Némileg váratlanul született megállapodás pár nappal ezelőtt az MSZP, a Demokratikus Koalíció, valamint a Párbeszéd között több fővárosi kerület, illetve vidéki települések közös polgármesterjelöltjeiről, az pedig különösen meglepő volt, hogy az egyezkedés során a meglehetősen romos állapotban lévő szocialisták kifejezetten jó üzletet kötöttek az ellenzék zászlóshajójával. Budapesten tíz hely jutott Gyurcsányéknak és öt Kunhalmiéknek, a városokban, községekben pedig nagyjából döntetlenre hozta a meccset a két fél.

Hirdetés

Ugyanakkor a kerületek némelyikére – például a XXI.-re, valamint a XXII.-re – szemet vetett a Momentum is, így tart még köztük a küzdelem. Ám az is nagy kérdés, mi lesz az egyezségből kimaradt fővárosi városrészekkel.

Az I. kerületet jelenleg párbeszédes politikus, V. Naszályi Márta vezeti. A polgármester nincs egyszerű helyzetben, elveszítette a többségét, miután két volt jobbikos városatya független lett és kilépett a szivárványkoalícióból, s ők azóta inkább a Fidesszel szavaznak. Emellett pedig elveszített a balliberális oldal egy időközi választást is. Ráadásul a Ruszwurm és Korona cukrászda tulajdonosa vesztegetéssel vádolja V. Naszályit – ő persze mindent tagad –, így a városvezetésnek kellemetlen lesz a cikluszáró időszak.

A Párbeszéd persze foggal-körömmel ragaszkodott V. Naszályi indulásához, hiszen ő a párt egyetlen polgármestere Budapesten – papíron persze Karácsony Gergely is a zöld alakulat tagja, de a főpolgármester már hosszú ideje pártokon felülállóként határozza meg magát –, így ha lecserélték volna, az Tordaiék totális eljelentéktelenedésével járt volna. Inkább az az érdekes, miért volt itt is viszonylag nagylelkű a DK, miért állt mögé, hiszen Gyurcsány Ferenc korábban azt is belengette, hogy a támogatottsággal alig rendelkező szövetségeseik ne reménykedjenek túl sok pozícióban.

Korábban írtuk

Az V. kerületben állóháború alakult ki az ellenzéken belül, miután kiderült, a jelenlegi, egyébként szocialista képviselőnek kihívója lesz. Hosszú ideig egyértelműnek tűnt, Kovács Alex Gábor lesz a szivárványkoalíció polgármesterjelöltje, erre a Momentum kiderítette, hogy a főpolgármester-helyettesének, Kerpel-Fronius Gábornak épp a Belvárosban – és nem Zuglóban – van a munkahelye, ezért a lilák úgy döntöttek, ő lenne a megfelelő ember a feladatra. Miután most úgy tűnik, egyik fél sem enged, ha végül nem enged valaki, előválasztást fognak tartani.

A teljes cikk IDE kattintva a Mandiner honlapján olvasható.