelenlegi kibocsátási tendenciák folytatódnak a jövőben is, az IPCC hat fokkal számol, mint a legrosszabb forgatókönyvvel.

– Ha 2015-ben elérjük a szén-dioxid-kibocsátások tetőzését, és a fejlett országok 2020-ig meg tudják valósítani a 15-30 százalékos csökkenést, valamint a szén-dioxid légköri koncentrációját stabilizáljuk 445 és 490 ppm (egységnyi térfogat egymilliomod része) értékben, ami jelenleg 378 ppm, akkor az emelkedést jó eséllyel 2,5 fok alatt tudnánk tartani – állítja Kardos Péter. – Én alapvetően optimista vagyok, a médiában egyre nagyobb teret kap a környezetvédelem, a közvélemény a korábbiaknál sokkal nagyobb figyelmet szentel a kérdésnek, így egyre nagyobb a nyomás a döntéshozókon. Úgy gondolom, kicsi a valószínűsége annak, hogy jövőre, a koppenhágai klímakonferencián ne szülessen valami komoly, kézzelfogható eredmény, mivel tényleg az utolsó pillanatban vagyunk. Meteorológusként látom, milyen következményekkel jár a felmelegedés. Több esélye egyszerűen már nem lesz az emberiségnek.

A G8 vezetői a több mint egy hónapja, Japánban tartott csúcstalálkozójukon ugyan megállapodtak abban, hogy 2050-ig felére kellene csökkenteni az szén-dioxid kibocsátását (az összes üvegházhatású gázt átszámolva, szén-dioxid egyenértékben szokták meghatározni), ám ennek végrehajtására semmilyen konkrétumot nem fogadtak el, sőt még határidőt sem a nemzeti tervek kidolgozására. Azonban még ezt is nagy lépésként értékelték, hiszen tavaly csak arról született megállapodás, hogy „komolyan fontolóra veszik” azt, amiben most megegyeztek.

A környezetvédők szánalmasnak nevezték az eredményt, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának igazgatója, Achim Steiner pedig kijózanítónak. Mindenki egy közelebbi, 2020-as időpontra vonatkozó konkrét célkitűzést várt, hiszen a kibocsátás mértéke továbbra is évente 2,5 százalékkal nő. Pedig ha már most stagnálna a 2000. év szintjén, az IPCC jelentése szerint a felmelegedés üteme akkor is legalább 0,1 Celsius fok lenne évtizedenként. A légkör pedig csak ötven-hatvan év alatt állna helyre, hiszen az emberiség alapvetően megváltoztatta az összetételét az ipari forradalom óta: a szén-dioxid koncentrációja 2005-ig harmincöt százalékkal, a metáné két és félszeresére emelkedett.

A Can Europe, az európai klímavédelmi hálózat arra hívja fel a figyelmet, hogy a fejlődő országoknak 2020-ig harminc százalékkal kell csökkenteniük kibocsátásukat ahhoz, hogy két fokos maradjon a hőmérsékletnövekedés. Márpedig a 2012-ben lezáruló Kiotói Jegyzőkönyvön túl – ami csupán öt százalékos csökkenést írt elő, és már most sejthető, hogy még ez sem teljesül – csak az Unió vállalt konkrét célokat.

A gazdaságilag erős, de fejlődő országok – G5 néven Kína, India, Brazília, Dél-afrikai köztársaság és Mexikó – számára a fosszilis energia egyelőre szorosan összekapcsolódik a fejlődéssel. Ők egyrészt az egy főre jutó kibocsátás értékeire hivatkoznak, ami például hatszor akkora az Egyesült Államokban, mint Kínában, másrészt arra, hogy a légkörben található szén-dioxid jó részét a fejlett országok juttatták oda az elmúlt évtizedekben, tehát ők a felelősek a felmelegedésért. Így a tárgyalások során már az is felmerült, hogy a fejlett országok támogatni fogják a fejlődők fenntartható programjait. Mindennek természetesen igencsak borsos ára lesz. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a világ kormányainak 45 billió dollárnyit, azaz a GDP évi 1,1 százalékát kell beruházniuk 2050-ig felmelegedés csökkentésére. Míg a Világbank korábbi vezető közgazdásza, Nicholas Stern szerint maga a klímaváltozás megállítása és csökkentése a GDP legalább évi öt százalékába fog kerülni.

– Az IPCC jelentése szerint 2050-ig két fokos átlaghőmérséklet-emelkedés várható – állítja Láng István, az MTA rendes tagja és a Felkészülés a Klímaváltozásra Albizottság elnöke. – Nem hiszem, hogy globális méretben 2015-ig meg tudjuk állítani a szén-dioxid-kibocsátás növekedését, de Európában igen, és ezeknek a radikális intézkedéseknek a társadalmi következményeivel is számolnunk kell, így például a csökkenő komfortos körülmények hatásaival. Ezért szükség van nagyon komoly tudatformálásra.

Három társadalmi csoport szoros együttműködését kell megvalósítani: a civil mozgalmak, a tudományos közeg és az egyházak összefogását. Technológiai szempontból pedig van még egy reménysugár, a szén-dioxid földbe temetése. Ez persze csővégi megoldás, nem változtat az alapproblémán, de a következményeken igen, és tíz éven belül el fog terjedni, mert komoly üzleti érdekek vannak mögötte. A G8 és a G5 országok tudományos akadémiái közös felhívást adtak ki, amiben nagy hangsúlyt fektetnek erre a technológiára, s Magyarország ezen a téren különlegesen jó tárolókapacitással rendelkezik (részletesebben lásd Demokrata 2008/28, A föld alá vele). Az igazság az, hogy bár sokat beszélünk róla, valójában nagyon kevesen és nagyon keveset teszünk a felmelegedés ellen. Az egyetlen, ami segíthet, az a csoda, vagy sokak szerint az ellenkezője, egy komoly kényszerítő erő: egy globális energiaválság. A Fele elfogyott című könyve bemutatója kapcsán nemrég hazánkban járt Jeremy Leggett, aki például állítja, hogy ez három éven belül bekövetkezhet, mivel a világszerte növekvő olajigénnyel a kínálat nem tud lépést tartani. Leggett olajipari tanácsadóként kezdte a pályáját a British Petrolnál és a Shellnél, végül azonban a Greenpeace-nél kötött ki, és megújuló energiával foglalkozó céget alapított. Szerinte nem a fogyatkozó készletek következtében tör ki a válság nemsokára, hanem mert az energiaszektorban a fejlesztési ütem lassabb, mint a kereslet növekedésének üteme. Egy ilyen válság átmenetileg valóban nagy nehézségeket okozna, de ahogy azt James Hansen, a NASA éghajlati szakértője megfogalmazta, bolygónk megmentésének fő akadálya nem az erre szolgáló technológia hiánya, az új megoldások készen állnak arra, hogy átvegyék a fosszilis energia szerepét. Ezért már olyan, vakmerő vélemények is elhangzanak, miszerint nem is kellene sürgetni az általában globálisan szinte hasztalan igyekezetek megvalósulását az olaj kiváltására, mert minél előbb következik be az energiaválság, annál jobb. Tankolj fel!

Fehérváry Krisztina